információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
BESZÉLGETÉS DOMINIK MOLL-AL
- Honnan vette ennek a furcsa történetnek az ötletét?
- A lemmingektõl. Gyerekkorom óta mindig izgattak a lemmingek. Németországban nõttem fel, ahol - csakúgy, mint Skandináviában és az angolszász világban - ezeknek a kis rágcsálóknak a vándorlásai és feltételezett kollektív öngyilkossága jól ismert jelenség. A történet kiinduló pontja egy kép volt, egy férfié, aki szétszereli az eldugult lefolyó szifonját, észrevesz valamit, elkezdi ráncigálni, és hirtelen azon kapja magát, hogy egy lemminget szorongat a kezében. Természetesen felmerül a kérdés: Hogyan került oda az állat? Hiszen ezek a teremtmények kizárólag Skandinávia legészakibb területein élnek. Az alapötlet az volt, hogy induljunk ki egy hétköznapi életbõl vett szokásos eseménybõl - mint pl. az eldugult mosogató - és legyen ez egy hosszú utazás kezdete a zavaros vizeken át, beleértve néhány szürreális epizódot is. Szándékom volt az is, hogy olyan központi figurát alkossak, aki szemmel láthatólag tökéletesen ura szakmai és érzelmi életének. Egy olyan személyiséget, aki számára a helyzet uralása a boldogság elengedhetetlen feltétele. Hogy aztán végignézhessem, amint fokozatosan szétesik. Alain otthonok automatizálásával foglalkozó mérnök. A munkájának lényege biztosítani, hogy minden mindig ellenõrzés alatt legyen. Nem véletlen, hogy éppen õ az, aki apránként teljesen összezavarodik.
- A közelgõ veszély érzete folyamatos feszültséget okoz. Mivel a történet során az eseményeket folyamatosan váltakozva látjuk Alain és Benedicte szemszögébõl, a közönség kényelmetlenül érzi magát. Csakúgy, mint a szereplõk, az ember végül maga is csaknem beleszédül.
- Ahhoz, hogy a filmet élvezhessük, fontos, hogy elfogadjuk, hogy összezavar minket, hogy egy film lehet olyan, mint egy labirintus. Olyan ez, mint amikor elõször megérkezünk egy idegen városba. Jobban esik eltévedni, mint az útikönyvet követni. Arra törekszem, hogy a filmjeim cselekménye mindig késélen táncoljon, két világ, a valódi és egy álomvilág határmezsgyéjén, anélkül, hogy e két realitás közötti különbség túl egyértelmû lenne. Olyan ez, mint a világ szürkületkor, amelyben léteznek a realitás bizonyos látható elemei, de amelyben többé nem lehetünk biztosak abban, kik, és pontosan hol vagyunk éppen.
- A LEMMING komorabb, komolyabb film, mint a HARRY CSAK JÓT AKAR, bár a benne rejlõ humor és játékosság ugyanaz. Szegény Alain-nek például elég nehéz dolga van...
- Igen, van valami gyönyörûséges abban, ahogy rájár a rúd. Eltöri a karját, eltapossa egy lemming horda, elfelejti, ki a felesége, a fõnöke megalázza, megharapják a kezét, beverik a fejét és még a repülõ webkamerája is elromlik. Valaki számára, aki általában ura a helyzetnek, ez azért elég sok a jóból. Van egy jó forgatókönyv-írási elv, amin sokat szórakoztam, miközben Alain-re alkalmaztam: ha a szereplõ már padlón van, rúgjunk bele még egyet.
- Hogyan alakult ki a két nõi fõszereplõ, Benedicte és Alice közötti viszony?
- Sokat töprengtünk azon, vajon a Benedicte-ben lezajló változás összefüggésben legyen-e azzal a ténnyel, hogy túlzottan, talán patologikusan azonosul Alice-szal, vagy Alice lelke valóban megszállta Benedicte-et. Más szóval azon gondolkoztunk, hogy alapvetõen pszichológiai megközelítést válasszunk, vagy valami valóságfelettihez közelebbi megoldásra szavazzunk.
LEMMING
- De a film nem egyszerûen kísértetmozi?
- Nem, a film rejtett félelmekrõl és vágyakról szól. A természetfeletti önmagában nem cél, de ez szolgáltatja az elbeszélés struktúráját. Az, ahogy Alice megszállja Benedicte-et, több lépcsõben megy végbe. Az Alice-ban és házasságában rejlõ erõszakosság, majd ezt követõ öngyilkossága kiborítja Benedicte-et, és védtelenné is teszi egyben, ami jó alapot jelent Alice-nak arra, hogy behatoljon a személyiségébe. Az éjszakai jelenetben, amikor Benedicte felmegy a vendégszobába, és ott találja a haldokló Alice-t, talán az történik, hogy Benedicte valóban magába szívja Alice szellemét. Aztán van egy átmenti idõszak, amiben úgy tûnik, mintha Alice aludna Benedicte testében, alkalmanként ki-kitörve, és ezzel viselkedésbeli anomáliákat elõidézve, az olyan esetekig, amikor Benedicte elmenekül Alain-tõl és lefekszik Pollockkal. A végén azt látjuk, hogy Alice fizikailag is átveszi Benedicte helyét, arra buzdítva Alain-t, hogy ölje meg Pollock-ot. Ez az egyik mód, ahogy a történetet látni lehet, de nem akartam, hogy ez elnyomja a másféle lehetséges interpretációkat.
