információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A dzsungelben sem állat, sem ember nincs tõlük biztonságban, úgyhogy semmi jóra ne számítson, aki idemerészkedik, hogy a titkaikat fürkéssze...
Az Anakonda 2. - A véres orchidea címû film a borneói dzsungel mélyén játszódik, ahol egy rendkívül ritka, vörös színû orchideafaj honos, és ez az úgynevezett véres orchidea olyan anyagot tartalmaz, amellyel késleltetni lehet az öregedést. Egy csapatnyi tudós azért érkezik Borneóra, hogy a fiatalság-elixír híressé és gazdaggá tegye õket, de hamar rá kell jönniük, hogy nem csak a dzsungel buja növényzete és a trópusi idõjárás akadályozza õket céljuk elérésében: legyõzhetetlen ragadozó õrzi a véres orchidea titkát, és mindenkit elpusztít, aki átlépi vadászterülete határait.
1997-ben nagy sikert aratott a mozikban az Anakonda címû film. Most elkészült a folytatás, amelyet a Fidzsi-szigetek különleges helyszínein forgattak Johnny Messner (Bérgyilkos a szomszédom, A nap könnyei), Kadee Strickland (Minden végzet nehéz), Matthew Marsden (A Sólyom végveszélyben), Eugene Byrd (8 mérföld), Salli Richardson-Whitefield (Vad motorosok, Antwone Fisher története), Nicholas Gonzales ("Resurrection Boulevard", "Undressed"), Karl Yune ("Forbidden Warriors") és Morris Chestnut ("Ladder 49", Lépéselõny) fõszereplésével.
A produkcióról
Verna Harrah: "Producerként az Anakonda elsõ részének sikere után biztos voltam benne, hogy el fogjuk készíteni a folytatást is, de határozott szándékom volt egy teljesen más történetet elmesélni a második részben. Elõször azon a történeten dolgoztunk, hogy az Amazonas vidékérõl egy hajón anakondák kerülnek New Orleansba, de ennek a leforgatása túl bonyolultnak tûnt. Maradtunk tehát a dzsungelnél mint helyszínnél, ahová tudósok érkeznek egy expedícióval, mert azt az orchideát keresik, amivel meg lehet hosszabítani az emberi életet. A véres orchidea csak minden hetedik évben nyílik két hétig, nagyon szorítja tehát az idõ a csoportot, akiktõl az út finanszírozói mindenképpen eredményt várnak, ráadásul rengeteg problémát okoz nekik az esõs évszak, és az, hogy éppen érkezésük idejére esik az anakondák párzási idõszaka."
Dwight Little: "Nagyon szeretem a kalandos történeteket, különösen, ha egzotikus helyszínen játszódnak és horrorelemek is vannak bennük, tehát az Anakonda 2. éppen nekem való volt. Már önmagában az a történet is izgalmas lenne, hogy a dzsungel mélyén a véres orchideát keresik, minden csupa rejtély és veszély - de itt ráadásul megjelennek a szörnyetegek is."
Verna Harrah: "Dwight Little rendezõnek nagyon határozott víziója volt a filmrõl, rengeteg ötlettel állt elõ, és megvan az a képessége is, hogy a nehéz helyzetekben nyugodt tud maradni. Ideális választás volt tehát. Nagy szerencsénk volt a Fidzsi-szigetekkel is, mert nem készült itt még film, ezért eddig sohasem látott, eszméletlenül szép tájakat tudunk a nézõknek megmutatni. A fidzsi kormány is nagyvonalú volt velünk, jelentõs adókedvezmény kaptunk. Fontos szempont volt a biztonság is, hiszen a forgatás kilencven százaléka a dzsungelben zajlott, de itt nem kellett terrortámadástól tartunk, mert stabil a politikai helyzet, míg a világ számos dzsungelében polgárháború zajlik."
Dwight Little: "Az Anakonda elsõ részének sikere nagy mértékben a kiváló szereposztásnak volt köszönhetõ, így erre most is sok gondot fordítottunk. Egy horrorfilmnél vagy thrillernél nagyon fontos, hogy a közönség azonosulni tudjon a szereplõkkel. Ha a szereplõkkel nem érez együtt a nézõ, ha nem izgul értük minden fenntartás nélkül, akkor nem fog hatni a film. Minden szereplõ kiválasztásánál figyeltünk arra, hogy a színész valami személyeset tudjon belevinni a szerepébe. Olyan szereplõgárdát gyûjtöttünk össze, amelynek minden tagja expresszív megjelenésû és megfelel az ilyen típusú filmekben való közremûködéshez elengedhetetlen fizikai követelményeknek is."
