információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
ÉLET ÉS HALÁL KÖZÖTT: A MARADJ! KONCEPCIÓJA
Marc Forster ezúttal igazi pszichothrillert alkotott - filmjében álmokból, káprázatokból és az emberi elme legkuszább állapotaiból szõtt szimbolikus-hipnotikus világ kel életre.
Az események a film nyitóképsoraitól kezdve szürreális fordulatot vesznek. "Azt akartam, hogy a nézõben az elsõ pillanattól kezdve tudatosuljon: a történet nem a való világban játszódik - magyarázza a rendezõ. - Világosan ki akartam fejezni, hogy a fõszereplõk összefonódnak, miáltal a nézõ anélkül kísérheti õket a párhuzamos látszatvalóság világába vezetõ útjukon, hogy manipulálva érezné magát."
A MARADJ! központi figurái elsõ látásra egymásnak szöges ellentétei, és mégis, sorsuk elválaszthatatlanul összefonódik. Sam Foster intelligens, sikeres, kissé távolságtartó pszichiáter, neurózisban szenvedõ betegek szakértõ kezelõje. Egyik legnagyobb sikere saját barátnõje, Lila, akit Sam remek ráérzéssel mentett meg az öngyilkosságtól. Henry Lethem ezzel szemben igazi "elkárhozott lélek". A magába roskadt diák rögeszméje az általa tragikusnak, ugyanakkor romantikusnak elképzelt halál. Henry véletlenül kerül Sam kezei közé, amikor saját terapeutája titokzatos körülmények között megbetegedik. Röviddel találkozásuk után Henry azzal a bejelentésével döbbenti meg Samet, hogy a következõ szombaton, pontban éjfélkor megválik életétõl. Sam természetesen minden áron meg akarja akadályozni a végzetes tettet.
Amint Henry kétségbeesett halálvágya összecsap Sam igyekezetével, hogy életben tartsa páciensét, a két férfi egyre inkább behálózza egymást, és nem csak a terápiás ülések során. Henry iránt érzett felelõssége eluralkodik Sam életén, eladdig, hogy betegének emlékei, félelmei, ijesztõ hallucinációi és a valóságról alkotott torz képe úgy kel életre Sam elméjében, mintha sajátja volna. Amint a két férfi identitása egyre inkább feloldódik egymásban, nyilvánvalóvá válik, hogy Henry és Sam egy köztes világ foglya, amely valahol élet és halál határán helyezkedik el.
PÁRHUZAMOS VILÁGOK
A MARADJ! története David Benioff forgatókönyvíró tolla alatt kelt életre. Korábban Benioff saját, The 25th Hour címû regényét adaptálta filmre, amelyet Spike Lee rendezett meg (Az utolsó éjjel). Benioff írta a Wolfgang Peterson által rendezett Trója forgatókönyvét is. Õ jegyzi továbbá a hamarosan elkészülõ "Wolverine" címû film forgatókönyvét, Hugh Jackmannel a fõszerepben. Hollywood szakmai körei azonban elõször akkor figyeltek fel Benioff munkásságára, amikor a MARADJ! forgatókönyvét megírta.
Amikor Marc Forster rendezõ elolvasta a forgatókönyvet, nem is annyira a furmányos thriller ötlete vonzotta, hanem annak a lehetõsége, hogy egy álomvilágot hozzon létre, amelyben az események saját belsõ logikájukat követik, ugyanakkor képesek tükrözni a számunkra ismerõs érzelmek és indulatok világát. Forstert mindig is vonzották az erõteljes drámai töltetû történetek, amelyekben feltárható a valóság, képzelet és illúzió által uralt árnyékvilág. 2001-es filmjével, a Szörnyek keringõjével berobbant a nemzetközi filmes élvonalba. Következõ filmjével, az Én, Pán Péterrel további sikereket könyvelhetett el magának.
A thrillercsomagolás ellenére Forster olyan témákra lelt a történetben, amelyek régóta izgatták. "Mindig is megihlettek az álmok, ugyanakkor lenyûgözõnek találtam a párhuzamos világokat - meséli a rendezõ. - Ebben a filmben olyan dolgokra leltem, amelyek nagyon érdekeltek, különösen az észlelés és identitás mûködési mechanizmusai. Úgy gondolom, ezek a témák nagyon is aktuálisak a mai világban, amikor mindenfelõl körülvesz bennünket a média és az úgynevezett Valóság ezer arca. Ebben a világban az észlelés énünk részévé válik. Ez a gondolat a történet kulcsa, az én szemszögembõl legalábbis."
