nem vagy belépve:
microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


keresés:
search
Csodálatos Júlia (2004)
Being Julia

. . . . . . . . . . 7.46
(a cspv olvasók szavazata)  itt szavazz !

. . . . . . . . . . 6
(a cspv szerk-ek szavazata)

hossza: 105 perc
nemzetiség:  kanadai, amerikai, magyar, angol
műfaj:  dráma, romantikus, feldolgozás, kosztümös
eredeti nyelv: angol
formátum: feliratos
korhatár 12+
c tr tr
vissza a rövid tartalomhoz


Egy idõben próbáltam rájönni, hogy van-e a játékfilmeknek olyan sajátosságuk, amellyel más mûvészeti ágak nem szolgálhatnak. Ad-e nekünk a mozgókép valami eredetit, valamit, ami egyedülálló minõséggel ruházza fel? Vagy pedig a film csak a többi mûvészeti forma keveréke, és felhasználja azok értékeit? Végül rájöttem, hogy valóban van a filmnek egy olyan jellegzetessége, melyet más mûvészetekben nem találunk meg. A mozgókép meg tudja mutatni az eleven emberi arcot: ebbõl fakad különleges energiája. Képes megmutatni egy érzelem vagy egy gondolat születését és változását - ahogyan az az arckifejezésben tükrözõdik. Csak mozgóképpel lehet láttatni az emberi arc változását: hogyan fordul át a szerelem féltékenységbe, hogyan tükrözõdik egy új gondolat a szemekben. Csak a mozgókép tudja visszaadni az élet gyönyörû változásait, az arckifejezés állandó mozgásait a legmeghittebb pillanatban, a születése pillanatában.

Egy eleven arc, mely kifejezi az érzelmi változásokat, kapcsolatát más arcokkal, a környezettel, a természettel, a társadalommal és a világgal - ez a film. Minden más leírható, megfesthetõ, eltáncolható vagy elénekelhetõ - de a közelképekben megmutatott arc titka csak a vásznon vagy a képernyõn figyelhetõ meg. Ha ez valóban így van, akkor a film energiája a vásznon megjelenõ arcban rejlik. Ebben az esetben a mozgókép története az eleven arcok és kifejezések története. És ha mindezt elfogadjuk, megérthetjük, hogy a játékfilm erejét és energiáját a színész vagy színésznõ és az ellenfelének arca szolgáltatja. A fõszereplõt játszó színész olyasvalaki, akivel a közönség azonosulni tud, aki megtestesíti a közönség titkos vágyait és érzéseit, aki önmagán keresztül teremti meg a kapcsolatot a közönség, valamint az író és a rendezõ koncepciója között. A közönséget a színész vagy a színésznõ karizmatikus ereje vonzza, és ez teszi hihetõvé a történet igazságát.

Ezért hiszem azt, hogy a film sorsa a szereplõválogatásnál dõl el. Ki fogja megjeleníteni a közönség szenvedését és örömét, küzdelmét önmagával és a világgal? Látni és érteni fogjuk-e a fõszereplõ érzelmeit születésük pillanatában és állandó változásukban? Látjuk-e majd felvillanni a szemükben egy gondolat vagy egy érzés születését? Látni fogjuk-e a színész arcát a közeli felvételen a döntõ pillanatokban, hogy azonosulni tudjunk vele, és megérteni, mit fejez ki? Egy közeli felvétel kincset ér, mert a születése pillanatában mutat meg egy érzést, vagy a szemünk elõtt változik egy gondolat.

Korábbi filmjeinkhez hasonlóan a Csodálatos Júlia címû filmben is a közelképek a legfontosabbak számunkra: a színészek arcára akartunk koncentrálni. Ebben a történetben, ahol mindenki az elvárásoknak, egyfajta viselkedésnek, a formaságoknak akar megfelelni - vagyis a szereplõk "maszkokat" viselnek -, próbáltuk megtalálni a módját, hogy a maszk mögé tekintsünk.

A történet képzelt maszkok és valóságos tükrök között játszódik. A maszkok az esetleges leleplezõdést, a tükrök pedig az önmagunkkal való szembenézést szolgálják. Ez egy küzdelem, amely bennünk zajlik. A küzdelem színtere pedig a színész arca.


