információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Szinopszis
München, 1943. Miközben Európa-szerte Hitler gyilkos háborúja tombol, egy fiatalokból, fõként egyetemistákból álló csoport a passzív ellenállást választja, mint a nácik és az embertelen háborújuk elleni harc egyetlen hatékony formáját. Megalakul a Fehér rózsa nevû ellenállási mozgalom, amely a Harmadik Birodalom bukásáért küzd. Sophie Scholl az egyetlen nõ a csoportban - az ártatlan, fiatal lány elkötelezett, félelmet nem ismerõ antifasisztává érik. 1943 február 18-án Sophie-t a bátyjával, Hanszal együtt elfogják és letartóztatják, miközben röplapokat osztogatnak az egyetemen.
A következõ néhány nap folyamán Sophie és Mohr, az õt kihallgató Gestapo-tiszt között heves lélektani párbaj alakul ki. A lány hazudik, tagad, ügyeskedik és kérdõre von, leteszi a fegyvert, újra megragadja, még nagyobb erõvel, kis híján lefegyverzi ellenfelét. De aztán megtörik a bizonyítékok súlya alatt és vallomásával Sophie utolsó kétségbeesett kísérletet tesz, hogy védje a bátyját és a Fehér rózsa többi tagját. Sophie nem hétköznapi bátorsága annyira megrendíti Mohrt, hogy egérutat ajánl neki - de azon az áron, hogy árulja el eszméit. A lány visszautasítja az ajánlatot, s ezzel megpecsételi saját sorsát...
Sajtó-információk
"Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel" megrendítõ portré a német történelem alig néhány hõsnõjének egyikérõl. A film Sophie Scholl életének utolsó hat napját (1943. február 17-22.) mutatja be az õ nézõpontjából: egy bátor, erõs fiatal lányt ismerünk meg, aki a halált is vállalja a "Fehér rózsa" eszméiért. A náci rezsimmel szemben tanúsított ellenállás és tiltakozás réven Sophie Scholl a "Fehér rózsa" nevû ellenállási csoport többi tagjával együtt az erõszak és elnyomás uralma elleni békés küzdelem, valamint a civil kurázsi szinonimájává vált.
Bár a film történelmileg pontos és hiteles, (az eredeti kihallgatási jegyzõkönyvre támaszkodik), a forgatókönyvíró és a rendezõ játékfilmet készített. Érzékeny és üdítõen nyitott történelemszemléletével Marc Rothemund, a fiatal rendezõ, (’Die Hoffnung stirbt zuletzt’ - A remény hal meg utoljára) Sophie Scholl ma már úgyszólván legendás, bálványszerû alakját eleveníti meg. A filmben felvonultatott kiváló, egyenletes színvonalú szereplõgárda élén a fõszerepben Julia Jentsch (Edukators) áll. Jentsch mellett a további szereplõk: Hans Scholl szerepében Fabian Hinrichs (’Schussangst’ - Félelem a lövéstõl), Robert Mohr, a kihallgató Gestapo-tiszt szerepében Alexander Held (A bukás - Hitler utolsó napjai), Roland Freisler bíró szerepében André Hennicke (’Angst’) és Sophie Scholl cellatársa, Else Gebel szerepében Johanna Gastdorf (’A berni csoda’).
Megrendítõ filmjével Marc Rothemund folytatja sikeres együttmûködését Fred Breinersdorfer forgatókönyvíróval, Sven Burgemeister producerrel, Martin Langer operatõrrel és Hans Funck vágóval.
Nemrég együtt nyerték el a Grimme-díj arany fokozatát és az Arany kamera-díjat ’Die Hoffnung stirbt zuletzt’ (A remény hal meg utoljára) címû tv-filmjükért.
Beszélgetés Marc Rothemund rendezõvel
Mirõl szól a ’Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel’?
Filmünk Sophie Scholl utolsó hat napjára összpontosít - a müncheni egyetemen végrehajtott röplap-akció elõkészületeitõl az elfogásán, kihallgatásán, elítélésén át a kivégzéséig. Szélsõséges helyzet, amelyben megismerhetjük a jellemét, a múltját és a Fehér rózsa eszméit.
