információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
JEAN-CHRISTOPHE GRANGÉ REGÉNYÍRÓ
Milyen körülmények között született a Farkasok birodalma ötlete?
Általában még újságírókoromból maradt történetek inspirálnak. A Farkasok birodalma esetében két témát elegyítettem. Az egyik olyan gépekrõl szólt, melyekkel manipulálni lehet az agyat, de legalábbis lokalizálni az agyi funkciókat, és létrehozni ezek letérképezését. Olyan lesz az eredmény, mint egy bombázandó ország térképe, ahol kijelölhetõ a hely, amire célozni akarunk. Esetünkben ez az emlékezet. Ezzel párhuzamosan írtam egy sorozatot a maffiáról. Szicíliai, kínai, török... Ez utóbbit sosem publikáltam, de emlékeztem az egyik csoportra, ami nagyon izgatott, és amit Szürke Farkasoknak hívtak. Több volt ez, mint bûnözõk egyszerû csoportja, inkább egy politikus szekta, melynek fõ szervezõ ereje a török õshazába visszatérés gondolata volt. Tetszett nekem ezeknek a pasiknak az elképzelése akik a fehér farkas fiának tekintették magukat, és Párizsban mégis éltek. Nagyon inspirált, és így megírtam ezt a könyvet 2001-2002-ben.
A filmesek azonnal felfigyeltek rá?
Tekintettel a korábbi könyveimre, és azok sikerére: igen. Számos ajánlatot kaptam, és a Gaumont-ét fogadtam el, mivel õket már ismertem, a Bíbor folyók címû filmen is velük dolgoztam, és különösen azért, mert mûvészi elképzeléseik sokkal érettebbek voltak. Chris Nahon már nyakig benne volt a témában. Már az elsõ találkozóra kész anyaggal jött a film képi hangulatára vonatkozóan. Esõs párizsi utcákat mutatott, az egésznek kék és zöld színvilága volt... Képi szempontból már az egész film a fejében volt. Ez nagy hatással volt rám. Éreztem, hogy úgy adhatom át a stafétát, hogy nem kell végigmennem azon a végtelen alagúton, amit a kidolgozás jelent. Patrice Ledoux (producer) még abba is belement, hogy a szerzõdésben az szerepeljen, hogy az elsõ kockákat egy évvel késõbb már forgatjuk is! Egy évünk volt a szkript megírására, a színészválogatásra és az összes elõkészületre... Elképzelhetetlen dolog a filmes világban! És mégis így történt.
Eredetileg nem vett volna részt a forgatókönyv írásában?
Azt javasoltam a Gaumont-nak, hogy ne én írjam, de készítek hozzá egy vázlatot. Ez adja meg a forgatókönyv gerincét, a történet legfontosabb pontjaival, amiket természetesen jól ismertek. Patrice Ledoux-nak tetszett ez a megoldás. Ám eljött a június, és a szkript még nem volt kész. Ha tartani akartuk a vállalt határidõt, és télen forgatni, muszáj volt befejezni a forgatókönyvet. Így aztán elhatároztam, hogy lehúzom a redõnyt, bezárkóztam másfél hónapra, hogy erre az egy dologra tudjak koncentrálni. Ezt követõen mások is beszálltak a munkába, gazdagították a forgatókönyvet és párbeszédeket írtak. Csodálatos hangulata volt ennek az írásnak! Chris mint rendezõ, az egész írási folyamat során karmesterként mûködött. Tudta, mi az a történet, amit el akar mesélni, és - ahogy a többiek is, akik ebben a munkában részt vettek - õ is racionális volt. Folyamatosan a történet lebegett a szeme elõtt, nem pedig az, hogy ezt vagy azt a jelenetet mindenáron le kell forgatni.
Pedig Chris Nahon erõsen vizuális típus, vizuális érzéke nagyon fejlett...
Így van. De épp ettõl jó rendezõ. Túl azon, hogy elképesztõ a vizuális kifejezõképessége, nagyon jó érzéke van a narrációhoz is. Ez a színészvezetésben is tetten érhetõ.
A meséléskor Ön is a poénból, a film végébõl indul ki, mint a komikusok?
Igen, itt két dolog volt, ami benne maradt a könyvben. A végkifejlet két változata és õrületes fordulatok. Emlékszem, hogy a legfõbb nehézség az volt a Farkasok birodalmával, hogy ezeket a fordulatokat hangszerelni tudjam, hogy egyszerre érdekes és koherens egészet alkossanak a végére.
A felkészüléshez újságírói módszereket használt?