A film lehetõséget nyújtott Forster számára, hogy provokatív kérdéseket tegyen fel az egyéni életélmények megalkotásával kapcsolatban. A legfontosabb kérdés az volt, hogyan képes az egyén koherens élményt létrehozni az emlékek, pillanatok, érzelmek, gondolatok, félelmek és remények nem-lineáris kollázsából. Forster remélte, hogy filmjével képes lesz lyukat ütni a mindennapi valóság felszínén, és feltárni a mögötte rejlõ absztrakt, ugyanakkor életbevágóan fontos rétegeket.
"Vonzott az általam megszokottól teljesen eltérõ alkotási módszerrel való kísérletezés - magyarázza a rendezõ. - Amikor az ember elmesél egy mozgóképes történetet, legyen az fikció vagy valós, az események alakulásának és a karakterek viselkedésének általában van valamiféle racionális magyarázata. Ennek a történetnek a mélyén nem találni rációt, logikát. Minden történés illúzió. Ezért aztán nem hagyatkozhattam a lineáris filmes gondolkodásra. Szinte teljes mértékben az ösztöneimre kellett bíznom magam. Végig kellett tapogatnom az utat, a logikus gondolkodás helyett az érzékeimre kellett hallgatnom, és ez az alkotási folyamat rendkívül izgalmasnak bizonyult."
Forster reményei szerint a közönség mélyebb, szinte zsigeri szinten fog viszonyulni a filmhez. "Szerintem úgy kell tekinteni ezt a filmet, mint egy ablakot - jegyzi meg a rendezõ. - Az ember inkább átnéz rajta, ahelyett, hogy magát az ablakot bámulná. Tekintve, hogy a történet egyetlen nagy álom, sokféle értelmezése lehetséges."
Maga a film címe is több jelentésréteget hordoz magában. "A szónak sokféle jelentése van, és számtalan metaforával asszociálható - magyarázza a rendezõ. - Számomra a szó elsõsorban a ragaszkodáshoz kapcsolódik. Senki sem kívánja, hogy barátai eltávozzanak, vagy hogy el kelljen hagynia a számára kedves embereket, dolgokat. Ez a fajta ragaszkodás kapcsolja össze a film szereplõit, mind a felszínen, mind pedig az általuk kreált párhuzamos valóságban."
Bill Carraro executive producer így foglalja össze a történet lényegét: "Ez a film nem szokványos lélektani dráma. Azt célozza meg, hogy egy párhuzamos valóságba kalauzolja a nézõt. A MARADJ! olyan darab, amelyrõl az ember sokáig beszélget, miután megnézte."
ÖSSZEFONÓDOTT ELMÉK: A MARADJ! FIGURÁI
A MARADJ! karaktereinek érzelmi vívódásai tapinthatóan valóságosak. Ennek ellenére ezek a figurák mégsem azok, akinek látszanak. Hogyan lehet életet lehelni olyan karakterekbe, akik túlságosan is emberiek, ugyanakkor a torz képzelet koholmányai? Marc Foster szerint a megoldás a nagy kaliberû színészekben rejlik, akik képesek a bonyolult figurák megjelenítésére.
A cselekmény java Sam Foster körül zajlik. A látszólag kiegyensúlyozott pszichiáter fokozatosan kételkedni kezd saját világszemléletében, amint egyre azon igyekszik, hogy megmentse szuicid hajlamú páciensét. Forster Ewan McGregort szemelte ki Sam szerepére. A színész rendkívül változatos alakításaival tûnt ki, a Trainspottingtól a Star Wars-trilógiáig.
Noha McGregor a legkülönbözõbb mûfajú filmekben szerepelt már, a MARADJ! figurája számára is kihívást jelentett. "A forgatókönyve már eleve tetszett, de Marc Forster minderre még rátett egy lapáttal, amikor életre keltette az álomvilágot - meséli a színész. - Nagyon finom eszközökkel operál, az eredmény pedig rendkívül ijesztõ. Egyrészt ott van a New York-i környezet, amely sokak számára nagyon is ismerõs, másrészt pedig felbukkan a másik világ, amely egyre erõteljesebben érezteti jelenlétét a film során, és valamiféleképpen áthelyezi a nézõt egy másik világba."
A figura által megélt szürreális élmények ellenére McGregor tudta, hogy Sam világok közötti utazásának megformálása érdekében a karakter érzelmi viszonyulására kell összpontosítania, minden egyes változás esetében.
"Az egyik fontos tényezõ, amelyre figyeltem, a Sam és Henry közötti szerepcsere - magyarázza a színész. - Bizonyos értelemben Sam pácienssé válik, Henry pedig átveszi az orvos szerepét. Sam sebezhetõsége akkor válik igazán nyilvánvalóvá, amikor ráébred, hogy a másokon való segíteni akarás egyben saját múltbeli hibáinak korrekciója iránti vágy. Fokozatosan ráébred, hogy nem Henry az egyetlen, aki megváltásra vár."
