információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Michael (Adam Sandler) boldog családapa, ám hiába van gyönyörû, odaadó felesége (Kate Beckinsale) és két bájos gyereke, alig látja õket, mert csak a munkájának él. Hosszú órákat tölt az irodában, s abban a csalóka hitben ringatja magát, hogy fõnöke (David Hasselhoff) egy napon észreveszi múlhatatlan érdemeit, és partnerré fogadja. És ha egyszer révbe ér, akkor végre foglalkozhat a családjával is. Legalábbis õ így képzeli a jövõjét.
Egy átdolgozott éjszaka után azonban a holtfáradt Michael kiborul egy apróságon: nem tudja kitalálni, melyik távirányítóval kapcsolhatja be a tévét. Elmegy tehát az elektromosboltba, ahol furcsa eladóval hozza össze a sors. Morty (Christopher Walken) rögtön segít a baján, és felajánl neki egy páratlan, felturbózott szerkentyût, mely garantáltan megváltoztatja majd az életét. Mind kiderül, nem tréfált. Michael valóban virtuóz módon kezeli a ház összes berendezését egyetlen gombnyomással.
A szerkezet számos más elképesztõ funkcióval is bír: képes például lehalkítani a kutya idegesítõ ugatását, de ami még lenyûgözõbb: elõrecsévéli Michael veszekedését a feleségével, mint valami videofilmet. A férfit elbûvöli az új játékszer, de egy kicsit össze is zavarodik tõle. Újra felkeresi Mortyt, aki szerint Michael pontosan azt kapta, amit keresett - egy univerzális távirányítót, mellyel ellenõrzése alatt tarthatja saját kis univerzumát. Állítását igazolandó újabb funkciókat mutat be ámuló ügyfelének, melyek közül a legmeglepõbb, hogy kezelõje képes elõre és visszafelé utazni a saját életében, különbözõ sebességgel. Michael hamar függõvé válik, de mielõtt észbe kapna, a távirányító szinte átveszi felette az uralmat. A pánikba esett férfi hiába próbálkozik, többé nem tudja irányítani, hogy életének melyik eseményét élje át, és melyiket hagyja ki...
A filmrõl
A film történetét apró esemény ihlette: Steve Koren forgatókönyvíró a barátnõjével folytatott egyik hosszas veszekedése során elõkapta a tévé távirányítóját, és partnerére mutatva megnyomta a ’némítás’ gombot. A hölgy nem találta túl szórakoztatónak a dolgot, de ez a kis mozzanat új gondolatmenetet indított el Korenben. "Mi lenne, ha életünket egy távirányító segítségével ellenõrizhetnénk, vagy éppen kedvünk szerint hangosíthatnánk és halkíthatnánk a világ hangjait? - tette fel a kérdést Koren. - Mi lenne, ha a jövõ miatti aggódás helyett elõrecsévélhetnénk életünket, és megnézhetnénk, mi vár ránk? Vagy ugyanígy visszatekinthetnék a múltba. A film fõszereplõje számára sok különbözõ terület tárul fel, és nagyon szórakoztató volt ide-oda utazgatása. Ennek során jön rá, hogy voltaképpen mit akar, és sok mindent megtanul a saját életérõl. Végsõ soron a film arról szól, hogy a jelenben kellene élnünk."
A munka egyszerûbb részét az jelentette, hogy Koren és forgatókönyvíró társa, Mark O’Keefe összeültek, és a távirányítóval kapcsolatban jobbnál jobb ötletekkel és poénokkal bombázták egymást. "A nehezebb feladat a szereplõ érzelmi útjának felvázolása volt - mondja Koren. - Ebben a filmben a történet nem úgy halad elõre, hogy elkezdõdik egy napon, és véget ér egy hét múlva. Állandó mozgásban vagyunk. A jelenben kezdünk, aztán visszamegyünk az idõben, majd harminc évet utazunk a jövõbe, aztán megint vissza a szereplõ gyerekkorába. Nagyon okosan kellett felépíteni a történetet."
Különösen akkor kezdõdnek a gondok, amikor a filmbeli távirányító gyakorlatilag átveszi az uralmat kezelõje fölött, önállóan "találja ki" az úti célt és hajtja végre az ugrást. Például amikor Michael veszekedni kezd a feleségével, a távirányító elviszi õt a veszekedés végéhez. "A film a választások kombinációját mutatja meg - mondja Koren. - Eleinte Michael még tudja, hova megy, de késõbb már fogalma sincs, mi fog vele történni legközelebb. Felébred harminc évvel idõsebben egy olyan nõ mellett, akit nem ismer. A történet robotpilóta-aspektusa hangsúlyozza a film komolyabb témáit. Az ember benne lehet egy eseményben úgy, hogy valójában nincs jelen: múltbeli eseményen gondolkodik, vagy a jövõ miatt aggódik. Ennek a jelenségnek adtuk a robotpilóta nevet, és olyan embereket értünk rajta, akik nem igazán vannak jelen abban, amit éppen csinálnak vagy átélnek."
