információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
"A FILM A TI GYEREKETEK"
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer öt francia katona, akik elmentek a háborúba, mert ez a világ rendje."
(Sébastien Japrisot: Hosszú jegyesség)
A Hosszú jegyesség a francia filmgyártás egyik legambiciózusabb és egyben legszokatlanabb vállalkozása. A rendezõ, Jean-Pierre Jeunet több mint tízéves álma vált valóra: 1991 óta tervezi elkészíteni a filmet, akkor olvasta ugyanis Sébastien Japrisot lenyûgözõ regényét, a különleges szerelmi történetet Mathilde-ról.
"Amikor elõször olvastam, nem tudtam letenni a könyvet - emlékszik vissza. - Elõször is: rendkívül bájos, eredeti, magával ragadó történet egy fiatal nõrõl, aki minden bizonyíték ellenére képtelen elfogadni szerelme halálát. Másodszor: nagyon sokszor belefelejtkeztem ebbe a számomra érdekes korba, az elsõ világháború korába, a huszas évek Párizsába."
A fõszereplõ eltökéltségét találta Jeunet lenyûgözõnek. "Minden ezen múlik - mondja Jeunet. - Japrisot könyvének mottója idézet Lewis Carroll Alice Csodaországban címû regényébõl. A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát - ez indított meg engem. Mathilde mélyen meg van gyõzõdve a saját igazáról, gondolhat bárki bármit. Egyedül találja magát a világgal szemben, és bár néha úrrá lesz rajta a kétség, mégis mindig újult erõvel küzd tovább, és meggyõzi majd legyõzi a többieket. Mélyen megértem ezt a kíméletlen akaraterõt, és állhatatosságot. Hasonló ahhoz, mintha úgy akar valaki filmet csinálni, hogy a környezete minden erõvel gátolja ebben."
Akkoriban forgatta Jeunet elsõ filmjét, a Delicataessent. Viszonylag ismeretlen rendezõ volt tehát, amikor megtudta, hogy a Warner Bros. szerezte meg a jogokat a könyvre - Jeunet félretette hát a regény adaptációjával kapcsolatos elképzeléseit.
Tíz évvel késõbb, az Amélie csodálatos élete világsikere után, alapjaiban megváltozott a helyzet. Jeunet tudomására jutott, hogy a Warner Bros. tervezi filmre vinni a történetet, így valóra válhat régi álma, hogy filmet készítsen Japrisot könyvébõl. A vágy akkor vált igazán erõssé, mikor megtalálta az igazi színésznõt Mathilde szerepére: Audrey Tautou-t. "Amikor elõször olvastam a könyvet, azon tûnõdtem, ki tudná Mathilde szerepét eljátszani, de nem jutott eszembe senki, aki alkalmas lett volna erre. Amikor találkoztam Audreyval, rögtön tudtam, itt áll Mathilde elõttem."
Az Oscar-díjkiosztón (ahol az Amélie csodálatos életét jelölték a legjobb külföldi film, a legjobb forgatókönyv, a legjobb fényképezés és a legjobb rendezés kategóriában) Jeunet megkérdezte Tautou-t, hogy akar-e egy másik filmet csinálni vele. "Természetesen, de csak ugyanezzel a stábbal" - felelte a színésznõ. Ez adta meg az utolsó lökést Jeunet számára. Megszervezte, hogy a Hosszú jegyességet Franciaországban lehessen leforgatni, franciául, francia mûvészekkel, francia stábbal. A Warner Bros. is belement ebbe, 35%-kal beszállt az üzletbe, melyet nagyrészt a Francis Boespflug által létrehozott francia vállalat, a 2003 Productions finanszírozott. A Warner és a 2003 Productions már gyártott közösen filmet: Josiane Balasko "L’ex-femme de ma vie" címû munkáját, és Charles Nemes "Le Carton" címû alkotását.