Miben különbözik ez a film a Michael Verhoeven Fehér rózsa-filmjétõl?
Michael Veroeven ’A Fehér rózsa’ címû filmje az egész ellenállási csoport fejlõdését mutatja be; a csoport tagjainak letartóztatását követõ drámai események a filmnek csak egy kisebb részét teszik ki. Az a film Sophie Scholl letartóztatásával ér véget; a miénk azzal kezdõdik, és öt napon át kísérjük Sophie-t érzelmileg viharos útján a halálig. Azt is bemutatjuk, hogyan nõ Sophie a teher alatt, miközben a kötelességét teljesíti.
Percy Adlon ’Az utolsó öt nap’ címû filmjében is ezzel az idõszakkal foglalkozik...
Percy Adlon ’Az utolsó öt nap’ címû filmjének is ez az idõszak a tárgya, de az eseményeket Else Gebel szemszögébõl láttatja, aki Sophie cellatársa volt a Gestapo börtönében. Az a film annál a jelenetnél ér véget, amelyben Sophie-t a bíróságra kísérik. A mi filmünk viszont következetesen Sophie nézõpontjából beszéli el az eseményeket, és tovább megy. Rekonstruáltuk a tárgyalást és felelevenítettük Roland Freisler vérbírót. És bemutattuk, mit csinált Sophie a Stadelheim börtönben: az utolsó cigarettáját, ahogy elbúcsúzik a szüleitõl, ahogy imádkozik, az utolsó étkezését, a kivégzését. De ami a mi filmünket, ami leginkább megkülönbözteti a Sophie Schollról készült korábbi filmektõl, az az, hogy mi már olyan dokumentumokra támaszkodhattunk, amelyek az 1980-as években még nem voltak hozzáférhetõek.
Nevezetesen?
Mindenekelõtt a Gestapo eredeti kihallgatási jegyzõkönyveire. Ezek az addig nem publikált dokumentumok évtizedeken át az NDK-s levéltárak mélyén szunnyadtak és csak az 1990-es években váltak hozzáférhetõvé. Sophie Scholl kihallgatása roppant izgalmas. Engem külön nagyon lenyûgözött az a tény, hogy Robert Mohr, a 26 éves vallatási gyakorlattal rendelkezõ gestapós tisztviselõ az elsõ, öt órán át tartó kihallgatás után tényleg elhitte, hogy Sophie Scholl ártatlan. A lány öt órán át hallgatta úgy, hogy a szeme se rebbent, sosem bizonytalanodott el. Hihetetlen teljesítmény. Aztán, amikor a házkutatás során terhelõ bizonyítékokat találnak rá nézve, továbbra is tagadja, hogy neki magának bármi szerepe lett volna. Mígnem elé teszik a bátyja kihallgatási jegyzõkönyvét, amelyben Hans mindent bevall. Ekkor Sophie így szól: Igen, részt vettem az akcióban és büszke vagyok rá. Ettõl fogva a barátait próbálja menteni és arról akarja meggyõzni a kihallgató tisztet, hogy a ’Fehér rózsa’ - melynek röpcédulái azt sejtetik, hogy egy nagy szervezettõl származnak - csupán belõle és a bátyjából áll.
Mindezidáig keveset tudtunk a kihallgató tisztrõl...
Így van, elõttünk nemigen akadt senki, aki vette volna magának a fáradságot, hogy vele kapcsolatban kutatásokat folytasson. Robert Mohr érdekes figura volt: olyan kihallgató tiszt, aki már az elõzõ két kormány idején is ugyanezzel foglalkozott; a rendszer passzív kiszolgálójaként a törvények betartatásán fáradozott, akárki hozta is azokat. Hátborzongató volt látni, egy ilyen ember hogy tudta tagadni az akkoriban történt szörnyûségeket. Sokáig gondolkoztam azon, vajon miért van az, hogy Sophie Scholl napokig tartó kihallgatása után végül felajánlotta a lánynak, hogy mentse az életét. Aztán megtudtam, hogy Mohrnak volt egy Sophie-val egy idõs fia, akit nem sokkal elõtte küldtek ki a keleti frontra.
Volt alkalmuk beszélni a fiával?