Koren azt a részt szerette leginkább a filmben, amikor Michael elõször fogja kezébe a távirányítót és veszi szemügyre az életét szabályozó menüsort. "Tetszett az elképzelés, hogy ilyesmi történik az emberrel. Valaki odaad egy DVD-t, melyen rajta az egész életed, beteszed a lejátszóba, és hallod a rólad szóló kommentárt."
A figurák és megformálóik
Franc Coraci rendezõt nemcsak a film témája vonzotta, hanem a lehetõség, hogy nap mint nap nagyszerû komikus színészekkel dolgozhat együtt. Tudta, hogy minden együtt töltött nap jó móka lesz. Ahogy végiggondolta a történetet, úgy vélte, hogy a film látványát tekintve sokkal merészebb lehet, mint általában a vígjátékok.
Coraci és a fõszereplõ, Adam Sandler tinédzser koruk óta barátok. Együtt jártak középiskolába is, és mindig jól meg tudták nevettetni egymást. "Azért is olyan remek ez a film, mert pontosan olyan témákkal van tele, melyeken Adam és én nevetni szoktunk - olyan dolgok, amiket a tanulóéveink alatt ismertünk meg. Ahogy egyre idõsebbek leszünk, kezdünk filmet készíteni arról, amit átéltünk."
Az iskolás évek alatt kiformálódott közeli kapcsolat és a közös hullámhossz a munkában jól kifizetõdött a kreatív munkában is. "Egy-egy nap végén mindig úgy találtuk, hogy a forgatókönyv nagyon vicces ugyan, de a hozzáadódott spontán elemek még sokkal mulatságosabbá tették - mondja Coraci. - Adam nagyon jó a rögtönzésben, s úgy tesz, mintha mindez nagyon könnyû lenne."
Az összeszokott pároshoz csatlakozott Christopher Walken, aki Coraci szerint rögtön megtalálta a hangot és a helyét a csapatban. Morty szerepében énekes és tánctudását is megcsillogtathatta. "De nem ez volt a legjobb benne - mondja Coraci -, engem az fogott meg leginkább, hogy a szöveg bármelyik részét képes humorossá tenni. Nem ismerek más színészt, aki egyetlen, hétköznapi szót olyan viccesen tud kiejteni, ahogy õ."
A "tökéletes feleség" szerepét Kate Beckinsale kapta. "A film egyik kulcsfontosságú eleme, hogy Michaelnek van két gyereke, és egy gyönyörû felesége, aki mindenben támogatja õt - magyarázza Coraci. - Az a fajta tökéletes nõ, akit bármelyik férfi boldogan feleségül venne: szép, erõs és jószívû."
David Hasselhoff játssza Michael érzéketlen fõnökét. A rendezõ szerint Hasselhoff nagyon szellemes fickó, ráadásul annyi energia van benne, amennyi hét embernek elég.
Sandler szüleit két rutinos komikus színész, Henry Winkler és Julie Kavner alakítja, akik számtalan ragyogó alakítást nyújtottak korábban filmen és tévében egyaránt.
A színfalak mögött: idõutazás
A film sok jó lehetõséget nyújt a látványtervezõnek is, hiszen az idõsíkok váltogatása miatt többféle jelenetet kell megkomponálnia. Perry Andelin Blake látványtervezõ (Coraci rendszeres munkatársa) örült a különleges feladatnak. "Frank és én kezdettõl fogva sokat töprengtünk Michael lakásának megtervezésén, mivel ez nagyon fontos helyszín - mondja Blake. - Egyrészt mert a film jelentõs része itt játszódik, másrészt pedig õ maga is építész. Vett egy ötvenes években épült házat, a hetvenes évek stílusában díszítette, de azt tervezi, hogy egyszer majd szuper lakást épít belõle. Ám mivel túl sokat dolgozik, sohasem lát hozzá. Valójában mindent a felesége csinál."
Michael jövõbeli otthonát Blake teljesen hideg lakásnak képzelte el, ahol minden szürke és kék. "Mivel Michael sokat változik az évek során, erõs kontrasztot akartunk létrehozni a régi és az új élete között. Korábban családos ember volt, ezért sok szín és melegség veszi körül, míg a jövõben a lakása rideg, fényes, szögletes és steril."
A filmben használt autókat a General Motors bocsátotta rendelkezésre. "Bill autója több mint egyszerû hatszemélyes autó - monda Blake. - Az ajtók fel tudnak emelkedni és félrecsúszni. A kocsiban szinte kényelmesebb ülni, mint a nappaliban. Úgy képzeltük, hogy a jövõben a formák inkább lágyabbak és lekerekítettebbek lesznek."
Michael filmbeli kocsija, a Cadillac 12 egy 12 hengeres autó, és valóban létezik, de a GM szerint sosem fogják árusítani. A 2016-ban használatos filmbeli kocsik szögletesek, és formájukban illeszkednek Michael házának szögletességéhez. Ahogy haladunk elõre az idõben, a formák egyre lágyabbak, ez a kocsik és az épületek divatjában is tükrözõdik.