Mialatt az üzleti ügyek szervezõdtek, a rendezõ elkezdte filmre írni a regényt, az Amélie csodálatos élete forgatókönyvírójával, Guillaume Laurant-nal. "Lélegzetelállító regény - mondja Laurant. - Az, ahogy Japrisot végigvezet minket a történeten, tényleg elragadó. Nagyon finoman egyensúlyoz a szerelemmel teli és a rettenetes jelenetek között. A Hosszú jegyesség fantasztikus könyv."
"A legelsõ feladatunk az volt, hogy darabokra szedjük szét ezt a rendkívül finom szerkezetet, úgy ahogy az ember egy motort szerel szét alkatrészeire, hogy megértse, hogy mûködik" - magyarázza Jeunet.
Laurant hozzáteszi: "Elõször egyezségre kellett jutnunk, hogy mi az, amit a megtartunk, és mi az, amit elhagyunk a történetbõl, emellett döntenünk kellett a szerkezeti változtatásokról is. Jean-Pierre írt egy harminc oldalas szinopszist, ennek alapján megírtam a forgatókönyv elsõ változatát. Ezt egy ‘kötélhúzás’ követte Jean-Pierre és köztem, mire eljutottunk a végsõ változathoz. Nagyon élveztem együtt dolgozni Jean-Pierre-rel, aki végig az egyszerûség és a hatásosság miatt aggódott."
A két forgatókönyvíró igen nehéz döntésekre kényszerült, hogy a minél filmszerûbbé váljon a történet. Különösen nehéz volt lefordítani a film nyelvére a regényben oly egyszerûen mûködõ levélformát. Meg kellett találni, hogy tudják a filmbe közvetlenül beilleszteni a leveleket, amelyeket Mathilde a nyomozása során írt és kapott.
"Jó néhány levelet, bár átdolgoztunk, mégis látunk a képen - magyarázza Jeunet -, a többit átalakítottunk személyes találkozássá Mathilde és a másik ember között. A filmben egy kicsit több képi megoldásra van szükség, persze nem szabad túlzásba esni. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, igen sok saját ötletet vittem bele. Itt Mathilde jóval tevékenyebb, kevesebb idõt tölt olvasással, mint a könyvben."
Több koncepcionális kérdésben is nehéz döntést kellet hozni a két forgatókönyvírónak. A regénnyel ellentétben Mathilde nincs tolószékhez kötve -, "csak" biceg a paralízise következtében. "A regényben az olvasó végül is megfeledkezik a tolószékrõl - mondja Jeunet -, azonban a vásznon... nagyon kemény volna. Akadályozná a film megértését, és én ezt, amennyire lehet, meg akartam könnyíteni."
A rendezõ és a forgatókönyvíró hónapokon át csiszolgatták forgatókönyvet. "Ez a munka nagyon más volt, mint az Amélie csodálatos élete - meséli Laurant. - Az egy teljesen eredeti könyv volt. Jean-Pierre és én összedobtuk az ötleteinket, majd megírtuk a filmet. Itt, egy már meglévõ történetünk volt, fordulatokkal, bonyodalommal, kidolgozott jellemekkel, érzésekkel."
Mindez Sébastien Japrisot áldásával történt. Jeumet elmagyarázta neki, mit akarnak csinálni. "Sébastien azt mondta: ‘Azt csináltok, amit jónak láttok a könyvvel, a film a ti gyereketek. De a végén mutassátok meg nekem’ - meséli Jeumet. - Azonban legnagyobb szomorúságomra, Sébastien a forgatókönyv elkészülte elõtt egy héttel meghalt."
Az egész munka alatt Jeunet és Laurant óriási nyomozást végzett: temérdek regényt és a korról szóló visszaemlékezést olvastak. Jeunet gyermekkori rajongása a téma iránt rendkívül jól jött a hatalmas kutatásban.