Verna Harrah: "Csupa tehetséges színészt sikerült megnyernünk az Anakonda 2.-höz. Reméljük, hogy a közönségnek örömet okozunk majd a friss arcokkal és az energikus egyéniségekkel, akik igazi csapatként dolgoztak."
Johnny Messner: "Bill Johnson, akit játszom, magányos farkas, egyedül él hajóján a dzsungelben. Egy rakás pénzért elvállalja, hogy elviszi a tudósokat, bár tudja, hogy ez egyáltalán nem veszélytelen vállalkozás. Zûrös alak, aki azért jött Borneóra, hogy új életet kezdjen, de nem tud szabadulni a múltjától, ugyanis szenvedélybeteg, mindene a szerencsejáték, és nyakig ül az adósságban. Semmije sincs, csak az ütött-kopott, öreg hajója. Nagyon érdekes figura, mert nemcsak rossz tulajdonságai vannak. Alapvetõen érzõ szívû ember, csak nem úgy alakult az élete, hogy ez meg is látsszon rajta."
Dwight Little: "Johnny nem a sablonfigurát játssza el, a világtól megcsömörlött, külföldön csavargó, keménykötésû amerikait. Az általa alakított Bill Johnson két lábbal áll a földön."
Johnny Messner: "Bill emberi oldala, érzékenysége abban mutatkozik meg, ahogy ragaszkodik Konghoz, a majomhoz, akivel együtt él a hajóján. Az egyetlen dolog, amivel törõdik, az Kong, semmi más nem érdekli már a világon. Hogy valóban szereti a majmot, az abból is látszik, hogy Kong is kötõdik hozzá. Nagy élmény volt egy állattal dolgozni a forgatáson, eddig még nem volt ilyen tapasztalatom. Ez egy bûbájos majom, reggelente mindig felmászott a vállamra és adott egy puszit a fülemre, így üdvözölt. Nem lehetett nem megszeretni, Kong nagyszerû ’alakítása’ igazi vonzereje a filmnek."
Morris Chestnut: "Gordon Mitchell azt a céget képviseli az expedícióban, ami az egész kutatóutat finanszírozza. Õ tehát a gazdasági szakember a csapatban, aki nem csak azért aggódik folyton, hogy mi mennyibe kerül, hanem az egészségi állapota miatt is: õ egy igazi hipochonder. Állandóan problémái vannak, szeretné, ha a cég sokat keresne azzal, hogy megtalálják ezt a különleges orchideát, de még ennél is jobban szeretne élve kijutni errõl a pokoli helyrõl. Õ egy kifinomult fickó, az elegáns öltönyöket, a szép cipõket kedveli, egy fényûzõen berendezett irodában érzi otthon magát, így aztán nem igazán dobja fel, hogy saját kezûleg kell utat vágnia a dzsungelben, ráadásul jó esély van arra is, hogy egy szörnyûséges hüllõ vacsorájaként végzi. Vicces figuráról van szó, szórakoztató volt eljátszani, ráadásul e nélkül a film nélkül sohasem jutottam volna el egy olyan álomszép helyre, mint a Fidzsi-szigetek."
Dwight Little: "Morris karizmatikus egyéniség, szuggesztív a jelenléte, utánozhatatlan sármmal játszik, mindent el lehet neki hinni. Amikor például a film elején belép a konferenciaterembe, és megszólal, azzal máris lendületet kap a történet."
Matthew Marsden: "Dr. Jack Byron a csapat vezetõje, kiváló szakember, nem éppen egoista, de a saját filmjének mindig õ a fõszereplõje. Óriási nyomás nehezedik rá, mert eredményt kell felmutatni az utat finanszírozó cég felé, meg kell találnia a ritka orchideát. Szóval nem valami szõrös szívû zsarnokról van szó, hanem egy nagyon energikus emberrõl. Korábban mindig pozitív hõsöket játszottam, most nagyon hasznos tapasztalatot jelentett egy ilyen érdekes figura egy ilyen érdekes forgatókönyvben."
