információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A FORGATÁSRÓL
1995-ben Stéphane Tchal Gadjieff volt a producere Michelangelo Antonioni Beyond the Clouds címû filmjének, ami az után készült, hogy a nagy rendezõ agyvérzést kapott, és részlegesen megbénult (Wim Wenders-t hívták meg, hogy segítsen, és õ volt a rendezõje annak a keretnek is, amely az Antonioni által rendezett négy epizódot összefogta). "Antonioni inspirációt jelentett számomra fantasztikus lelkierejével, amivel nem volt hajlandó engedni a korlátoknak, amelyek elõálltak az életében." - mondja Gadjieff. "Látni ezt az embert minden nap ebben a küzdelemben, rendkívüli élmény volt."
Gadjieff és Antonioni barátsága a film elkészülte után is fennmaradt. "A börtön, amibe a betegség zárta, frusztrációt jelent a számára," - mondja Gadjieff, "de az én véleményem szerint a kisujjába több tehetség szorult, mint sok mai rendezõnek a teljes szellemi kapacitása." És Antonioni vágya, hogy továbbra is készítsen filmeket, megingathatatlan volt. "Ahogy egyszer ezt Antonioni megfogalmazta," - mondja Gadjieff, "hogy filmezni a számára azt jelenti, hogy élni."
Egyszer Enrica, Antonioni felesége azt mondta Tchal Gadjieff-nek, hogy Antonioni mindig szeretett volna egy erotikus filmet készíteni. "Ez kissé elgondolkodtatott engem." - mondja Tchal Gadjieff. "Az igaz, hogy Antonioni mindegyik filmjének van egyfajta erotikus dimenziója, de azt kérdeztem Enrica-tól ’Hogy érted azt, hogy egy erotikus filmet?’ És õ azt felelte, ’Olyat, ami tényleg erotikus. Ilyet szeretne készíteni.’ Úgyhogy elkezdtem gondolkodni ezen."
Egyszer aztán Tchal Gadjieff azzal az ötlettel állt elõ, hogy készítsenek egy trilógiát, amelynek "eros" a témája. "Az volt az elgondolás, hogy legyen két jelentõs, de fiatal rendezõ, akikrõl köztudott, hogy Antonioni filmmûvészete hatással volt rájuk, és õk legyenek a rendezõ-társai a vállalkozásban. Mindegyik rendezõ egy részt dolgozna fel az erotika témakörében, saját választása szerint. Teljesen szabad kezet kapnának a saját részükre vonatkozóan. Azt is akartam, hogy Antonioni, az élete vége felé közeledve, mondja el nekünk, hogy neki mit jelentett az, hogy ’eros’". Gadjieff hozzáfûzi: "Elmondtam az ötletemet két barátomnak, két jelentõs és tapasztalt francia producernek, Raphael Berdugo-nak és Jacques Bar-nak, és egy különlegesen kreatív olasz producernek, Domenico Procacci-nak. Ez tette aztán lehetõvé, hogy Michelangelo részéhez meglegyenek a producerek és a pénzügyi háttér, és hogy nekivágjunk ennek a nem mindennapi kalandnak."
Antonioni gyorsan beleegyezett. Miután megvitatták a szóba jöhetõ rendezõket, Wong Kar Wai-ra / In the Mood for Love (Szerelemre hangolva); Chungking Express;/ és Steven Soderberg-re / Sex, Lies and Videotape (Szex, hazugság, videó); Traffic; Erin Brokovich (Erin Brokovich - Zûrös természet); Ocean’s Eleven (Ocean’s Eleven - Tripla vagy Semmi)/ esett a választás.
Mindkét rendezõ azonnal elvállalta a feladatot. "Például, amikor Raphael és én ismertettük az elgondolást Steven Soderbergh-gel a Velencei Filmfesztiválon, egyetlen mozdulat nélkül végighallgatott minket, aztán ezt mondta, ’Jól hangzik. Benne vagyok.’" - mondja Tchal Gadjieff. "Magamban meg azt gondoltam, ’No, persze... Most majd elkezdünk menedzserekkel, ügyvédekkel, ügynökökkel, meg hasonlókkal bajlódni. De teljes mértékben állta a szavát. Egy kézfogás volt a megegyezés, és ennek alapján kezdtünk dolgozni."
Elõször a francia producerek úgy gondolták, hogy õk lesznek mindhárom film producere, de hamarosan rájöttek, hogy a másik két rendezõ egyben producer is, a saját produkciós cégével a háttérben. Kidolgoztak egy pénzügyi tervet, amelynek az értelmében felosztották a világot a három csoport között. Mindegyik külön-külön lesz a saját filmjének a producere, aztán a saját területükön a teljes játékfilmre vonatkozóan megilletik az összes jogok.
A forgatás az Eros címû film Antonioni által rendezett The Dangerous Thread of Things címû epizódjával kezdõdött. A forgatókönyvet a hosszú idõ óta Antonioni mellett dolgozó Tonino Guerra / L’Avventura (A kaland); Blowup (Nagyítás)/ írta, Antonioni That Bowling Alley on the Tiber: Tales of a Director címû könyvének három rövid epizódja, a The Silence; Three Days; The Dangerous Thread of Things címû epizódok alapján (A könyv négy másik sztorija a Beyond the Clouds címû film alapanyagául szolgált.) A forgatás 2001. végén kezdõdött, Olaszországban, Toszkánában, a Burano tó mellett, és kb. hat hétig tartott.
Soderbergh Equilibrium címû epizódjának forgatása 2003. márciusában kezdõdött egy Los Angeles-i stúdióban. Tudva, hogy a másik két rendezõ sokkal közvetlenebb, direkt módon fog a témához nyúlni, Soderbergh kicsit komikusabb, szatirikusabb stílust választott. "Nagyon tetszett nekem az az ötlet, hogy egy ’erotikus filmnek’ tartott filmben Alan Arkin és Robert Downey, Jr. játssza a fõszerepet." - mondja Soderbergh.