"Nehéz dolog ez - mondja Jeunet. - Bár Lorraine-ben nõttem fel, nem tudok egy történetet sem felidézni ebbõl a korból. A családomból senki sem vett részt közvetlenül a háborúban, így õk sem meséltek semmit errõl. De kamasz koromban válogatás nélkül olvastam az ilyen témájú könyveket: Les Croix de Bois, Le Feu, La Peur, Orage d’Acier...de ez a háború teljes utálatot váltott ki bennem."
Az írók e korszak mindenféle ábrázolása után kutattak, hogy vissza tudják adni a forgatókönyvben Mathilde világát. Nem sok kordokumentum, híradó maradt meg filmen. "Nagyon kevés, jó film készült errõl a korról: Stanley Kubrick A dicsõség ösvényei és Lewis Milestone Nyugaton a helyzet változatlan címû filmje a kivételek közé tartozik" - jegyzi meg Jeunet.
SZÍNES SZEREPLÕGÁRDA
"Mióta meghallotta szerelme halálának hírét, makacsul ragaszkodik a megérzéseihez. Folyamatosan úgy érzi, mintha vékony cérnaszál fûzné a férfihez. Ez a cérnaszál idõrõl idõre elszakad, de Mathilde mindig újra köti azt. Soha nem csügged el."
(Sébastien Japrisot: Hosszú jegyesség)
Az elkészült forgatókönyvet elsõk között Tautou olvasta el. "Rögtön megérintett Mathilde elszántsága - meséli. - Bár semmi nem mutatott arra, hogy a kutatása sikerrel járhat, õ töretlenül, tökéletesen hisz benne. Azt hiszem, én képtelen volnék megvívni egy ekkora csatát."
A történet félreérthetetlen üzenete, Tautou szavaival: "Ez a mese egy szerelemrõl szól, ahol két embert elzár egymástól a háború. A film erõt sugároz Mathilde állhatatosságával, ahogy mindent megtesz azért, hogy mindenki által halottnak mondott szerelmét megtalálja. Ugyanakkor ez nem egy érzelgõs film."
A forgatókönyv elkészültével Junet meglepõen színes, eklektikus szereplõgárdát kezdett összegyûjteni a filmhez. Nagyon eltérõ stílusú színészeket hívott meg, egytõl-egyig kiváló képességekkel és technikával. Teljesen különbözõ alkatú, vérmérsékletû mûvészeket választott ki.
"Azt tettem, amit mindig szoktam - mondja a rendezõ -, olyan színészeket kerestem, akikrõl azt gondoltam, hogy tökéletesen el tudják játszani a rájuk osztott szerepet. Kerültem a sztárokat, a nagy neveket." A fõbb szerepeket Tatou mellett Dominique Pinon, Ticky Holgado, Jean-Claude Dreyfus, Urbain Cancelier, Clovis Cornillac, Marion Cotillard, Jean-Pierre Darroussin, Julie Depardieu, André Dussollier, Tchéky Karyo, Jérôme Kircher, Denis Lavant és Jean-Paul Rouve alakítja.
Manech szerepére Jeunet számtalan fiatal francia színészt hallgatott meg, de mikor meglátta Gaspard Ulliel-t a "Summer Things" címû filmben, tudta, hogy õ lesz Mathilde szerelme. "Van valami nagyon rokonszenves Gaspard-ban - mondja Jeunet. - Egyszerûen szereti õt a kamera. Egy kicsit vad, de nagyon jól tud idõzíteni, mindig a megfelelõ hangot találja meg. Teljesen elbûvöl. Õ és Audrey tökéletes páros, ártatlan és romantikus."
A szereplõválogatás ideje alatt állította össze Jeunet a stábot is. Nagyon sok régi munkatársát nyerte meg, olyanokat, akik karrierje kezdetétõl vele dolgoztak. Az operatõr az a Bruno Delbonnel lett, akivel Jeunet a rövidfilmjeit és az Amélie csodálatos életét is forgatta. Díszlettervezõnek Aline Bonettót kérte fel (vele dolgozott a Delicatessenben), a jelmeztervezõ Az elveszett gyerekek városa címû film forgatása alatt megismert Madeline Fontaine lett. Sminkesként Nathalie Tissier, vágóként Hervé Schneid dolgozott a filmben, a különleges effektusokért a Les Versaillais vállalat, míg a vizuális hatásokért a Duboi vállalat volt felelõs. Mindenki nagy örömmel vállalta munkát, várakozással nézett a forgatás elé, az emlékezetes Amélie csodálatos élete után most is nagy kihívásra és izgalomra számítottak.
