információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Frank Miller és Robert Rodriguez Miller azonos címû képregégének képregény lapjairól kölcsönözték Sin City történeteit.
Három történet a város legsötétebb szívébõl
A központi történet Marv sorsát követi nyomon, egy acélkemény utcai verekedõnek a története ez, aki mindig csak a saját feje után ment. Amikor Goldie, akinek a szépségét úgy csodálja, mint egy istennõét, elmegy vele a férfi lakására, de a nõt másnap Marv holtan találja az ágyában - akkor Marv az egész várost felkutatja, hogy megtorolja az õt ért veszteséget, annak az egyetlen cseppnyi szeretetnek az elvesztését, ami valaha a szívébe költözött.
Aztán ott van Dwight, a magánnyomozó története, aki megállás nélkül próbál kikeveredni a bajból, de a bajok nem szûnnek meg üldözni õt. Miután egy zsarut megölnek az Óvárosban, Dwight nem ismer akadályt, ami meggátolhatná õt abban, hogy megvédje az éjszakai pillangók társaságához tartozó barátait.
Végül ott van John Hartigan története - õ az utolsó becsületes zsaru Sin City-ben. Mikor már csak egyetlen órája van hátra a pályáján, nagy garral lát neki egy utolsó bevetésnek, hogy megmentsen egy 11 éves kislányt az egyik szenátor szadista fiának karmaiból - egy feladatnak, ami váratlan eredménnyel jár.
A SIN CITY címû filmet Frank Miller és Robert Rodriguez rendezte, Miller azonos címû képregénye alapján.
Sin City: A város története (Alapította Frank Miller, 1991-ben)
Ez a város 1991-ben született, a modern képregény mestere, Frank Millern izzó képzelõereje és rendkívüli képességgel használt tolla hívta életre. Nem véletlen, hogy nemzedékek kedvenc képregénye lett, míg óriási kritikai sikert is aratott. Miller, aki a humoros könyvek történetmesélési stílusában zajló modern forradalom egyik fontos szereplõje, már korábban is rajongókat - és tucatnyi irodalmi elismerést - szerzett olyan munkáival, mint a Marvel Comics Daredevil címû kiadványa, és a nagyhatású, The Dark Knight Returns címû Batman képregény. A popkultúrán olyan népszerû figurák megteremtésével hagyta rajta kézjegyét, mint Elektra, a nindzsa merénylõ és Ronin, a futurisztikus szamuráj.
A képregénytõl a digitális technikáig
Sin City a ponyvairodalomnak számító történetek nagy amerikai popkultúra hagyományából származik. Hasonlóan a 40-es és 50-es évek kemény, gátlásokat nem ismerõ bûnügyi regényekhez, krimikhez és "noir" filmekhez, Miller a humoros képregény határait feszítette túl a megengedett határokon, és szinte tilos területre merészkedett: a város legsötétebb szívébe. Az amerikai városi élet végleteinek kvintesszenciáját találjuk itt, valósághûen kemény, mondhatni karcos ábrázolásban. Olyan hely ez, ahol a párbeszéd nem más, mint kurtán odamondogató vita, törvényen kívüliek harcolnak megállás nélkül a fennálló rendszerrel, és a hûvösnek látszó felszín alatt heves düh, égõ szenvedély és szexuális vágy örvényei kavarognak.
Miller férfi figurái csupa kemény izomkötegbõl állnak, a nõi figurákat a kendõzetlen, csábító érzékiség jellemzi, az általa teremtett város pedig a végtelen sikátorok, a szûk csigalépcsõk és a hideg acélmonstrumok világa. Miller történetei kemény és merész izgalmakkal teli sztorik, ugyanakkor építenek a klasszikus mítoszok és tragédiák elemeire is, amikor az emberi veszteség és vágyakozás témáit boncolgatják.
Ennek a kitalált városnak a sikere félreérthetetlen volt. Miller nagysikerû könyveit a rangos Eisner Award díjjal és a képregény mûfajában jelentõs National Cartoonists’ Award díjjal tüntették ki.