Wong Kar Wai filmjét, a Gong Li és Chang Chen / Crouching Tiger, Hidden Dragon (Tigris és sárkány)/ fõszereplésével készült The Hand címû epizódot Hong Kong-ban forgatták, ugyanebben az évben, csak kicsit késõbb, és így 2004. elejére készült el. "Gong Li nagyon örült a filmnek, nemcsak azért, mert Wong Kar Wai-jal dolgozhatott, hanem Antonioni miatt is."- mondja Tchal Gadjieff.
A francia producerek feladata volt az Eros három epizódját összekötõ, közbeesõ részek elkészítése is. Tonino Guerra a nagy olasz illusztrátor mûvészt, Lorenzo Mattottit ajánlotta, aki korábban Guerra egyik verseskötetét illusztrálta. "Felhívtuk, és megkérdeztük, hogy vállalná-e az összekötõ képek elkészítését." - meséli Gadjieff. "Mattotti nevetett, és azt mondta ’Gyertek el a mûtermembe, akarok nektek mutatni egy-két dolgot.’ A helyzet az volt, hogy már egy egész éve az ’erotika’ témáján dolgozott." Mattotti többféle különbözõ stílusban dolgozik, és ezek közül három olyat választott ki, amelyekrõl úgy érezte, hogy illenek a három különbözõ rendezõ filmjeihez. Ezeket aztán megküldték a filmalkotóknak, akik jóvá is hagyták azokat.
Caetano Veloso, brazil énekes/dalszerzõ, az Almodovar Talk to Her (Beszélj hozzá!) címû filmjében elhangzó "Cucurrucucú Paloma" címû felejthetetlen dal elõadója írta a filmhez a "Michelangelo Antonioni" címû dalt. Ezt a dalt halljuk, mint aláfestõ zenét Lorenzo Mattotti összekötõ képeihez.
Tchal Gadjieff úgy érzi, hogy az Eros címû film témája életbevágóan fontos. "Ez a téma Antonioni egyik központi témája - a férfi és a nõ közötti kommunikáció." - mondja Gadjieff. "Eros és szeretet - ez olyan téma, ami elsöprõen fontos a számunkra, meg kell próbálnunk beszélni róla, meg kell próbálnunk megfejteni a titkát."
"Minden faj alapvetõ energiája a szexuális késztetés." - mondja Tchal Gadjieff. "És amit ezzel az energiával tettünk, az valószínûleg a forrása annak a rengeteg erõszaknak, ami körülöttünk történik. Amíg az emberiség nem talál vissza ahhoz a harmóniához, amit a természet eredetileg teremtett, és ami a teremtés eredeti szándéka volt, akár az egész világot is elpusztíthatjuk."
THE HAND
Producer, Író & Rendezõ WONG KAR WAI
A rendezõ nyilatkozata
A The Hand címû film forgatása rendkívül elmélyült és intim élmény volt.
Tavaly, a SARS (atípusos tüdõgyulladás) járvány idején kezdtünk dolgoznia filmen. Az eredeti tervrõl, hogy Shanghai-ban forgatunk, le kellett mondanunk. És az egyedüli helyszínek, ahol forgathattunk, Hong Kong és Macau volt, az alap-stábbal, mert nagyon sok ember elutazott onnan.
Megpróbáltuk úgy felgyorsítania forgatást, ahogy csak lehetett. A forgatás utolsó két napja megállás nélküli 48 órás munka volt. Minden áldott nap azzal kezdõdött, hogy ugyanaz a rituálé zajlott le. Fertõtlenítettük a kezünket, feltettük a maszkokat. Az orvosok tanácsát követve, az egymással való mindenféle fizikai érintkezést elkerültünk. Ez a szituáció arra inspirált, hogy az egymás megérintésérõl, az érintésrõl készítsek filmet.
Michelangelo Antonioni volt az, aki nekem a motivációt jelentette, hogy ezt a filmet elkészítsem - Antonioni, aki a vezérlõ fény volt a számomra és az én generációmhoz tartozó filmalkotók számára. Mélységesen nagy megtiszteltetés a számomra, hogy részt vehettem ebben a projektben. És köszönetet kell, hogy mondjak GongLi-nek, Chang Chen-nek és a többi színésznek, valamint a stábom tagjainak, töretlen és bõkezûen mért támogatásukért, amellyel munkámban segítettek.
Wong Kar Wai
THE HAND
Összefoglaló
1963-at írunk, forró nyári délután van. Xiao Zhang (Chang Chen), a szabóinas rendkívül ideges. Ez az elsõ alkalom, amikor az inas egyedül próbál az egyik vendéggel. És ez a vendég ráadásul Jin szabómester legfontosabb és legigényesebb vendége - Hua Yibao (Gong Li), a híres kurtizán.
Miután leültetik Miss Hua fényûzõ lakásában, a szabóinast teljesen zavarba ejti, hogy szeretkezés zajainak lesz a fültanúja. Amikor aztán a hangok elhalnak, és a férfi elhagyja a lakást, Zhang-ot Hua kisasszony szobájába rendelik.
Zhang nem tehet róla, és nem tehet ellene semmit - felizgatta az, amit hallott, és ennek látható jele is van. Halálra váltan álldogál a hálószoba mélyén, és maga elé tartja a kezét. Hua, aki mellbevágóan gyönyörû a csipke hálóingjében, így szól hozzá: "Maradjon ott nyugodtan... eressze le a kezét." Zhang engedelmeskedik.
"Vegye le a nadrágját." - mondja Hua kisasszony. "Ha nem teszi, beárulom a gazdájánál." Zhang megteszi, amit parancsolnak. Hua megfogja a férfi kezét. Zhang még a lélegzetét is visszafojtja, az ájulás határán van. "Még sosem érintettél nõt, ugye? Akkor hogy lehetsz egyáltalán szabó? Sok nõt fogsz tapogatni."
Hua kisasszony Zhang lába közé nyúl, és simogatni kezdi a férfi combját. "No, ide figyelj: a mestered kezd megöregedni. Azt mondta rólad, hogy tehetséges vagy. Egy nap te leszel a szabóm. Emlékezzél majd erre az érzésre, és gyönyörû ruhákat fogsz nekem készíteni."