A FORGATÁSRÓL
"Esperanza: - Megkíméljelek a többitõl?
Mathilde: - Mondd el, hogy történt."
(Sébastien Japrisot: Hosszú jegyesség)
A forgatási elõkészületek alatt Jeunet és Bonetto díszlettervezõ együtt igyekeztek megalkotni a film látványvilágát. "Ez a legnagyobb kaland a filmezésben - mondja Bonetto -, megkapod az új forgatókönyvet, hírtelen belekerülsz egy teljesen ismeretlen, új világba, amelyrõl szinte nem tudsz semmit. Ez hihetetlenül izgalmas. Elkezdõdik a munka, összegyûjtesz mindent, amit tudsz: képeket, filmeket. Elmerültem az elsõ világháború korában, amely különösen nehéz volt, mióta a tévében egy igazi háború, az iraki háború képei láthatók."
Mint mindig, Bonetto most is a korabeli dokumentumokkal kezdte a munkát. "Aline és én nagyon egyszerûen dolgozunk - meséli Jeunet. - Megnéztünk minden, a kezünk ügyébe kerülõ dokumentumot, legyen az fotó, újság, dokumentumfilm."
"A legnagyobb feladat a frontvonal, a lövészárkok világának hiteles megteremtése volt - magyarázza Bonetto. - Minden más díszletet, akár külsõ akár stúdió, rögtön tudtuk, hogy csináljuk meg. De a lövészárkok: egész más történet. Elõször meg kellett találnunk az ideális helyszínt, ahol kiássuk õket. Nem gondolkozhattunk eredeti helyszínekben, ahol tényleg folytak harcok, hiszen mind emlékhely már. Nem lehetett mezõgazdasági terület sem: túl hosszú idõre tettük volna lehetetlenné a termelést. Hosszú keresgélés után végre találtunk egy katonai területet Poitiers környékén.
Jean-Pierrenek nagyon különleges díszlet kellett - folytatja Bonetto -, így megpróbáltam elképzelni, milyen lehetett a valóságban a katonáknak a lövészárkokban mozogni, mennyi a járatra lesz szükség. Csináltam néhány vázlatot, amelyeket aztán átdolgoztunk Jean-Pierrel. Majd készítettünk egy 7 méteres makettet. Ez elég nagy volt ahhoz, hogy fel tudjuk mérni azokat a technikai akadályokat, amelyek a valóságban felmerülhetnek. A lövészárokban filmezni igen összetett feladat, hiszen az árkok igen keskenyek, mélyek. De egyéb problémák is felmerültek, mint a víz, a sár. Majd’ 5 hétig tartó forgatásra készültünk, nem kockáztathattuk, hogy ránk omoljon valamelyik fal, így nagyon gondosan kellett megépíteni valamennyit."
Hat héten át készültek a díszletek. Egy 20 hektáros területen 200 méter hosszú árkot ástak. "Minden egyes négyzetcentiméter gondosan kimunkáltunk, festettünk, lecsiszoltunk - mondja Bonetto. - Létrehoztuk az egykori francia-német határ mentén volt senkiföldjét. Bombatölcséreket ástunk, kitéptük a növényzetet, gyökerestül szedtük ki a fákat a látóhatárig. Természetesen mindent helyreállítottunk a forgatás után. Egy igazi építési terület volt, minden szempontból. Amikor Jean-Pierre elõször eljött ide, lement a lövészárokba, föl-alá járkált benne, nem is akart kijönni, elég megindító pillanat volt."
