információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
James J. Braddock legenda. Nem a szó elcsépelt értelmében és nem egyszerû sportlegenda, hanem az amerikai nemzet bálványa, akirõl a mai napig csak a legnagyobb tisztelettel beszélnek az Atlanti óceán túlsó partján. James J. Braddock bokszbajnok volt, aki egy olyan korban hódította el a világbajnoki övet, amikor egész Amerika padlón volt. Fontos része volt abban, hogy a nemzet talpra tudott állni a nagy gazdasági válság után. És ami ennél is fontosabb: mindvégig családjáért harcolt, élete kockáztatása árán is. Csak így nyerhetett.
Ron Howard filmjében Russell Crowe játssza James J. Braddock amerikai bokszolót, akinek remekül alakult karrierje, s boldogan élt felesége és három egészséges gyermeke körében. Ám, nagyjából a nagy gazdasági válsággal egy idõben kezét törte egy balszerencsés meccsen, s pályafutásának hirtelen vége szakadt. Ezzel együtt nem csak bokszolóként indult el lefelé a lejtõn. Munkát nem kapott, a dokkban törött kézzel volt kénytelen rakodni - már amikor éppen õ részesülhetett abban a kegyben, hogy dolgozhatott egy-egy napot. El kellett adniuk mindenüket, s felesége (Renée Zellweger) a gyerekekkel a város utcáin lopkodta össze a tûzifát. Miután kikapcsolták az áramot is, s már nem tudták egészségben, biztonságban nevelni gyermekeiket, Braddocknak elege lett a megaláztatásokból.
Egy napon váratlan lehetõséget kapott: beugorhatott valaki más helyett bokszolni, s, bár ki kellett volna kapnia, megnyerte a meccset. Ez után olyan jól ment neki újra a boksz, hogy az akkori nehézsúlyú világbajnok ellen is ringbe szállt. Az emberek biztosak voltak benne, hogy Braddock felett eljárt az idõ, s Max Baer ellen világbajnoki címmérkõzésérõl mindenki le akarta beszélni (Baer elõtte két ellenfelét is olyan erõvel ütötte ki, hogy azok belehaltak sérüléseikbe). Azzal nem számoltak, hogy õ valami másért is küzd, célja nem csak az ellenfél legyõzése. Azért vette fel újra a kesztyût, hogy visszaszerezze saját és családja méltóságát. A szeretet, mint doppingszer pedig csodát tett: a lecsúszott munkanélkülibõl, aki tegnap még segélyért állt sorba, újra ünnepelt bokszoló lett. A nemzet reménysége.
A BRADDOCK SZTORI
A dzsesszkorszak Amerika aranykora volt: az elsõ világháború után a béke és a jólét éveit élte a nemzet. Ugyanakkor ez volt a boksz aranykora is egyben, a brutális, ám mégis balettszerûen könnyed mozdulatokat igénylõ sport ugyanis tömegeket nyûgözött le, s ünnepelt sztárokká tette a sportág kiemelkedõ képviselõit. A 20. század elején a különbözõ bevándorló csoportok "saját" fiaik bokszsikereibõl merítettek erõt új életük elkezdéséhez, s ezek a sportolók kovácsolták össze a közösségeket, tartották meg bennük "óvilági" nemzeti öntudatukat. A bokszolók tudták ezt, ezért elõszeretettel léptek nemzeti szimbólumokat viselve a ringbe.
Ebben az idõszakban lépett színre James J. Braddock, egy New Jersey-bõl származó amatõr bokszoló, aki elsõsorban rettegett jobb kezérõl híresült el. Akárcsak a vele egyidõs fiúk nagy része, az ifjú Braddock is a bokszban látta a szegény sorból való kitörés lehetõségét. Ez volt ugyanis az egyetlen dolog, amiben igazán jó volt - márpedig egy ideig nagyon-nagyon jó volt benne.
Pályafutása már akkor igen ígéretesen alakult, amikor a "Bergeni Bulldog" nevet kapta, ugyanis hihetetlen kitartásának köszönhetõen sorra gyõzte le a nála jóval esélyesebb ellenfeleket. Amikor azonban eltört a jobb keze, nem talált újra magára a ringben, s karrierje elindult lefelé a lejtõn. 1929-ben Tommy Loughran kisnehézsúlyú bajnok kezei által szenvedett megsemmisítõ vereséget egy 15 menetes küzdelemben, s ezután Braddock soha többé nem volt a régi.
Nagyjából ezzel egy idõben padlóra került Amerika is. 1929-ben összeomlott a tõzsde, a részvények legalább 40 %-ot veszítettek értékükbõl. A gazdasági válság minden amerikai családba begyûrûzött, függetlenül attól, hogy az a társadalom milyen rétegéhez tartozott. Az emberek elvesztették megtakarításaikat, vállalkozások mentek csõdbe, otthonok és gazdaságok kerültek elárverezésre. 1932-re minden negyedik amerikai munkanélküli volt.
Az egész nemzetet sokkolta a hirtelen rátört szegénység. Az utcákon addig elképzelhetetlennek tartott sorok kígyóztak: egykor dolgozó, jólétben élõ családapák álltak sorba élelmiszerért, idõszakos munkáért és állami segélyért. A legszegényebbek a szegények között a "Hooverville" névre keresztelt bodega-városokban húzták meg magukat, kartonpapírból és deszkákból épített kunyhókban éltek egymás hegyén hátán. Az ilyen nyomornegyedek szinte minden amerikai nagyváros peremvidékén megjelentek.