Igen. Különösen a Szürke farkasok esetében. Több alkalommal jártam Törökországban is kutatásokat végezni. Óriási szerencsém volt, mivel a török kiadóm egy sajtóbirodalomhoz tartozik. Így aztán kéznél volt az összes újságíró, akikre szükségem volt, hogy találkozni tudjak a legjobb szakértõkkel. Ez egy érzékeny téma arrafelé.
A könyvei elég gyakran a fantasztikus irodalom határán mozognak.
Igen. Imádom ezt a mûfajt!
Pedig a történet szövése nagyon is racionális...
Igen. Kivéve a Pierre zsinatát (Le Consile de Pierre) (Grangé 2006-ra tervezett filmje). És higgye el, azt a szememre is vetették. A közönség szeret a valóságba kapaszkodni. Egyébiránt ez része is a krimi játékszabályainak. Az a feladata, hogy bár egy "abrakadabra" történetet mesél el, azért mindig talpra essen. Hogy a végén legyen egy racionális megoldás, hogy hihetõ legyen. Egyébként ez az egyik legélvezetesebb ebben a feladatban: rejtélyes, õrült területekre kalandozni, és végül eligazodni mindebben.
Hogyan fogadta el a regénytõl eltérõ módosításokat?
Paradox, de hogy õszinte legyek, nekem más problémáim adódnak a rendezõkkel. Beleszeretnek bizonyos jelenetekbe, amiket a könyvet olvasva elképzeltek, és szinte nekem kell változtatásokat kérnem. Általában nagyon szabadnak érzem magam a könyveimmel kapcsolatban. Különösen azért, mert mire elkezdünk dolgozni a filmmel, én már egy következõ regényemet írom. Tudom, bátran át kell gyúrni a könyvet ahhoz, hogy jó film készülhessen belõle. És legjobban az használ a regényírói munkámnak, ha sikerül létrehozni egy jó filmet anélkül, hogy mindenáron hûek akarnánk maradni az eredeti mûhöz. Az ideális módszer a könyvadaptációhoz - és azt hiszem, Hitchock ezt alkalmazta - egyszer elolvasni, és elfelejteni. Csak a történetet kell megtartani belõle, és azt elmesélni a film eszközeivel.
A könyv sajátos szerkezete segíti az adaptációt?
Ez összefügg a hetedik mûvészethez fûzõdõ viszonyommal! Filmszerûen szabdalom a történetet. És - ellentétben azzal, amit egyesek mondanak - nem azért, mert azt remélem, hogy így majd adaptálni fogják a mûvet. Azért van így, mert több filmet láttam életemben, mint ahány könyvet olvastam. Erõsen befolyásolt ez az elbeszélõi szerkezet. Sõt, a könyveimben elõfordulnak kifejezetten filmes effektek is.
Az ismeretlen színészek alkalmazásának ötlete vonzotta önt?
Nagyon is. Patrice Ledoux, aki a projekt fõ mestere volt, azt mondta: "Itt van nekünk Jean Réno, a többi szereppel vállalhatunk némi kockázatot." Az ismeretlen arcok bevállalása sokkal jobb volt a figurák szempontjából. Arlyval és Jocelyne-nal pedig egyik kellemes meglepetés a másik után ért minket. Elégedett vagyok a szereposztással. Arly szexi, és teljesen az ellentéte a mai plakátlányoknak.
A könyvbéli Schiffer nem egészen olyan, mint a filmbéli...
Elsõsorban azért változott meg, mert Jean Réno jóval fiatalabb, mint a könyvbéli Schiffer, aki hatvan körül jár. És Chris vizuális keresgélései során elcsúsztunk egy szórakoztatóbb, kevésbé tipikus figura irányába, akirõl gyanítható, hogy élt mindenféle egzotikus helyeken, gyarmatokon... Mindezt csak a figura hordozza magában, hiszen a vásznon nem volt mód arra, hogy a múltjával foglalkozzunk... Nagyon jó érzés követni egy színész és egy szerep találkozását. Különösen akkor, ha nem hasonlít arra, amit én korábban elképzeltem, de magára formálja a szerepet. Jocelyn-nel nagy meglepetés ért. Leginkább egy diákra hasonlít, ami a könyvemben egyáltalán nem így van, viszont a maga módján nagyon is jól megjeleníti az "én" Paul Nertaux-mat. Anna viszont mintha a regénybõl lépett volna ki. Ha le kellett volna rajzolnom írás közben, Arlyt rajzoltam volna le. Ez zseniális. Ritka csoda.