Hasonlóan mûködött együtt Jeunet és Madeline Fontaine a jelmeztervezésben. "Jean-Pierre elképzelései mindig nagyon határozottak - meséli Fontaine. - A munkám ’csupán’ annyi, hogy ezeket az ötleteket megvalósítsam. A feladat sokkal nagyobb volt, mint általában, hiszen sokkal több különleges jelmezt igényelt ez a produkció."
A nagyszabású jelenetek, mint például az Operában játszódó, majd’ 400 különbözõ kosztümöt igényelt. Volt köztük eredeti, illetve új, melyek Franciaországból, Angliából és Spanyolországból származtak. A katonáknak Fontaine két és fél kilométer égszínkék, külön erre a célra készített anyagból kétszáz egyenruhát varratott, a fõbb szereplõknek fejenként akár tízet is, mivel nagyon sok egyenruha megsérült a lövészárok-jelenetekben.
Fontaine különösen nagy figyelmet fordított Audrey Tautou jelmezeire. "Nem tudjuk pontosan, milyen a hõsnõ szociális háttere, és mivel ez egy átmeneti korszak, különösen a nõk számára, nagyon sok kötöttségtõl kezdtek megszabadulni - meséli. - Ekkoriban a nõk sokkal fesztelenebbé és szabadabbá váltak. Ezt figyelembe véve, Audreyval együttmûködve dolgoztuk ki Mathilde alakját, két hónap munka során. Audrey nagyon érzékeny, figyelmes és intelligens ember, aki nagyon méltányolja a másik ember véleményét."
A forgatás 2003 augusztusától 2004 februárjáig tartott. Néhány napot forgattak egy kisebb stábbal Korzikán, aztán Párizsban és környékén folytatták a munkát. Nagy Britannia után mentek Poitiers környékére a lövészárok-jeleneteket leforgatni, végül a Bry-Sur-Marne stúdióban fejezõdtek be a munkálatok.
A forgatás öt és fél hónapja alatt Jeunet a szokásos munkamódszerét alkalmazta. Nagyon alaposan elkészítette a beállítások vázlatát, majd néhány nappal a forgatás elõtt kamerával kipróbálta, hogy fog mûködni, amit elképzelt. "Megpróbálok mindent elõre kipróbálni, hogy az utolsó pillanatban ne kelljen semmin változtatnom. Néha, ha mégis erre kerül a sor, az megzavarja színészeket. Persze, ha valamelyik szereplõnek spontán ötlete támad, és azt bent tudjuk hagyni a filmben, akkor én vagyok a legboldogabb."
Újra együtt dolgozva Tautou-val, Jeunet-nek ismét csodálatos volt látni azt a fegyelmezettséget és mûvészi színvonalat, ahogy a színésznõ dolgozott. "Mindent meg tud csinálni, beleértve a legnehezebb, legfinomabb dolgokat is. Néha észreveszem magamon, hogy csak ismételgetek egy szót, amely már szinte elveszti jelentését, mit szeretnék, mégis képes azt átvinni a vászonra - mondja Jeunet. - Audrey minden érzelmi szintet ki tud fejezni, mesterien pontos a játéka, nagyon jó a humorérzéke, mindent átérez, egyszóval mindent tud."
"Egy hullámhosszon voltunk, szinte olvastunk egymás gondolataiban - mondja a mûvésznõ a közös munkáról. - A forgatás a legnagyobb bizalomban és közös egyetértésben folyt. Jean-Pierre-nek csodálatos érzéke van a szereplõk jó kiválasztásához. Végig ragaszkodik a kezdeti elképzeléseihez, és a forgatás alatt nem sok jelzésre van szüksége, inkább csak szurkálva rendez. De nagyon megnyugtató, hogy pontosan tudja, mit akar.
KÖLTÕI HANGVÉTEL
"Manech: - Hallom a szívdobogását. Olyan, mint egy morze-távirat. Össze fogunk házasodni. Szerencsém van, hogy elítéltek, így nem kell várnunk a háború végéig. Amint letelt a büntetés, hazamegyek..."
