információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Alfie Elkins (Jude Law) limuzinsofõrként dolgozik, a gazdagokat szállítja Manhattan utcáin, de alkalmanként becsúsznak kalandok egy-egy egyedülálló nõvel is - a hátsó ülésen. Bár vannak ambíciói, csak annyit akar, amennyibõl meg tud élni, és elsõsorban arra koncentrál, hogy felelõsségek nélkül élvezze az életet. Alfie a tipikus playboy, a nõfaló agglegény archetípusát testesíti meg. Sármos megjelenése és fesztelensége mögött azonban valami más is rejlik... a másik oldal... egy olyan férfi, aki nem engedi be életébe a szerelmet.
A film provokatív történet egy nõcsábász fiatalemberrõl, aki kénytelen megkérdõjelezni látszólag gondtalan életét, és szembe kell néznie azzal, milyen veszélyekkel járnak tettei.
A történetrõl
A fiatal Michael Caine fõszereplésével készült 1966-os eredeti "Alfie" a játék és valóság témáját járta körül, és a maga idejében meglehetõsen sokkolóan hatott. Ebben az új változatban fõhõsünk egy ellenállhatatlan londoni fickó, aki Manhattanbe költözik, igyekszik annyi nõt becserkészni, amennyit csak tud, és kihasználni minden lehetõséget, hogy meghódítsa õket. Jude Law számára Alfie megformálása különleges kihívást jelentett. Nemcsak azért, mert az összes jelenetben szerepelt, és ennek során gyakran ki kellett szólnia a közönséghez, hanem azért is, mert olyan embert játszik, akinek nagyon megkérdõjelezhetõ a jelleme. "Egy ilyen típusú nõcsábász karakter kifejezetten próbára tesz egy színészt, de a forgatókönyv annyira jó volt, hogy el kellett vállalnom - mondja. - Alfie valójában sokkal összetettebb, mint hinnénk. Ha jól meggondoljuk, eléggé töprengõ alkat, és próbál változtatni a maga szeszélyes útjain."
Charles Shyer rendezõ és Elaine Pope társforgatókönyvíró úgy határoztak, hogy Alfie történetét a saját szavaival mondják el. Ezért egy olyan technikához folyamodtak, melyet a hatvanas évekbeli klasszikusokban alkalmaztak: Alfie közvetlenül hozzánk, a közönséghez beszél. "A szereplõnek felháborító figurának kell lennie, nem csak a tettei, hanem a gondolatai miatt is - magyarázza Shyer. - Azzal, hogy kibeszél a nézõnek, megtudjuk, mit gondol valójában... ez az elsõ lépés, melyet a belsõ igazsága felé tett döcögõs útján meg kell tennie."
Pope úgy érezte, egyedülálló lehetõséget jelent az, hogy Alfie a kamera felé fordul. "Nagyon érdekes figura, romlott és önpusztító, de nagyon õszinte is. Akár egyetértenek a nézõk az életfilozófiájával, akár nem, mindenképpen a bizalmasaivá válnak. Így mondhattunk el olyan, gyakran kimondatlan igazságokat a kapcsolatokról, melyek mindenkit érintenek."
Law bevallotta, hogy a fantázia és a realitás közötti fal áttörése nem jön természetes módon egy színésznek. "Elõször nagyon idegen volt mindez, de egy idõ után kezdtem úgy érezni, mintha a fal nem is lenne ott. Második természetemmé vált, és szerintem ha az emberek elkezdik nézni a filmet, megszokják, és úgy érzik majd, mintha Alfie külön-külön hozzájuk beszélne."
Charles Shyer egy olyan ember fejlõdésének tekintette a filmet, aki a közömbösségtõl a figyelmesség felé tart, s a vígjáték és a dráma közötti nagyon kényes határvonalon igyekezett megmaradni. Õ és Jude Law okosan egyensúlyoztak Alfie sötét oldala és az élet élvezetorientált szemlélete között. Shyernek tetszett, ahogy Law a szereplõ sötét oldalához közelített, de arra is ösztönözte, hogy finom humorral mindezt ellensúlyozza is. "Alfie negatív oldala a vaksága, a tudatlansága és a kegyetlensége - mondja a rendezõ -, mindaz, amirõl nem vesz tudomást, amíg rá nem kényszerül, hogy komolyan ránézzen önmagára és az általa okozott fájdalmakra."
