információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Mikor Xiaochun ötödik helyezést ér el a versenyen, apjának sikerül kihízelegnie egy meglehetõsen bogaras tanárnál, hogy a fiú magántanára legyen. Jiang úr megszállott agglegény, akit baljós gondolatok és hírtelen hangulatváltások jellemeznek. A lakása a Nagy fal megépítése óta nem volt kitakarítva, tanítási módszerei pedig eléggé szabadszellemûek. A tehetséges tanítványt azonban a puszta virtuozitás mellett megtanítja mély érzelmekkel játszani.
Idõközben Xiaochun felfedezi, hogy Lili, a vasútállomáson látott csinos fiatal idegen szinte a szomszédban lakik. A fiú ugyan otthonosan tájékozódik a zene finom szövedékének útvesztõiben, de teljesen kezdõ a nõi lélek titkainak megfejtésében. A sors úgy hozza, hogy Lili lesz Xiaochun elsõ szerelme, szívfájdalmainak elsõ számú okozója és elsõ igaz barátja. Xiaochun érzelmi fejlõdéséhez az is hozzájárul, amikor a fiú ráébred, hogy Lili megélhetésének biztosítása érdekében gáláns urak részére áruba bocsátja kegyeit.
Hogy Xiaochun zeneóráit ki tudja fizetni, Liu Cheng éjt nap alá téve dolgozik. Egy nap, egy kiszállítás alkalmával egy fiatal virtuóz koncertjén találja magát. Makacs elhatározással, hogy biztosítsa fiának a lehetõ legjobb szakmai nevelést Liu Cheng bemutatkozik az elismert szóló zenész tanárnak, Yu úrnak. Yu, akirõl köztudott, hogy könnyen nemzetközi hírnevet szerez fiatal tehetséges zenészeknek, meghallgatja Xiaochun játékát.
Xiaochun sajnálkozva hagyja ott a harapós természetû, ugyanakkor szeretetreméltó Jiang professzort a tisztes hírû Yu kedvéért. A sokat követelõ tanár rosszindulatú mesterkedéssel szembeállítja Xiaochunt másik kedvenc tanítványával, Lin Yu-val. Egy nagyon fontos fellépés elõtt Yu mester olyan titkot tár fel Xiaochun elõtt, amely a fiú életét örökre megváltoztatja.
Chen Kaige filmje felkavaró dráma a zene erejérõl és a család fontosságáról. A rendkívül jól és finoman összeválogatott filmzenét a zenekari elõadás harmóniája és intenzitása teszi feledhetetlenné. A filmbõl áradó szépség és humor mellett Chen kritikával illeti a jelenkori, modern világot hajszoló Kínát is. A mindenbõl többet és jobbat akaró társadalmi nyomás világában Chen feltárja az együttlét, az összetartozás fontosságát.
A kis virtuóz három Arany Kakast nyert Kínában, ahol a díj jelentõsége az Oscar-díjéval egyenértékû. Chen Kaige kapta a legjobb rendezésért, Zhou Ying a legjobb vágásért járó díjakat, Wang Zhiwent pedig, Jiang mester alakításáért a legjobb mellékszereplõnek választották.
A kis virtuózt, amely a Fourth Production Company of China Film Group Corporation, a Century Hero Film Investment Co. Ltd, a China Movie Channel és a 21st Century Shengkai Film Company produkciója, a United Artists és a Moonstone Entertainment mutatja be. A film rendezõje az Oscar díjra jelölt Chen Kaige (Isten veled ágyasom), a forgatóköny Chen és Xue Xiaolu közös munkája, a fõszerepeket Liu Peigi, Chen Hong, Wang Zhiwen, Chen Kaige és Tang Yun játsszák. A film producerei Ton Gang és Chen Hong, az executive producerek Yang Buting, Yan Xiaoming, Li Bolun és Chen Kaige, társproducerek: Han Sanping and Huang Jianxin. A filmet Kim Kyljngkoo fényképezte, vágó: Zhou Ying, produkciós vezetõ: Cao Jiuping Liu Luyi, jelmeztervezõ: Hah Yongsoo, a zenét Zhao Lin szerezte.
A kezdetek
Számomra a zene olyan, mint egy láthatatlan angyal.
Az ember nem tudja, pontosan hol is van, de amikor szükség van rá, megjelenik.
Így érzem.