(Sébastien Japrisot: Hosszú jegyesség)
Gaspard Ulliel (Manech) számára teljesen új dolog volt Jeunet-vel együtt dolgozni, de nagyon hamar elkezdte becsülni a rendezõ egyéni stílusát és látásmódját. "Jean-Pierre nagyon gyorsan megérzi, hogy milyen messze mehet el a színészeinél - mondja. - Az a képessége, ahogy eljuttat egy bizonyos szintre, számunkra is igen meglepõ. Csak súg valamit a színész fülébe, úgy, hogy a másik ne hallja, ezzel instruál."
A rendezõ igen szokatlan tanácsot adott Jérôme Kirchernek (Bastoche) abban a kellemetlen jelenetben, amely Elodie és Bastoche között zajlik egy étteremben. "Bár Jean-Pierre különlegesen precíz, hagyja, hogy a szereplõ is beleszóljon a jelenetbe - ettõl olyan élvezetes, kreatív munka vele dolgozni - mondja Kircher. - Mindig megtalálja a legmegfelelõbb instrukciót, amely jó irányba változtat a jeleneten. Szóval, ebben a jelenetben, ahol szerepem szerint egy asztalos vagyok, azt mondta nekem: ’Képzeld el õt, mint egy darab fát, amelyet meg akarsz munkálni...’ Rögtön értettem, mit akar tõlem.
A film számos új kihívást tartogatott a rendezõ számára. Ez volt az elsõ alkalom, hogy sok akciójelenetet is meg kellett rendeznie. "Talán a legnehezebb számomra a harci cselekmények és a háborús jelenetek voltak - mondja. - Meg kellett találnom azokat, akik egyben jó színészek és kaszkadõrök, egyaránt." Nem csoda, hogy ragaszkodott hozzá, hogy a nap végén mindenkivel találkozzon.
A forgatás egyik legmozgalmasabb idõszaka a lövészárokban töltött 7 hét volt. Mindenki, beleértve a színészeket, a stáb tagjait és magát a rendezõt is, szenvedélyesen beszél ezekrõl a napokról. Jeunet megkérte a legfontosabb színészeket, hogy olvassák el a Les carnets de guerre de Louis Barthas, tonnelier-t. "Ez egy rendkívül érdekes emlékirat, amely nem romantikusan, hanem hûen mutatja be nemcsak a front, hanem az utóvédharc mindennapjait, annak lélekölõ, unalmas oldalával együtt" - monda a rendezõ.
Jeunet-t a Hosszú jegyesség képi világának kialakításákor nagyon szoros munkakapcsolat fûzte operatõréhez és barátjához, Bruno Delbonnelhez, akivel 25 évvel ezelõtt készítette elsõ munkáját egy animációs stúdióban. A film nagyon finom egyensúlyban tartva mutatja be a lövészárkok embertelenségét, kontrasztban Mathilde világának meleg képeivel, ahogy állhatatosan kutat, a maga elképzeléseiben bízva.
"Két dolog volt, amelyhez tartottuk magunkat - mondja Delbonnel -, egy brazil festõ, Juarez Machado olajfestményéhez, amelyet Jean-Pierre imád, és Gordon Willis A keresztapabeli képi világához. Jobban kedvelem a meleg képeket, mint a harsány, színes megoldásokat, azonban hogy elüssenek a lövészárkok képei a többitõl, ott sokkal kontrasztosabb, durvább fényeket használtunk. Jean-Pierre azt akarta, hogy a nézõ szinte érezze a sáros föld, a nedves sátorponyva szagát... szinte hordja a francia katonák nehéz egyenruháját. Ezért hideg képekkel dolgoztunk, sokat láttatva az égszínkék egyenruhákat." A rendezõ folyamatosan ügyelt rá, hogy a jelenetek lendületesek, szinte folyékonyak legyenek, naturálisak, hogy egységes kép alakuljon ki, ahogy Debonnel mondja: "költõi hangvételt adjon a filmnek."
