információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Elvira (Leonor Watling) csinos, huszonéves lány, csak egy kissé bizonytalan. Együtt lakik két testvérével, Jimenával (María Pujalte) és Sollal (Silvia Abascal) anyjuk házában. Sofía (Rosa María Sardá) híres zongoramûvész, évekkel ezelõtt elvált a lányok apjától, de a születésnapján fontos hírrel áll elõ: újra szerelmes. Új partnere kicsit fiatalabb, Csehországban született és szintén zongorista... de van még valami: õ is nõ. A három testvér elõször próbál úgy reagálni, ahogy az modern, toleráns és haladó fiatal nõkrõl feltételezhetõ. Ám a hír valójában alaposan összezavarja a dolgokat. Különösen a neurotikus Elvirát viseli meg anyja választása, és hogy a helyzet még rosszabb legyen, számos félresikerült kapcsolata után pont most találkozik azzal a férfival, aki talán élete nagy szerelme lehetne.
A testvérek hamar megfeledkeznek a jó szándékokról, és próbálják elválasztani anyjuktól a cseh lányt. Akciójuk azonban olyan eredménnyel jár, amire senki sem számított...
A RENDEZÕK A FILMRÕL
Filmünk az új évszázad kezdetének megváltozott kapcsolatairól szól, legyenek azok családi, szexuális vagy baráti kapcsolatok. A vígjáték alaptörténete: miként reagál három nõvér anyjuk új, nõnemû szerelmére? Ebbõl a helyzetbõl kiindulva beszélünk arról, hogyan éljük az életet egy olyan világban, ahol "a család többé nem az, ami volt". Sem a szülõk, sem a társak, sem a gyerekek, sõt még az egyéjszakás partnerek sem úgy reagálnak, ahogy várnád. A hagyományos minták már nem mûködnek, de még nem születtek meg az új formák, melyek megóvnának bennünket a zûrzavartól. Pontosan ez történik a fõszereplõ Elvirával is. A harmincadik évéhez közeledve az élete csupa probléma, ami kissé neurotikussá teszi. Anyja bejelentése után csak tovább nõ a zavar az elveiben és az életében. Végül az egyetlen biztos pont az marad, hogy az állandó változás világában önmagunk és a minket körülvevõ világ folyamatos megkérdõjelezésére vagyunk ítélve. Talán kimerítõ az örökös kérdezés, de ez a boldogság elérésének egyetlen útja.
Filmünkre leginkább Woody Allen hatott. Kezdõként nyilvánvalóan nem hasonlítjuk magunkat egy mesterhez, de nagyon szeretjük, ahogy õ láttatja a városi ember neurotikus természetét, szereplõi rendkívüli összetettségét, melyet mindig ugyannyi iróniával szemlél, mint rokonszenvvel, valamint azt, ahogy a nagyvárost elbeszélõi értékkel bíró háttérként alkalmazza.
A forgatókönyvírás és a filmkészítés
A forgatókönyvírók között egyre terjed a szokás, hogy rendezõként is kipróbálják magukat. A mi esetünkben több ok is erre a lépésre késztetett minket. Egyrészt idõrõl idõre szembesülnünk kellett azzal, hogy nehéz olyan rendezõt találni, aki hajlandó mások forgatókönyvébõl filmet készíteni. Ez a helyzet a forgatókönyvírók feladatát egyfajta "lehetetlen küldetéssé" teszi. Másrészt szerettük volna a végéig kísérni a történetünket, s ez majdnem természetes ösztön sok filmes íróban. Végül is a forgatókönyv mindenek elõtt csak egy eszköz, mely lehetõvé teszi a film létrejöttét. A történet pedig, melyet egy napon elképzeltél és szavakba öntöttél, csak akkor válik valósággá, ha képekké alakítod. Elkerülhetetlen, hogy idõnként szeretnéd a saját képeiddel viszontlátni a saját elképzeléseidet.
Elsõ filmünkkel egy "karakterközpontú" történetet szerettünk volna elmesélni, melyben elsõsorban a színészek rendezésének szentelhetjük magunkat. Képzettségünknek, színházas tapasztalatainknak köszönhetõen ezen a területen érezzük otthon magunkat, és úgy éreztük, ehhez tudunk valami sajátosat hozzáadni.
Már jó ideje kerestünk egy olyan történetet, melynek révén egy közös vonásunkról beszélhetünk, arról a sajátos módról, ahogy a "baloldali értelmiségiek gyermekeinek" világát látjuk és megéljük. A gyerekeket szabadon nevelik, megvan bennük az elemzõképesség, de az emberi kapcsolatokra vonatkozó elõzetes minták hiánya miatt felnõttként össze vannak zavarodva, nem tudják, mit akarnak vagy mi tenné õket boldoggá.