Verna Harrah: "Nagyon nehezen találtuk meg azt a színészt, aki Dr. Byront nem sablonosan önzõnek, nem feltétlenül ’rossz fiúnak’ ábrázolja. Dwight és én már Fidzsin voltunk, és kezdtünk idegesek lenni, mert még mindig hiányzott egy szereplõnk. Matthew kellemes meglepetést okozott azzal, hogy igazi mélységet adott a figurának."
Salli Richardson-Whitfield: "Gail Stern a cég vezetõ kutatója, neki kell biztosítania, hogy bármit találnak is, abból a vállalatnak haszna legyen. Ennek ellenére mint tudósnak az a véleménye, hogy nevetséges a cél, az egész expedíció csak idõ- és pénzpocsékolás. Már a film elején látszik, hogy õ nem hisz ebben az egészben. Különben is tõsgyökeres New York-i, aki a dzsungelben sem hajlandó a kényelmérõl lemondani, nem akar róla tudomást venni, hogy az õserdõben van. Különben meg végigsikítozza az egész filmet, ha valami megmozdul, õ már sikít is. A kedvenc filmjeim mind olyanok, amiken jól meg lehet rémülni. Imádok rémüldözni a moziban, és külön öröm, hogy most én is dolgozhattam egy ilyen ijesztgetõs filmben."
Kadee Strickland: "Sam Rogers Jack Byron asszisztensnõje. Dr. Byron nagyon megbízik benne, már régóta dolgoznak együtt. Sam imádja a munkáját, szeret tudományos expedíciókban részt venni, de ebben a történetben van egy nagy meccse azzal, aki a saját céljainak megfelelõen próbálja manipulálni a helyzetet."
Dwight Little: "Kadee meg tudta teremteni az egyensúlyt, hogy egyszerre legyen nõi akcióhõs és egy bájos és okos hölgy is. Ugyanolyan jól bánik a bozótvágó késsel, mint a számítógéppel."
Kadee Strickland: "Még sohasem játszottam horrorfilmben. Mert akármilyen csodálatos is a környezet, ez mégiscsak egy horrorfilm. Varázslatos három hónapot töltöttünk Fidzsin, és ehhez az is kellett, hogy nagyon jól összejöttünk egymással, kollégákból barátok lettünk. Egész nap igen kemény fizikai megterhelésnek voltunk kitéve a forgatáson, ráadásul egyfolytában azt kellett hitelessé tennünk, hogy nagyon félünk. Kimerítõ volt naphosszat félni, nagyon jólestek utána esténként a jó hangulatú közös vacsorák. Egész nap együtt voltunk, és a jó személyes viszonyt az is mutatja, hogy még este is volt kedvünk egymással lenni, pedig akkor már nem lett volna kötelezõ."
Eugene Byrd: "Cole Burris az expedíció technikusa, igazi számítógépõrült. Mindig kimondja, amit gondol, és szereti megtréfálni a többieket. Vicces fiú, de a jókedve csak addig tart, amíg a szeme láttára nem eszi meg a barátját egy elképesztõen nagy kígyó. Utána már csak túl szeretné élni ezt az egész rémálmot."
Dwight Little: "Eugene nagyszerûen improvizál. Egy horrorba mindig kell egy szereplõ, aki idõnként oldani tudja a feszültséget. Egy bohóc, aki ellazít minket egy kicsit, hogy utána újra fokozni lehessen a feszültséget. Eugene nagyszerû komikus, minden jelenete nagyon a helyén van a filmben, különösen az improvizációi sikerültek jól."
Nicholas Gonzales: "Dr. Ben Douglas kifejezetten szereti a veszélyt, a legtöbb résztvevõvel ellentétben örül neki, hogy az expedícióval tarthat. Szükség volt egy orvosra is, és mivel Dr. Douglas Dr. Byron barátja, õt választotta munkatársnak. Dr. Douglast nem viselik meg különösebben a nehézségek, jó humora van, és tekintve, hogy nõk is vannak a társaságban, kifejezetten jól érzi magát. De nemcsak Dr. Douglas tekintette egy trópusi nyaralásnak az expedíciót, számomra sem munka, inkább kikapcsolódás volt Fidzsin forgatni. Egy mélytengeri horgászat alkalmával például annyi halat fogtunk, hogy egy hétre elég volt a teljes stábnak."