- Chen Kaige
A kis virtuóz hátterét Peking adja, ahol a kulturális forradalom már biztosan a múlté. Chen Kaige filmje a modern kínai kultúrát boncolgatja. Kína gyorsan változik, kisebb az elnyomás, nagyobb a gazdasági szabadság, a nyugati fogyasztói társadalom felé történõ elmozdulás új lehetõségeket és értékeket, a "kínai álom" megjelenését jelenti. Ha azonban a szociálpolitikai magyarázatot félretesszük és a film mélyére tekintünk, a megindító történetet mögött egy sokkal egyértelmûbb, általános érvényû üzenetet találunk. Röviden összefoglalva, A kis virtuóz egy fiúról szól, akinek döntenie kell, hogy mit kezdjen az életével, egy apáról, aki a fiának a legjobbat akarja, valamint a hegedû mûvészetérõl, annak erejérõl és fenséges szépségérõl.
A kis virtuóz ötlete akkor született, amikor a rendezõ Chen éppen egy mûsort nézett a televízióban, amely egy kínai kisvárosban élõ apáról és fiáról szólt. A páros Pekingbe ment, hogy hegedûtanárt keressen a fiú számára, hogy az tovább bontakoztathassa a már amúgy is figyelemre méltó zenei tehetségét. Chent megérintette az apa arcán látott üdvözült mosoly, ahogy egy ház elõtt ült, és a fia játékát hallgatta, amint a zene hangjai kiszûrõdtek a nyitott ablakon. Amikor valaki elhaladt a ház elõtt, az apa büszkén adta tudtára: "Hallja? A fiam hegedül!" Késõbb egy interjúban az apa így nyilatkozott: "A mi generációk rengeteg idõt elvesztegetett a kulturális forradalom alatt. A fiammal másként lesz. Ha lehet, a világ legjobb hegedûsévé teszem."
Bár a mûsor fõleg a fiú fáradságos útkeresésével foglalkozott a hivatásos zenei világban, a történet hátterében ott volt az apa és a fiú kapcsolata, amely Chent megindította. Milyen volt a viszonyuk? Vajon ugyanazt jelentette-e a zene a fiú, mint az apa számára? Mi okozott boldogságot a számukra? A sikerhez vezetõ áldozatos úton mi volt az az erõ, amely apát és fiút összetartotta? Ezekkel a kérdésekkel a fejében kezdett neki Chen egy újabb kalandnak a film birodalmában.
A hegedû világa nem jelentett újat Chen számára. Körülbelül nyolc éves korában kezdett a hangszeren játszani. "Nem emlékszem, miért ragaszkodtam hozzá annyira, de végül is sikerült meggyõznöm édesanyámat, hogy vegyen egy hegedût" - meséli. Három év múlva azonban, abbahagyta a zenélést. "Anyám azt mondta, nem szabad abbahagyni, és mégis ezt tettem - folytatja - Féltem a tanáromtól. Nagyon szigorú volt, nem tudtam elviselni. A zene helyett inkább kosarazni kezdtem."
Amikor 1966-ban kitört a kulturális forradalom, Chen számára egy éjszaka alatt minden megváltozott. Apja elismert rendezõ volt Kínában (Chen Huai Kai), anyja egy magazin szerkesztõje; jó hírû tisztes családból származott. Amikor a középiskola elsõ évét járta Peking legjobb fiúiskolájában, "egyszer csak azt hallottam, hogy apám ellenforradalmár, és bajban van" - meséli Chen. "A vörösgárdisták bejöttek a házunkba, mindent átkutattak, sok mindent elégettek." A forradalmárok követelésére Chen nyíltan ellenforradalmárnak vallotta apját. Olyat tett, ami hosszú évekig kísértette.
Sérülten, összezavarodva, aggódva a család és minden más miatt, szörnyû tette után Chen nem mert hazamenni, csak éjszaka, megvárta, hogy apja elaludjon. Másnap reggel apja nem szólt hozzá, amit õ szemrehányásként vett. Chen felhívta egy barátját, és azt mondta neki: "Nem bírom tovább. Zenét akarok hallgatni!"
Akkoriban tilos volt nyugati zenét hallgatni, a barát családjánál azonban akadt néhány lemez még a forradalom elõtti idõkbõl. Chen és barátja bezárkózott és Csajkovszkij, Beethoven és Mozart zenéjében talált vigaszra. "Sírtunk, - folytatja - mert a zene olyan erõvel érintett meg minket. Megmondta, hogy mihez kezdjünk az életünkkel. A barátom így szólt: ’A zene azt mondja, hogy van remény a számunkra.’ Le sem tudom írni, hogy akkor mit éreztem." Ekkor ébredt rá, hogy amit a hegedûtanárja tanított a zene erejérõl, milyen sokat jelent a számára. Mialatt Chen A kis virtuóz forgatására készült, felidézte ezeket az emlékeket és klasszikus zenei tudását, és ezek segítségével formálta a történetet.
