információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Az ötvenes évek Amerikájában a televíziózás a hõskorát éli, Lanny Morris (Kevin Bacon) és Vince Collins (Colin Firth) pedig ennek a korszaknak legünnepeltebb hõsei közé tartozik. Az amerikai lazaságot megjelenítõ Lanny és az angol eleganciát képviselõ Vince elképesztõen sikeres komikusduót alkotnak, utolérhetetlen szakértõi annak, hogyan nevettessék meg, vagy ha kell, hogyan fakasszák könnyekre sokmilliós közönségüket jótékonysági gáláikon.
A maratoni televíziós adások csillagai nemcsak a nõk kedvencei: Sally Sanmarco (Maury Chaykin), a New York-i gengsztervezér, annak érdekében, hogy kedvenc házisztárjai zavartalanul népszerûsíthessék vendéglátóipari létesítményeit, mindent megad nekik, amit csak kívánnak. Arról, hogy azt is megkapják, akit csak kívánnak, Lanny inasa, Reuben (David Hayman) gondoskodik. Az arany életnek akkor alkonyul be, amikor a duó hotelszobájában egy gyönyörû fiatal nõ, Maureen (Rachel Blanchard) holttestére bukkannak. Noha a két sztár alibije sziklaszilárd, és a rendõrség is segítõkésznek bizonyul a kellemetlen eset gyors lezárásában, a két elõadómûvész karrierje megtörik: soha többé nem lépnek fel együtt.
Tizenöt évvel késõbb Morris és Collins rejtélyes története még mindig akkora érdeklõdésre tarthat számot, hogy egy fiatal, törekvõ újságíró, Karen O’Connor (Alison Lohman) könyvet készül írni a duó karrierjérõl, kiadója pedig egymillió dolláros tiszteletdíjat ajánl fel Vince Collinsnak közremûködése fejében. Karen nem fél feltenni a legfeszegetõbb kérdést sem: mi történt Maureen halálának éjszakáján?
Nyomozása során Karen egyre mélyebben belebonyolódik Lanny és Vince látszatok és hazugságok uralta világába - mind érzelmi, mind szexuális vonatkozásban. Az igazság felderített szeletkéi újabb és újabb variációkban állnak össze, ahogy Karen irányító szerepet vállal ebben a sötét macska-egér játékban. Azonban minél több részletét ismeri meg az igazságnak, annál bizonytalanabbá válik saját szerepe felõl. Ki õ ebben a játékban, a macska-e... vagy az egér? És mi a játszma kimenetele?
A FILM KÉSZÍTÉSÉRÕL
A helyszín Hollywood, az álomgyár, ahol ugyanolyan vehemenciával teremtik és zúzzák össze az illúziókat. Elsõre úgy tûnhet, Az igazság fogságában új csapásirányt jelez Atom Egoyan életmûvében. Bármilyen feltûnõ is a különbség a felszínen, tematikus értelemben annál szorosabb új filmjének kapcsolata tíz korábbi nagyjátékfilmjével, amelyekben szintén megjelent témaként a szexualitás csalárd természete, a látszat és a valóság különbözõsége és az igazság szubjektivitása. Egoyan saját szavai szerint új filmje "a közvélemény szemében élõ mítoszok és a magánember személyes élettörténete közti konfliktusról szól". Az igazság fogságában formai vonatkozásban is hasonló a rendezõ korábbi mûveihez: töredezett szerkezete, a több idõsíkon futtatott cselekmény, a nézõpontok váltogatása Egoyan életmûvének jellegzetességei.
Az összetett, erkölcsileg ellenmondásos jellemek és a megtévesztõ külcsíny mögé rejtett, sötét titkok vonzották Egoyant Rupert Holmes, a neves dalszerzõ-komponista elsõ regényéhez. A könyvben ábrázolt világ hitelességére ráadásul garanciát jelentett, hogy Holmes elsõkézbõl szerzett tapasztalatai alapján úgy ismeri a showbusiness berkeit, mint a tenyerét. "Rupert leírásai a legapróbb részletekig hitelesek - magyarázza Egoyan, - ettõl úgy érezhetjük, mintha valaki olyan mesélné nekünk ezt a történetet, aki valóban jelen volt. A regény egyik legvonzóbb jellegzetessége, hogy az embernek olvasás közben az az érzése, mintha intim titkokba avatnák be."
Egoyan jól tudja, hogy a szórakoztatóipar kettõs természetû: szélsõséges szépség és szélsõséges csúfság jellemzi. A közönség tódul a moziba, hogy látszatra tökéletes embereket lásson, aztán ugyanúgy tódul az újságosbódéhoz, hogy a bulvárlapokban elolvassa, mennyi mocsokba keverednek ezek a gyönyörû emberek. "A szórakoztatóiparban azt csodálom - mondja Egoyan, - hogy személyiségeket teremt, olyanokat, amelyek különböznek a valóságosaktól. És ez olyan jól sikerül, hogy az emberek el is akarják hinni. Ez a kérdés áll a film középpontjában: kik ezek a figurák? Kicsoda Lanny és Vince? A szórakoztatás ikonjai voltak, és mindent megtesznek azért, hogy azok is maradjanak. Karen tisztázni akarja õket, felderíteni a körülöttük kialakult rejtélyt, de eközben kinyitja Pandora szelencéjét, és többé már nem tudja ugyanazokat az embereket látni bennük, mint elõtte. Sõt, az önmagáról alkotott képét is át kell rajzolnia."