Hua kisasszony mozgatni kezdi a kezét. Zhang az izgalom és a szégyen érzése között hányódik. És aztán, amilyen hirtelen kezdõdött, már vége is az egésznek.
Zhang-nak rengeteg alkalma volt találkozni Hua-val az elkövetkezõ évek során, de a nõ soha nem tett említést elsõ találkozásukról, és soha semmi jelét nem adta annak, hogy egyáltalán érdekelné a férfi. Sokszor szállította házhoz a ruhákat a szabó, és Hua sokszor várakoztatta meg, miközben a saját "mesterségét" gyakorolta. De a férfi továbbra is, változatlanul, el volt bûvölve a nõtõl. Amikor egy-egy ruhán dolgozott, mintha mindig újra és újra érezte volna a nõ simogató kezének az érintését.
Ahogy Zhang mesterségbeli tudása és hírneve egyre nagyobb lett, Hua karrierje hanyatlásnak indult. Gyorsabban cserélte a férfiakt, mint a ruhákat. Gyakran próbálta meg becsapni és kihasználni a szeretõit, de végül magának ártott a legtöbbet. Elherdálta az életét, és Zhang nem tehetett mást, mint tehetetlenül figyelte ezt a távolból.
Végül adósságba keveredik a szabónál, és Jin, az öreg mester, Zhang-ot küldi el, hogy az adósságot behajtsa. A lakás most is ugyanaz, csak a hangulata, az egész légkör változott meg. Hua belép, karján egy csomó ruhával, és arra kéri Zhang-ot, hogy adja el a ruhákat. "Nem tudom ezt mind magammal vinni." - mondja a nõ. "Készül valahová?" - kérdezi Zhang. Hua szomorúan fordul a férfi felé. "Te oly sok ruhát varrtál nekem, és én még csak tisztességesen meg sem köszöntem neked. Tudom, hogy szívesen fogadsz egy italt." Amikor koccintanak, Zhang alig mer a poharak felett a nõre nézni, mert tudja, hogy a csillaga leáldozott.
És amikor nem sokkal késõbb Zhang arra jár, Hua már nincs a lakásban.
Eltelik néhány év. Zhang-ot egyszer csak ismét Hua hívatja magához. Ezúttal azonban a nõ egy mocskos, lerobbant szállodában lakik. Zhang szomorúan látja a rombolást, amit a nehéz élet vitt végbe Hua arcán és testén, de tapintatosan csak annyit mond, hogy semmit sem változott. Amikor a nõ megtudja, hogy Zhang még mindig nem talált magának feleséget, megkérdezi: "No, és mit szólnál hozzám? Ugye nem azt gondolod, hogy én nem lennék elég jó, ugye nem?" Zhang azonnal elfogadja az ajánlatot, de rövidesen kiderül, hogy Hua azt nem gondolta komolyan. Azért hivatta Zhang-ot, mert egy ruhát akar vele csináltatni, egy találkozóra egyik régi szeretõjével Amerikából. Ez a nõ számára a legeslegutolsó lehetõség. Zhang azt mondja, hogy nincs szükség arra, hogy méretet vegyen, hiszen oly jól ismeri Hua testét, elég, ha a kezével felméri. Ahogy az ujjai lassan lefelé haladnak a nõ karcsú testén, Hua hirtelen megragadja Zhang kezét, a kezébe szorítja, és zokogni kezd.
Zhang keményen dolgozik a ruha átalakításán. Ez a férfi elsõ lehetõsége arra, hogy tegyen valamit Hua sorsának javítása érdekében - talán meg is mentheti a végsõ romlástól. De sajnos, amikor Zhang visszamegy a szállodába a ruhával, rá kell jönnie, hogy Hua most közönséges utcai kurva lett, és megbetegedett. A férfi kétségbeesetten akar neki segíteni, és kifizeti a lakbérét.
Legközelebb, amikor Zhang látja Hua-t, a nõ már ágynak esett, és halálos beteg. A férfi megmutatja neki a ruhát. "Nem kellett volna idejönnöd." - mondja a nõ. "A betegségem fertõzõ." Hua megmondja a férfinak, hogy hiába varrta meg a ruhát - a patrónusa elment, és õ túl beteg még ahhoz is, hogy felpróbálja.
"Emlékszel még az elsõ találkozásunkra?" - kérdezi Hua. Zhang bólint. "És emlékszel a kezemre? Bizonyára gyûlöltél engem akkor."
"Nem, nem gyûlöltelek." - mondja Zhang. "Szeretném neked megköszönni. Ha nem lett volna a kezed, és az, amit tettél vele, nem lett volna belõlem szabó."
"Gyere közelebb." - mondja Hua. "Te mindig olyan jó voltál hozzám, és én ezt soha semmivel nem viszonoztam. Attól félek, most már nem is lesz rá lehetõségem. Mindent elveszítettem. Valamikor volt a testem, de most már semmire sem jó. Semmim sem maradt, csak a két kezem. De te nem bánod, ugye?"
WONG KAR WAI a kortárs filmmûvészet világszerte az egyik legizgalmasabb és legbefolyásosabb rendezõjének tartott alkotója. Jellemzõen az elfojtott vágy, az elszigetelõdés, az emlékezés, a városi környezetben élõk magányossága azok a témák, amelyek érdeklik; a stílusa tömör, szomorú vagy mélabús, és buja atmoszférájú. Wong a Hong-Kong-i filmalkotóknak a 80-as évek közepén mûködõ, Második Új Hullámos generációjához tartozik, akik között tartják számon Eddie Fong-ot, Stanley Kwan-t és Clara Law-t is. A Második Hullámot gyakran az Elsõ Hullám folytatásának tartják, mert sokan ezek közül a rendezõk közül az Elsõ Hullám olyan rendezõi mellett voltak rendezõ asszisztensek, mint Tsui Hark, Ann Hui és Patrick Tam (akivel Wong dolgozott együtt).