KÜLÖNLEGES KÉPI HATÁSOK
"Sylvain: - Ha nem tudsz sírni, akkor beszélj... ha nem tudsz beszélni, ne mondj semmit, de tudod, néha beszélsz és elkezdesz sírni... és ez többet mond mindennél. Tudod, hogy értem?"
(Sébastien Japrisot: Hosszú jegyesség)
A 10-es és 20-as évek Párizsának ábrázolásakor az alkotók bevetették a legújabb technológiát is. A virágzó városi élet vagy a háborús nagyváros képei elkészítésében megpróbáltak a leghûségesebben megmutatni mindent, ahogy a lövészárkokban tették. Felhasználták a digitális filmkészítés legújabb módszereit, amennyire csak lehetett. Ennek ellenére, a legapróbb részletekre is figyelni kellett a forgatás során. A Duboi technikusai, speciális effektusokért felelõs szakemberei majdnem minden forgatási napon jelen voltak. Számtalan képsor készült blue- vagy greenboxban, így minden jelenetben szükség volt a pontos idõzítés ellenõrzéséhez, hogy a digitális utómunkálatoknál ne legyenek problémák.
Például az Operaháznál zajló jelenetekhez elõször felvették az épületet és környékét teljesen üresen, majd a korabeli autókkal és emberekkel teli fasort, majd a Greman Pire irodájában végzõdõ kameramozgást. Ezt aztán késõbb összemontírozták.
"Ezekhez a nagyon látványos jelenetekhez, mint például a Palais du Trocadéron játszódóhoz, amelyet hõlégballonból vettünk fel, már forgatás elõtt számítógépben megcsináltuk az összes szükséges képet" - mondja Alain Carsoux, a Dubois különleges képi hatások szakértõje. Carsoux már dolgozott együtt Jeunet-vel Az elveszett gyerekek városában. Ez a 3-D elõre-megjelenítési módszer egyrészt segít a rendezõnek, hogy lássa elõre a gondokat a jelenetben, másrészt viszont megköti a kezét a forgatás alatt.
A mechanikai speciális effektusért felelõs emberek (pirotechnikusok, idõjárási effektusokért felelõs szakemberek, stb.) szintén mindig jelen voltak a forgatás elõkészületeinél is. A Les Versaillais stábja (Yves Domenjoud, Olivier Gleyze és Jean-Baptiste Bonetto) már szintén dolgozott Jeunet-vel, a Delicatessen forgatásán.
"A léc sokkal magasabban volt, mint bármelyik korábbi filmemnél" - mondja Yves Domenjoud. Ez különösen igaz a háborús és a lövészárokban játszódó jelenetekre. A robbanásokhoz több mint 400 kilogramm dinamitot használtunk fel. Az esõs jelenetekben folyamatosan permetezni kellett a vizet, majd kiszivattyúzni az árkokból, hogy ne legyen minden tiszta sár. "Az animációs filmek világából érkezõ Jean-Pierre-t nagyon izgatták a speciális effektusok, akár digitális, akár valódiak - folytatja. - Nagyon jól ismerte mindenki feladatát, és hogy kell kombinálni a kétfajta technikát."
Az utómunkálatok igen fáradtságos munkának ígérkeztek, a film rendkívüli összetettsége miatt. Elõre látható volt, hogy a forgatás nagy precizitást igénylõ munka lesz, ezért Jeunet a film vágójának egy buszban vágószobát rendezett be, amely minden forgatási helyszínen ott volt. A vágás szó szerint a forgatással egy idõben folyt. "Amikor egy problémával találtuk magunkat szemben a jelenetben, igen gyorsan megoldottuk, vagy változtattunk elképzeléseinken - emlékszik vissza a rendezõ. - Így sok idõt megtakarítottunk." Természetesen a digitális utómunkálatok még további idõt igényeltek. Jeunet és Delbonnel hat hetet szántak rá a digitális képek színeinek beállítására, melyet - természetesen - Yvan Lucas digitális fényelõvel végeztek, ezért tökéletes képeket tudtak létrehozni. A film teljes befejezése még további hat hónapot vett igénybe.
