információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
"Egyesek azt mondják, hogy ezt sohasem ismerhetjük meg, s hogy mi az isteneknek olyanok vagyunk, akár a legyek, melyeket kisgyermekek egy nyári napon agyoncsapnak; mások pedig velük ellentétben azt állítják, hogy a verébfinak se hullhat ki egyetlen tolla anélkül, hogy Isten ujja ne érintené." (részlet a regénybõl, Kosztolányi Dezsõ fordítása)
Thornton Wildert 1927-ben megjelent második regénye, A Szent Lajos király hídja emelte a huszadik századi amerikai irodalom legjelentõsebb alkotói sorába. A regény azonnali nemzetközi sikert aratott, szerzõje pedig 1928-ban az egyik legjelentõsebb irodalmi elismerésben, a Pulitzer-díjban részesült. Az 1975-ben elhunyt írónak, akinek nevéhez olyan további klasszikusok fûzõdnek, mint például A mi kis városunk és az Utolsó leheletig címû színdarabok, még két alkalommal ítélték oda a díjat.
A Szent Lajos király hídja - mind a könyv, mind pedig a filmváltozat - az emberiséget öröktõl fogva izgató kérdésekre keresi a választ, melyek közül a legfontosabbat a következõképpen fogalmazza meg a szerzõ: "Vagy véletlenül élünk és véletlenül halunk meg, vagy pedig terv szerint élünk, és terv szerint halunk meg."
A TÖRTÉNET
Midõn Peru legszebb hídja, a Lima és a Cuzco közötti országutat összekötõ Szent Lajos király hídja rejtélyes körülmények között leszakad, öt utazó zuhan az alant elterülõ mélységes szakadékba. Véletlen volt csupán, vagy isteni beavatkozás eredménye, hogy e végzetes pillanatban éppen eme öt halandó igyekezett átkelni a túlsó oldalra? Vagy tán az is lehetséges, hogy a maga módján éppen ez az öt ember idézte elõ a bekövetkezett szerencsétlenséget? A Szent Lajos király hídjában Thornton Wilder mély együttérzéssel és az életigenlés elkötelezett híveként kutatja a válaszokat, melyek a maguk közvetett módján mind a szeretet mindenhatóságáról tanúskodnak.
Wilder története a 18. századi Peruba, a spanyol inkvizíció idejébe kalauzolja az olvasót, aki az áldozatok egymást keresztezõ életútjainak tanújaként számtalan izgalmas, egymástól nagyon különbözõ helyszínekkel ismerkedhet meg. A korszak színházai és kolostorai, örömtanyái és a limai kikötõk éppúgy életre kelnek, mint ahogy megelevenednek a madridi királyi udvar által támogatott tengeri felfedezõutak is.
A SORS IRÓNIÁJA
Noha Wilder munkája minden kétséget kizáróan a huszadik századi amerikai irodalom legfontosabb regényeinek egyike, az 1927-ben publikált mû az utóbbi idõkben elvesztette azt a széles olvasótábort, melyet szerzõje életében magáénak tudhatott. A könyv újrafelfedezése a sors fintora folytán épp egy tragikus eseménynek, nevezetesen a szeptember 11.-i amerikai terrortámadásoknak köszönhetõ. A tragédia áldozatainak temetésén ugyanis Tony Blair, a brit miniszterelnök búcsúbeszédében Wilder regényének sorait idézte, melyek ugyanolyan erõvel hatottak most is, mint egykoron. A regény utolsó sorai, melyeket a gyászszertartás keretében a miniszterelnök is idézett, a film zárójelenetében is elhangzanak:
"Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet, csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme."
(Kosztolányi Dezsõ fordítása)
AZ ELÕKÉSZÜLETEK
Thornton Wilder Pulitzer-díjas regényének filmrevitele Mary McGuckian régóta dédelgetett vágyai között szerepelt. A rendezõnõ a regénnyel mintegy tíz évvel korábban, az ismert ír színpadi szerzõ, Brian Friel jóvoltából ismerkedett meg, aki felhívta McGuckian figyelmét a regény poétikus nyelvezetében rejlõ vizuális lehetõségekre. Friel javaslatai nem voltak hiába: 2003. április 4-én a spanyol fõvárosban kezdetét vette a Szent Lajos király hídja megfilmesítése.
A SZEREPOSZTÁS
A nemzetközi összefogással készült produkció sokszínûsége a szereposztásban is megnyilvánult. Az amerikaiak képviseletében nem kevesebb, mint négy Oscar-díjra jelölt színészt találunk. A tengerentúli sztárok, F. Murray Abraham, Kathy Bates, Harvey Keitel és Robert De Niro mellett olyan európai hírességek is szerepelnek e nagyszabású, kosztümös moziban, mint Gabriel Byrne, Geraldine Chaplin, John Lynch, Samuel Le Bihan és Dominique Pinon. Rajtuk kívül számos ígéretes pályakezdõ (többek között Pilar Lopez De Ayala, Emilie Dequenne, Adriana Dominguez és a filmrendezõ-testvérpáros, Mark és Michael Polish) is lehetõséget kaptak, hogy megmutassák tehetségüket.