Wong 1958-ban született Shanghai-ban. Öt éves volt, amikor szüleivel Hong-Kongba költöztek. A Hong Kong-i Egyetemen szerzett grafikus tervezõi diplomát, és a televíziónál lett produkciós asszisztens. Miután számos televíziós dráma sorozaton dolgozott, a 80-as években forgatókönyvíróként kezdett mûködni, õ írta többek között a The Final Victory címû film forgatókönyvét, amelyet 1987-ben mestere, Patrick Tam rendezett.
Wong rendezõként az As Tears Go By (Ahogy felszáradnak a könnyek) címû filmmel debütált 1988-ban, ami lehetõséget nyújtott arra, hogy elsõ ízben dolgozzon együtt Maggie Cheung színésznõvel. A film, amelyben már jelentkezik Wong erõteljes vizuális stílusa, és amelyet 1988-ban a Cannes-i Filmfesztiválon a Kritikusok Hete keretében mutattak be, vállalkozó szellemû, nagy jövõjû tehetségként vezette be Wong-ot a nemzetközi filmvilágba.
Wong a legnépszerûbb fiatal Hong-Kong-i sztárokat gyûjtötte maga köré (köztük volt Maggie Cheung és Tony Leung) következõ filmjéhez, az 1991-ben készült Days of Being Wild címû filmhez. Az 1960-as években játszódó film öt Hong Kong Film Award díjat nyert el, köztük a Legjobb Film, a Legjobb Rendezõ és a Legjobb Színész (Leslie Cheung) kategóriában. A film egy kétrészes sorozat elsõ darabjaként készült, de a második rész aztán nem valósult meg.
1992-ben újból egy csupa-sztár szereplõgárdát állított össze hong kongi színészekbõl, egy kosztümös harcmûvészeti filmhez, amely szándékosan szembe ment a mûfaj minden szokásos jegyével. A Kína távoli vidékein játszódó, Ashes of Time (Az idõ pora) címû film forgatása csaknem két évig tartott. A filmet az 1994-es Velencei Filmfesztiválon mutatták be, ahol elnyerte a Legjobb Operatõr (Christopher Doyle) díját.
Az Ashes of Time (Az idõ pora) címû film utómunkálatai szünetében Wong 1994-ben leforgatta a Chungking Express címû filmjét, amely a vágyakozásról és románcról szóló ultramodern vígjáték. Tony Leung, Faye Wong és Brigitte Lin játszotta fõszerepeket. A film számos országban kultusz-filmmé vált. A Fallen Angels (Bukott angyalkák) címû filmje egy, a Chungking Express címû filmhez készült, de az utolsó pillanatban elvetett vázlat alapján készült. A filmet az 1995-ös Torontói Filmfesztiválon mutatták be, ahol óriási kritikai sikert aratott. A következõ évben Wong egy rövidfilmet készített www/tk/1996@71’55"ht.net címen. A Hong Kong Kínának történõ átadása idején Argentínába menekülõ, két homoszexuális kínai férfiról szóló Happy Together (Édes 2 kettes) címû filmjét a helyszínen forgatta, néhány felvétel készült csak Taipei-ben.
A filmet 1997-ben a Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be, ahol Wong elnyerte a Legjobb Rendezõ díját. A filmben Tony Leung és Leslie Cheung játszotta fõszerepet a The Hand címû filmsztárja, Chang Chen mellett. Az In the Mood for Love (Szerelemre hangolva) címû filmjében ismét Maggie Cheung és Tony Leung voltak a fõszereplõk; a filmet Hong Kongban, Thaiföldön és Angkor Wat-ban, Kambodzsában forgatták. A 2000-es Cannes-i Filmfesztiválon a filmmel Tony Leung elnyerte a Legjobb Színész díját, és a film három operatõre is díjat nyert. A következõ évben elnyerte a New York-i Filmkritikusok Körének Legjobb Idegen Nyelvû Film díját, és Christopher Doyle és Pin Bing Lee elnyerte a Legjobb Operatõr díját. Ezt követõen Wong a The Follow címû rövidfilmet forgatta, Clive Owen és Mickey Rourke fõszereplésével, a BMW The Hire címû sorozata számára. A sorozatban olyan rendezõk rövidfilmjei szerepelnek, mint John Woo, Ang Lee, Tony Scott és Alejandro González Inárritu. A DJ Shadow megbízásából a Six Days címû videót rendezte, Chang Chen fõszereplésével. Legújabb filmje a 2046 címû sci-fi, amelyet különbözõ ázsiai országokban forgattak, olyan nemzetközi szereplõgárdával, mint Gong Li, Chang Chen, Tony Leung, Maggie Cheung, Zhang Ziyi és Faye Wong.
EQUILIBRIUM
Írta & Rendezte STEVEN SODERBERGH
New York, 1955. Nick Penrose (Robert Downey Jr.) az elsõ beszélgetésen van Dr. Pearl, a pszichiáter (Alan Arkin) rendelõjében. Úgy tûnik, hogy két dolog nyomasztja - az egyik a munkahelyén, a reklámügynökségen rá nehezedõ nyomás, a másik egy visszatérõ álom.
"Tegnap volt két éve, hogy történt." - mondja Penroes. "Ez volt az a nap, amikor elveszítettem a lelki egyensúlyomat." Ez az után való nap volt, amikor megmondták Penrose-nak, hogy az ügynökség, ahol dolgozott, pályázni fog, hogy elnyerje a Samson cég reklámjainak a készítésére vonatkozó megbízást - és ez volt az a nap, amikor Hal, a fõnök, abban a nevetséges parókában jelent meg. Nemcsak egy teljesen új ötlettel kellett elõállniuk a Samson ébresztõórával kapcsolatban - mindezt úgy kellett megoldaniuk, hogy közben ne tegyenek megjegyzést Hal üstökére.