De ha volt valami, amit Miller semmiképpen nem akart, az egy hollywoodi stílusú film volt. Eleget tudott ezekrõl a filmekrõl ahhoz, hogy tudja, hogy valószínûleg engedményeket kell tennie, valamennyire fel kell adnia látásmódját - pontosan azt a feszesen szõtt látványt, amely Sin City-t oly ellenállhatatlanul hívogatóvá tette az olvasók számára.
Miller: "Kezdetben úgy éreztem, hogy nem sikerülhet. Nem mintha a történetek nem lettek volna alkalmasak a film mûfajára, hanem azért, mert a filmipar, amennyire én láttam, nem lenne képes az anyagomat anélkül feldolgozni, hogy a végeredmény valami egészen más legyen, mint ami eredetileg volt."
Idõközben azonban egy Robert Rodriguezzel való találkozás körvonalazódott. Miller így beszél errõl: "Egész egyszerûen azt gondoltam, hogy ’remek dolog a számomra, hogy ezeket a humoros képregényeket rajzolom, és tényleg semmi szükségem arra, hogy bárkinek is odaadjam ezt a saját teremtményemet.’ És tartottam is magamat ehhez az elhatározáshoz, egészen addig, amíg ez a Rodriguez fiú el nem kezdte zaklatni az ügyvédemet, aztán a kiadómat, aztán pedig engem üldözött, akár egy vadászkutya. Addig-addig, míg végül... mi tagadás... hagytam magam elcsábítani."
Rodriguez soha nem félt a kockázattól - munkáinak széleskörû változatossága mutatja ezt, az extrém módon kis költségvetésû El Mariachi (Mariachi, a zenész) címû klasszikus filmtõl a From Dusk ’til Dawn (Alkonyattól Pirkadatig) címû horrorfilmig, vagy a kasszasikert hozó Spy Kids (Kémkölykök) sorozatig. A Sin City-be abban a pillanatban beleszeretett, amikor elõször lapozott bele a könyvbe.
Rodriguez: "A SIN CITY könyvek valósággal ráugranak az emberre a könyvesbolt polcáról, mert vizuálisan annyira merészek, és annyira különböznek minden más könyvtõl. Amint elolvastam ezeket a történeteket, meg is ragadtak engem, nagyon tetszett az ötlet, hogy ezek az egymáshoz kapcsolódó, erkölcsi tanulságokról és szerelmi történetekrõl szóló sztorik mind e körül a sötét város körül forognak, ami maga is a történet szereplõjévé válik."
Rodriguez, filmalkotó létére, annyira szereti ezeket a könyveket, hogy Miller SIN CITY címû mûvének szó szerint egy nyers, meg nem változtatott látványát akarta a filmvászon nyelvére lefordítani - lefordítani, és nem adaptálni. Mindannak a tudásnak a birtokában, amit a digitális filmkészítésrõl tudott, Rodriguez biztos volt abban, hogy Miller könyvének minden egyes képét - minden vastag, fekete vonalat, az élesen körvonalazott sziluetteket és az elszántságukkal ábrázolt figurákat - ki tudja emelni a könyvbõl, és mozgó képekké tudja alakítani.
"Amikor ezeket a könyveket olvastam, úgy éreztem, hogy fantasztikusak, pontosan úgy, ahogy vannak. Kifejezetten tetszett, hogy a párbeszédek nem úgy hangzottak, mint egy film dialógusai, hogy a látvány egyáltalán nem volt olyan, mint amit általában egy filmben látunk. Annyival kiszámíthatatlanabb volt, mint bármelyik forgatókönyv. Úgyhogy Frank látásmódját, az általa teremtett látványt úgy akartam a filmvászonra vinni, ahogy volt. Nem Robert Rodriguez Sin City címû filmjét akartam megalkotni. Azt akartam, hogy ez Frank Miller Sin City címû filmje legyen. Tudtam, hogy azzal a technológiával, aminek az alkalmazását - a világítást, a fényképezést, a vizuális effektusokat - már ismertem, meg tudjuk oldani, hogy pontosan ugyanaz legyen a látvány, ugyanaz legyen a benyomás, mint a könyveké."
"time is not money"