Milyen érzéseket váltott ki Önbõl a film, mikor megnézte?
Elõfordult - ahogy a Bíbor folyóknál is -, hogy olyan képet láttam a vásznon, ami megvolt a fejemben írás közben. Ez elképesztõ volt. Mintha Chris és én két összekapcsolt számítógép lennénk! Ez íróként is megérintett, hiszen azt jelenti, hogy amit írtam, azt az olvasó úgy érzékeli, ahogy akartam, hogy érzékelje.
Voltak olyan vizuális elemek a fejében írás közben, amiket továbbadott Chrisnek?
80%-a annak, ami a vásznon látható, a könyvbõl származik. Mindig nagy hangsúlyt fektetek a környezet leírására. Chris létrehozott egy vizuális vázlatot a helyszínekre, hangulatokra, színekre, fényekre vonatkozóan. Ezeket a munkáit kifüggesztette az irodájában, és ahogy belépett az ember, azonnal a szemébe ötlöttek. Minden ott volt. Én csak annyira avatkoztam be, hogy bizonyos díszletelemek létét jeleztem. A könyvben csak annyit csináltam, hogy leírtam a valódi helyszíneket, mint pl. a kék hullakamrát. A díszletesek pedig ezeket megcsinálták, épp olyanra, mint az eredeti.
Hogyan talált rá ezekre a helyekre? Vannak köztük - pl. a kék hullakamra - amik teljesen irreálisnak tûnnek.
Már megint valami, ami az újságírói múltamból származik. Tengernyi információt gyûjtöttem be akkoriban! Tíz évig mélyen szántottam minden õrültségben, ami csak létezik a világon! Akkor láttam ezt a hullakamrát is, ami tulajdonképpen egy kortárs mûvészeti alkotás. Padlótól a plafonig kék. Mivel mindig kíváncsi természet voltam, és mindig reméltem, hogy majd regényeket fogok írni, ezeket a dolgokat mind megõriztem valahol a fejemben. Még a dokumentációt is megõriztem, ha érdekes volt. Mint ezét a hullakamráét. Elõször a regény írásához szedtem elõ, majd a filmhez.
Honnan ez a vonzalom a skizofréniához, a kettõs személyiséghez? Ez a téma megjelenik a könyveiben, sõt az eddig egyetlen önálló forgatókönyvében is.
Imádom ezt a témát, mert filozófiai szempontból nagyon erõs. Minden lélek egy ház, és sosem tudhatjuk biztosan, ki lakja valójában. Lehet, hogy mindannyiunk fejében van egy homályos szoba, ahol valaki ólálkodik. Talán van bennem egy másik, veszélyes és sötét személyiség, amit elfojtok. Azt találom izgalmasnak ebben, hogy végül is a fenyegetés nem csak kívülrõl jön... Ez is egy az élet kérdései közül, bár ezek a könyveimben mindig eltúlzottan jelennek meg.
CHRIS NAHON RENDEZÕ
Hogyan kezdõdött ez a kaland?
A sárkány csókja (fõszereplõ: Jet Li, producer: Luc Besson) után beletelt egy kis idõbe, míg újra találtam egy projektet, ami megfelelt az ambícióimnak. Úgy értem annak, hogy olyan filmet készíthessek, amiben akció és tartalom is van. Sok mindent ajánlottak amerikai és francia producerek is, köztük az Albin Michel kiadó. Volt velük egy adaptációs tervünk, így küldték el nekem a Farkasok birodalmát, amit nem is olvastam el azonnal. Nem nagyon ismertem semmit Jean-Christophe Grangétól, talán csak a Bíbor folyókat. Az ügynököm nógatására kezdtem el olvasni a Farkasok birodalmát, és két nap alatt végeztem vele! Úgy beszippantott, ahogy még soha semmi azelõtt. A könyvet olvasva láttam magam elõtt a filmet, amiben minden benne volt, amire vágytam. Egy lüktetõ, összetett thriller... Ajánlatot tettünk a filmre a Gaumont-nak, ahol azonnal el is fogadták. Csak ebben a pillanatban derült ki számunkra, hogy egész Párizs a könyv jogaira pályázik. Igazi verseny volt. De úgy érzem, hogy Jean-Christophe-fal jól megértettük egymást, és ez segítette a projekt beindítását.
Ön szerint mi a magyarázata annak, hogy Grangé regényeinek ilyen nagy sikerük van a film világában?