Igen, 4 órás beszélgetést folytattunk a fiával, Willy Mohrral, aki most 83 éves - és sok mindent megtudtunk tõle Robert Mohrról. És hosszú beszélgetéseket folytattunk Anneliese Knoop-Graffal is, Willi Graf, a Fehér rózsa egyik tagjának húgával. Mohr négy hónapon át hallgatta ki, így aztán aprólékosan le tudta írni nekünk Mohrt is és a szobát is, ahol a kihallgatás folyt. Mi több, ez alatt a négy hónap alatt ugyanabban a cellában volt, mint Sophie Scholl, neki is Else Gebel volt a cellatársa. A háború után is barátnõk maradtak. Így tehát értékelhetõ információval szolgált Else Gebelrõl is. És Else Gebel unokaöccsével is sikerült beszélnünk.
Volt még egy fontos tanúnk, Elisabeth Hartnagel, Sophie Scholl húga, aki késõbb feleségül ment Sophie võlegényéhez, Fritz Hartnagelhez. A filmesekkel beszélgetve elõször adott interjút kamera elõtt. A magánarchívumát is megnyitotta elõttünk. Ezek a tanúk is segítettek bennünket abban, hogy a lehetõ leghitelesebben meséljük el a történetet.
Milyen forrásokra támaszkodott a tárgyalás bemutatásánál?
Megvolt a Roland Freisler bíró által hozott halálos ítéletek szövege, a vádirat és az eljárás hivatalos jegyzõkönyve. Számos szemtanú is beszámolt róla. Fred Breinersdorfer, aki éveken át maga is gyakorló jogász volt, ezekre az anyagokra támaszkodva írta meg a hátborzongatóan izgalmas bírósági tárgyalást: a három vádlott - három teljesen különbözõ nézõpontjából. Christoph Probst volt az elsõ, aki az életben maradásért küzd és - Hans és Sophie Scholl egyetértésével - elhatárolódik a ’Fehér rózsa’ eszméitõl, mivel nem akarja, hogy három gyermeke apa nélkül nõjön fel. Aztán ott van Hans Scholl, akinek érvei arculcsapást jelentenek Freisler bírónak, hiszen a bíróval ellentétben Scholl a fronton harcolt a hazájáért. És végül ott van Sophie, aki az érzelmek szintjén érvel, õt természet adta képessége vezérli, amellyel meg tudja különböztetni, mi helyes és mi helytelen. Bátran szembeszáll Freislerrel.
Emelt fõvel megy a halálba...
Csodálom a bátorságáért. Nem fogadta el azt a egérutat, amelyet Robert Mohr, a kihallgató tiszt ajánlott fel neki - ezzel lényegében saját halálos ítéletét írta alá. Engem eléggé meglepett, hogy lehet, hogy egy ilyen életvidám, pozitív gondolkodású fiatal nõ, mint Sophie Scholl így viszonyul a halálhoz: beletörõdik, hogy elveszik tõle az életét. Hogyan talál értelmet a halálában? És ateista lévén persze azon is töprengek: hívõként vajon könnyebb-e szembenézni a halállal.
A forgatókönyv nagy hangsúlyt fektet a szereplõk belsõ világára...
Fred Breinersdorfernek és nekem is az érzelmi aspektus volt a legfontosabb: a szereplõk érzései, szempontjai, konfliktusai adják a történeten végighúzódó vörös fonalat. Már akkor elakadt a lélegzetem, amikor a kihallgatási jegyzõkönyv eddig nem publikált dialógusait olvastam. Aztán, ha az embernek olyan nagyszerû színészek állnak rendelkezésére, mint nekünk, az egész teljesen új dimenzióba kerül: hihetetlen, ahogy például Julia Jentsch belevetette magát a szerepébe, mennyire beleélte magát Sophie érzelemvilágába és hogyan jelenítette meg azt.
Ha választania kellene, mi fontosabb önnek: hogy a film lebilincselje a nézõt, vagy az, hogy amit bemutat, a legapróbb részletig hiteles legyen?
