információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A PRODUKCIÓ ELÕKÉSZÜLETEI
Garfield, a világ egyik legkedveltebb képregényfigurája meghódítja a filmvásznat is. Szinte mindenki tud legalább egy aranyköpést a macskától ("Sokkal jobban szeretném a reggeleket, ha késõbb kezdõdnének"), aki ezúttal egy élõszereplõket és komputeranimációs figurákat is felvonultató adaptációba csöppent. A film természetesen az eredeti képregény alapján készült, melyet világszerte 260 millióan olvasnak 2600 újságban és magazinban.
Garfield végre olyan történetben szerepel, ami talán majdnem akkora, mint az egója és a súlya - amit még a mozivászon is alig bír el.
John Davis producer számára nem jelentett kifejezetten nagy kihívást GARFIELD figuráját életre kelteni a vásznon, olyan kiemelkedõ sikerû filmek után, mint a Dr. Dolittle vagy az Oviapu. "Épp itt volt az ideje, hogy Garfield igazi nagy filmsztárrá váljon - állítja Davis. - Lusta, vicces, dilis, és egyedi a viselkedése. Teljesen mindegy, hogy ötéves vagy, netán ötven, vele mindenki képes azonosulni valamilyen szinten".
Davis és a társproducer, Brian Manis hosszú éveken keresztül hûséges kutyákat (bocsánat!) megszégyenítõ módon Garfield teremtõje, Jim Davis sarkában loholtak, hogy végre megszerezzék a jogokat a filmhez.
Negyed évszázadba tellett Jim Davisnek, hogy úgy döntsön, itt az idõ, hogy teremtményét filmre vigyék. "Mindig is úgy álltam Garfieldhoz, mint egy igazi macskához - állítja Davis. - Valójában létezik úgy, ahogy van, csak itt bent a fejemben. A mai új technológia már lehetõvé teszi, hogy hitelesen kerüljön vászonra.
Úgy gondolom, számtalan oka van annak, hogy Garfield miért is olyan népszerû korosztálytól függetlenül - folytatja Davis. - Humorban könyörtelen állat, és ezt a kisgyerekek imádják. A tizenévesek a hatalom elleni haragja miatt tudnak vele azonosulni, el lehet mondani róla, hogy sokkal inkább a saját maga macskája, mint másé. Szülõi szinten pedig leveszi rólunk a lelkiismeret-furdalás terhét az olyan gyarló dolgokkal kapcsolatban, mint a túlzott evés, alvás, az hogy nem mozgunk eleget, vagy hogy simán semmi nem mozgat meg minket. Van bátorsága megtenni és kimondani olyan dolgokat, amiket mi nem mernénk. Sokunk nevében beszél."
A producerek állítása szerint Garfield a világ legõszintébb és "legemberibb" figurája, és ebbõl kifolyólag gyakorlatilag kihasználásra váró aranybánya, amivel nem lehet nagyot hibázni a két forgatókönyvírónak, Cohennek és Sokolownak. Ugyanakkor a producerek a minimum alá igyekeztek csökkenteni a film kockázatait azzal, hogy Jim Davist is bevonták a forgatókönyv végleges változatának kidolgozásába. Davis sokszor segített eldönteni, hogy mi az, ami tényleg "Garfieldos" és mi az, ami kilóg a képbõl.
A történet kidolgozásához a két írónak, valamint John Davisnek és Brian Manisnek 25 év képregényén kellett magukat átrágni, hogy eldöntsék, mi is legyen a fõ vonal a sztoriban. Így lett ez a "testvér"-harc.
"Garfield a saját univerzumának királya, mindaddig, amíg Ubul meg nem jelenik a képben, és el nem rontja azt - mondja Davis. - Mint egy új kistestvér, Ubul sokkal több figyelmet kap. Garfield úgy érzi, kilökték pozíciójából, ezért úgy dönt, számûzi az ebet. Ám mikor Ubul egyedül marad és elvész, Garfield rájön, hogy valójában nagyon is szereti a kis dühítõ nyálzsákot. Így történhet meg, hogy egy tériszonyos macska, aki eddig szinte alig merészkedett a saját házán kívülre, most kilép a nagy, gonosz és könyörtelen világba, hogy megtalálja és megmentse Ubult."
Miközben folytak a munkálatok a forgatókönyvvel kapcsolatban, John Davis Pete Hewittet választotta rendezõnek, mert lenyûgözte Hewitt filmje, a tízcentis kis emberkékrõl szóló Csenõ manók. "Imádtam azt a filmet, és tudtam, hogy Pete-ben megvan a humorérzék, amire a GARFIELD-nál szükségünk van."