De vajon hogyan történhetett, hogy egy hollywoodi kapcsolatokkal nem rendelkezõ, fiatal ír filmrendezõnek ennyi hírességet sikerült összetoboroznia?
"Összeállítottam egy kívánságlistát. Fogtam egy darab papírt, és egyszerûen leírtam, hogy kiket szeretnék leginkább a történet 12 szerepére. Soha, egyetlen percig nem gondoltam komolyan, hogy a végén valamennyi kívánságom valóra fog válni." - emlékszik vissza a rendezõnõ.
"Ez egy sokszereplõs történet, amely három különbözõ világban, az udvar köreiben, az egyház berkeiben és a színház kulisszái között játszódik" - teszi hozzá a rendezõ. "Az egyházi világ vezetõ alakja, az érsek (Robert De Niro) nagyhatalmú figura, de ugyanennek a világnak a tagja a zárdafõnöknõ (Geraldine Chaplin) és Juníper atya is (Gabriel Byrne), a Ferenc-rendi barát, akit az alkirály (F. Murray Abraham) által vezetett inkvizíció eretnekséggel vádol az öt áldozat utáni vizsgálódása miatt."
"Az egyház mellett a királyi udvar is fontos szerepet játszik a történetben, s noha V. Fülöp (Jim Sheridan) udvara jelentõs befolyással bír a perui eseményekre, a két világot földrésznyi távolság választja el egymástól. Mivel ebben az idõben a spanyol udvar nagyon is francia befolyás alatt állt, a spanyol arisztokraták szerepét francia színészek, Emilie Dequenne, Samuel Le Bihan és Dominique Pinon alakítják."
"A színház világa megint csak egy újabb közeg, ahol Pío bácsié (Harvey Keitel), a színházi impresszárióé a fõszerep, aki felfedezi Pericholét (Pilar Lopez De Ayala), a fiatal énekesnõt, akibõl Pío bácsi segítségével Peru leghíresebb színésznõje válik. Perichole az, aki az elõzmények során mind az öt áldozattal kapcsolatba kerül." - foglalja össze a szerepeket a rendezõnõ.
A RENDEZÕ SZERINT
Wilder klasszikusából korábban már két alkalommal is készítettek filmet (1929-ben Charles Brabin, 1994-ben Rowland V. Lee filmesítette meg a történetet), az elõzmények azonban egy pillanatra sem tántorították el McGuckian-t, hogy a saját forgatókönyve alapján, a saját értelmezésében vigye filmre Wilder regényét.
"Öt évvel ezelõtt kezdtem el dolgozni a forgatókönyvön, mivel azonban akkortájt még senkit sem érdekelt az ötlet, én sem forszíroztam túlságosan a dolgot" - emlékszik vissza a rendezõnõ. "Legelõször a szöveg szépsége fogott meg a könyvben, és az elbeszélés karakterközpontúsága. Persze engem is, mint a legtöbb olvasót, a Wilder által felvetett, de végül is megválaszolatlanul hagyott kérdés izgatott a leginkább, azazhogy terv szerint, avagy véletlenül élünk-e?"
"A történet valamennyi szereplõje más-más módon ugyan, de kénytelen szembenézni saját halandóságával, mielõtt azonban meghalnának, mindannyiuk számára megadatik a méltóság és a megbékélés lehetõsége. Míg a szex és az erõszak szinte közhelyekké váltak a médiában, a halál, a halálról való diskurzus még mindig veszélyes tabutémának számít a nyugati kultúrákban." - állítja McGuckian.
SZÍNÉSZI VÉLEMÉNYEK
Arra a kérdésre, hogy mi vonzotta õket a filmváltozatban, a színészek kivétel nélkül Wilder gondolatainak örökérvényûségét és McGuckian forgatókönyvének erõsségeit említették.
"Lenyûgözõ írás, amihez Mary adaptációjának úgy sikerült hûséges maradnia, hogy megõrizte annak hihetetlen gazdagságát" - nyilatkozta Kathy Bates.
"Számomra az tette a filmet különösen fontossá, ahogy a sorsszerûség témáját körüljárja" - válaszolta F. Murray Abraham.
"Manapság, amikor egyik napról a másikra minden összeomolhat, az emberek kapaszkodókat, válaszokat keresnek. Wilder válasza nem egyéb, mint hogy a legfontosabb dolog a szeretet." - véli Geraldine Chaplin.
Gabriel Byrne szerint a történet nem utolsó sorban a szabad véleménynyilvánítás jogának eltiprásáról is szól, ami a színész szerint a világ mai állását tekintve aktuálisabb téma, mint valaha.
"Csodálatos történet, melyben az emberi léleké a fõszerep. Ez a film nemcsak egy híd leszakadásáról szól, hanem mindannyiunk alapélményérõl, arról, hogy akármennyire is szeretnénk tudni, mi fog történni velünk, ezt sohasem tudhatjuk biztosan" - teszi hozzá végezetül Harvey Keitel.
"time is not money"