McGregor kamerák elõtti kitárulkozása nagy hatással volt Marc Forsterre. "Ewan alakításában Sam olyan férfi, aki minden porcikájával ragaszkodik a racionalitáshoz - jegyzi meg a rendezõ. - Sam minden tettének a ráció a mozgatórugója. Ám Ewan fokozatosan a szemünk elé tárja Sam világának összeomlását, amint egyre inkább rabja lesz saját illúzióinak, amitõl a legjobban fél."
Sam labilitása leginkább azokban a jelenetekben érzékelhetõ, ahol a Naomi Watts által alakított Lilával szembesül. Lila annak idején páciense volt, és Sam reményei szerint hamarosan a felesége lesz. McGregor szerint ezek a jelenetek a valóság végvárai egy olyan történetben, amely szürreális fordulatokat vesz. "Naomi is, én is azt akartuk elérni, hogy Sam és Lila kapcsolata rendkívül hitelesként hasson - meséli a színész. - Nem egy olyan viszonyról van szó, ahol a háttérben folyton felcsendül a vonósok kara. Valódi a kettõjük közötti feszültség, és valódi a szerelem."
Naomi Watts, akit a 21 gramm címû filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelöltek, régi barátja Marc Forsternek, és mindig is szeretett volna együtt dolgozni a rendezõvel. "Elsõsorban Marc miatt vállaltam a szerepet, hiszen akármibe fog, mindig mélyen belekotor az emberi lélekbe, de amikor olvasni kezdtem a forgatókönyvet, megmozdult bennem valami - meséli a színésznõ. - Rendkívül intelligens módon megszerkesztett thrillerrõl van szó, amely ugyanakkor bõvelkedik az érzelmekben is. Bizonyos értelemben emlékeztetett a Mulholland Drive - A sötétség útjára, a tudat és tudatalatti, illetve a valóság és az álom világának bonyolult viszonya szintjén. Számomra izgalmas kérdés, hogy mi az, amit valósnak érzékelünk, vagy hogyan követi el az ember újra meg újra ugyanazokat a hibákat, és aztán miképpen tudatosul benne mindez, hogy aztán képes legyen odafigyelni az intõ jelekre.
Különösen érdekes volt számomra, ahogyan Marc megpróbálta megteremteni a vásznon a mindannyiunk számára ismerõs déjà vu érzést - folytatja Watts. - Rengeteg apróság lüktet a film szövetében - például ahogyan a színek és minták ismétlõdnek és kontrasztot alkotnak egymással -, és mindegyiknek megvan a maga jelentéstartalma. Marc koncepciója és felkészültsége rendkívüli volt."
A maga részérõl Lila saját lelkének démonjaival küszködik. Tehetséges és érzékeny képzõmûvész, de ugyanakkor nõ is, aki korántsem heverte ki öngyilkossági kísérletének utóhatásait, és ezáltal akaratlanul is Sam életmentõ akciójának szereplõjévé válik. Watts szerint Lila figurája a megmentés szimbóluma. "Mindig is úgy tekintettem Lila figurájára, mint egy angyaléra - magyarázza a színésznõ. - Olyan figuráról van szó, aki annak idején megmentésre szorult, és ezúttal lehetõséget kap, hogy segítsen társának a Henry megmentésére irányuló kísérletében."
Lila személyes valóságképe szintén kérdésessé válik a film során, hiszen fokozatosan õ is Henry világának foglyává válik. "Lila szerepének megformálásában az volt a legnagyobb kihívás, hogy a történések valóságától függetlenül folyamatosan hiteles és valóságos személyként kellett megjelennie - meséli a színésznõ. - Elég nehéz feladat volt, ha õszinte akarok lenni. A forgatási nap végén mindig volt valami, amin akár tovább lehetett volna csiszolni."
Forster szerint Watts játéka megteremtette a történet szempontjából kulcsfontosságú érzelmi, ha nem is valóságos realizmust. "Naomi játszotta a horgony szerepét - jegyzi meg a rendezõ. - Lila figurája mindvégig tisztában van a kibontakozó tragédia természetével, ugyanakkor reménykedik a mindenki számára megnyugtató megoldásban, és ezáltal a valósághoz láncolja a történet többi szereplõjét."