Karl Yune: "Tran borneói és Bill a bizalmába fogadta õt, jó barátok lettek. Mindketten a társadalom perifériáján élnek, és mindketten õrültek egy kicsit. Tran mint a tenyerét, úgy ismeri a vidéket, mindent el tud intézni, bármit meg tud szerezni. Õt nem nagyon érdekli az expedíció, csak az a hatalmas összeg, amit felajánlottak neki. Számomra fontos tapasztalatot jelentett ebben a filmben dolgozni. Dwightot nagyszerû rendezõnek tartom, nagyon tudja, mit akar, ragaszkodik is az elképzeléseihez, de közben a színészekre is figyel, meghallgatja az ötleteinket és fel is használja azokat."
Az anakonda megalkotása
Verna Harrah: "Az elsõ film óta eltelt hét év alatt óriásit fejlõdött a számítógépes animáció, össze se lehet hasonlítani az akkori és a mostani technikát és módszereket. A vizuális effektek terén sokkal több lehetõségünk nyílik, hogy lélegzetelállító jeleneteket hozzunk létre."
Dwight Little: "A kígyó életre keltése meglehetõsen bonyolult folyamat. Az anakondákon kívül különbözõ kígyófajokat vizsgáltunk meg, például pitonokat és csörgõkígyókat is, megnéztük milyen a szemük, a foguk, a szájpadlásuk, a bõrük, a mozgásuk. Nem akartuk, hogy valami csinálmány legyen a kígyónk, rajzfilmfigurákhoz hasonlatos szörnyeteg. Amennyire lehet, egy valóságos kígyót szerettem volna, de nem teljesen olyat, mint egy igazi anakonda, hanem árnyalatnyit csinosabbat, kegyetlenebbet. Az anakonda egy kissé álmatagnak tûnt, mi valami éberebb, élettelibb lényt akartunk. Szóval kölcsönvettünk innen-onnan vonásokat, arra törekedtünk, hogy intelligensebbnek ható lény jöjjön létre. Elõször szabadkézi vázlatok készültek, majd rengeteg munkával megszületett a számítógépes animációval életre keltett kígyó. Közben azért sok jelenetet igazi anakondákkal vettünk fel, ezek jó része bele is került a filmbe, és nem hiszem, hogy egy laikus szemlélõ meg tudná mondani, hogy melyik jelenetben lát igazi és melyikben virtuális kígyót."
Dale Duguid: "Dwight világosan megmondta, hogy mi a feladatunk: nem egy szürreális, mesebeli lényt kell létrehozni, hanem egy teljesen valóságos kígyót. Nekem és a csapatomnak ez igazi kihívás volt: számítógépes animációval életre kelteni egy tizenkét méteres kígyót, amelyet ezer meg ezer izom mozgat, a hajlékony testének minden porcikája egyfolytában mozog és változik. Hogy a képernyõn egy erõszakos és robbanékony állatot lássunk, de ugyanakkor meg legyen annak az illúziója is, hogy a hatalmas testnek valódi súlya van.
Abban a kérdésben, hogy van-e személyisége ennek a kígyónak, Dwight kezdettõl fogva nagyon határozott volt, egy olyan lényt képzelt el, aminek igen kicsi agya van, elpusztítja, ami az útjába kerül, de nincsenek érzelmei: nem gonosz és nem dühös. Egy gyilkológép, és ettõl még félelmetesebb. Még soha nem botlottam bele a sötétben egy tizenkét méteres anakondába, de azt hiszem, megõrülnék a félelemtõl, ha találkoznék egy ilyen kígyóval, aminek a puszta léte is ijesztõ, nem szükséges ehhez, hogy ráadásul még fenyegetõen meressze is a szemét."
Dwight Little: "Persze az is nagyon fontos, hogy néz ki a kígyó, de azon is sok múlik, hogy jó ideig hecceljük a közönséget a várakozással: sokáig ne lehessen rendesen látni, feszülten várja a nézõ, hogy végre szembenézhessen vele. Már jócskán benne járunk a történetben, mire szemügyre lehet venni végre: milyen csinos is ez a kígyó.