Az elõbbi. De szerencsénk volt, mert a kutatásaink során elõkerült tények nem mondtak ellent egymásnak. Össze tudtuk rakni õket, mint egy kirakós játékot. Ismertük az események menetét és ennek alapján fel tudtunk építeni egy érzelmi struktúrát, ami lehetõvé tette, hogy nyomon kövessük Sophie Scholl érzéseit, kedélyállapotát. Így közelítettük meg a figurát és formáltuk a szerepét Julia Jentschcsel a rendelkezésünkre álló információk alapján, ahogyan mi láttuk. Nagyon boldog vagyok, hogy Julia vállalkozott erre a bonyolult érzelmi utazásra.
Hogy válogatta össze a szereplõgárdát? Fõként pedig hogyan talált rá Julia Jentschre?
Júliát láttam filmen és a Münchner Kammerspiele színpadán is, az Othellóban. Rendkívül erõs egyéniség, hihetetlen energia van benne, amikor a színpadon, vagy a kamera elõtt áll. Odaadta volna a fél kezét, vagy lábát, hogy eljátszhassa Sophie-t. Ilyen küzdõ típusokra volt szükségünk a filmhez, mert nehéz körülmények közt forgattunk. Juliának például reggel hatkor kellett kezdenie, este fél hétig dolgozott, este pedig fellépett a Kammerspiele színpadán - ezek után másnap pontosan hatkor megjelent a forgatáson. Fabian Hinrichs, akit már megcsodáltam a ’Schussangst’ (Félelem a lövéstõl) címû filmben, és aki Hans Scholl szerepét játssza, az elsõ forgatási napján délután 5-kor Münchenbõl Berlinbe repült, három és fél órát állt a Volksbühne színpadán, majd kocsival visszajött Münchenbe és további 14 órát forgatott velünk. Ezt csak az tudja végigcsinálni, aki mindenáron szerepelni akar ebben a filmben.
Mûvében kerülte a szigorúan csak a korhoz kötött utalásokat...
Szándékosan. Amennyire lehet, csökkenteni szeretném a távolságot, hogy a mai nézõ bele tudjon helyezkedni a történésekbe. Ezért ügyeltem arra, hogy minél kevesebb egyenruha és horogkereszt legyen látható a vásznon. Ami a jelmezeket illeti, eredetieket szerettem volna az 1940-es évekbõl, de olyanokat választottam, amelyek ma a legkevésbé zavarnak minket. Be is mentünk egy kávéházba úgy, hogy a színészek jelmezben voltak, és senki nem lepõdött meg. Nem történelmi jeleneteket akartam lemásolni, hanem aktuális kérdéseket akartam felvetni. Hogyan viselkedünk, ha igazságtalansággal kerülünk szembe? Meddig terjed a személyes elkötelezettségünk? Ma is számos háború és diktatúra tombol világszerte. Csak nemrég történt, hogy az ukránok kivonultak az utcára tiltakozni, noha tudták, hogy akár tankokkal is eltaposhatják õket. Boldog lennék, ha mind több moszlim lázadna fel az iszlám fanatikusok ellen. De a civil kurázsi kérdésével hétköznapi életünkben is lépten-nyomon szembesülünk - ilyen helyzet például a munkahelyi és az iskolai erõszak, amikor eltapossák a gyengébbeket. Az, hogy az ember hajlandó-e nem szemet hunyni, lázadni az igazságtalanság láttán - ez mindig fontos téma lesz. Ezért nem akarom, hogy a közönség a filmemet nézve úgy érezze: történelemórán ül.
Hol forgattak? Eredeti helyszíneken?
Amennyire lehetett, igen. Látjuk például, ahogy Hans és Sophie Scholl távozik a müncheni Franz-Joseph-Strassén lévõ lakásából és kilép az udvarra. Mivel az a schwabingi mûhely, ahol a ’Fehér rózsa’ röplapjait nyomtatták, sajnos már nincs meg, alapos kutatással rekonstruáltuk. A Gestapo egykori müncheni fõhadiszállását, a Brienner Strassén lévõ Wittelsbach-palotát 1964-ben lebontották, de van néhány épület, amelyiknek hasonló a homlokzata, ilyen például a Kormánypalota.
