információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Egy tavaszi vasárnapon Sole felhívja Raimundát, hogy tájékoztassa õt Paula nénikéjük haláláról. Raimunda nagyon szerette nénikéjét, mégsem tud ott lenni a temetésen, ugyanis percekkel a telefonhívás elõtt, munkájából érkezve holtan találta férjét a konyha padlóján egy késsel a mellkasában. Lánya bevallja, hogy õ végzett vele, mert részegen szexuálisan zaklatta õt.
Raimunda számára a legfontosabb, hogy megmentse lányát. Még nem tudja, hogyan, annyi azonban bizonyos, hogy semmiképpen nem mehet Sole-val a temetésre.
Sole vonakodva tér vissza szülõvárosába egyedül. A virrasztás során megtudja a többi asszonytól, hogy édesanyja (aki édesapjával együtt egy tûz áldozata lett) visszatért a túlvilágról, hogy Paula nénikéjének gondját viselje betegeskedõ éveiben. A szomszédok teljesen természetesen beszélnek édesanyja "szellemérõl".
Madridba visszatérve, mikor Sole leparkol autójával, hangokat hall a csomagtartó felõl. A hang azt állítja, hogy õ az édesanyja, és kéri, hogy nyissa ki a csomagtartót, és engedje ki õt.
Sole elõször halálra rémül. Végül felnyitja az ajtót, és ott találja édesanyja szellemét a csomagjai közt. Elõször rá se mer nézni, mikor azonban lekûzdi félelmét észreveszi, hogy a szellem épp olyan, mint édesanyja, mikor még élt, azzal a különbséggel, hogy leengedett haja szinte teljesen fehér, s bõre haloványabb.
Felviszi a lakására, és megkérdezi, meddig kíván maradni. A szellem azt válaszolja, hogy addig, míg Isten úgy akarja. Sole-nak nem marad más választása, mint hogy együtt éljen anyja szellemével, és hagyja, hogy részt vegyen a fodrászszalon életében. Elsõ vendégének úgy mutatja be, mint egy orosz koldust, akit szánalomból befogadott. A vendégek jelenlétében az anya sosem beszél, csak csendben megmossa a hajukat, és mosolyog rájuk.
Sole nem meri tájékoztatni húgát helyzetérõl. Raimunda pedig csak annyit mond magáról, hogy Paco, a férje elhagyta õt, és attól tart, soha nem tér vissza. Valójában azonban megpróbál megszabadulni a holttesttõl, ám soha nem találja a megfelelõ pillanatot.
A tarthatatlan helyzet rutinná válik. Mindkét nõvér fejest ugrik a túlélésért folytatott feszült, drámai, mulatságos, ugyanakkor nagyon is szenvedélyes szituációk sûrûjébe. Mindketten vakmerõen és végtelen hazugságok segítségével oldják meg a problémát.
A “Volver" a túlélésrõl szól. Minden egyes szereplõ, még a nagymama szelleme is, a túlélésért küzd.
A szellem elmondja Sole-nak, hogy látni szeretné másik lányát Raimundát, és unokáját is. Korábban is beszélt már Raimundával. Valójában ez a beszélgetés volt az oka annak, hogy visszajött a túlvilágról... és az, hogy Raimunda gyermekkori titkát megoldják. Ezt azonban nem árulja el Sole-nak.
Ám Raimunda erõs nõ, nem olyan érzékeny, mint Sole, és a szellemekben sem hisz, még akkor sem, mikor nõvére lakásában rátalál ágy alatt rejtõzködõ édesanyjára...
Mindez csak kezdete annak az igen összetett és mégis egyszerû, megindító és kegyetlen történetnek, mely Raimunda családjának nõ tagjairól, a szomszéd asszonyokról és még néhány férfiról szól.
A FORGATÁSRÓL
“A legnehezebb dolog a Volver elkészítése során a történet megírása volt.
A filmjeimet egyre nehezebb néhány mondatban összefoglalni. Szerencsére, ez a nehézség egyáltalán nem látható a színészi játékon, vagy a stáb munkáján. A “Volver" forgatása úgy ment, mint a karikacsapás.
Azt hiszem, azért élveztem ezt annyira, mert a legutóbbi filmem (Rossz nevelés) forgatása maga volt a pokol.
Már elfelejtettem milyen érzés úgy forgatni, hogy az ember nem érzi úgy magát, mintha folyamatosan egy szakadék szélén egyensúlyozna. Ez nem azt jelenti, hogy a Volver jobb lenne, mint az előző filmem (valójában nagyon is büszke vagyok a Rossz nevelésre), csak ez alkalommal kevesebb szenvedéssel járt a forgatás.
Mindenesetre, a Rossz nevelés megerősített valami nagyon alapvető dolgot bennem (amit korábban a Matador és az Eleven hús forgatása is): soha nem dobhatjuk be a törölközőt. Még ha meg is vagyunk győződve arról, hogy a munkánk kész katasztrófa, akkor sem adhatjuk fel, tovább kell küzdenünk minden egyes jelentért, mozdulatért, tekintetért, csendért és könnyért. Nem szabad elvesztenünk a lelkesedésünk, még akkor sem, ha kétségbe vagyunk esve. Az idő múlásával másképp látjuk majd a világot, és néha a dolgok nem is annyira rosszak, mint amilyennek egykor látszottak."