Kevés ilyen pontos és tehetséges szerzõ van ezen a területen, mint Jean-Christophe. Ráadásul a könyvei olyan sikeresek voltak, hogy ez beindított egy lavinát. A sikersorozat folytatódott a Bíbor folyókkal a mozikban. A film a maga kategóriájában abszolút rekorder, majd’ hárommillió nézõvel, ami azért már referencia.
A Farkasok birodalma ideális alapanyag?
Ritkán van alkalma az embernek hasonló mûvet filmre vinni. Amint elolvastam a könyvet, átéreztem a projekt kaliberét és nagyságát, ami pontosan megfelelt annak, amire vágytam, amit ambicionáltam a következõ filmemhez.
Hogyan készült a forgatókönyv?
Jean-Christophe az elsõ pillanatban bejelentette, hogy õ nem fog írni. Így aztán én elkezdtem a vázlaton dolgozni, kezdetben Simon Michellel együttmûködve. De ahogy telt az idõ, rájöttem, hogy nem fogom tartani a tervezett határidõket. A projekt veszélyeztetése helyett inkább felhívtam Jean Christophe-ot és megkértem, mentse meg a Farkasok birodalmát, és álljon neki egy elsõ változat megírásának. Egy hónappal késõbb letett 100 oldalt Patrice Ledoux asztalára! Innentõl kezdve minden beindult, a film pénzügyi hátterének megszerzése is a tévécsatornáktól. Jean-Christophe ezután visszavonult a következõ regényén dolgozni, de végig követte a film készülését, és hozzátette megjegyzéseit.
Történtek változtatások a regényhez képest. Ezek hogyan születtek?
A film nem hagy annyi idõt a történet kibontására, mint az irodalom. Az események egymáshoz sokkal közelebb történnek, emiatt szükségessé válik az egész történetszövés kiegyensúlyozása. Megtartva természetesen a szellemét, a mondanivalóját, és drámai erejét.
Hogyan fogadta Jean-Christophe Grangé a módosításokat?
Elfogadta, és támogatta õket, én pedig mindig elmagyaráztam, és bebizonyítottam neki a szükségességüket. Soha nem volt ebbõl konfliktus vagy fennakadás. A legmeglepõbb az, hogy õ az írás során ugyanazokkal a dilemmákkal szembesült, amikkel késõbb én. A regény mûfaja más vonalat tett szükségessé, én pedig végig tudtam vinni olyan szálakat, amiket õ írás közben elvetett.
Elég atipikus a Farkasok birodalma felépítése.
Azt hiszem, óvatosan mozgatja a dolgokat, eltávolodva a konvencionális szerkezettõl, a fõ cselekményszál és a mellékszálak közti egyenlõség mezejére lépve. Megmarad a tetõpont a klasszikus hollywoodi thrillereknek megfelelõen, de a Farkasok birodalma epilógusa sokkal hosszabb, mint a szokásos.
A film flörtöl kicsit a fantasyval és a sci-fivel. Ez egy tudatosan vállalt vonal?
A komor és derûsebb, világosabb hangulatok váltakozásával a film elsõ részének tudatosan adtam fantasy hangulatot. Szeretem ezt a stílust, bár a sci-fi hidegen hagy.
Pedig a film elejének steril, hûvös esztétikája erõsen a sci-fi világát idézi.
Az volt a cél, hogy olyan világot teremtsek, ami falsul hat a nagyon is valódi szereplõk körül. A zene helyett a zavaró visszhang, a kommunikáció lehetetlensége az ismeretlen vagy egymást fel nem ismerõ szereplõk között, kellemetlen érzéseket ébreszt. Ez valami olyan felületet kölcsönöz a filmnek, mint amilyen például a Gattaca-é vagy más sci-fi filmeké.
Jean Renót kivéve a fõszerepeket kevéssé ismert színészek játsszák. Miért?
Mindig nagyon tetszett nekem Ridley Scott megoldása, hogy az Alienben csak ismeretlenekkel dolgozott. A film nézése közben semmiféle kívülrõl jövõ kép nem zavart be a történetbe. Nagyjából ez az a logika amit követtem...
Hogyan kezdett neki Jean a forgatásnak?
Jean Reno olyan figurája filmmûvészetünknek, akit imádok, és azonnal rá gondoltam, bár hamar meg is ijedtem, hogy népszerûsége miatt esetleg nehéz lesz neki egy olyan durva, kellemetlen és ellenszenves alakot játszani, mint Schiffer. Arra tettem fel a tétemet, hogy ereje és szimpátia-tõkéje elégséges ahhoz, hogy bármily erõszakos legyen is a rábízott figura, a közönség örömet talál majd benne. Az a kivételes viszony, ami Patrice Ledoux és közte van, lehetõvé tette számunkra, hogy felkérjük erre a szerepre.