Akárcsak a bankárok, hentesek, farmerek és gyári munkások zöme, James J. Braddock is kénytelen volt tétlenül végignézni, ahogy darabokra hullik szét az élete. Amikor a helyi bokszszövetség bevonta engedélyét, idejekorán nyugdíjba kényszerítve ezzel a közelmúlt nyerõ emberét, Braddock is kénytelen volt sorba állni minden fellelhetõ munkáért - abból pedig nem sok akadt akkoriban. Kemény fizikai munkát végzett a helyi kikötõben, de zsákcipelésen kívül bármit bevállalt, amit csak tudott. Annyira rosszra fordult a helyzete, hogy olykor havi 24 dollárból kellett etetnie ötfõs családját. Úgy tûnt, végleg elvesztette a csatát. Amikor már az alapvetõ életfeltételekre (tejre, gázra, áramra) sem volt pénzük, Braddock is beállt a szociális segélyért folyamodók sorába. Irtózatos nagy szégyen volt ez a büszke ember számára, aki mindig is büszke volt arra, hogy saját két keze munkájával tartja el családját.
Ám 1934-ben, nagyjából Roosevelt Big Deal programjának beindulásával egy idõben, Braddock szerencséje is fordulni látszott. Váratlanul kapott egy esélyt, hogy ringbe lépjen John Griffin ellen, egy olyan meccsen, melyen Braddock elvileg csak veszíthetett. A biztos bukás helyett Braddock azonban végigtáncolta a mérkõzést, olyannyira, hogy mindenki ámulatára õ lépett ki gyõztesként a szorítóból - elsõsorban a dokkmunkák során megerõsödött bal kezének köszönhetõen. Nem sokkal késõbb, mintha csak be szerette volna bizonyítani, hogy nem véletlenül gyõzött, megnyert egy tízkörös mérkõzést a félnehézsúlyú bajnok John Henry Lewis ellen. A következõ ellenfele Art Lasky volt, aki egy kivételével megnyerte az elõzõ 15 mérõzését - ezúttal õ is kapitulált Braddock elõtt egy lélegzetelállító 15 menetes párharc során.
A hihetetlen gyõzelmeknek köszönhetõen Braddock ázsiója ismét megnõtt. Jellemzõ rá, hogy egyik elsõ dolga az volt, hogy a gyõzelmi díjából visszafizette a korábban felvett állami szociális segélyt. Ez a gesztus egy új becenevet is hozott neki honfitársai körében: "Gentlemen Jim". Mivel egyre feljebb rangsorolták az amerikai bokszolók között, hamarosan esélyt kapott arra, hogy kihívja az akkori nehézsúlyú világbajnokot, Max Baer-t.
Azt gondolnánk, hogy minden bokszoló egy ilyen lehetõségrõl álmodik, de Braddocknak több oka is lett volna, hogy ne vállalja a megmérettetést. Tény, hogy a sportág ismerõi közül többen is figyelmeztették, hogy a meccs halálos kimenetelû is lehet. Braddock jóval kisebb volt, mint Baer, messze nem volt annyira tapasztalt, s elsõsorban újonnan felfedezett bal horgára kellett hagyatkoznia a törékeny jobb helyett. Baert ezzel szemben nemrég emberöléssel vádolták meg, hiszen egyik ellenfele belehalt egy elemi erejû kiütésbe. Kétség nem férhetett tehát hozzá, hogy Baer a lehetõ legveszélyesebb ellenfél a boksz világában.
A kritikusok figyelmeztetései és felesége, Mae könyörgése ellenére Braddock mégis vállalta a veszélyes megmérettetést, hiszen más esélye nem volt, hogy kisegítse magát és családját szorult anyagi helyzetébõl. A mérkõzést hihetetlenül feszült tempóban végzett felkészülés és parázs szópárbajok elõzték meg. Baer többször sértegette Braddockot nyilatkozataiban, ezzel tovább tüzelve az egyébként is elszánt visszatérõt.
A Braddock vs. Baer párharcra 1935. június 13-án került sor 35.000 nézõ elõtt a zsúfolásig megtelt Madison Square Gardenben. Több millióan a rádiók elõtt hallgatták a közvetítést. Baer erõsen kezdett, de Braddock állta a sarat, erõsebbé válva az által is, hogy családja túléléséért és anyagi biztonságáért harcolt. Tiszteletre méltó kitartással talpon maradt a 15. kör végéig, olyannyira, hogy a névtelen pontozással eldöntött meccs végén a döntõbírók õt hozták ki gyõztesnek.
Braddock gyõzelmét azon nyomban a sporttörténet legnagyobb feltámadásaként ünnepelte a sajtó.- Az ország kocsmáiban és nappali szobáiban emberek milliói ünnepelték a bajnokot, mintha csak saját családtagjuk lett volna. A mesébe illõ gyõzelem egy olyan világra emlékeztette õket, ahol a gyengék és kitaszítottak nem csak túlélnek, hanem felül is tudnak kerekedni elnyomóikon.
Braddock folytatta a bokszot, s csak 1937-ben vesztette el világbajnoki övét Joe Louis-szal szemben. 1938-ban azonban legyõzte Tommy Farr-t, s így ismét esélyt kapott a világbajnoki cím elnyerésére, de ezt a kihívást már nem vállalta. Visszavonulásakor azt nyilatkozta a riportereknek, hogy nem a megmérettetés miatt hagy fel a sporttal, hanem mert feleségét és gyermekeit szeretné megkímélni a további izgalmaktól.
Az azóta eltelt évtizedek során Braddock sokak szemében hõs maradt. Szolgált a második világháborúban, majd saját rakodóvállalkozása volt ugyanabban a kikötõben, ahol õ is dolgozott a gazdasági válság ideje alatt. 1974-ben hunyt el 68 éves korában. 2001-ben tagja lett a Boksz Hírességek Csarnokának.
"time is not money"