A belsõ terekrõl részletes tervrajzokat készítettünk és megépítettük a Bavaria Stúdiókban. És természetesen forgattunk a Ludwig-Maximilian egyetemen és a müncheni bíróságon is. Véletlenül felfedeztem régi fényképeken, hogy az egyetem elõtt a Scholl testvérekrõl elnevezett terén lévõ fák, amelyeket a háború után ültettek oda a régiek helyére, most ugyanakkorák, mint amekkorák az 1940 évek elején voltak. Én ezt jó jelnek tekintem: megérett az idõ erre a filmre!
Beszélgetés Julia Jentschcsel, a nõi fõszereplõvel
Önnek mi volt a legérdekesebb szempont a Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel címû filmben?
Az, hogy annyira szélsõséges, kivételes volt a helyzet. Egy fiatal nõ sorsát követjük, aki hamarosan meg fog halni, végigkísérjük õt az útján a rendõrségi kihallgatáson és a bírósági tárgyaláson át egészen a kivégzéséig. Ez a fiatal nõ hihetetlen erõrõl tesz tanúbizonyságot, amikor szembenéz a halállal, mindvégig bátran harcol a céljaiért és eszméiért. Mindez lenyûgözött és izgatott, egyre azon töprengtem, vajon hogyan gondolkodott, hogyan érzett? Közel akartam kerülni a figurához. Nyilvánvaló volt, hogy nagy kihívás. Ugyanakkor tudtam, ez a történet méltó arra, hogy elmeséljük!
Hogyan készült a szerepre?
Sokat olvastam, fõleg Sophie Scholl leveleit és naplóját, de a kihallgatási jegyzõkönyvet is. A forgatás elõtt gyakran összeültünk Alexander Helddel, hogy megtanuljuk a dialógusokat és kidolgozzuk a kihallgatási jeleneteket. Nagyon jó volt, hogy õ is szükségét érezte egy ilyesfajta együttmûködésnek. Aztán megnéztem az interjúkat, amelyeket Marc Rothemund készített Anneliese Graffal és Elisabeth Hartnagellel. Hihetetlenül izgalmasak voltak, jóllehet, pánikba estem attól, ahogy leírták, hogyan beszélt Sophie...
Sváb dialektusban?
Igen. Bár elég hamar megegyeztünk Marckal, hogy én nem úgy fogok beszélni a filmben. A sváb dialektus csak elidegenítette volna a nézõt Sophie Scholltól, zavarba hozta volna, és ezt minden áron el akartuk kerülni. Mindenesetre hamar rájöttem, nem szerencsés, ha a lehetõ legpontosabban próbálom utánozni Sophie-t. Másképp nézek ki, más a hangom... Ehelyett megpróbáltam beleélni magam, például az írásai révén. Ez legalább bepillantást enged a gondolkodásmódjába, abba, hogy mit tartott fontosnak. Ilyen módon próbáltam a lehetõ legközelebb kerülni hozzá.
Ön szerint nehezebb történelmi figurákat alakítani?
Az biztos, hogy nehéz. Színészként az ember szeretne minden figurát híven megformálni. De ha olyan személyt kell alakítanunk, aki valóban élt, belejátszik, hogy nagy a felelõsségünk azokkal szemben, akik ismerték õt. Igazán nem akarok tolakodni, a helyére nyomakodni. Marc megpróbálta oldani a gátlásaimat, mondván: "Persze, hogy megpróbálunk hûek maradni a történelemhez, igyekszünk a lehetõ leghitelesebbek lenni. De nem fogjuk megszállottan hajszolni a részleteket. Végsõ soron mi a történetet a magunk verziójában beszéljük el, a kutatásaink eredményeire támaszkodva." Ez engem is meggyõzött.
A forgatás elõtt látta Michael Verhoeven és Percy Adlon filmjét Sophie Schollról?
A ’Fehér rózsá’-t már láttam. De mivel az a film javarészt egy másik idõszakra koncentrál, nem fenyegetett az a veszély, hogy túlságosan befolyásolna. ’Az utolsó öt nap’-ot sokkal késõbb láttam, és ennek utólag nagyon örülök. Nagyon jónak tartom, és ha már a forgatás elõtt ismerem, erõsen befolyásolt volna.