Nem egy bizonyos "téma" járt a fejünkben, hiszen tudtuk, hogy a filmeket nem absztrakt elméletek alapján készítik, sokkal inkább történetekbõl, egy jó sztoriból, egy olyan kiindulási pontból, mely cselekményt és fejlõdést indít be, mely elõmozdítja a humort, a bonyodalmat vagy az érzelmeket. Az ötlet, hogy az anya beleszeret egy másik nõbe, és ez felzaklatja látszólag modern lányait, tökéletesnek bizonyult, s az ebbõl kibontakozó történet segítségével beszélhettünk a "témáról". Leginkább az tetszett, hogy ezt a zaklatottságot egyetlen szereplõben, Elvirában tudtuk megszemélyesíteni. Õ a középsõ testvér, mindazokkal a személyiségjellemzõkkel, melyek ezzel a családi pozícióval járnak. Ugyanakkor az a fajta fiatal nõ, akibõl nagyon sok van napjainkban - minden fölébe tud kerekedni: a munkája, a szerelmi élete, a személyes kapcsolatai, de leginkább egy olyan bejelentés, melyet az anyja tett.
A szereplõk és a színészek
Az anya és három lánya alakján át megpróbáltunk olyan érdekes nõi karaktereket létrehozni, akik elég sokoldalúak és összetettek ahhoz, hogy rajtuk keresztül a mai nõk különbözõ típusait ábrázoljuk. Sofía (Rosa María Sardá), az anya olyan nõ, aki mind a szakmai, mind a magánéletében bátran szembenézett a kihívásokkal. Úgy tud megfelelni anyai és mûvészi feladatainak, hogy közben nem adja fel önmagát. Sol (Silvia Abascal) a legfiatalabb testvér. Szemtelen és provokatív, és sosem akar felnõni. Jimena (María Pujate), a legidõsebb egy harmincas nõ, egy nem igazán akart házasság foglya, és feje fölé nõ egy felelõsségteli világ, melyet maga teremtett saját magának. És végül ott a húszas éveiben járó fõszereplõ, Elvira (Leonor Watling), aki tele van ellentmondásokkal. A világot állandó fenyegetésnek éli meg, érzékeny és intelligens, de sosem tud békében lenni saját magával.
Annak ellenére, hogy a film alapvetõen nõkrõl szól, a férfiaknak is megvan a maguk fontos helye, hiszen döntõ szerepet töltenek be a fõszereplõk életében. Carlos (Javier Elorriaga), a három lány apja egy értelmiségi, aki jobban érzi magát otthon, a könyvei között, mint társaságban. Miguel (Chisco Amado) író, beleszeret Elvirába, és kiderül róla, hogy megtestesíti minden nõ álmát: intelligens, gyengéd, képes megértõ lenni szerelmével akkor is, amikor a lány õrült módjára viselkedik.
A forgatás alatt a színészekkel folytatott párbeszéd végig gördülékeny és kreatív maradt. Nem csupán ’hozták a figurákat’, hanem eleven, eredeti hús-vér alakokat keltettek életre. A három lány és az anya ’igazi’ családot alkottak. A négy színésznõ azon dolgozott, hogy létrehozzanak egy közös múltat e család számára, melyet a nézõk ugyan nem látnak, de általa válik hitelessé a köztük lévõ rokoni kötelék. Az eredmény magáért beszél: a vásznon a bizalom és rivalizálás olyan keverékét láthatjuk, mely minden testvéri kapcsolatban megvan, és nagyon úgy néz ki, hogy az anya jobban ismeri lányait, mint azok saját magukat.
Rosa María Sardá jól érzékeltette a szerepben a Sofíára jellemzõ méltóságot és "súlyt". Eliska Sirová cseh színésznõ játssza a filmbeli Eliskát, akiben a megbízhatóságot és a mélységet ragadta meg, ami titokzatossággal és kedvességgel ruházza fel a figurát. A színésznõk megértették, hogy itt egy szerelmi történetet kell elmesélni, függetlenül attól, hogy az két nõ között bontakozik ki. Képesek voltak megszólaltatni ennek a szerelmi történetnek az õszinteségét és gyengédségét a kamera elõtt.
Leonor Watling tökéletesen bele tudta élni magát szereplõje helyzetébe. Egyéni gesztusaival és eredeti lényével itatta át a figurát. A neurotikus, ellentmondásos és bizonytalan Elvira szerepe olyan színésznõt kívánt, aki egyszerre képes megragadni ezt az összetettséget és a lány báját. Leonor tudta, hogyan érzékeltesse ezeket a nüanszokat, és minden egyes jelenetnél meglepett minket azzal a képességével, hogy kockázatot vállaljon és mindenféle árnyalatot kipróbáljon a szerep kedvéért.
Silvia Abascal és María Pujalte mindketten elismert színésznõk, csodálatos képességük van az átváltozásra. Silvia provokatív rockerré alakult át, és a színpadon bebizonyította, hogy nem csupán játszik, hanem valóban úgy énekel és táncol, akár egy sztár. Nagy tehetséggel oldja meg a legnehezebb dolgokat, melyek egyszerûnek tûnnek, és mindezt szigorú, nagyon kemény munkával és elkötelezettséggel éri el. Jól ismertük tehetségét, mert dolgoztunk már vele korábban is, és ez alkalommal láthattuk, hogyan épít fel egy önmagától ennyire távol álló karaktert. A másik lány, Jimena szintén nem hasonlít az õt játszó színésznõre: kemény, ambiciózus, és megrekedt egy olyan élet csapdájában, melyet nem szeret. María a szerepet apró részletekbõl rakta össze, tudva, hogyan találja meg a sebezhetõséget Jimena álarca mögött. Fontos kiemelni, hogy Silvia és María, és az összes színész remekül tudtak csapatban dolgozni.
"time is not money"