Penrose álma pontosan ezen a napon kezdõdött. Az álomban szerepel egy Nõ (Ele Keats), habár "ez nem... egészen... erotikus álom." - mondja Penrose. Álmában Penrose ismeri a Nõt, de amikor felébred, akkor nem tud rá visszaemlékezni, hogy ki volt az. A próbálkozásai, hogy visszaemlékezzék, megzavarták a feleségét, Cecelia-t - még könnyekre is fakasztották. Penrose kétségbe van esve, hogy a felesége el fogja hagyni, ha a férfi nem tud rájönni, hogy ki is az álombéli nõ.
Dr. Pearl azt javasolja, hogy Penrose feküdjön le a kanapéra, hiszen ez a technika más betegeknél nagyon jól bevált. Penrose felmászik a kanapéra, behunyja a szemét, és elkezdi felidézni az álmát. Ekkor az orvos elõhúz egy kis távcsövet, ami egy hamutartóban, mint biztos helyen már oda volt készítve. Dr. Pearl elfordul, és kibámul az ablakon.
Penrose elmondja, hogy az álom akkor kezdõdik, amikor már éppen szeretkezés után vannak a Nõvel. A Nõ felkel, és a fürdõszobába megy - Penrose pedig figyeli õt.
Az orvos átsétál a szobán Penrose háta mögött, és fiókokban kutat valami után, ami aztán meg is talál - egy nagyobb távcsõ az.
Álmában Penrose izgalomba jön a gondolatra, hogy a Nõ a fürdõkádban ül, letörli a sminkjét, feltûzi a haját... és akkor megszólal egy telefon. A nõ ügyet sem vet a telefonra.
Dr. Pearl átvág a szobán, felhúzza redõnyt az ablakon, és kinéz a nagy távcsövön keresztül. "Fél attól, hogy rajtakapják?" - kérdezi Dr. Pearl, miközben a székét egészen közel húzza az ablakhoz. Penrose azt felei, hogy az álmában egyáltalán nem érez semmiféle bûntudatot. Belefeledkezve az emlékképbe, arra gondol, ahogy figyeli a Nõt fürdés közben, ahogy készül az elõtte álló napra. Aztán felkapja a táskáját, leül az ágyra, a férfi mellé, megcsókolja, aztán elmegy. A telefon cseng, és Penrose felébred. Megálljak itt?" - kérdezi Penrose. Dr. Pearl, talán egy kicsit túlzottan harsányan is, sürgeti Penrose-t, hogy térjen vissza az álomba. Pearl figyelmét nyilvánvalóan teljes mértékben az köti le, amit az ablakban lát. Miközben Penrose ismét visszatér az álomhoz, Pearl felkapja azt a papírlapot, amelyen a betege adatai vannak feltüntetve, és repülõgépet hajtogat belõle. Pearl kinyitja az ablakot.
Pearl arra kéri Penrose, hogy vizuálisan idézze fel a Nõ táskáját, és sétáljon oda érte. Penrose erre képtelen, és ez megtöri az álmodozás varázslatát. Kinyitja a szemét, és fel akar kelni. "Ne! Ne keljen fel!" - kiált fel Dr. Pearl, a papírrepülõvel a kezében. "Most nagyon érzékeny, könnyen sérülõ állapotban van. Alapvetõ fontosságú, hogy ebben a pillanatban ne érezze magát úgy, mint aki felett ítélkeznek."
Penrose visszadõl. Dr. Pearl megkérdezi, hogy melyik a kedvenc része az álom során. "Amikor a Nõ áll az ajtóban, miközben a telefon csöng." - mondja Penrose. "Olyan ez, mintha egy pillanatra távol tartaná a világot."
"A telefon a külsõ világból származó dolog, ami megszakítja az álmot." - mondja Dr. Pearl. "Olyan, mint egy ébresztõóra ... Az álomban a Nõ nem veszi fel a telefont. Ízlelgeti a pillanatot... "
Dr. Pearl kidobja a repülõt az ablakon, és integet.
Dr. Pearl végigvezeti Penrose-t a szokásos reggeli rutindolgokon. Az ébresztõóra berreg. Penrose szeretne még egy kicsit aludni, de akkor elkésik a munkából... Idõközben Pearl egyre erõteljesebben és elmélyültebben gesztikulál az ablakban. Végre valaki felfigyelt rá!
Amikor Penrose felébred, csak még néhány percnyi alvás után vágyakozik, de túl sok bajlódást jelent az ébresztõórát átállítani. Milyen jó is lenne, he lenne egy olyan eszköz, ami néhány percre lekapcsolná az ébresztõórát - aztán újraindítaná.
Dr. Pearl olyan mozgásokat játszik el, amik azt jelentik, hogy "vacsora", "tánc", stb.
"A Snooze Alarm, az ébresztõóra ’szunyókáló funkciója’." - mondja Penrose. "Nem szeretne egy olyan ébresztõt?"
Pearl bevallja, hogy szeretne egy olyat. Becsukja az ablakot, és visszahúzza a székét.
Penrose felkel, és szembenéz Dr. Pearllel. Azt mondja az orvosnak, hogy jobban érzi magát. "Nem kell megköszönnie nekem." - mondja Pearl. "Az ilyen napokon rendkívül szerencsésnek érzem magamat."
Penrose azonban hirtelen nagyon fáradtnak érzi magát. Pearl azt javasolja, hogy dõljön le a kanapéra, miközben az orvos ír valamit. Ahogy a pszichiáter kisurran az ajtón, Penrose álomba szenderül...
A film alkotóiról
STEVEN SODERBERGH (Rendezõ) amióta 1989-ben sex, lies and videotape (Szex, hazugság, videó) címû merész filmjével debütált, mindvégig a világ egyik legelismertebb filmrendezõje maradt, aki óriási hollywoodi sikerfilmeket és merész, kísérleti alkotásokat egyaránt felmutatott a pályája során.