Már csak a társát kellett megtalálni...
Nem volt könnyû. Közel 250 embert néztem meg... De Jocelyn Quivrin-ben magtaláltam azt a színészt, aki elég karizmatikus, egyszerû, és kiegyensúlyozott ahhoz, hogy ellenálljon Jeannak. Mindig nagyon természetesen, rugalmasan, hajlékonyan oldotta meg a nehéz helyzeteket.
Már az elején felmerült, hogy Jean Renot átváltoztassák?
Igen. Sõt, odáig mentem, hogy azt kértem, viseljen parókát, hogy fel se ismerjék! Az mozgatott, hogy valami teljesen újat csináljak. Hogy a nézõ már elsõ pillantásra lássa, hogy ez nem az a Reno, akit ismer. Én azért veszek meg egy mozijegyet, hogy valami soha nem látottat lássak, hogy utazzak. Így aztán rendezõként jobb szeretem egzotikus vidékekre elvinni a nézõket, és ennek az útnak az elsõ lépése Jean átalakulása volt. Kockázat nélkül nem lehet jó filmet csinálni, és ez kockázatból is egy nagyon különleges volt, amit Jean bevállalt.
És a tetoválás?
Mutattam neki fotókat tetõtõl-talpig tetovált rabokról, hogy bemutassam Schiffert. Az, hogy tetováljuk, azt jelentette, hogy egy kemény csávót csinálunk belõle. Jean azonnal megértette.
Hogyan ismerte meg Arly Jovert?
A válogatás elég hosszú volt, nagyon sok, félig-meddig motivált emberrel találkoztam, Franciaországban és külföldön is. Tekintettel arra a befektetésre, amit ez a szerep, és annak elõkészítése megkövetelt, olyan valakire volt szükségem, aki mind képességeiben, mint motivációban teljes értékû. És Arly ilyen volt. Ráadásul Anna szerepére egy külföldit akartam, vagy valakit, aki külföldi származású. Boldog lettem volna, ha találok valakit Franciaországban, de nem találtam senkit, aki képes lett volna azokat az érzelmeket hozni, mint Arly. Sikerült erõvel kombinált finomságot és törékenységet kölcsönöznie Annának. Olyan, mint egy párduc...
Milyen instrukciókat adott a színészeknek?
Általában kulcsszavak voltak, amik segítségével el lehetett kapni a szerep energiáját. Jocelyn számára például a hajlékonyság, ruganyosság, az átható tekintet, a sebzettség... Gyakran használtam a kontextust is a színészek irányításához. A film alatt végig esik. A víz, a szereplõkön át behatol a felszín alá, mindent lenyom. Nagyon hasznos a film atmoszférája szempontjából, bár a költségeit nehéz elfogadtatni egy producerrel.
Bátran használ idõnként erõszakos képeket, fény- és hanghatásokkal megtámogatva.
Ezek nagyon rövid, de nagyon erõs jelenetek. Ez egyrészt annak tulajdonítható, ahogyan én gondolkodom ezekrõl a témákról, másrészt a közönség változó ízlésének. A mai kamaszok sokkal könnyebben jutnak hozzá a filmekhez, mint az én idõmben. A videomagnó az én generációm számára viszonylag késõn jött, míg a mai fiatalok már beleszülettek az új technika nyújtotta lehetõségekbe. A DVD-nek köszönhetõen sokkal több filmet látnak, újra és újra. A nyelvezetnek tehát ehhez kell alkalmazkodnia, és bizonyos esetekben erõsebben kell hangsúlyozni. A mai közönségnek szüksége van ezekre ahhoz, hogy átélhesse azokat az érzéseket, amiket mi annak idején a Holtak hajnalát vagy az Élõhalottak éjszakáját nézve. Emlékszem, muszáj volt kikapcsolnom a tévét, mert nagyon féltem - pedig semmi nem volt abban a filmben. Ma már holtak, és erõs képek kellenek ahhoz, hogy a közönség megborzongjon.
Beszéljünk a díszletekrõl. Gondolom nem kellett megépítenie egész Törökországot valahol Párizs mellett.
Nem. Az elõkészítés során odautaztunk, hogy mintákat vegyünk, helyszínt keressünk... De az elõször bejárt hegyek nem feleltek meg nekem, nem voltak eléggé filmbe illõk. Úgyhogy inkább megtartottuk onnan a szobrokat, amik nagyon is meghatározó elemek, és amikért Jean-Christophe elment oda, és átvittük õket egy másik helyszínre, Cappadoce-ra, ami a Szürke farkasok igazi történelmi fészke.