Sam és Lila tetteinek katalizátora Henry Lethem, az elkárhozott diák, akinek példaképe egy Tristan Reveau nevû elképzelt mûvész. Reveau a legenda szerint mintegy mûalkotás gyanánt elõre bejelentette öngyilkosságát. A Henryhez fûzõdõ nagy titok: hogyan lehetséges, hogy egy ilyen éles elméjû, sokat ígérõ, kiegyensúlyozott fiatalember ennyire vonzódjon a halálhoz.
Henry figuráját Ryan Gosling alakítja, akit korábban a "The Believer", A fiatalkorú és a Szerelmünk lapjai címû filmekben láthatott a nagyközönség. Henry figurája a film álomvilágának központja. Õ az az ember, akinek érzelmei, gondolatai és emlékei a szó szoros értelemben megalkotják a film valóságát. Gosling figurája határozza meg a film többi karakterét. "A film összes szereplõje Ryantõl kapta a végszót - jegyzi meg Marc Forster. - Tulajdonképpen minden figura Henry észlelésének eredménye."
Gosling számára kihívást jelentett a szerep kettõs természete. Olyan figurát kellett alakítania, akinek a vívódásai mind szó szerint, mint pedig metaforikus értelemben jelentõséggel bírnak. "Henry figurája hálás szerep, hiszen gyakran az történik a valóságban, ami az õ fejében végbe megy - meséli a színész. - A történet többi szereplõje, Sam, Lila és Leon, fokozatosan beépítik Henry valóságát a sajátjukba. Az egész film egy hatalmas labirintusra emlékeztet. Nem hiszem, hogy sok hasonló film létezne, a megalkotott képi világot tekintve. Az különösen tetszett, hogy Marc nem élt a korszerû technológiák nyújtotta lehetõségekkel. Mindent a figurákra bízott. Úgy érzem, sikerült neki igaz történetet mesélni fantasztikus eseményeken útján."
A film során Goslingnek alkalma nyílt a szerepformálás mélyrétegeinek feltárására, ami egy konvencionális filmdráma esetében nem nevezhetõ szokványosnak. "A filmbeli figurák számára nem létezik szabály vagy viszonyítási pont, ezért aztán mindent kipróbálhattunk - magyarázza a színész. - A figura valóságának meghatározása rendkívül izgalmas folyamat volt, hiszen számtalan verziót el lehetett képzelni."
A szerep kulcsa Gosling számára az volt, hogy Henry önpusztító indulatainak mindig hiteleseknek kellett tûnniük, a nézõponttól függetlenül. "Henry figurájának lényege az, hogy olyan embert keres, aki meg tudja õt menteni - jegyzi meg a színész. - Szerintem Henry tényleg segítséget vár Samtõl, ugyanakkor úgy érzi, hogy már menthetetlen. Tele van bûntudattal, önsajnálattal, és elvesztette a kapcsolatot a valósággal, illetve mindazzal, amiért érdemes élni. Reménykedik abban, hogy rálel az életben maradás okára, ugyanakkor kételkedik ama bizonyos ok létezésében."
Henry vívódásai során kapcsolatba kerül Leonnal, a vak pszichiáterrel, aki akár Sam mentoraként, akár Henry halott apjaként is értelmezhetõ. Leon figuráját Bob Hoskins alakítja.
Hoskinst úgy gondolja, sokkal több rejlik a történetben, mint ami elsõ ránézésre nyilvánvaló. "Szerintem a film egy tudatállapotról szól - magyarázza a színész. - Amikor az ember elolvassa a forgatókönyvet, rádöbben, hogy amit olvas, nem az, amirõl tulajdonképpen szó van. Valami egészen más körvonalazódik a cselekmény mögött, amit a nézõ kedve szerint értelmezhet."
Hoskins tisztában volt azzal, hogy Leon vaksága szerves részét képezi a film szimbolikus szerkezetének, ezért fokozott figyelmet fordított a figura hiteles megformálására. A forgatás elõtt és alatt szorosan együttmûködött egy világtalan tanácsadóval, ugyanakkor bekötött szemmel végezte napi teendõit, hogy bele tudja magát élni egy vak ember szerepébe. Az eredeti tervek szerint hamis lencséket kellett volna viselnie, de Hoskins végül kellékek nélkül játszotta el a szerepet. "A lényeg az, hogy az ember mintegy kikapcsolja a szemét - meséli a színész. - Egyszerûen nem szabad róluk tudomást venni."
Marc Forster szerint a film egyik legmeghatóbb jelenete az, amikor Leon visszanyeri a szeme világát Henry jelenlétében. "Valamiféle csoda történt, amikor leforgattuk - magyarázza Forster -, és ezért tûnik annyira hitelesnek. Abban az értelemben is kulcsmomentum, hogy egyes illúziók tovatûnnek, míg mások világosabbá válnak."
"time is not money"