A film zenéje
A zene kiválasztásánál Chen szorosan együttmûködött a zenei szerkesztõvel. "Elõször is én választottam ki, amit szerettem volna" - meséli. "Úgy 20 zenét mutattam meg neki és azt mondtam: ’Ez az, amit szeretnék, de nem vagyok biztos abban, hogy melyik a legjobb.’" Rengeteg idõt töltöttek a film különbözõ részleteihez leginkább hozzáillõ zenei darabok kiválogatásával, míg végül megszületett a történet ábrázolásához legmegfelelõbb zenei anyag. Nehéz feladat volt, de Chen nagyon elégedett a végeredménnyel.
"A zene láthatatlan" - mondja. "Nem olyan, mint egy festmény, vagy egy szobor. Nem látjuk, de ott van, és legalább ugyanolyan értékû mûvészeti alkotás. Úgy döntöttem el, hogy melyik zenét használjuk, hogy vagy százszor meghallgattam, megállapítottam, melyik jelenethez a legalkalmasabb és hogyan illeszkedik a történethez. Annyit törõdtem vele, hogy amikor aztán tényleg leforgattuk a jeleneteket, a fejemben hallottam a hozzátartozó zenét."
Amikor a kész filmben elhangzó zenérõl beszél, Chen azt mondja két zenei darab áll hozzá legközelebb. "Csajkovszkij Hegedûversenye megindító" - mondja. Nagyon erõteljes. Csajkovszkij darabjának hallgatásakor az embert a hálaadás érzése önti el. Amikor ezt a zenét hallgatom, arra gondolok, hogy vajon tényleg isteni eredetû-e az élet. Honnan jövünk valójában, merre tartunk, és mi végre vagyunk a világon? Nagyszerû zene."
A másik ilyen zene Bruch "Skót fantáziá"-ja. "Bár nem igazán ismertem a darabot a film forgatása elõtt - meséli Chen -, ebben a zenében az apa és fia közötti párbeszédet hallom. Ezt a képet varázsolja elém. Nehéz szavakkal leírni, mennyire megrendítõ. A saját nyelvén beszél."
A kis virtuóz eredeti zenéjét a zeneszerzõ Zhao Lin komponálta. Ugyan sohasem dolgozott még együtt Chennel, évek óta jól ismerték egymást. Korábbi filmjeiben, többek között az Isten veled ágyasomban és a Temptress Moon-ban Chen gyakran dolgozott a híres kínai zeneszerzõvel Zhao Jipinggel, aki közeli jó barátja. Zhao Lin Jiping fia.
"1985 óta dolgozom együtt Zhao Lin apjával"-meséli Chen. "Lin körülbelül 9 éves lehetett, amikor az apja és én közös munkákba kezdtünk." Zhao Lin a pekingi zenei akadémián tanult zeneszerzést, csakúgy, mint édesapja. Chen viccelt is azzal, hogy egy nap majd a fiút kéri fel, hogy egyik filmjéhez zenét komponáljon. Ez a nap azonban hamarabb eljött, mint azt gondolták. "Elmentem a kórházba meglátogatni Zhao Lin édesanyját, aki rákos betegként már haldoklott. Elmondtam neki, hogy ismét a férjével akarok együtt dolgozni az új filmemen. Õ azt kérdezte: ’Miért nem a fiammal?’ Nem fog cserbenhagyni. Zhao Linnek feltettem a kérdést, hogy készen áll-e a feladatra. Azt felelte: ’Persze, meg tudom csinálni.’ Így történt."
Miközben készült a munkára, Zhao Lin közölte Chennel, hogy nem kíván versenyre kelni azokkal a klasszikus szerzõkkel, akiknek mûvei szerepelni fognak a filmben. "Hogyan is lehetne olyasmit alkotni, ami felérne a mesterek mûveivel? " -mondta. Zhao valami egyszerûbbet szeretett volna alkotni, valami érzékit, ami a fiú és a többi szereplõ belsõ világát tükrözi. Most, hogy elkészült a film, Chen hihetetlenül elégedett Zhao munkájával és úgy tartja, hogy nagyon jól kiegészíti a klasszikus zenei elemeket. "Mialatt Zhaoval dolgoztam"- mondja Chen -, úgy éreztem, hogy a zenéjének egyes részei szíve mélyén igazából az édesanyjának szólnak." A film részben a szülõk megismerésével, szeretetével, megértésével foglalkozik, Zhao zenéje saját szeretetének és odaadásának kifejezése is egyben.