Szabó István - Budapest, 2004 õsze



1938-ban Julia Lambert (Annette Bening) a londoni West End egyik legnépszerûbb sztárja. A szép és tehetséges színésznõ minden darabban sikert arat, legyen az romantikus szerelmi történet vagy sziporkázó vígjáték. Férje, az egykori színész Michael Gosselyn (Jeremy Irons) most - szintén sikeres - színházi producerként egyengeti felesége karrierjét. Úgy tûnik, hogy Julia azok közé a szerencsés nõk közé tartozik, akiknek mindent megadott az élet - tehetséget, gazdagságot és hírnevet. Ám a színházban, akárcsak az életben, a látszat szinte mindig csal.
A negyvenes éveiben járó Julia élete kényes pillanatához közeledik. Most még õ áll a csúcson, de jól tudja, hogy a színpadon és az életben eddig játszott szerepei hamarosan megváltoznak. A fiatalság elmúltával a romantikus fõszerepeket felváltják a mellékszerepek. Hosszú házassága inkább lelki - és ironikus -, mint romantikus kapcsolat. Tizenhét éves fiára nézve pedig nem feledheti, hogy legjobb éveit már maga mögött hagyta.
Ekkor lép az életébe a jóképû és vonzó Tom Fennell (Shaun Evans), aki Julia legnagyobb rajongójának vallja magát. Az amerikai fiatalember feleannyi idõs, mint Julia, mégis õt tartja az ideális nõnek, és olyan hévvel udvarolja körül, hogy annak nem lehet ellenállni. Juliát váratlan izgalommal tölti el a szenvedélyes szerelmi viszony, szebbnek és elevenebbnek érzi magát, és boldogságában nem látja meg a nyilvánvaló tényt: ez a románc kezdettõl halálra van ítélve.
Tom élvezi az asszony pénzét és kihasználja társasági kapcsolatait, de aztán mégis egy fiatal és becsvágyó színésznõt (Lucy Punch) választ. Sikerül elérnie, hogy a lány pályakezdését Julia támogassa, aki rá nem jellemzõ alázattal és önzetlenséggel beleegyezik, hogy lehetõséget kapjon új darabjában. A próbák során végig úgy tûnik, immár leáldozóban a csillaga az ifjú tehetség mellett. Ám a premieren, mindenki meglepetésére, Julia magabiztosan és élete egyik legpompásabb alakításával homályosítja el riválisát.


A PRODUKCIÓ

"[Maugham] korai regényeiben és novelláiban a húszas évek Európa-fáradtságának, a déltengerek után való vágyódásnak ad szellemes és megrázó kifejezést. Késõbbi nagyvárosi regényei közül legkitûnõbb a Színház, egy öregedõ színésznõ tökéletes arcképe. Maugham mûvészi jelentõsége abban áll, hogy õ tette a nagyközönség számára is élvezetessé a húszas évek Angliájának könnyedebb felfogását házasság és szerelem kérdéseiben, rajongását a latin és általában a délszaki élet világosabb és boldogabb színeiért, és az egész neofrivolizmust, anélkül, hogy ebben a népszerûsítésben annyira leszállította volna a színvonalat."
(Szerb Antal)