Az elõkészületek során Hewitt összehozott egy csapatot, hogy elkészítse a film 70 perces animációs vázlatát. Elkészítették a történetet, megvágták, színészek adták hangjukat a karakterekhez, rákeverték a zenét és a hangeffektusokat. Ez nagy elõnyt jelentett olyan szempontból, hogy meg tudták nézni, mi az, ami mûködik, mit kell esetleg kivágni, vagy hozzátenni.
A SZEREPLÕK KIVÁLASZTÁSA
Ahogy közeledtek a valódi felvételek, elérkeztek egy nagy kérdéshez is: ki legyen Garfield hangja? Az alkotók egyöntetûen a legmegfelelõbb választásnak tartják Bill Murrayt, aki tökéletesen azonosult a macska szerepével.
Jon Arbuckle-nek, Garfield gazdájának szerepére Breckin Meyert választották. Hewitt ezt azzal magyarázta, hogy Breckin kifejezetten jó humorú ember, aki tökéletesen képes megjeleníteni a hétköznapi macskatulajdonost.
Meyer otthon érezte magát Garfield világában, õ is a képregényen nõtt fel. "Édesanyám hatalmas rajongója volt a képregénynek. Minden karácsonykor Garfieldos ajándékokat adtam neki. Amikor megkaptam Jon szerepét, rögtön írtam anyámnak egy e-mailt Jon rajzával, és melléírtam: nézd csak, kit fogok játszani a következõ filmemben! Nagyon izgatott volt.
Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy problémáim lehetnek majd a forgatás során, mivel allergiás vagyok a macskaszõrre - folytatja Meyer. - Szerencsére idõben megnyugtattam, hogy Garfield csak komputergenerált állapotban lesz jelen a vásznon. A filmkészítõknek egészen az elsõ forgatási napig nem is mondtam el, hogy allergiás vagyok a macskákra. Volt egy pár jelenet, amiben Garfield barátai, Nermal és Arlene oldalán szerepeltem, õket igazi élõ macskák alakították, ezért mindig volt a helyszínen allergiás gyógyszer."
Jennifer Love Hewitt játssza Jon vágyának tárgyát és egyben Garfield állatorvosát, Liz Wilsont. John Davis korábban már dolgozott együtt Hewitt-tel a Szívtiprók címû vígjátékban. "Csodálatos komikus, rendkívül karizmatikus és tökéletes párost alkotnak Breckinnel."
"Liz igazi szerepe a történetben az, hogy Jon szíve egy kicsit gyorsabban verjen minden egyes alkalommal, amikor egy légtérben tartózkodnak - mondja Jennifer Love Hewitt, aki szintén Garfield-rajongó, és a szerep kedvéért olyan rövidre vágatta haját, amilyen rövid még soha nem volt azelõtt. - Ezért Jon mindig ürügyet keres, hogy elvihesse Garfieldot az állatorvoshoz. Én is Garfield-rajzfilmeken nõttem fel, nagyon nagy hatással voltak rám. Volt egy nagy narancsszínû macskám, akinek a Garfield nevet szántam, de a bátyám leszavazta az ötletem. A lasagna-t is Garfield miatt kóstoltam meg elõször."
A gonosz Happy Chapman szerepét Stephen Tobolowsky kapta. Chapman harmadrangú mûsorvezetõ egy gyerekmûsorban a helyi kábeltévénél, de ennél sokkal nagyobb tervei vannak. Nagy tévécsatornához szeretne kerülni és még valami Emmy-díj-féleségre is számít. Egyetlen szerep kevésnek bizonyult a sokoldalú színész számára, ezért õ játssza Happy ikertestvére, Walter J. Chapman szerepét is, aki egy kiváló bemondó.
A neves színészek mellett egy szösszenetnyi kis szerep erejéig feltûnik a filmben az ember is, aki ezt az egész produkció megszületését lehetõvé tette: Jim Davis.
A FORGATÁS
John Davis a veterán állatidomárra, Larry Madridra (Dr. Dolittle, Az õserdõ hõse, 102 kiskutya) bízta a szereplõgárda négylábú színészeinek betanítását. A filmkészítõk elõször igazi macskára gondoltak Garfield szerepét illetõen is. Találtak is egyet, aki szinte tökéletesen úgy nézett ki, mint õ, de nem volt annyira husi. Larry használt már "kövérítõ-ruhát" macskán egy mûsor alkalmával, de az alkotók végül a számítógépes megoldást választották.