A film forgatása során Jude Law azon töprengett, mitõl olyan vonzó egy Alfie-hoz hasonló férfi a nõk szemében. Nagy rajongója az eredeti filmnek és Michael Caine megközelítésének. Law szerint napjaink Alfie-ja egészen más utat jár be, mint az a playboy, akit Caine formált meg a hatvanas években. "Kétségtelen, hogy akkoriban éppúgy éltek Alfie-hoz hasonló fickók, mint manapság - mondja. - Sõt, egyesek szerint ez a viselkedés jellemzõbb a mai emberek gondolkodásmódjára, vagyis sokkal szabadabbak a szex és a randevúzás tekintetében."
Law arra is utalt, hogy amikor az eredeti filmet bemutatták, sokkolóan hatott a gondolat, hogy egyes férfiak valóban így viselkednek. "Azóta majdnem negyven év telt el, és természetesen a nõk is változtak. Ami ma elégedetté teszi õket, és amit a hatvanas évek óta tanultak, az teljesen megváltoztatja egy ilyen film hangnemét."
A kérdés azonban továbbra is marad: Miért vonzódnak évszázadok óta a nõk az olyan férfiakhoz, mint Alfie? A partnerkapcsolat lezser megközelítése, az elkötelezettség iránti megvetés és mások érzéseinek figyelmen kívül hagyása társul azzal a rosszfiús viselkedéssel, mellyel a világ Alfie-jai továbbra is meghódítják a nõk szívét az élet minden területén. "Ezért olyan egyetemes és klasszikus ez a történet - mondja Charles Shyer rendezõ. - Ez egy tanulságos mese, mely azt mondja, ébredjünk fel és lássuk meg, hogyan hat viselkedésünk másokra. A mi modern szereplõnk útja egy olyan embertõl indul, aki nem méri fel a tetteit, és egy olyan felé tart, aki kezdi egy kicsit belátni a hibáit. Lassan kezd derengeni neki, hogy a legjobban õ maga szenved."
A behálózott nõk csapata
Jude Law után következett a színésznõk kiválasztása, s ez a csapat meglehetõsen sokszínû, hiszen az Alfie által megkörnyékezett nõk is nagyon különböznek egymástól.
JULIE egyedülálló anya, akit Alfie akkor keres fel, amikor egy kis kényeztetésre és házi kosztra vágyik. Õt az Oscar-díjas Marisa Tomei alakítja, aki szerint ez a nõ egy túlélõ. Szerelmes, de kezd kicsit kevésbé ragaszkodni a férfihoz. "Szeretek olyan figurákat játszani, akik a szemünk láttára válnak erõsebbé - mondja. - Julie olyan férfit keres, aki képes elkötelezni magát, de azért valahogy szereti a pajkos fiús bájt is... egészen addig, amíg el nem kezd öregedni."
Az ötvenes éveiben járó LIZ éppoly szexis nõ, mint amilyen sikeres az üzleti életben. "Nagyon tetszett, ahogy a forgatókönyvben a szereplõt jellemezték - mondja az õt játszó Susan Sarandon. - ’Érzéki (egyesek szerint túlérett, sokak szerint viszont szexi) nõ, talpig Chanel cuccban.’ Ki ne akarna eljátszani egy ilyen boszorkányt! A külsõ leíráson túl tetszett a keménysége is. Végül azt kapja tõle Alfie, amit õ adott éveken át a nõknek."
LONETTE egyike azoknak, akiket Alfie nem tekint a csapat tagjának, fõleg amióta barátja, Marlon feleségül akarja venni. "Senki sem lát jobban keresztül Alfie-n, mint Lonette, bár õ is a hatása alá kerül - mondja Nia Long. - Nagyon érdekesnek találtam az õ történetét a forgatókönyv olvasása során, mivel egészen más utat követ, mint a többi nõ. Ami kettõjük között történik, az kicsit felnyitja a férfi szemét... valójában nem is kicsit."
DORIE egy frusztrált háziasszony, aki elégedett a heti találkákkal, mivel szerinte idõs férje már hat hónapja nem közeledett hozzá. Alfie szemtõl szemben azt mondja neki, hogy megérdemli a megbecsülést. A kamerának viszont hozzáteszi, hogy csak addig, amíg élete virágjában van. Dorie-t Jane Krakowski játssza, aki szerint "Alfie-ban az az érdekes, hogy bizonyos szinten teljesen õszinte és nyílt, másfelõl viszont elfelejti, hogy mennyire megbántja az embereket. Dorie mindig nyitva tartja a szemét... kivéve azt a néhány pillanatot, amikor arról fantáziál, hogy kapcsolatuk több annál, ami a valóságban. De nem teszi-e ezt mindenki olykor-olykor egy kapcsolatban?"