Mostanáig Soderbergh az egyetlen rendezõ, akinek két filmjét - Traffic, Erin Brokovich (Erin Brokovich - Zûrös természet) - jelölték Oscar díjra ugyanabban az évben (2000), Legjobb Film és Legjobb Rendezõ kategóriákban egyszerre. A Traffic címû filmjével elnyert Oscar-díj Legjobb Rendezõ kategóriában az elsõ példa volt 1928/29 óta, hogy egy rendezõ sikerrel vette fel a versenyt önmaga ellen. A Traffic címû film Oscar -díjat nyert Legjobb Vágó, Legjobb Mellékszereplõ (Benicio del Toro) és Legjobb Adaptált Forgatókönyv kategóriában is. Julia Roberts Oscar-díjat nyert Legjobb Nõi Fõszereplõ kategóriában az Erin Brokovich (Erin Brokovich - Zûrös természet) címû film címszerepében, és a film Oscar-jelöléseket érdemelt ki Legjobb Mellékszereplõ (Albert Finney), Legjobb Eredeti Forgatókönyv és Legjobb Film kategóriákban is.
Soderbergh Atlantában, Georgia államban született, és Baton Rouge-ban, Louisiana államban nõtt fel. Már tizenéves korában készített rövidfilmeket. A Louisiana Állami Egyetem filmszakán szerzett diplomát, majd Los Angeles-be költözött, ahol vágóként dolgozott, és forgatókönyveket írt. 1986-ban készített egy teljes játékidõ hosszúságú koncertfilmet, Yes: 9012 Live címmel, amelyért Grammy díjra jelölték.
Soderbergh elsõ játékfilmje rendezõként és íróként, a sex, lies and videotape (Szex, hazugság, videó) címû film 1989-ben nagy szenzációt keltett a Sundance Filmfesztiválon, majd elnyerte az Arany Pálma díjat a Cannes-i Filmfesztiválon, és óriási kritikai- és közönségsikert aratott. A film - több más díj között - Independent Spirit Award díjat is nyert Legjobb Rendezõ kategóriában, valamint Oscar-díjra jelölték Legjobb Eredeti Forgatókönyv kategóriában.
Ezt követte a Kafka címû filmje, 1991-ben; a King of the Hill (A hegyek ura) 1993-ban; a The Underneath (Pusztító szenvedélyek) címû modern film noir 1995-ben; a Spalding Gray-rõl szóló, Gray’s Anatomy címû dokumentumfilm 1996-ban; és a Schizopolis címû kísérleti szatíra 1996-ban.
Az Elmore Leonard adaptáció, George Clooney és Jennifer Lopez fõszereplésével készült Out of Sight (Mint a kámfor) címû film Soderbergh egyik legnagyobb sikere lett. Ezt egy másik, szintén elismert film, a The Limey (Amerikai vérbosszú) követte, Terence Stamp fõszereplésével. A Traffic, és az Erin Brokovich (Erin Brokovich - Zûrös természet) után, 2001-ben rendezte George Clooney, Matt Damon, Andy Garcia, Brad Pitt, Julia Roberts, Don Cheadle és Bernie Mac fõszereplésével az Ocean’s Eleven (Ocean’s Eleven - Tripla vagy Semmi) címû filmet, amely az 1960-as évek legendás The Rat Pack (Sztárok egy csapatban) címû filmjének az újabb feldolgozása. Más sebességre kapcsolva, 2002-ben egy digitális videóra készült, kis költségvetésû vígjáték, a Full Frontal (Szembõl telibe) címû film került ki a keze alól, amelyben David Duchovny, Nicky Katt, Catherine Keener, Mary McCormack, David Hyde Pierce, Julia Roberts és Blair Underwood játszotta a fõszerepeket. 2002-ben készült Solaris címû filmje, Stanislaw Lem klasszikus science fiction regényének az új adaptációja, George Clooney, Natascha McElhone és Jeremy Davies fõszereplésével.
Rendezõi tevékenysége mellett Soderbergh producerként is mûködött, Greg Mottola The Daytrippers (A kiruccanók) címû filmjén, 1997-ben, és Gary Ross Pleasantville címû filmjén 1998-ban.
Executive producere volt David Siegel és Scot McGehee Suture (Varrat) (1994); Godfrey Reggio: Naqoyqatsi (Naqoyqatsi - Az erõszakos világ) (2002); Graham Robertson: Able Edwards (2004) címû filmeknek.
"2000-ben Soderbergh és George Clooney együtt alapították a Section Eight nevû produkciós céget amely a Warner Bros. keretében mûködik, és az a célja, hogy arra méltó filmalkotók elképzeléseinek a megvalósítását segítse. A Section Eight volt a producere, ill. executive producere az alábbi filmeknek: Anthony és Joe Russo: Welcome to Collinwood (Széftörõk); George Clooney: Confessions of a Dangerous Mind (Egy veszedelmes elme vallomásai); Christopher Nolan: Insomnia (Álmatlanság); Todd Haynes: Far from Heaven (Távol a mennyországtól). A Section Eight legújabb filmjei: Gregory Jacobs: Criminal (Rossz pénz); Don Cheadle: Tishomingo Blues; David Gordon Green: A Confederacy of Dunces; Richard Linklater: A Scanner Darkly; Steven Soderbergh: K Street címû sikeres HBO filmje, olyan washingtoni személyiségekrõl szóló félig-fikció, mint James Carville és Mary Matalin.
Az Ocean’s Twelve (Tripla vagy semmi 2.) címû filmjében újra összehozta az Ocean’s Eleven (Ocean’s Eleven - Tripla vagy Semmi) címû filmje szereplõgárdáját. Ché címû filmjének fõszerepét Benicio del Toro játssza.
THE DANGEROUS THREAD OF THINGS
Rendezte MICHELANGELO ANTONIONI
A rendezõ nyilatkozata
A dolgok pedig így történtek. Valamennyien összejöttünk Tonino Guerra nyolcvanadik születésnapjára, Pennabilli-ben. Stéphane-nal már régen nem találkoztunk. Csendben, szó nélkül szállt tova néhány év azóta, hogy Los Angeles-ben megpróbáltuk összehozni a The Two Telegrams címû filmet.
Nem sikerült. Lemondani arról a filmrõl, oly sok munka után, bizony nagyon fájdalmas volt.
Toninónál összeölelkeztünk, és Stephane azt mondta nekem: "Bármit is kérsz tõlem, hogy tegyem meg Michelangelóért, tudj róla, hogy azonnal megteszem."