Hogyan jellemezné Sophie Scholl-t? Mitõl olyan különleges?
Az volt a benyomásom, hogy nagyon érdekelték az emberek. Nagyon együttérzõ volt. Bámulatos, ahogy leírja találkozásait a legkülönbözõbb társadalmi helyzetû emberekkel, és hogy hogyan kommunikált velük. Ehhez jött még a hatalmas tudásvágya. A leveleiben lépten-nyomon ezt olvashatjuk: "Küldjetek új könyveket, belepusztulok a betûéhségbe!"
Gondolja, hogy az útján a hite segítette Sophie-t?
Okvetlenül. Ennél a kérdésnél az nagyon érdekes, hogy amíg édesapja igyekezett távol tartani õt az egyháztól, az édesanyja nagyon vallásos volt, de hitét nem erõltette rá a gyermekeire. Így a Scholl testvérek mindkét állásponttal találkoztak, kritikusan viszonyultak hozzájuk és maguk dönthették el, mit akarnak. Mindegyik a maga útján jutott el Istenhez. Meggyõzõdésem, hogy Sophie a halála elõtt, amikor egyedül volt, nagy erõt merített a hitébõl. Imáit a filmben is bemutattuk.
A Gestapón, a kihallgatáson bebizonyította, hogy kötélbõl vannak az idegei...
Valóban. Képes volt órákon át az orránál fogva vezetni a tapasztalt, profi kihallgató tisztet és meggyõzni õt ártatlanságáról. A kihallgatási jegyzõkönyvet olvasva Sophie idõnként egészen hátborzongatónak tûnik.
Rendkívül higgadt és magabiztos kellett, hogy legyen ezekben az órákban. Kétségtelenül a mélységes együttérzés és a barátok megvédésének szándéka volt az, ami miatt minden felelõsséget magára vállalt, miután megtört a bizonyítékok súlya alatt és nem volt értelme tovább tagadni saját részvételét az akcióban. És volt bátorsága visszautasítani a kihallgató tiszt által felkínált lehetõséget. Gyakorlatilag a saját halálos ítéletét írta alá, amikor kiállt eszméi mellett és azt mondta: "Megismétlem, amit mondtam. Én vagyok a felelõs mindenért."
Elgondolkodott azon, ön hogyan viselkedett volna egy ilyen helyzetben?
Természetesen. Csak annyit tudok mondani, hogy remélem, én is ugyanígy döntöttem volna. De igazán nem tudom. Önhittség lenne azt állítani, hogy ugyanígy viselkedtem volna. Bár itt azt is figyelembe kell venni, hogy dúlt a háború. Sophie talán azt gondolta, hogy: "Ebben az erkölcstelen háborúban számtalan ember halt meg a bombázásokban, vagy valahol a fronton - miért ne kötelezném el magam egy jó ügy mellett, amiért érdemes harcolni?"
A film elején Sophie egy Billie Holiday számra énekel és táncol...
Igen, ez egy fontos utalás arra, hogy Sophie milyen életvidám ember volt. Régi fényképeken láthatjuk, hogy nagyokat kirándult, úszott a barátaival, szeretett bulikra járni, borozgatni. Egészen biztosan nem a halálvágy dolgozott benne, olyan fiatal lány volt, aki imádott élni, és minden érdekelte.
Nem afféle éteri teremtés volt glóriával...
Nem, igazi hús-vér ember. Egy fiatal nõ. Ezt nem szabad elfelejteni. Egyfelõl ott az ítéletvégrehajtó vallomása, azt állította, hogy egész életében nem látott senkit, aki olyan emelt fõvel ment volna a vesztõhelyre, mint Sophie Scholl. Másfelõl viszont tudjuk, hogy elsírta magát, például amikor tudomására jutott, hogy Christoph Probstot letartóztatták. Nekem ez volt a legnehezebb feladat: minden jelenetben el kellett gondolkodnom azon, vajon Sophie mit érezhetett éppen akkor. Vajon a belsõ ereje és tartása kerekedik felül, vagy mégiscsak kiütközik a félelme és szomorúsága? A forgatás alatt végig ezzel a dilemmával kellett gyürkõznöm.
Az erõ és a halálfélelem állandó harcával?