A hangmérnök, Gérard Hardy és stábja ugyanolyan szenvedélyesen beszéltek a film hangjának elkészítésérõl. "Az én munkám a film teljes hanganyagának létrehozása volt. A különbség ezúttal az volt Jean-Pierre elõzõ filmjeitõl, hogy ez nem tündérmese vagy rémdráma volt, hanem egy valóságos történet. Mielõtt elkezdtük a munkát, összeszedtük a hangokat, amelyekre szükség lehetett: természetes zörejeket és a háború zajait. Ezt megszállottként végezte Jean Umansky, hangmérnök, aki a forgatáson emberfeletti munkát végzett. A hangvágás 5 teljes hónapig tartott, és rendkívül izgalmas volt. Ez igen ritka a francia filmgyártás történetében" - teszi hozzá Hardy.
A ZENE
"Mathilde tizenkilenc éves. Tubán szokott játszani, mert ez a hangszer úgy szól, akár egy bánatos üzenet."
(Sébastien Japrisot: Hosszú jegyesség)
A film zenei anyagának megírására Jeunet a jól ismert zeneszerzõt, Angelo Badalamentit kérte fel, aki Az elveszett gyerekek városának a zenéjét is írta. "Egyik nap csöng a telefon - meséli a zeneszerzõ. - Jeunet volt: ’Angelo, van egy neked való filmem. Az elsõ világháborúban játszódik, és egy fiatal nõ nyomozásáról szól, aki meg akarja találni élete nagy szerelmét. Az õ megpróbáltatásait mutatja be a film.
Aztán elküldte a film egy nem végleges változatát, amely elég volt nekem ahhoz, hogy fõbb témákat megkomponáljam - folytatja Badalamenti. - Mathilde történetében nagyon megfogott a szenvedése, a szépsége, a bátorsága és állhatatossága, és szereztem egy négy hangból álló, egyszerû, de nagyon megindító dallamot." A felvételek júniusban, Los Angelesben folytak az egykori MGM stúdióban, ahol A dzsesszénekest, az Óz, a csodák csodáját és sok más musicalt forgattak.
"Badalamentinek nagyon eredeti stílusa van, és én nagyon szeretem - meséli a rendezõ. - Szeretem a zenéjét, többek között azokat, melyeket David Lynch filmjeihez írt, mint az Útvesztõben és a Mulholland Drive. Amikor vágtuk az elsõ jeleneteket, mindig hallgattuk a zenét, és olyan lett a munka, mint egy álom. Az õ szerzeményei nagyon líraiak és érzelmesek."
Befejezésül Jeunet azt mondja: "Mindenki, aki ezen a filmen dolgozott, ugyanazt az izgalmat érezte, mert ez egy rendkívül igényes film. Hatalmas és emberfeletti munkát végeztünk, és úgy tûnt, soha nem lesz vége, de mindenki számára öröm volt ezen a filmen dolgozni. Nem minden nap van lehetõség Franciaországban ilyen filmen dolgozni. Teljes mûvészi szabadságot kaptunk, beleértve a forgatókönyvet, a szereposztást, a forgatást - egyszóval, mindent.
A munkatársaim és jómagam többé-kevésbé egy nemzedékbe tartozunk - teszi hozzá a rendezõ. - Együtt nõttünk fel, együtt kezdtük a pályánkat, és keményen dolgoztunk együtt... Most hihetetlen érzés túl lenni ezen a közös játékon. A Hosszú jegyesség kiforrott, érett film. Mindannyian erõnk teljében vagyunk, és meg kell ragadnunk ennek elõnyeit, mielõtt késõ lesz. Mindenesetre, a számtalan nehézség ellenére nagyon élvezetes kaland volt."
"time is not money"