"Michelangelo mindig szeretett volna egy erotikus filmet készíteni." - válaszoltam csaknem provokálóan... Ezúttal sikerrel jártunk!
Az Eros címû film készítése olyan volt, mintha sok-sok ablakot nyitottunk volna olyan helyekre, amelyeket eddig nem ismertünk. Olyan volt, mintha követtük volna Michelangelót azoknak a dolgoknak a veszélyes fonala mentén, amelyek csak az õ fejében, az õ elméjében léteznek, és amelyek egy olyan út során tárulnak fel elõttünk, amely út olyan hosszú, mint az életünk.
Nagyon izgalmas volt azok mellett az emberek mellett lenni, akik ezen a filmen dolgoztak.
Köszönet azért, hogy sok napra szóló életet adtak Michelangelo-nak.
Enrica Antonioni
Antonioni azon töpreng, vajon egy film az író intim szükségleteire válaszként születik-e meg, vagy a képek vannak arra a sorsra ítélve, hogy - lételméleti szempontból nézve - értéket hordozzanak önmagukért, vagy önmagukban?
Azt hiszem, hogy ebben az eszmefuttatásban rejlik Michelangelo Antonioni rövidfilmjének, a Steven Soderbergh és Wong Kar Wai filmjeivel együtt a vágyat és érzékiséget feltáró, Eros címû triptychont alkotó, The Dangerous Thread of Things címû filmnek a jelentése, értelme - vagy még inkább annak a jelentésnek a vélelme, amely jelentés után az író kutat.
Ezt általános benyomásként érzékeljük egy olyan történetben, amely tulajdonképpen bevallottan az "alakítsunk át mindent, ami ösztönös és gondolatot provokál" céljából tett kísérletek során egymással összecsapó-összeütközõ, egymást elutasító gondolatok magyarázatául szolgál. Egy nyárvégi helyszín, egy erõs színeivel makulátlan tér, ahogy egy válságban élõ pár megéli azt, akik képtelenek arra, hogy ismét egymásra találjanak a másik nõ hirtelen feltûnésekor. Az õ magányérzetük, az elvesztett vonzódás és szeretet, a belsõ ûr: a dolgok veszélyes fonala.
Antonioni rövidfilmje nekem nem annyira történetnek, mint inkább szellemi kalandnak tûnik (az õ örömteli kifejezése szerint), ahol semmi értelme tényleges sztorit keresni, sokkal inkább hagyni kell, hogy azok a helyzetek, sejtetések, provokációk, megérzések ragadjanak magukkal, amelyek mind valahol a megtörténõ dolgok mélyén rejtõznek. És amelyek, a maguk független struktúrájában és az alkotók sokoldalúságában, a Soderbergh és Wong Kar Wai által készített két részre is jellemzõek. Provokációk, sejtetések és megérzések, amelyeknek a középpontjában mindig egy nõ áll, ez az ezernyi és ezernyi felvillanó kép univerzuma, amelyet Antonioni hajthatatlan pontossággal és következetességgel kutatott minden munkájában.
Carlo di Carlo
Összefoglaló
Christopher (Christopher Buchholz), a negyvenes éveiben lévõ amerikai férfi, és olasz felesége, Cloe (Regina Nemni) kapcsolata zsákutcába kerül. Alig veszik észre Olaszország csodálatos mûemlékeit, a fantasztikus romokat és gyönyörû tájakat - és a legkevésbé egymást. Habár Cloe topless napozik, a férfi egy pillantást sem vet rá. "Miért nem vallod be, hogy vége, és akkor egyszer s mindenkorra tiszta vizet öntenénk a pohárba, és azt tehetnénk, amit akarunk?" - kérdezi Cloe. Beszállnak Christopher sportkocsijába, elviharzanak.
Egy gyönyörû kanyonnál állnak meg, ahol két fiatal lány énekel, miközben meztelenül fürdenek a vízesés vizében. "Furcsa, hogy mi sose vettünk észre egy ilyen varázslatos helyet." - mondja Christopher.
Egy vendéglõben Christopher szeme megakad egy csinos fiatal Lányon (Luisa Ranieri). "Ez az a lány, aki a Tower-ben lakik." - mondja Cloe. Pár percig szó nélkül ülnek, nincs mondanivalójuk. A köztük lévõ csend éles ellentétben áll a szomszédos asztal hangzavarával, ahol egy nagy társaság vacsorázik jókedvûen. Cloe leejti a poharát a fapadlóra - pattan egy párat, de nem törik el.
Cloe és Christopher egy erdei ösvényen sétál, egy sor alacsony fa összehajló ágai képeznek boltozatot a fejük felett. Az ösvény egy elhagyatott kikötõ cölöphöz vezet. "Mindig nagyon szerettem ezt a helyet, de most, hogy te is itt vagy, valósággal nyomaszt." - mondja Cloe. Rövidesen a házaspár heves szóváltásba keveredik. Cloe elrohan.
Christopher útja a Tower-hez vezet, itt lakik az a Lány, akit az étteremben látott. A Tower egy egyszerû, de látványos kõépület, egy kis tó partján. Christopher bekopog a bejárati ajtón, de nincs válasz.
A Lány éppen a partról jön fel, és behívja Christophert. "Remélem, nem zavarja, hogy rendetlenség van."- mondja. Az épület zsúfolásig tele van modern mûvészeti alkotásokkal és bútorokkal. A Lány felkalauzolja Christophert a tetõteraszra, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik minden irányba. "Fázom." - mondja a Lány, és faképnél hagyja Christophert. A férfi még marad néhány percig, a látvány mély benyomást tesz rá.
Idõközben a Lány a hálószobájába ment, és levette a ruháját. Amikor Christipher belép a szobába, azt kérdezi. "Mi lenne, ha én is lefeküdnék?" "Megmondanám a nevemet." - feleli a Lány. Szeretkeznek. Reggel Christopher felöltözik, és menni készül. "A nevem Linda." - mondja a Lány. A férfi elmegy, anélkül, hogy megmondaná a nevét.