Igen, pontosan. Éppen ettõl olyan izgalmas ez a szerep. Teljesen érdektelen lett volna, ha egy elérhetetlen távolságban lebegõ, emberfeletti figurát kellett volna alakítanom. A nézõkkel meg kellett értetni, hogy Sophie egy teljesen hétköznapi lány volt, egy hétköznapi lány félelmeivel, és hogy olyan döntéseket hozott, amilyeneket mi is hozhatnánk. Nem bújhatunk el olyan kifogások mögé, hogy: "Én nem vagyok olyan erõs, mint Sophie Scholl." Ez képtelenség. Sophie példája épp azt mutatja meg nekünk, hogy legyõzhetjük a félelmeinket és gyengeségünket, és azért, hogy erõsek legyünk, meg kell küzdenünk.
Így ez nem csupán egy, a múltat látcsõvel pásztázó film...
Nem, egyáltalán nem. A civil kurázsi kérdése újra és újra aktuális. Például ha valakit megtámadnak az aluljáróban. Sophie arra kényszerít, hogy feltegyük magunknak a kérdést: mi hogyan viselkednénk? Tényleg mindig úgy cselekszünk, hogy a viselkedésünk összhangban legyen a lelkiismeretünkkel? Meddig vagyunk képesek elmenni az eszméinkért? Ebben a vonatkozásban a film égetõen aktuális.
Megihletõ tények - megjegyzések a filmrõl
(írta Fred Breinersdorfer és Marc Rothemund)
"Döbbenettel és izgalommal vegyes tisztelettel kezdtük tanulmányozni a ’Fehér rózsa’ gestapós jegyzõkönyveit. Ha az ember figyelmesen elolvassa õket, a kihallgatás eleje különösen mellbevágó: hogy a testvérek milyen ügyesen tagadnak mindent, és Sophie-nak majdnem sikerül megmenekülnie. Aztán jönnek a terhelõ bizonyítékok, a vallomás, Mohr, a kihallgató tiszt próbálja kiszedni belõle a többi összeesküvõ nevét. Ezután gyötrelmes órák következnek, amikor Sophie igyekszik a gyanú árnyékát is elhessegetni a barátairól és összeesküvõ társairól. És végül a kihallgatási jegyzõkönyvekbõl az is kiderül, hogy Sophie nem élt a lehetõséggel, amelyet Mohr kínált fel neki: enyhébb ítélettel is megúszhatta volna, ha elárulja eszméit.
Mindazonáltal, ha kritikátlanul olvassuk ezeket a szövegeket, az a benyomásunk támadhat, hogy a testvérek viszonylag hamar és komolyabb ellenállás nélkül felfedték barátaik személyazonosságát. Pedig nem így van, ugyanis nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy noha ezek az elkövetõk vallomását tartalmazó jegyzõkönyvek, de - ez a stílusból, a dikcióból egyértelmûen kiderül - a kihallgató tiszt jegyezte le õket. Ez régi hagyomány a német bírósági és rendõrségi eljárásokban, nem a nácik találták ki, és még ma is ez a gyakorlat.
A rendõrtiszt vezeti a kihallgatást, jegyzetel és a vádlott jelenlétében összefoglalva lediktálja a jegyzõkönyvet.
A kérdéseket és válaszokat csak utólag írják hozzá, ha az elkészült szövegben még maradt megoldatlan probléma.
Sophie a jegyzõkönyvekbõl tehát Mohr hangján szól, úgy ahogyan õ hogyan látja az eseményeket, és nem Sophie állításai határozzák meg a jegyzõkönyv tartalmát. Mohr megjegyzéseit, gesztusait, a kísérleteit, hogy terrorizálja Sophie-t, és egyéb alkalmazott taktikáit a jegyzõkönyv nem tartalmazza. És Sophie reakcióit sem. A dokumentumból egy politikai vita elemei rajzolódnak ki és Sophie bátor kiállása."
(Részlet a ’Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel" címû könyvbõl, szerkesztette Fred Breinersdorfer, zsebkönyvként megjelenik 2005 február 23-án.
A S. Fischer Verlag GmbH szíves engedélyével)
"time is not money"