Xiaochun keresése
A kis virtuóz elõkészítésének egyik legfõbb feladata az volt, hogy egy fiatal fiút kellett találni, aki eljátssza Xiaochun szerepét. Nem volt elég az, hogy otthon kellett magát éreznie a film forgatásának díszletei között, és tehetségesen eljátszani a szerepet, a fiatal színésznek hegedülni is tudnia kellett. Chen Kaige egy zenei vetélkedõn találta meg a fõszereplõt, Tang Yunt.
"Felfigyeltem Tan szomorú szemeire" - emlékszik Chen. "Csendes volt, és valahogy tisztának, hamisítatlannak tûnt. Amikor elõször találkoztunk, megkértem, hogy játsszon nekem. Amikor befejezte, azt mondtam: ’Nem volt túl jó.’ Tudta, hogy igazam van, és elmosolyodott. Így lettünk barátok.
"Yan kamasz" - folytatja Chen. "Ha azt mondom neki: ’Csodálatos! Nagyon jól játszol!’, azt gondolta volna, hogy nem értek semmihez. Azzal, hogy megmondtam neki, nem játszott jól, felkeltettem az érdeklõdését." A kettõjük között kialakuló barátság és bizalom tette lehetõvé, hogy Tang Yun, aki azelõtt még sohasem szerepelt, meggyõzõ és megkapó színészi alakítást nyújtott Chen számára.
Bár Tang tehetséges hegedûs, nem volt azon a szinten, amire Chennek a filmben szüksége volt. Xiaochun zenéjét ezért Li Chuanyun játssza, aki maga is csodagyereknek számított és késõbb a Juilliardban tanult. Li rövid szerepet is kapott a filmben: Õ Yu mester korábbi tanítványa, az a zenész, akit Liu Cheng a koncertteremben lát. Tang Yunnak Li felvételeire kellett játszania, a hallottak szerint alakítania a saját játékát, ami nehéz feladat volt. Li azonban sokat segített Tangnak, ellátta tanácsokkal, megtanította a helyes technikát, és hogy hogyan játsszon elég gyorsan ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a zenével. Az eredmény magáért beszél, a két fiatal zenész közös munkája hitelesen személyesíti meg a tehetséges és szenvedélyes fiatal hegedûmûvészt.
A kulturális forradalom
Az apa és fiú megindító történetébõl bontakozik ki A kis virtuóz tágabb témája, a kulturális forradalom végi kínai kultúra vizsgálata. Kína jelenleg a piacgazdaság felé száguld. A történet alaptémája nap mint nap megtörténhet a mai kínai zeneiskolákban és koncerttermekben.
"Különösen az én generációmban - mondja Chen -, egyre többen küldik a gyermekeiket zeneiskolákba. Úgy érzik, hogy a forradalom miatt rengeteg idõt elvesztegettek, nem volt idejük arra, hogy ’valakivé’ váljanak, ezért abban reménykednek, hogy majd a gyermekeik nõnek fel gazdag és sikeres emberekké." Kínában több mint egymillió gyerek tanul zenét, kiknek legtöbbje, alacsony társadalmi osztályok családjaiból származik, akiknek sokat kell küzdeniük azért, hogy a gyermekük neveltetését ki tudják fizetni. Más részrõl ezekre a gyerekekre nagy nyomás nehezedik, szüleik, tanáraik, és általában az egész társadalom elvárja tõlük, hogy sikeresek legyenek.
Sajnos a siker hajszolása nem mindig jár együtt kéz a kézben a zene iránti tisztelettel. Sok gyerek szülei nem érzik át azt a szenvedélyt, amely a mûvészi alkotásokat övezi, pusztán a sikeres végeredménnyel törõdnek. "Én nem vagyok a siker ellen" - mondja Chen. "Ez bizonyítja, hogy az ember mennyire erõs, hogy a saját munkájában mire képes. Azt sem gondolom, hogy a siker és a személyes boldogság egymással ellentétben állna. De tisztában kell lenni azzal, hogy mi a fontos az életben. A siker nem lehet életcél, mert különben nagy árat kell fizetni, és végül az ember egyáltalán nem lesz boldog."
"Kínában - folytatja Chen - az összezavart életstílus következtében elveszítjük kulturális értékeinket. Találkoztam egy újságíróval, aki azt mondta, hogy Kínában az emberek félelemben élnek. Régen ez politikai félelem volt, jelenleg gazdasági. Mindenki hisz abban, hogy megvan a lehetõsége, hogy milliomos, vagy akár milliárdos lehessen. A kínai kultúrát jelenleg ez foglalkoztatja leginkább."