- Az embernek az is eszébe jut, vajon nem Alain agyában zajlik-e mindez, mintha egybeolvasztaná magában a két nõt?
- Az ötlet, hogy Alice megszállja Benedicte-et, és így rábírja Alain-t Pollock megölésére, lehetõvé tette számunkra hogy megmutassuk, Alain-ben félelmet kelt felesége átváltozása egy másik személyiséggé, de ugyanakkor vágyik is erre. Benedicte személyiségváltozásáról könnyen bebizonyosodhat, hogy Alain fantáziájának gyümölcse. Ez összefügghet azzal a félelmével, hogy kapcsolata Pollock kapcsolatához válik hasonlóvá. És persze a két nõ egybegyúrása arra is lehetõséget teremt számára, hogy mindkettõt megkapja. Lehetõség arra, hogy bûntudat nélkül elismerhesse Alice iránti vágyát.
BESZÉLGETÉS CHARLOTTE GAINSBOURG-GAL
"Benedicte szerepe különösen nehéz szerep, mivel nagy kihívás úgy belebújni valakinek a bõrébe, hogy közben ne tûnjünk nevetségesnek. Nehéz volt magabiztosnak lenni, mivel a realitás és irracionalitás egymásnak ellentmondó követelménye két különbözõ irányba húzott. Vajon Benedicte voltam valójában, vagy Alice? De szerencsére ez a bizonytalanság tökéletesen egybeesett Dominik Moll rendezõi intencióival, operatõri munkája, a megvilágítás, a hanghatások, az idõ, amit a csöndnek, szótlan pillantásoknak hagyott, mind ezt a célt szolgálták.
Dominique szeret kockázatot vállalni és a kockázatvállalás eredménye csodálatra méltó. A stílusa annyira csak az övé, és olyan merész! És ebben a hihetetlen történetben valahogyan minden mégis hihetõnek tûnik. A LEMMING nem horrortörténet, de már a forgatókönyv olvasása is olyan képeket hívott elõ bennem, amik teljesen magukkal ragadtak... és a félelem csak egyre erõsebb lett.
Alain és Benedicte, amennyire ezt meg lehet mondani, három évig boldogok voltak egymással. De igazi volt ez a boldogság? Normális emberek õk, hogy ilyen kevés dolog aggasztotta õket? A Pollock házaspár végül is minden neurózisával együtt sokkal életszerûbbnek tûnik náluk.
LEMMING
Dominik Moll olyan, mint egy karmester, aki a zenemû minden lehetséges interpretációját egyszerre használja. Az ember érzi, hogy a dialógusok minden sorát, minden mozdulat ritmusát hosszasan mérlegelte. Ugyanakkor valamiféle személytelenséget, az elõadás viszonylagos eszköztelenségét követeli meg színészeitõl. Végül, bár néha úgy éreztük, nem adtunk eleget magunkból, a vetítõvásznon minden ott van. Minden nagyon valóságosnak, és ezzel egyidõben nagyon valószerûtlennek tûnik. Márpedig a történet egészen pontosan errõl szól."
BESZÉLGETÉS CHARLOTTE RAMPLING-GAL
"Különlegesen megindítónak találtam a filmet. Ismerõs volt a forgatókönyv furcsa atmoszférája, a történet annyiféle jelentéssel terhes, mint egy fabula, egy legenda, egy görög tragédia. Minden szereplõ történetét a tudatalattija, az irracionalitás irányítja, amitõl az élete teljesen kiszámíthatatlanná és ellenõrizhetetlenné válik. Dominik Moll igazi filmes és igazi mûvész. Azoknak a táborába tartozik, akik sajátos és egyéni világot képesek teremteni, akiknek a világlátása ritka ajándék...
Nagyon vágytam Alice szerepére. Amint elolvastam a forgatókönyvet, felhívtam Dominik Mollt, hogy megmondjam neki, megcsinálnám a filmet. Nem akartam, hogy bárki más játssza el ezt a szerepet. Ismerem Alice-t. Tudom azt is, hogy az ember azért vonzódik egy szerephez, mert van valami a múltjában, valami, amit átélt, vagy talán éppen nem élt át... Mégpedig valamilyen elfojtás miatt nem élte át - mint amikor az ember közel kerül dolgokhoz, de a végén mégiscsak elkerüli õket. Aki ezt a szerepet eljátssza, végül megtapasztalja mindazt, amit addig elkerülni igyekezett. Mindig olyan szerepeket választottam, amelyek valamit jelentettek számomra, valamilyen módon megszólítottak. Néha a veszély vonz, néha valamiféle megbékülés, vagy jóvátétel.... Ez persze az exhibicionizmus szélére sodorhatja az embert. Minden teremtõ aktus, legyen szó elõadásról, zenérõl, festészetrõl, vagy irodalomról, azt követeli a mûvésztõl, hogy teljességgel átadja magát, hogy a tudattalan elõtörhessen, és kifejezést találhasson. A LEMMING, ami egy abszolút érett film, ilyen alkotás.
A film folyamatosan elbizonytalanítja a nézõt, mivel többféle értelmezésnek ad helyet. Ebben rejlik Dominik Moll tehetsége, hogy olyan kirakós játékot tud létrehozni, amelyben a dialógusok, képek, hangok, zene, színészi játék, vágás mind egy irányba hatnak, és együtt egy furcsa, mégis koherens utazást tesznek lehetõvé a tudatalattinkba."
"time is not money"