NIKKI éppen élete egyik mélypontján találkozik össze Alfie-val, amikor karácsony éjjelén egyedül furikázza õt a limuzinján. Sienna Miller ebben a filmben játssza elsõ fõszerepét. "Jude és én néhány túlfûtött jelenetet is játszunk, ami nagyon klassz volt - nemcsak azért mert Jude ragyogó, hanem mert minden felvételnél nagyon segítõkész volt. Csodálatos élmény volt részt venni a filmben."
MARLON ugyan nem tartozik Alfie háremébe, viszont õ az egyik legjobb haverja és leendõ üzleti partnere. Teljesen Alfie ellentéte, akit "Jégember"-nek nevez, és semmivel sem érti jobban barátja érzéketlenségét a kapcsolatokkal szemben, mint az Marlon melegszívû hozzáállását. "Marlon becsületes fickó, aki attól szenved, amitõl egy csomó nõ és férfi a randevúk világában, vagyis folyton azt lesi, van-e valaki más, aki jobb nála - magyarázza Omar Epps. - De amikor rájön, hogy mit talált Lonette-ben, hajlandó megtenni a döntõ lépést. Sok pasi tartja Alfie-t szerencsésnek, de ez a film õszinte képet fest arról, hogy valójában milyen magányos az õ világa."
A ruha teszi a férfit és a nõt
Charles Shyer számára fontos volt, hogy a film tisztelegjen az eredeti film, és különösen a hatvanas évek elõtt. Beatrix Aruna Pasztor jelmeztervezõ komoly kihívás elõtt állt. "Az volt az elképzelésünk, hogy vigyünk bele hatvanas évekbeli design-elemeket, de maradjunk stílusosak, modernek és mindig reálisak - magyarázza Pasztor. - Jude Law jól ismeri a ruhákat és tudja is viselni õket. Mégsem öltöztethettük õt a legújabb divat szerint, mert az általa játszott szereplõnek nincs meg ehhez a kellõ anyagi háttere. Találtunk egy kiváló belga designert, Martin Margielát, aki egyszerû, de csodálatos ruhákat tervezett, egy árnyalatnyi retro beütéssel. Alfie stílusa mindig egyedi, ami annyit tesz, hogy még alulöltözötten sem a tipikus Levis farmert viseli; lehet, hogy csak egy nadrágra van pénze, de az egyedi tervezésû."
Pasztor nagyobb szabadságot élvezett a színésznõk ruhatárának összeállításakor. Liz például egy kozmetikai cég feje, és sikeres üzletasszonyként megengedheti magának a Chanel, Gucci és Donna Karan kosztümöket. Az ékszereit - aranyait és drágaköveit - a designer Solange Azagury készítette, régi nyaklánca pedig a Steinberg és Tolkien cégtõl származik, mely a világ legnagyobb ilyen jellegû kollekciójával rendelkezik.
"Liz ízlése visszafogott, nagyon kifinomult - mondja Pasztor. - Rendszerint fekete-fehéret visel, és a húszas évekbeli japán kimonóját kivéve sosem hord rikító színeket. Susan Sarandon nagyon szerette viselni ezeket a ruhákat, különösen az olyan testhez állókat, mint a klasszikus szûk Gucci ing, mely emlékeztet arra a stílusra, amit Sophia Loren hordott."
A skála másik végén Julie áll, tõle igen távol esik Gucci és Chanel világa. "Az õ számára bolhapiacokon keresgéltünk kiegészítõket és egyedülálló anyához illõ, egyszerû ruhákat. Julie sokkal jobban vonzódik a mûvésziséghez, mint hogy divattervezõk drága ruháiban járkáljon."
A Nikkit játszó Sienna Miller számára Pasztor egy mesés ruhát választott Roland Mouret francia divattervezõtõl, melyet egy Armani szõrmekabát és Donna Karan magas sarkú csizma egészít ki. Az egyetlen szereplõ, aki valóban színkavalkádban jelenik meg, az Dorie, az unatkozó háziasszony.
Helyszínek és lakberendezés
A film teljes egészében Manhattanben játszódik, a városrész olyan jellegzetes színterei tûnnek fel a történet során, mint a Waldorf Astoria Hotel, a SoHo, Grenwich Village vagy a Madison Avenue. "A filmet új közönséghez szerettük volna eljuttatni, ezért hoztuk az angol Alfie-t New Yorkba, ahol idegenként kell megállnia a helyét - mondja Elaine Pope forgatókönyvíró. - Alfie az álmaiban él, de ezzel együtt kicsit elveszettnek érzi magát a nagyvárosban. Nagyon kevés a barátja, családja nincs, tehát sehova nem kötik mélyebb érzelmek."