A filmben a régi és az új kínai kultúrát Xiaochun két tanára képviseli: Jiang mester és Yu mester. Jiang mester a múlt Kínáját jelképezi, ahol a zenét a mûvészet utáni vágy éltette, és a zenei törekvések mögött szenvedély rejlett. Yu mester, ’sztárcsináló’ korunk Kínájának populáris kultúráját képviseli. Számára a zene velejárója a siker hajszolása, nem pedig a mûvészet megbecsülése. "Hung Jo városában, a híres zeneiskolában, bemutattuk a filmet körülbelül 100 tanuló és szülõ elõtt" - meséli Chen. "A film után feltettük nekik a kérdést, hogy melyik mester tetszett nekik jobban. A gyerekek Jiang mester mellett voksoltak, míg a szülõk Yut részesítették elõnyben. Látja, egyértelmûen kiderült az az alapkoncepció, amely a film mögött rejlik."
A kínai társadalomban jelenleg kevesebb figyelem fordul a kultúra és a zene irányába, mint azelõtt. "Azt mondják, kevés idõ jut rá" - mondja Chen. "A pénzkeresés veszi el az emberek idejét." Ugyanakkor a kultúra nem minden ága hanyatlik. A nyugati popzene és popkultúra virágkorát éli. Most, hogy minden kínai azt hallgat, amit szeretne, sok nyugati rock- és popsztár talál ünneplõ tömegekre az országban. A nyugati zene népszerûsége azonban tovább hígítja a hagyományos kínai kultúrát. "A kínai népzene szinte teljesen elveszett" - állítja Chen. "Hosszú történelme volt, de a túl sok háborúskodás és káosz következtében eltûnõben van."
A nyugati zenének azonban megvannak az elõnyei is, amelyek segítenek megmagyarázni népszerûségét. "Az egyik legnagyobb különbség a kínai és a nyugati kultúra között - állítja Chen -, az, hogy nekünk nincs vallásunk. Mi nem imádunk isteneket. A nyugati klasszikus zenének vannak olyan elemei, mint például a szeretet és megbocsátás, amelyek a vallásból fakadnak. A kínai zene nagyon intellektuális, egzotikus, de nem szól a szeretetrõl. Az ember nem érzi ugyanazt a melegséget, amikor a zenét meghallgatja."
Chen úgy érzi, hogy a vallás és a hasonló szellemi meggyõzõdés nagyon fontos a társadalom szempontjából. "Azt szeretném, ha az emberek hinnének valamiben" - mondja Chen. "Nem azért, mert rákényszerítik õket, hanem, mert a szívük mélyérõl fakad." Nagyon megérintett, amikor New Yorkban elõször láttam sorban álló embereket kezükben gyertyával, várva, hogy bemehessenek egy székesegyházba karácsonykor. Varázslatos érzés volt."
A kérdésre, hogy hozott-e bármi jót a kulturális forradalom, Chen így felel: "Néha hiszek abban, hogy az én generációm szerencsés volt. Nem azért, mert jól éltünk, hanem, mert vidékre küldtek minket, hogy megtapasztaljuk, milyen a nélkülözés, hogy ez által erõsebbek legyünk. Az élet igazi értelmét a szenvedésen keresztül ismertük meg. Tudjuk, mire vagyunk képesek. A fiatalabb nemzetékek eltévedtek. Túlságosan is kényelmes életet élnek. Ha ezt értéknek lehet nevezni, akkor igen, a nélkülözésbõl tanulhat hasznos dolgokat az ember."
"Mindig azt remélem, hogy egy napon majd látunk igazi egyéniségeket a kínai társadalomban" - folytatja Chen. "De az új nemzedékben lehet csak reményünk. Az én generációmnak már nincs ideje, hogy egyéniségekké váljunk. Az ’egyéniség’ szó rosszul hangzik Kínában. Az ember mindig a csoport hangját hallja. Mindenkinek büszkének kell lennie. Miért is történt meg a kulturális forradalom? Miért is árultam el az apámat? A társadalomból való kiszakadás félelme miatt."
Chen reményeinek alátámasztásaképpen A kis virtuóz végén Xiaochun a maga egyszerû módján fellázad. "A fiú olyasmit tesz, ami bizonyítja egyéniségét" - mondja Chen. A filmnek a rendezõ szerint ez az egyik legfontosabb üzenete.
"time is not money"