Gondolom, nem mentek egyszerûen a dolgok.
Nem bizony. Miután eltelt három hónap a franciaországi és a törökországi forgatás között, a mûszaki stáb egy része közben más munkát talált. De a kulcspozícióban lévõket sikerült megõriznem, így biztosítani tudtam a kontinuitást. A másik nehézséget a török produkciós szerkezet okozta, ami nagyon különbözik a mienktõl. És akkor még nem számoltunk az országban jelenlévõ politikai és bûnügyi nyomással. Gyakran kellett átírni dolgokat, alkalmazkodni az eseményekhez, sõt, teljesen haszontalan felvételeket készíteni, csak hogy haladjunk a forgatási engedély megszerzésével. Én magam is kaptam fenyegetéseket... A Szürke farkasok nagyon erõsek, volt közük az örmény népirtáshoz, és a pápa elleni merénylethez is. Semmi nem állítja meg õket. Különösen nem a rendõrség, melynek számos képviselõje tagja a mozgalomnak.
Sok esetben, mint például Anna zuhanyzós jeleneténél, a kép nagyon szimmetrikus...
Annál a jelenetnél a tükrözõdéssel akartam dolgozni. Ez a két, foncsor nélküli tükör úgy van elhelyezve, hogy Anna képe végtelenül megsokszorozódik bennük. Minden egyes kép egy lehetséges irányt és identitást szimbolizál.
Milyennek képzelte el a képeket?
Kezdetben nagyon felépítettnek és merevnek, majd szétesõnek, alkalmazkodva az egyre õrültebbé váló történethez. A film elsõ részében a kép nagyon nyugodt, jól elhelyezett, gördülékeny. A steadicamnek köszönhetõen. De ahogy haladunk a vége felé, egyre több kézikamerát használok, szaggatott mozgásokat... sõt, zuhanó kamerát is...
Hány trükkfelvétel van a filmben?
Több, mint négyszáz. Ez nem feltétlen látszik. David Danesi, a vizuális effektek felelõsének engedélyével a Farkasok birodalma forgatásakor teljesen szabad voltam. Gyakran elõfordul, hogy a speciális effekteket készítõ cégek által erõszakolt kötelezettségek felfalják a rendezést. Miután nekem magamnak is van trükkfilmes múltam, a lehetõ legmesszebb akartam elmenni. Dávid felállította a díszleteit, és a sarokpontokat, onnantól kezdve pedig teljesen szabad kezet hagyott nekem a rendezésben, a kamerák felállításában és a kameramozgások meghatározásában.
A vágáskor mik voltak az elsõdleges szempontok?
A történet érthetõsége. A történet bonyolult, ezért az volt a célom, hogy a megértésre és a ritmusra optimalizáljak. Évek óta ugyanazzal a vágóval dolgozom, így tökéletesen ismerjük egymást. Ugyanakkor az elõkészületek és a beállítások nem voltak könnyûek.
A zenei részt több, ismeretlen szerzõre bízta, akiket casting során válogatott ki. Miért döntött így?
Ez egy általános elv volt, úgy a szereposztásra, mint a speciális effektekre vagy a zenére vonatkozóan. A film nagyon sokat profitált ebbõl. Példának okáért sokkal több zeneszerzõm lett, akiktõl esetenként négy-ötszöri módosítást, változtatást is kértem a számokban. Egy híres szerzõvel ez elképzelhetetlen. Különös tekintettel arra, hogy hetven számból áll a film zenéje! Ebbõl összesen két olyan van, amit sztár írt és énekel. Õ Skin, a Skunk Anansie volt énekesnõje.
A film elsõ perceiben nincs zene. Mi célból?
Hogy elmerítsen a kellemetlen érzésben. A zene komfortérzetet hoz létre. A hiánya ellenben azt éri el, hogy a nézõ a saját lélegzetét hallja, elkezd a testére hallgatni, így jobban megéli a történetet. Polanski kitûnõen alkalmazta ezt elsõ filmjeiben. A késõbbiekben apránként, ahogy az akció elkezdi uralni a terepet, a film egyre erõsebb zenei árnyalatot kap.
JEAN RENO FÕSZEREPLÕ
Ki Jean-Louis Schiffer?
Schiffer egy õrült. Teljesen begõzölt pali Olyan valaki, akinél a cél szentesíti az eszközt. Semmiféle kerete nincs az életének, nincs egy hely, ahova visszavonulhatna melegséget keresni... "Az ingében lakik", hogy úgy mondjam.