Már késõ õsz van. Cloe egy erdõben üldögél, közel a vízparthoz. Lovak ugrándoznak szabadon elõtte, a réten. Megszólal a mobil telefonja - Christopher az, Párizsból hívja, ahol már havazik. "Bárcsak itt is havazna." - mondja Cloe. Christopher úgy értelmezi a szavait, hogy a nõ szeretné, ha Christopher is ott lenne vele.
"Az én szerelmemnek nincs vége." - mondja Cloe. "Csak a te viselkedésedrõl van szó." A telefonon, amikor ekkora távolság választja el õket egymástól, valahogy nyugodtabban, és egymást jobban elfogadva tudnak beszélni a problémáikról, mint azelõtt. Christopher mégsem tesz ígéretet, hogy visszatér Cloe-hoz.
Linda egy kis teherautóval érkezik, és az elhagyatott partra sétál. Ahogy közeledik, táncra perdül a víz szélén, a kabátját a feje felett lengetve. Felszed egy kis fapálcát, és kacskaringós vonalakat karcol a homokba.
Rövidesen az összes ruháját levette már, és boldogan pörög a parton, majd betáncol a vízbe. Egy idõ múlva aztán háton fekve elnyúlik a parton. Egy képzett táncos merészségével és kecses bájával mozog. Cloe elõrelép, egészen addig, amíg az árnyéka Linda meztelen testére nem vetül. Linda kinyitja a szemét, és mosolyog ...
A film alkotóiról
MICHELANGELO ANTONIONI egyetemlegesen a filmmûvészet egyik legnagyobb mestereként számon tartott filmalkotó, akinek legelismertebb, klasszikusnak számító filmjei között kell említeni a L’Avventura (A kaland); La Notte (Az éjszakában); Eclipse (Napfogyatkozás); The Red Desert (Vörös sivatag); Blowup (Nagyítás); The Passenger (Foglalkozása: riporter) címû filmeket. Az õ mûvészi teljesítménye abban áll, hogy a modern mûvészetek nyelvét átültette, alkalmazta a film elbeszélõi stílusában - hogy az õ víziói által megteremtett képi világ kifejezte a kortárs világ elidegenedését, széttöredezését és összezavart világképét.
Antonioni az észak-olasz Ferrara városában született,1912 - ben. A Bologna-i Egyetem hallgatójaként már színházi- és filmkritikákat írt a Cinema nevû magazin számára. Késõbb a Centro Sperimentale filmszakán folytatta a tanulmányait. Filmes pályafutását forgatókönyvíróként és rendezõ asszisztensként kezdte, az 1940-es évek elején. Az 1940-es évek második felében hat rövid dokumentumfilmet készített. Antonioni 38 éves volt, amikor 1950-ben elsõ játékfilmjét, a Cronaca di un amore címû filmet rendezte. Az 1950-es évek közepén négy filmet készített, köztük a Le amiche (1955); és az Il grido (A kiáltás) (1957) címû filmet.
A nemzetközi porondra, és a világhírnévbe a L’Avventura (A kaland) címû filmjével robbant be, az 1960-as Cannes-i Filmfesztiválon. Bár a vetítés alatt a filmet ismételten kifütyülték kissé vontatott elõadásmódja miatt, a film elnyerte a Zsûri Különdíját, "újszerû filmes kifejezésmódjáért, és a gyönyörû képeiért." Nem kellett hozzá hosszú idõ, hogy a film értékét széles körben felismerjék, és 1962-ben a kritikusok közvélemény kutatása szerint a nézõk a filmtörténet legjobb tíz filmje közé sorolták.
A L’Avventura (A kaland) címû film egy tervezett trilógia elsõ darabja volt, és rövidesen követte is a második és harmadik rész, a La Notte (Az éjszakában)(1961), és a L’Eclisse (Napfogyatkozás) (1962) címû filmek, majd a rendezõ elsõ színes filmje, a Red Desert (Vörös sivatag) (1964). Mindegyik filmjében Monica Vitti játszotta a fõszerepet.
A Red Desert (Vörös sivatag) címû film után Antonioni elkezdte a filmjeit más országokban készíteni, kezdve a Blowup (Nagyítás) címû filmmel, amely Nagy-Britanniában készült, és óriási világsiker lett üzleti szempontból is. Ezután készítette a Zabriskie Point (1970) címû filmjét az Egyesült Államokban, majd Jack Nicholson fõszereplésével a The Passenger (Foglalkozása: riporter) (1975) címû filmet, amely Afrikában és Angliában készült. Idõközben Antonioni Kínába látogatott, ahol egy négyórás dokumentumfilmet készített.
Az 1980-as években csak két játékfilmet készített. A The Mystery of Oberwald (Az oberwaldi titok)(1981) címû filmet videóra vette fel; az Identification of a Woman (Egy nõ azonosítása) 1982-ben készült. 1985-ben szélütés érte, részlegesen megbénult, és nem tudott beszélni. 1995-ben tért vissza a filmvilágba, a Beyond the Clouds címû filmmel. A film Antonioni négy novellája alapján készült, Wim Wenders közremûködésével, aki állandóan segítségre késztárs-rendezõ volt, egyben a négy részt összekötõ keret rendezõje is. Antonioni és Wenders a filmmel FIPRESCI díjat nyertek a Velencei Filmfesztiválon.
1995-ben Antonioni-t életmûvéért speciális Oscar díjjal tüntették ki. (Korábban a Blowup (Nagyítás) címû filmmel kapcsolatban Oscar-díjra jelölték Legjobb Rendezõ és Legjobb Eredeti Forgatókönyv kategóriában.) A filmjeiért és életmûvéért kapott számtalan díj közül csak néhányat említve: Arany Medve díj Berlinben a La Notte (Az éjszakában), Arany Oroszlán díj Velencében a Red Desert (Vörös sivatag) címû filmért, 1983-banegy Életmû Arany Oroszlán-díj, és az Arany Pálma-díj Cannes-ban a Blowup (Nagyítás) címû filmért.
"time is not money"