A külsõ helyszínek csak árnyalják Alfie életstílusát, igazából a belsõ díszletek és a jelmezek határozzák meg a karaktert és a vonzáskörébe kerülõ nõket. A díszleteket Sophie Becher tervezte, kezdve Alfie szerény albérletétõl Liz fényûzõ luxuslakásáig. "Mivel Alfie Angliából települt át, Jude Law speciális darabokat adott hozzá a kellékekhez, melyek származására utalnak - magyarázza Becher. - Úgy gondolta például, hogy Alfie valószínûleg magával hozott néhány jellegzetes holmit, különösen angol képregényeket. Õ javasolta továbbá, hogy legyen neki egy példány David Niven önéletrajzából, és kölcsönadta a saját, hatvanas évekbeli narancssárga lemezjátszóját is. Alfie otthonában nincs sok díszes kellék. Ritkán tölti az éjszakát a saját lakásában, így aztán nem is meglepõ, hogy a felszerelései között olyan törülközõket látunk, melyek elegáns szállodákból származnak."
Liz elegáns környezete híven tükrözi megállapodottságát és a világban elért eredményeit. Luxuslakása tele van olyan tárgyakkal, mint például egy Swarovski kristálycsillár, kortárs darabok a textiltervezõ Neisha Croslandtól, vagy eklektikus mûtárgyak, melyek között egy portré is található a húsz évvel fiatalabb Lizrõl. "Ez a lakás a dekadencia csúcsa, rendkívül érzéki és fényûzõ - mondja Becher. - A cél egy olyan helyszín létrehozása volt, mely elképeszt egy Alfie-hoz hasonló fickót, akit pedig nem könnyû lenyûgözni. Azt akartuk, hogy Liz lakása sóvárgást keltsen a férfiban, azt a vágyat, hogy magasabbra kell törnie."
Liz a saját cégének tulajdonosa, világlátott és önálló nõ, a maga kikristályosodott stílusával. Becher szerint a rendezõ Liz lakásához elsõsorban Goldie Hawn New York-i lakásából merítette az ötleteit. A spektrum másik vége ismét Julie és az õ lakása, mely valahol Alfie és Liz szintje között helyezkedik el. "Marisa azt akarta, hogy a szereplõjének környezete tükrözze függetlenségét, ezért olyan tárgyak ízléses kombinációja alkotja a berendezést, mint a turkálóban szerzett holmik, a barátoktól kapott ajándékok és a saját kezûleg készített díszek. Ez a hely a lilák és zöldek élénk keveréke, és összhangban van a film elejének hangulatával, a Soho fényes és vibráló atmoszférájával, míg a film végén tompábbak a színek, akárcsak Alfie maga."
A zene
Három új dalt és a film zenei témáját a Grammy-díjas Mick Jagger és Dave Stewart írták. Az "Old Habits Die Hard", a "Blind Leading the Blind" és a "Let’s Make It Up" számokat a híres londoni Abbey Road Studio 2-ben vették fel, ahol a Beatles is készítette legtöbb felvételét. Emellett csatlakozott a munkához John Powell díjnyertes zeneszerzõ is, aki a két rockzenésszel közösen készítette el a film teljes zenei anyagát. "Van valami stílusos, tematikus és vizuális hangulat ebben a filmben, amit Mick és Dave tökéletesen ragadtak meg dalaikban, és szerintem a közönségnek nagyon sokat fog mondani - mondja Charles Shyer. - A közös munka Mick Jaggerrel több mint rendkívüli dolog. Megtiszteltetés, hogy õ és egy olyan kaliberû zenész, mint Dave Stewart részt vállaltak ebben a filmben."
Jagger a film megtekintése után rögtön csatlakozott a munkához. "Szerintem Charles remekül keltette életre Alfie élményeit - mondta. - Jó volt együtt dolgozni vele."
Stewart, aki Eurythmics együttesben vált ismertté egyetért vele. "Mick és én nagyon jól éreztük magunkat, miközben a film dalait írtuk, és az elsõ naptól kezdve élvezettel merültünk bele az alkotásba. Úgy érzem, hogy a dalaink a jelenetekhez és Alfie figurájához egyaránt jól illenek."
"time is not money"