Az imádnivaló Ubul szerepére Madridnak kezdettõl fogva volt már ötlete: Tyler, a dakszli-skót terrier keverék.
Az ember azt gondolná, hogy nagy kihívást jelent az állatidomár számára egy olyan jelenet például, amiben az egyik macskának egy sütit kell húznia egy gördeszkán, vagy amelyikben egy vödörbe kell beugrania és ott maradnia, amíg fel nem húzzák az emeletre. De ezek a mutatványok sokkal egyszerûbbek, mint betanítani a macskákat arra, hogy egy helyben üljenek és csak egy adott irányba nézzenek egy meghatározott ideig. A macskák hamar elunják magukat, ezért valamivel mindig fent kell tartani az érdeklõdésüket.
A forgatáshoz két külön stábot használtak egyszerre, az egyik csapat az emberi szereplõk, valamint Ubul jeleneteit forgatta, a másik pedig az állatokét.
A film látványának megtervezése legalább olyan fontos volt, mint a szereplõválogatás. A készítõk vibráló látványt akartak elérni, ehhez a fantázia és a valóság megfelelõ arányát kellett eltalálniuk. Így lett a környezet valóságos, viszont a színek és a felületek kiválasztásával egy kicsit a képregény világa felé hajló.
A Garfield-képregények olvasásakor van egy dolog, ami egybõl szembeötlõ: legtöbbször igen kevés elembõl állnak össze. A látvány nem túlbonyolított, és a történet is egyértelmû. Szem elõtt tartva az eredeti képregény hagyományait, a rendezõ és a produkciós vezetõ úgy döntöttek, az eredeti elképzeléshez képest leegyszerûsítik a film képi világát. Mindannyian tudjuk, hogy Garfield narancssárga, ezért a készítõk nem használtak ugyanilyen színû tárgyakat, felületeket a filmben.
Hewitt és Hammond három külön részre osztotta a filmet látvány szempontjából. Garfield háza és a szomszédos telkek az õ birtoka, ahol tökéletes kényelemben érzi magát. Ezért a környék barátságos mesebeli utcaként jelenik meg, színes házakkal és épületekkel, tökéletesen rendben tartott kertekkel, árnyékot adó fákkal.
Amikor Garfield a nagyvárosba kerül, hogy megkeresse Ubult, a környezet tökéletesen tükrözi, hogy macskánk egyáltalán nem a saját megszokott környezetében van.
Marie France jelmeztervezõ klasszikus látványt kölcsönzött a szereplõknek. Az ötvenes évek világából merített ötleteket. A nõk soha nem viselnek nadrágot, és senki nem hord se farmert, sem pedig tornacipõt. Jon ruháinál elszakadt a képregényben megszokott skótkockás egyszerû ruháktól, hogy egy kicsit divatosabb és szimpatikusabb legyen a karakter. És persze senki nem visel narancssárgát, az kizárólag Garfield színe. A lusta cicus öltöztetésével France-nek nem volt sok gondja...
Természetesen a legtöbb figyelmet a fõszereplõ kapta. Pete Hewitt és a vizuális effektusokért felelõs csapat állandó kapcsolatban álltak Jim Davisszel, hogy véleményt alkothasson a számítógép által generált Garfield-figuráról. Davis igen értékes forrásnak bizonyult. "Bár nem kérte, de bármit csináltunk, egyeztettünk vele, hogy megfelel-e neki, így lényegében kivette a részét a csapatmunkából" -állítja Hewitt.
"Nem találtunk egyetlen egy macskát sem, aki elég nagy és kövér volt, és még a szövege is jó volt - viccelõdik John Davis -, ezért inkább a digitális technológiát vettük igénybe, hogy segítségünkre legyen a történet bemutatásában. Az egyik fõ oka annak, hogy Jim Davis úgy döntött, Garfield végre a szereplõje lehet egy mozifilmnek, az az lehet, hogy az elmúlt pár évben a technológia rengeteget fejlõdött."
Dean Cundey operatõr, aki sokat fényképezett effektusokkal teli filmeket (Roger nyúl a pácban, Vissza a jövõbe-trilógia), a vizuális effektusokért felelõs producer, John Kilkenny (Fenegyerek, Dr. Dolittle 2.), az animációs supervisor, Chris Bailey (Joe, az óriásgorilla) és a vizuális effektusokért felelõs csapat együtt alkották meg Garfieldot, a képregényben védjeggyé vált karakterisztikus vonásokkal: kerület, fátyolos szemek és teli mosoly.