Már olvasta a regényt, mielõtt szóba került a film. Gondolt arra olvasás közben, hogy Schiffer jó szerep lehetne az Ön számára?
Nem feltétlen. Fiatal koromban sok kiábrándulást megéltem. Vártam dolgokra, és ezekbõl semmi nem történt meg. Egy ponton túl az ember nem élhet folyamatos reménykedésben, várakozásban. Fel kellett vennem egy olyan pozíciót, amiben nyugodtan lehet élni, anélkül, hogy folyton arra gondolnék, mibõl is fogok holnap bevásárolni. Képesnek kell lenni a munka mennyiségéhez alkalmazkodva - különösen, amikor nincs! - a lehetõ legderûsebben élni. Ezért aztán én is úgy olvasok könyveket, mint bárki más.
Épp csak annyi változott, hogy ma az Ön neve fémjelzi a projektet, segítheti a film létrejöttét.
OK. De azért már sok figurát játszottam ebbõl a fajtából. Schiffer ugyanarról a fáról való, de messze nem ugyanarról az ágról!
Épp ez az. Nem voltak kételyei, hogy bevállaljon-e újra egy ilyen szerepet?
Nem, mivel Schiffer egy forrófejû pali, és nemigen volt alkalmam hozzá hasonlóan kattant palikat játszani. Fantasztikus, érdekes személyiség. Niemans-hoz képest, akit a Bíbor folyókban játszottam, ez egy nyersebb, mogorvább figura, akinek több nyomorúság nyomja a vállát. Schiffer pocakos, zsíros hajú, a lélegzete ziháló... A béna kabátjával és a virágmintás ingjével... Egy ilyen figura története nyugodtan játszódhatna Mexikóban! Csakhogy ez Párizsban játszódik, az esõben. Ez Chris. Mindez az õ világát lebbenti fel...
Játszotta Niemans-t a Bíbor folyókban, most pedig Schiffert. Mi jellemzi Grangé hõseit?
Grangé hõse maga Grangé. Vagy inkább egy árnyék, ami a könyveibõl lép elõ. A legérdekesebb továbbra is az általa megalkotott világ marad. Minden benne van, amit látott az emberi nembõl. Olyan, mint bármelyikünk, bármelyik társadalom. Magában hordozza a jót és a rosszat is. Olyan pasi, aki ráfeszül a dolgokra. Nagyon szeretem.
Egy olyan szerep eljátszása, mint Schifferé, akit az erõszak határoz meg, alkalom önnek arra, hogy a belsõ harcokat megmutassa?
Nem könnyû egy ilyen férfit eljátszani. Általában létrejön egy kapcsolat a színész saját életével, és így felszínre hoz bizonyos homályos emlékékeket. Ha valaki megbántotta önt fél évvel, vagy egy évvel azelõtt - az elõjöhet egy ilyen pillanatban. Ez egyfajta fiktív bosszú, hiszen a valódi személyt nem koncolhatjuk fel (nevet). Ezért nehéz vígjátékot játszani, hiszen mindig vannak szomorú pillanatok az életben, ott pedig mindig úgy kell folytatni, mintha egy virág kelyhébõl léptünk volna ki.
Akkor végül is könnyebb eljátszani Schiffert, mint egy vígjátéki szerepet?
Messze könnyebb! Hogy õszinte legyek, Schiffer eljátszása segít kiadni bizonyos dolgokat. Van olyan megoldás is, hogy teljesen önmagától függetlenül alkotja meg az ember a karaktert, de ez nem az én mûfajom. Viszont vannak kitûnõ színészek, akik képesek rá. Ne feledjük, a mi szakmánk az igazság majmolása. Vannak, akik képesek eljátszani ezeket a figurákat különösebb szenvedés nélkül. Attól függ, ki milyen iskolát követ, az egyéni adottságoktól...
Honnan közelítette meg ezt a figurát?
Az a fontos, hogy Schiffer honnan jön. Fontosabb, mint a tettei. A származása megad egy formát, magát a játékot is meghatározza. Én így láttam. A próbák kezdetekor lélekben megtettem egy utat, és választottam. Az olvasás az ideális pillanat ahhoz, hogy az ember megtalálja önmagát. Aztán a rendezõ korrigál, ha a partner elkövet egy hibát... Így tud a színész csiszolódni és észrevenni azt, amit nem képes megcsinálni. A munkának ezek a fázisai megmutatják, milyen a rendezõ: van, aki fél, van, aki nyugodt, és ellentmondást nem tûrõ. A rendezõkkel idõnként nehéz, olyan helyzetek miatt, amiket a színészek nem értenek. Nem azonosak a céljaink.