A horrornál a látványon, az atmoszféra megteremtésen múlik a dolog: engem a National Geographicban a brazíliai esõerdõkrõl látott képek inspiráltak, amelyeken azt láttam, hogy mintha finom köd lenne a dzsungelben, nagyon puhák a fények. Nagyon megérintettek ezek a képek, ezt a látványvilágot akartam a filmben is létrehozni."
A forgatásról
Verna Harrah: "Szerencsénk volt a forgatás idõzítésével, az idõjárás kedvezett nekünk. Ragyogóan napos idõben kezdtünk dolgozni, aztán egyre borongósabb idõ lett, megjött az esõ is. A film is egyre sötétebbé válik, ahogy a történet halad elõre, egyre félelmetesebb a hangulat, hogy aztán a végén a barlang legyen a leghátborzongatóbb."
Bryce Perrin: "Semmit nem tudtam a hajókról, ezért az volt a legnagyobb kihívás számomra, hogy felépítsük a Bloody Maryt, Bill Johnson hajóját. Egyrészt rozzant, öreg teknõnek kellett kinéznie, másrészt pedig gyorsan kellett haladnia és a megfelelõ feltételeket kellett nyújtania a forgatás számára.
Bele kellett tanulnunk a hajózás csodálatos tudományába, hogy mi hogyan mûködik. Külön problémát jelentett, hogy a folyó, ahol Fidzsin dolgoztunk, elég sekély, meg kellett oldani, hogy ez a viszonylag nagy hajó mégis ússzon rajta. Ehhez több trükköt is be kellett vetnünk, továbbá fontos volt még, hogy a stabil vázból, a mûanyag alkatrészekbõl ne látsszon semmi, az egyébként technikailag tökéletes hajó egy félig szétesett roncsnak nézzen ki."
Dwight Little: "A Szabadítsátok ki Willyt! 2. kapcsán komoly jártasságot szereztem a vízi forgatásban. Kamerák, lámpák, az egész technikai felszerelés tutajokra, uszályokra van felépítve, egy komplett flotta úszik ilyenkor a vízen. Manõverezett fel-alá a Bloody Mary és vele együtt kellett nagyon precízen mozgatni az egész armadát. Ebben óriási segítséget jelentett, hogy a Navua folyón dolgozó fidzsi hajósok, akiket alkalmaztunk, nagyon értik a dolgukat."
Johnny Messner: "Az egyik leghajmeresztõbb jelenetben a Bloody Mary átmegy egy vízesésen és az utasok kiesnek belõle. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy ne dublõrök csinálják ezt meg. Kemény nap volt, de azért élveztük. Kimerítõ volt küzdeni az áramlattal, összekapaszkodtunk, és teljesen egymásra voltunk utalva. Kamerák voltak a vízben és mi egyenesen feléjük sodródtunk."
Dwight Little: "Sikerült mesterségesen elég szép örvényeket generálnunk, és a szereplõknek ezeken keresztül kellett elúszniuk a partig. Remekül helytálltak. Kaszkadõrökkel ezt a jelenetet nem lehetett volna ilyen drámaira venni, és a színészek nem is tiltakoztak, egy izgalmas kalandnak fogták fel ezt is."
Bryce Perrin: "Sajnos Fidzsin nem találtunk olyan helyet, ahol a Bloody Mary belsejében vagy a barlangban játszódó jeleneteket le lehetett volna forgatni, ezért Ausztráliából hoztunk egy óriási sátrat, ez lett a ’stúdiónk’."
Jacobus Rose: "Sok akadályt kellett leküzdenünk a film elkészítéséhez. Át kellett juttatnunk a felszerelésünket a dzsungelen és a hegyeken, ehhez többször egyszerûen utat kellett építenünk magunknak. Sokszor forgattunk esõben vagy éjszaka - egyik sem kellemes. A levegõ forró volt és párás, sokat szenvedtünk a moszkitók miatt. Mégsem maradt senki számára rossz emlék a Fidzsin eltöltött idõszak, mert egy nagyszerû stáb állt össze, hogy tudása legjavát nyújtva egy sikeres filmet hozzon létre."
"time is not money"