Holmes számára kezdettõl fogva világos volt, hogy regényének adaptálása során több ponton jelentõs változtatásokra lesz szükség. "Megértette, hogy a filmnek önálló mûnek kell lennie" - mondja Egoyan. Az egyik legfontosabb változtatás Lanny és Vince alakját érintette. Holmes regényhõseit egy létezõ elõadõmûvész-kettõsrõl mintázta, akiknek titokzatos szétválása máig visszhangzik a hollywoodi folklórban. Egoyan elejét akarta venni minden szóbeszédnek, ezért az õ Lannyje és Vince-e teljesen fiktív karakterek, és a rejtélyük középpontjában álló esemény is teljesen más jellegû, mint amirõl a regényben olvashatunk. A figurákat érintõ talán legfontosabb változtatás az volt, hogy Vince nem amerikai, hanem angol, ami segített kihasználni az amerikai és angol típusok különbségérõl alkotott sztereotípiákat. "Bõséges példatár állt elõttünk: Peter Lawford, David Niven, Rex Harrison, Noel Coward - britek, akik hatást gyakoroltak a korszak amerikai kultúrájára" - emlékszik vissza Egoyan.
"A forgatókönyv nagyon megfogott - mondja Robert Lantos producer. - Úgy gondoltam, ezt a lépést kell megtennünk: csinálni egy film noirt, amivel Atom egy szélesebb közönséget tud megszólítani úgy, hogy közben megõrzi egyéni stílusjegyeit."
Lantos számára a feladat legfontosabb újdonságát az jelentette, hogy sokkal nagyobb költségvetéssel dolgozott, mint korábban bármikor. Az igazság fogságában készítése a régi Hollywoodhoz illõ felhajtással járt. A filmet tíz héten át forgatták Los Angelesben, illetve díszletek között londoni és torontói stúdiókban. Olyan különféle helyszínek megalkotására volt szükség, mint egy nagy televízióstúdió, egy zsúfolt nagyvárosi éjszakai lokál, egy maffia által mûködtetett kaszinó, egy luxushotel elnöki lakosztálya - mind-mind az ötvenes évek végének stílusában, zsúfolva korhû öltözetû és hajviseletû emberekkel. Egoyan hollywoodi stílusban, hollywoodi léptékben készíthette el filmjét, amiben éppen nagyon is kritikus képet fest Hollywoodról.
A felkészülés során Egoyan számos korabeli film noirt, illetve újabb neo-noirt nézett végig. Különösen a narrátorhang - a noir egyik legfontosabb jellegzetessége -használatát tanulmányozta, hiszen ennek az eszköznek különösen virtuóz alkalmazására készült. "Az ember sok filmet láthat, és lelkesedhet értük - mondja Egoyan, - de a saját filmjének akkor is olyannak kell lennie, ami belõle belülrõl fakad."
Phillip Barker látványtervezõ a díszletek megalkotásakor az ihletet olyan építészek munkáiból merítette, mint Morris Lapidus, az úgynevezett Mi-Mo, avagy Miami Modern stílus alapítója, aki az ötvenes években többek között a miami Fontainbleu Hotelt és az Eden Rocot tervezte. A Versailles Hotel extravagáns elnöki lakosztáját, amelyben a végzetes éjszaka jelenetei játszódnak, a londoni Shepperton Stúdióban építették fel. A halvány színekbõl komponált szobabelsõ elõsegítette, hogy az itt játszódó valószínûtlen események még inkább álomszerûnek hassanak. "Lapidus a kirakatrendezés és a díszlettervezés felõl érkezett az építészetbe - magyarázza Barker, - úgy gondoltam, az õ stílusa tökéletesen illik ehhez a filmhez. Lapidus fogta az átlagamerikait, és belehelyezte egy filmsztárhoz illõ környezetbe. A stílusa a felszínrõl szól, nem a tartalomról. A díszletek fényûzõek, játékosak, tele túlzásokkal, szimmetria sehol, nincsenek egyenes vonalak. Tökéletes játszótér ahhoz, hogy szörnyû dolgok történjenek benne."
Egoyan és Paul Sarossy operatõr a film képi világának kidolgozásakor olyan fekete-fehér filmeket néztek referenciaként, mint a Gilda. Meglepõ módon azonban a film noir jellegzetes világítási technikáját Az igazság fogságában hetvenes években játszódó jeleneteiben alkalmazták - végül is ezek a jelenetek alkotják a nyomozás cselekményvonalát. "Szándékosan használtuk a hetvenes évek vizuális megoldásait az ötvenes években játszódó jelenetekben, és a film noir erõsebb kontrasztjait a hetvenes évekbeli részekben - magyarázza Sarossy. - Feje tetejére állítottuk e két korszak vizuális szókincsét."
"time is not money"