És Chris Nahom milyen típusú rendezõ?
A hallgatásai és a keményfejûsége Luc Bessonra emlékeztetnek. Chris pillére a kép. Nem szokása nagy halakkal dolgozni - ebben a filmben beletanult. Nem volt könnyû neki ... Ugyanakkor jól eltalálta a tempót. Chris nem egy könnyû rendezõ, de tudja, mit akar, és tökéletesen ismeri magát. Olyan vétkes, aki ismeri a vétkeit. Ez menti meg.
Az Ön Schiffer-alakítása a próbák során kristályosodott ki. Mi a helyzet a külsejével? Egy ponton Chris Nahon azt akarta, hogy parókát viseljen...
Valóban. De én tudtam, hogyan akarom megcsinálni Schiffert. Ellenben a tetoválás Chris ötlete volt. Egy Puerto Rico-i tetovált pasi fotóját mutatta, hogy azzal gyõzzön meg minket... Azzal, hogy ezt a tetoválást reprodukáltuk Schifferen, sikerült kreálni neki egy múltat. Egyébként a regényben egészen más. A könyvet olvasva inkább régimódian, fekete-fehérben képzeltem el.
Megtanult törökül a szerep kedvéért?
Volt egy beszédtanárom. Nagyon nehéz nyelv a török, különösen a hangzásokat eltalálni, a kerekségét...
Hogyan magyarázza Schiffer viszonyát Törökországhoz?
Valahol van egy általános vadság. Fiatal nõket ölnek meg azért, mert esküvõ elõtt szexuális kapcsolatuk volt. Hiába kiégett pali Schiffer, azért van véleménye a dologról. Õ egyfajta gyilkos angyal. Ha tehetné, lángszóróval harcolna. Semmi nem érdekli. Tudja, mivel áll szemben, és azt is, hogy ha õ el is véti a célt, azok nem fogják elvéteni õt.
Chris Nahon sólyomhoz hasonlítja Schiffert. Ön hogy használta fel ezt a hasonlatot?
Ez egy régi, jól bevált módszere az Actor’s Studiónak. Melyik állattal lehet behelyettesíteni egy figurát. Ahogy helyet változtat, ahogy támad - Schiffer egy sólyom.
És hogy ment a munka Jocelyn Quivrin-nel?
Kétségkívül az õ figurájával volt a legnehezebb a viszonyom. Schiffer úgy néz rá, mint egy újszülöttre. Az a vicces a dologban, hogy Jocelyn-nel minden ugyanúgy történt, mint a filmben. Az életben egy nagyon makacs ember. Idõnként, mikor láttam, hogy nagyon belegabalyodik a dolgokba, sugalmaztam neki, hogy próbáljon meg más úton eljutni a céljához. Az elején még azt gondolta: "ezt most miért mondja?" - olyan volt, mint egy megbokrosodott ló. De a végén sokkal jobb volt.
Az esõ megnehezítette a forgatást?
Egészen rémes volt. Mikor hideg van még sokkal nehezebb a forgatás. És ráadásul ez a hangulat felerõsíti a gonoszságot is. Az egész forgatási helyszínen minden sokkal nehezebb. Több konfliktus adódik. Fiatalabb koromban nagyon udvarias voltam, úgyhogy én inkább hallgattam. Ma már nem. De nem csak azért, hogy zúgolódjak. Ez elõre viszi, és felgyorsítja a dolgokat.
Ez a forgatás benne van a legnehezebbek között, amiken részt vett?
Igen. Sokkal nehezebb volt, mint pl. a Rózsaszín párduc. A Farkasok birodalma por, kavics, esõ, éjszaka, hideg... Kivéve Törökországot, ahol csodálatos környezetben forgattunk Cappadoce-ban.
Mivel magyarázza, hogy gyakran kérik fel zsaruszerepekre?
Azt hiszem, ez tekintély kérdése. Ha én azt mondom: "Ott maradsz! Ne mozdulj!" a fickó végrehajtja. De hülyéket is gyakran játszom! Mint a Jöttünk, láttunk, visszamennénk-ben vagy a Nagy zûr Korzikán-ban, ahol szentimentálisabb figurákat alakítok. Végül is a tekintélyt tudom megeleveníteni, vagy egy szentimentális hülyét! (nevet)
"time is not money"