W. Somerset Maugham 30 év alatt 30 színdarabot írt - szinte csupa kasszasikert -; kitûnõen ismerte a színpad mûvészetét és mûvészeit. Az 1937-ben megjelent Színház címû regény hõsnõjének, Julia Lambertnek alakját számos nagy színésznõbõl gyúrta össze - nem csoda, ha a regény megjelenésekor oly sokan ismertek magukra benne. Sikeres pályafutásának ezen a pontján Maugham fõleg cinikus, városi színdarabjairól volt ismert, melyek közül jó néhány párhuzamosan futott a londoni West End színházaiban. A színpadról és annak változékony szereplõirõl tett mélyreható megfigyelései tehát az életbõl származnak. A regény elsõ magyar kiadása 1938-ban jelent meg Szerb Antal fordításában.
A legújabb adaptációt az Oscar-díjas Ronald Harwood készítette, s a pezsgõ forgatókönyv azonnal megragadta Robert Lantos producer figyelmét. "A szerelemrõl és a vágyról szól; gyõzelemrõl, árulásról és bosszúról. Továbbá az önmegvalósításról és az önfelfedezésrõl. Ezek egyetemes témák, és minden jó mozi alapvetõ részét képezik" - mondja a producer.
Harwood a Maugham-regény lényegét igyekezett megragadni - különösen a kifinomult humorát -, mert véleménye szerint "egy adaptáció eltérhet részleteiben, néhány jelenetet ki lehet hagyni, és be lehet illeszteni; a regény lényege a fontos."
Végrehajtott néhány kisebb módosítást - Julia fiatal szeretõje például amerikai lett -, de megõrizte Maugham szerepjátékról szóló játékos kavalkádját, és a valóság és észlelés elmosódott határvonalait.
A film jelenetei mesterien tárják fel a fantázia és valóság, színjátszás és viselkedés közötti különbséget. Julia Lambert szakmailag sikeresebb, mint zaklatott magánéletében; állandóan váltogatja a szerepeket - színésznõ, feleség, anya, barát, szeretõ -, és néha könnyebbnek találja "eljátszani", mint valóban megélni õket. Képes idézni múltbeli szerepeibõl és végszóra tud sírni, ám ezek a képességek az életben gyakran bonyodalmakhoz vezetnek. "Julia gyönyörû nõ, aki a jó megjelenésérõl híres - magyarázza Ronald Harwood forgatókönyvíró. - De attól fél, hogy kezdi elveszíteni híres szépségét, és a szörnyû érzéstõl elkezd kétségbeesni. Ez tényleg egyetemes történet. Sok negyvenes évei közepén járó nõ érzi úgy, hogy túllép rajta az élet, és ez feszültséggel és rémülettel tölti el õket. Lehet, hogy õk nem ünnepelt sztárok, mint Julia, így senki sem tud a félelmeikrõl, mindez mégis rengetegszer megtörténik."
Szabó István rendezõ szerint a Csodálatos Júlia általános érvényû, témájában mélyen emberi történet, mely más munkáihoz is kapcsolódik. "Bár ebben a filmben nincs politikai cselszövés és összeesküvés, vagy történelmi kényszerhelyzet, a tárgya mégis nagyon hasonlít a többi filmemhez - mondja a rendezõ. - Olyan emberekrõl szól, akiknek maszkot kell viselniük, mert a társadalmuk, és általában a világ erre készteti õket. Olyan szerep eljátszására kényszerülnek, mellyel nem elégedettek, és amelytõl idõnként nem tudnak megszabadulni. Bizonyos tekintetben Julia története kicsit olyan, mint a Mephisto."
Hasonlít a film a Mephistóra, de hangnemében mégis teljesen más: nagyon mulatságos, néha már-már a klasszikus bohózatokra emlékeztet. Amikor Lantos megkereste Szabó Istvánt a forgatókönyvvel, remélte, hogy a rendezõnek tetszeni fog egy könnyedebb stílusú munka lehetõsége. "István mûvei mindig történelmi jelentõségû témákról szólnak - háború, forradalom, kommunizmus, nácik, fasiszták -, ezért úgy gondoltam, eljött az ideje a váltásnak. Rámutattam, hogy épp elég régóta hordja a vállán a közép-európai történelem terhét, és rászolgált egy kis vidámságra."
Az alkotók tudták, hogy a Juliát játszó színésznõ kiválasztása kulcsfontosságú, hiszen õ a film szíve és lelke. Szép, okos, tehetséges, sziporkázó nõ, az erõ és a sebezhetõség egyedülálló keveréke. Õ uralja a színpadot, és bírja a közönség kitartó figyelmét a belépésétõl egészen az utolsó mondatáig. Julia azért is kihívást jelentõ szerep, mert egyszerre követel drámai és komikai kvalitásokat az õt játszó színésznõtõl, hiszen az egyik jelenet merõ hancúrozás, a következõ viszont csupa komolyság.
Annette Benning ragyogó a szerepben, kitûnõ mûvészi érzékkel, eleganciával és értõ humorral bújik a szereplõ bõrébe. Ironikusnak is tûnik, hogy Julia fél a vonzereje elvesztésétõl, mert Bening minden jelenetben pontos, ihletett játéka ellenállhatatlanná teszi õt. Ráadásul Bening teljesen otthonosan mozog a harmincas évek angol színházi világában, és magától értetõdõ természeteséggel viseli a jelmezeit.
"Ez a történet egy olyan nõrõl szól, akinek élete adott pontján meg kell vizsgálnia és újra meg kell fogalmaznia, hogy ki õ. Mindez a munkájára és a kapcsolataira is vonatkozik - mondja Bening, aki nagyra értékeli Szabó Istvánban a színészekkel való munkáját. - István rendkívül kedves, és szereti a színészeket. Manapság a forgatás során a legtöbb rendezõ egy másik helyiségben ül egy videomonitor elõtt, mely azt mutatja, amit a kamera felvett. A színészek tehát magukra maradnak. István azonban velünk van, a kamera mellett ül, és ez egyfajta köteléket hoz létre."