Hewitt ragaszkodott hozzá, hogy Garfield hihetõ legyen és valóságos, de hû maradjon az eredeti karakterhez. A próbák során egy kitömött Garfield-figura helyettesítette a késõbb számítógéppel elkészített karaktert, hogy az operatõr el tudja elõre helyezni a képen, és hogy a színészeknek legyen mire reagálni.
A felvételek során már nem használtak semmilyen bábut, hogy az animált Garfieldnak legyen helye. A folyamat harmadik szakaszában egy sima szürke, késõbb pedig egy tükörgömböt filmeztek pontosan azon a helyen, ahol végül Garfield szerepelni fog. Ez az animátoroknak nyújtott segítséget abban, hogy milyen irányból milyen mennyiségû fény érje a karaktert.
A felvételek elkészítése után 12 hónap munka következett, a csapatnak egy teljes évébe tellett, mire elkészítették az utolsó animált filmkockát is.
A forgatás és az utómunkálatok összesen 18 hónapot vettek igénybe, megszületése után 25 év elteltével tehát összességében 18 hónap kellett hozzá, hogy Garfield végre filmsztárként is debütáljon.
"Igazi csapatmunka volt a stáb, a filmkészítõk és vizuális csapat részérõl - állítja John Davis. - Most a legjobb talán, ha idézünk magától Garfieldtól, aki negyed évszázadon keresztül szórakoztatott milliókat: ’Rájöttem, hogy ha elég ideig várunk valamire, egyszer minden eljön hozzánk.’."
GARFIELD MAGYAR HANGJA: TILL ATTILA
Noha Garfield Magyarországon is népszerû, rajongótábora nem kifejezetten óriási. A szinkronszínészek, különösen Till Attila kiválasztásánál nagy szerepet játszott, hogy a szinkronrendezõ és szinkrondramaturg az "új" figura mozimegjelenését valami meglepõ elemmel szerette volna feldobni.
Tilla hangja ugyan ismerõsen csenghet a televíziót rendszeresen nézõk fülében, ám a fiatalember a mozivászonról eddig még nem szólt senkihez. "Még nem szinkronizáltam, eddig csak apróbb hasonló ’szerepeim voltak’; néhány reklámfilmben jutottam szóhoz, de ez a mostani feladat egészen más" - mondja.
Garfield, a lusta macska "szerepe" mégis jól illik a karakteres kultúr-úrhoz, aki azonban ezzel együtt nagy kihívást látott a szinkronizálásban. Humoros aggodalommal Geszti Pétert emlegeti, aki Jégkorszak címû számítógép-animált filmben nyújtott emlékezetes szinkronteljesítményt. "Geszti már kisfiúként is a híres Mézga Aladár tudott lenni, én viszont még egy árva néma kutyát sem szinkronizáltam eddig, nemhogy egy beszélõ macskát..." - mondja.
Tillát ráadásul nem kis feladat elé állította az a tény, hogy Garfieldnek az angol nyelvû változatban Bill Murray kölcsönözte a hangját. "Be kell valljam, egy Murray kaliberû ’elõd’ nagyon nyomasztó tud lenni, de ebben az esetben inkább serkentõen hatott rám, hogy színvonalban hasonlót nyújtsak, mint õ - mondja Tilla.
Garfield igen karakteres figura - teszi hozzá. - Magának való, rezignált lény, aki vagy nagyon okos, vagy nagyon lusta, nem is tudjuk igazán. Valószínûbb az, hogy õ csupán élvezi az életet, ez pedig abból áll, hogy gyakorlatilag nem csinál semmit. Valljuk be, ez egy igen érdekes felfogás. De nem is baj, hogy ilyen ez a macsek. Mondhatnánk, hogy a mai rohanó világban Garfield a fék."
Mivel Garfield rendkívül karakteres lény, a hangját is úgy kellett megválasztani, hogy jól passzoljon a figurához. "A rezignáltságon volt a hangsúly. A kezdetektõl fogva az volt az érzésem, hogy feltétlenül lassúnak, rezignáltnak, ugyanakkor viccesnek kell lennem a szinkronnal" - mondja Tilla.
A rezignált hangvételt azonban itt-ott el kellett hagyni, és bedobni egy egész más készséget: az éneklést. Garfield ugyanis a filmben jó néhányszor énekel, még Charles Brown I Feel Goodját is elõadja. "Tudni kell, hogy baromi jó hangom van, a hallásom viszont iszonyú. Mivel azonban Garfield is minden hibájából erényt farag, talán az én éneklésemben is megleli a közönség a jót..."
"time is not money"