VALLOMÁS
"A Volver (‘visszatérés’) egy olyan cím, ami sokféle ‘visszatérést’ jelent számomra.
Részben visszatértem a vígjátékokhoz. Visszatértem a nők világához, La Manchá-hoz .
Újra együttdolgozhattam Carmen Maurával (17 év után), Penélope Cruzzal, Lola Dueñas-szal és Chus Lampreave-vel. Visszatértem az anyaság témájához, az élet és a fikció eredetéhez. Visszatértem anyámhoz: La Manchá-ba, továbbá eredetéhez való visszatérés mindig olyan, mintha az anyai kebelhez térnék vissza.
A forgatókönyv írása és a forgatás alatt is anyám mindvégig jelen volt, és mindig nagyon közel. Nem tudom, hogy a film jól sikerült-e (ennek eldöntése nem az én feladatom), abban azonban biztos vagyok, hogy nagyon jó volt elkészteni.
Az az érzésem, és remélem, hogy ez nem csupán egy múló állapot, hogy sikerült a kirakós játék egy darabját helyre tennem (azt a rossz helyen lévő darabot, mely annyi fájdalmat és aggodalmat okozott egész életemben, s ami mostanában teljesen megsemmisített, és túlzottan nagy jelentőséghez jutott).
Ez a kirakós darabka pedig nem más, mint a "halál". Nem csak az én halálom, vagy a szeretteimé, hanem miden élő dolog irgalmatlan elmúlása.
Soha nem voltam képes elfogadni vagy megérteni. Ez nagyon aggasztó helyzetbe hozza az embert, mikor az egyre gyorsabban múló idővel néz szembe.
A legfontosabb dolog, ami visszatér a Volver című filmben: a lányainak megjelenő anya szelleme. Az én szülővárosomban ilyesmi valóban megtörtént (gyerekkoromban számos szellemtörténetet hallottam), mégsem hiszek a szellemekben. Csak akkor, ha másokkal történik meg, vagy ha a képzelet szüleménye. Ez a filmemben megjelenő képzelet (itt jön a vallomásom) segített megnyugodni, (az igazat megvallva a nyugalom az a szó melynek jelentése máig rejtély számomra).
Soha életemben nem voltam valami nyugodt ember (és ez egy cseppet sem zavart). A bennem rejlő nyugtalanság az elégedetlenséggel együtt egyfajta ösztönző erőként hatott. Csak az utóbbi években romlott meg fokozatosan az életem, és emésztette fel az aggály. Ez sem az életemnek, sem a munkámnak nem tett jót. Egy film rendezéséhez nagyobb szükség van a türelemre, mint a tehetségre. Én pedig sok éve elvesztettem minden türelmem, különösen a legáltalánosabb dolgokkal kapcsolatban, melyek a legtöbbet igénylik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé lennék maximalista, vagy, hogy önelégült lennék. Egyáltalán nem. Azt hiszem a Volver elkészítésével sikerült a "türelmem" egy részét visszanyernem, ami természetesen sok más dolgot is magával hozott.
Az az érzésem, hogy ennek a filmnek segítségével sikerült túljutnom a gyász, a fájdalommentes gyász egy természetes szakaszán, Sikerült kitöltenem az űrt, búcsút intenem valaminek (a fiatalságomnak?), aminek eddig nem tudtam, vagy nem kellett, nem is tudom. Semmi különös nincs ebben az egészben. Anyám nem jelent meg nekem, bár, ahogy azt már korábban is említettem, minden eddiginél jobban éreztem a jelenlétét.
A Volver emléket állít a szülővárosom lakosai által ma is őrzött társadalmi szokásoknak, különös tekintettel a halottakat és a halált illetően. A halottak soha nem halnak meg. Mindig is csodáltam és irigyeltem, azt a természetességet, ahogy a szomszédok a halottakról beszéltek, ápolták emléküket, és rendszeresen gondozták sírjaikat. Ahogy azt Agustina karaktere is teszi a filmben, sokak évekig gondozták saját sírjukat még életükben.
Soha nem tudtam elfogadni a halált, vagy megérteni. Most először érzem, hogy képes vagyok félelem nélkül gondolni rá, bár továbbra se tudom sem elfogadni, sem megérteni. Kezdek hozzászokni a gondolathoz, hogy a halál jelen van.
Annak ellenére, hogy nem hiszek a szellemekben, megpróbáltam Carmen Maura karakterét visszahozni a túlvilágról. Beszél a mennyországról, a pokolról és a purgatóriumról. Nem én vagyok az első, aki felfedezi azt, hogy a túlvilág itt van. A túlvilág a mi világunk. Menny, pokol, purgatórium, ezek mi vagyunk, bennünk vannak. - Sartre szebben mondja, mint én.("A pokol, az a többiek")
"time is not money"