Julia férjét Jeremy Irons játssza, aki szintén elismerõen nyilatkozott a rendezõrõl és az együttmûködésükrõl. "A forgatáson mindig kellemes a légkör, és nagyszerû így dolgozni, mert színészként oldott tudsz lenni, és remélhetõleg a fantáziádat is el tudod engedni. Javasolsz valamit, a rendezõ pedig értékeli az ötletedet. Így szeretek legjobban dolgozni."
Irons úgy véli, hogy a közönségnek tetszeni fog majd a színészek élete, és élvezni fogják a másik korban játszódó történetet. "A harmincas évek már történelem, az emberek egészen másképp éltek. Természetesen az egész nagyon szép és elegáns, és nincs abban semmi rossz, ha szép képeket látunk, amíg sok történés zajlik bennük."
A film Szabó István és Koltai Lajos operatõr legújabb közös munkája. Koltai ragyogóan fényképezett felvételei, valamint Luciana Arrighi látványtervezõ munkája nyomán élethûen kel életre az 1930-as évek világa. Arrighi érdekes kihívással nézett szembe ebben a filmben, mert úgy kellett elbûvölõ és fantasztikus színházi világot teremtenie, hogy közben ne szakadjon el a háború elõtti Anglia valóságától sem. "Több alkalommal volt már dolgom az 1930-as évekkel, mely építészeti és mûvészeti szempontból is a kedvenc idõszakom - mondja az Oscar-díjas látványtervezõ. - Olyan 1938-as világot kellett létrehoznunk, mely meggyõzõ és hihetõ, egyfajta álomvilág, mely vonzza az utca emberét, aki Julián, a családján és a barátain keresztül akarja elfelejteni kemény, egyhangú életét. De elszórtunk itt-ott újságokat is, hogy érzékeltessük, mindeközben mi minden zajlik a valóságban."
A szimbolizmus szintén jelentõs szerepet tölt be a filmben. Ronald Harwood kiemeli, hogy Juliát mindig tükrök veszik körül, mert állandóan a külsejével van elfoglalva, folyton ellenõrzi, hogy még mindig szép és szexis-e. "Julia hálószobája Maugham híres belsõépítész felesége, Syrie munkáján alapul, és ez valóságos lidércnyomás egy látványtervezõ számára, mert hatvan tükör van benne! - magyarázza Arrighi. - Ez szélsõséges eset, de azért vannak mindenütt tükrök, hogy hangsúlyozzák, Julia mennyire el van foglalva önmagával és a róla alkotott képpel. Amikor elhalad egy tükör elõtt, minden alkalommal meg is nézi magát benne."
A film nagy részét Budapesten és Kecskeméten forgatták, a helyszínek között szerepelt a Hotel Astoria, a Moulin Rouge, a Radnóti Színház és a Gundel étterem. A stáb olyan helyszíneket keresett, melyek egyfajta régies pompát árasztottak magukból - ahol faburkolatok, nagy kandallók és ablakok, tágas szobák és díszes csillárok voltak. Ez a stílus Londonra és Budapestre egyaránt jellemzõ. A hiteles brit stílus megteremtése érdekében bizonyos kellékeket Angliából szállítottak ide. "Kilincsek, kapcsolók, kések, villák, csupa hétköznapi tárgy, apró részletek, mégis észrevehetõek és jelentõséggel bírnak" - mondja Arrighi. Julia hálószobájának jellegzetes ágytakaróit például Angliából hozták, mert ez a fajta ágynemû Magyarországon nem létezik.
A film jelmezeit épp olyan gondosan állították össze, mint a díszleteket. John Bloomfield jelmeztervezõ szerint "egy szereplõ öltözéke alapvetõ fontosságú. Ha egy filmben nem megfelelõ a jelmez, akkor az valószínûleg nem fog mûködni. Ironikus módon viszont, ha minden stimmel, akkor a nézõ alighanem kevés figyelmet szentel neki. Alaposan meg kell fontolni, hogy egy ruhadarabnak milyen formája, színe, drámai hatása legyen egy jelenetben."
Julia ruhatára a harmincas évek ragyogását tükrözi, melyet Bloomfield az "elõkelõ divat koraként" jellemez. Ugyanakkor arra is rámutat, hogy a modellek és az átlagemberek viselete között különbségek voltak. "Egy filmben az a fontos a jelmeztervezõ számára, hogy összeszedje mindazokat az elemeket, melyek meghatározzák a korszak ‘igazi’ divatját" - mondja. A forgatáson gyûjtõktõl és jelmeztáraktól bérelt eredeti ruhákat is használtak, és ezek mellé tervezett saját darabokat is. Annette Bening 39 különbözõ ruhában jelenik meg a filmben, ebbõl tíz eredeti darab, melyeket átalakítottak.
Az egyik jelmez különösen fontos szerepet játszik a film megoldásában. Az új színdarab próbái során az erõs és nagy formátumú Julia alárendelni látszik magát a fiatal színésznõnek, aki ráadásul a szeretõjét is elvette tõle. Ez a meghunyászkodás abban is megnyilvánul, hogy egy nagyon egyszerû jelmezt visel, mely szinte láthatatlanná teszi õt a színpadon. Ám a premieren ugyanabban a jelenetben Julia egy feltûnõ stólában jelenik meg, mely rögtön jelzi fontosságát és dominanciáját. Egyetlen ruhadarab módosítása mindent megváltoztat: hónapok kínzó kétségei után Julia megtalálja magát, újra magabiztosan áll a csúcson.
A Csodálatos Júlia egy kivételes nõ érési folyamatát mutatja be, melynek során a kiváló színésznõ megfontoltságról, tehetségról és talpraesettségrõl tesz tanúbizonyságot. Útjának minden egyes állomása tele van komédiával és drámával. Szabó István képzeletgazdag, intelligens interpretációja szórakoztatóan és okosan mutatja meg az emberi természetet és a szerepjátszás mûvészetét, mely minden kapcsolat, és végsõ soron minden történet alapvetõ része.

WILLIAM SOMERSET MAUGHAM


"A valóság nem jó mesemondó. Találomra kezdi a történetet, jóval a kezdet elõtt, következetlenül csapong, aztán a semmibe vész, az eldolgozatlan szálak meg csak úgy lógnak belõle - befejezése nincs. [...] Az elbeszélõnek hiányos és lényegtelen anyagot kínál; az író dolga, hogy összefüggést teremtsen a részletek között, hogy az elbeszélést drámaisággal ruházza fel, és hogy az egészet hihetõvé tegye."
(W. Somerset Maugham)


1874. január 25-én született Párizsban. Franciaországban, Angliában és Németországban nevelkedett, orvosnak tanult, huszonhárom éves korában jelent meg elsõ regénye, a Liza of Lambeth. E regény sikere bátorította fel arra, hogy félbehagyja orvosi tanulmányait, és kizárólag az írással foglalkozzék. 1908-ban már egyszerre négy színdarabját játszották a londoni West Enden - de ez nem jelenti azt, hogy Maugham visszavonult irodalmi életet élt volna. Az elsõ világháború idején az MI6, a katonai hírszerzés ügynökeként tevékenykedett Franciaországban, és közben folytatta az írást: 1915-ben jelent meg egyik legismertebb regénye, az Örök szolgaság (Of Human Bondage) és 1919-ben Az ördög sarkantyúja (The Moon and Sixpence); novellái azonban legalább olyan sikeresek, mint nagyobb lélegzetû írásai. William Somerset Maugham 1965. december 16-án hunyt el Franciaországban.


A Vígszínház már 1928-ban színpadra állította egyik vígjátékát, Gombaszögi Frida fõszereplésével, 1991-ben pedig Verebes István rendezte a Játékszínben a Színház színpadi változatát, Csodás vagy, Júlia címen. Szinte nincs olyan mûve, amelybõl ne készült volna filmes feldolgozás: az elsõ 1915-ben (természetesen még fekete-fehérben, némán) a The Explorerbõl, s azóta összesen 84 stáblistán szerepelt W. S. Maugham neve.
A Színházat eddig háromszor filmesítették meg, a leghíresebb az 1962-es Csodálatos vagy, Júlia, melyet Alfred Weidenmann rendezett, a fõszerepet pedig Lili Palmer és Charles Boyer játszotta.


szereplők:
Annette Bening ... Julia Lambert
Jeremy Irons ... Michael Gosselyn
Bruce Greenwood ... Lord Charles
Miriam Margolyes ... Dolly de Vries
Juliet Stevenson ... Evie
Shaun Evans ... Tom Fennel
Lucy Punch ... Avice Crichton
Maury Chaykin ... Walter Gibbs
Sheila McCarthy ... Grace Dexter
Leigh Lawson ... Archie Dexter
Rosemary Harris ... Mrs. Lambert
Rita Tushingham ... Carrie néni
Tom Sturridge ... Roger Gosselyn
Catherine Charlton ... Miss Phillips
Michael Gambon ... Jimmy Langton


fényképezte:
Koltai Lajos

vágó:
Susan Shipton

látvány:
Luciana Arrighi

jelmez:
John Bloomfield

zene:
Mychael Danna

mûvészeti rendezõ:
Paul Ghirardani
Lorand Javor

szereposztó:
John Buchan
Celestia Fox

díszlet:
Horváth Zoltán
Köves Attila

producer:
Sandra Cunningham
Robert Lantos
Mark Milln
Mark Musselman
Marion Pilowsky
Julia Rosenberg
Kevan Van Thompson