Speciális maszkok
Rick Baker, a maszkok tervezõje éppen vakációját töltötte a gyerekeivel, amikor a producerek megkeresték. "Nagyon megérintett a forgatókönyv - mondja Baker. - Sok tekintetben arról szól, hogy értékelnünk kellene a körülöttünk lévõ embereket, amíg velük vagyunk."
A film komoly kihívást jelentett, mert "a legnehezebb feladatok közé tartozik az idõs arc realisztikus megjelenítése. Ezzel lehet a leggyakrabban kudarcot vallani. Sokkal könnyebb megtervezni egy idegen lényt vagy egy szörnyet, mert olyat nem látni minden nap. Idõs embereket viszont annál inkább."
A Sandler által játszott szereplõt 17 évestõl egészen öreg koráig látjuk, és a szülõket is három életszakaszban. "Sok szereplõt látunk különbözõ idõkben és életkorban. Mindezt egy csapat tehetséges szakemberrel sikerült megvalósítani, akik komoly tapasztalattal rendelkeznek ilyen típusú munkában" - mondja Baker.
A folyamat elsõ lépéseként minden érintett szereplõrõl fotókat gyûjtöttek. "Ezután sablont készítettünk róluk, majd ezek alapján szobrot. Felvettük videóra a mozgásukat és az arcjátékukat, hogyan mozognak az izmok és hol alakulnak ki mimikai ráncok. Ezekbõl próbáltuk megjósolni, hol mélyülnek el késõbb ráncok, hol fog megereszkedni a bõr az évek multával. Elképzeléseinkrõl PhotoShop terveket készítettünk, és odaadtuk a színészeknek, hogy válasszanak. Egy olyan szépség, mint Kate Beckinsale még idõs korában is gyönyörû. A változások finomak, mégis észrevehetõek.
A legnagyobb kihívást nem õ, hanem Henry Winkler és Julie Kavner jelentette - folytatja Baker. - Õket ugyanis nemcsak öregíteni, hanem fiatalítani is kellett, hiszen látjuk õket fiuk születésekor is, amikor visszafelé megyünk az idõben. Ezért róluk két sablont készítettünk: egyiket a "normál" állapotban, egyet pedig megfiatalítva. Utóbbi annyira megemelte az arcukat, hogy már szinte felért egy plasztikai sebész arcfelvarrásával. A folyamat nagyon kényelmetlen volt a színészek számára, mert a bõrüket feszesre húztuk a nyakuk és az arcuk körül. Gyakorlatilag felragasztottuk a bõrt a szemük alatt egészen a szempillák vonaláig. Ezután óvatosan sminkeltük õket, és kaptak parókát is. Az eredmény meggyõzõ, határozottan sokkal fiatalabbnak látszanak. Kár, hogy Henry öreg és fiatal jelenetei nem közvetlenül egymás után láthatók, mert a változás egészen drámai.
Az ilyesfajta változtatásokhoz a színészek együttmûködésére van szükség - folytatja Baker. - Nagyon nehéz valakit hosszú ideig a székhez szögezni. Én is próbáltam már a székben ülni, ezért tapasztalatból tudom, hogy az idõ mennyire másként múlik annak, aki a maszkot készíti. Amikor egy fejutánzatot készítünk és festünk, egy hétig dolgozunk rajta. Itt legfeljebb egy óra áll rendelkezésre, hogy egy hétre való festést elvégezzünk. A darabok felragasztása, különösen a szilikoné, nagyon kényes dolog. Ha nem vagy óvatos, a rugalmas darabok a felhelyezéskor megnyúlhatnak."
Mielõtt Baker nekiállt volna Sandler maszkjának felrakásához, leült a színésszel megbeszélni, hogy mi vár rá. Sandler bevallotta, hogy ha túl sokáig kell a sminkes székben ücsörögnie, izgõ-mozgó sajtkukac lesz belõle. Baker azonban elmagyarázta neki, hogy muszáj nyugton maradnia. "Azt mondta, nagyon nehezére fog esni - meséli nevetve Baker. - Vigasztaltam, hogy csak pár napig fog tartani, nem úgy, mint A grincs vagy a Bölcsek kövére felvételekor, ahol a színészeknek a három hónapos forgatás minden napján sminkben kellett közlekedniük. Szerencsére nagyon profi sminkesek dolgoztak velünk. Adam sminkjét Bill Corso tette fel, Henryét és David Hasselhoffét pedig a japán Kazuhiro Tsuji.
A film fõszereplõje egy napon felébred, és meglátja magát a tükörben 130 kilósan - mondja Baker. - Azon a napon, amikor a jelenetet felvettük, kb. négy-öt óráig tartó procedúra volt, amíg felraktuk a szilikonból készült arckiegészítõket, a sminket, a hajat, és ráadtuk a színészre a ’kövérjelmezt’. Adam nehezen viselte, de végül örült, hogy kitartott, mert a végeredmény önmagáért beszélt."
Vizuális effektusok
A film vizuális effektusaiért az Imageworks két munkatársa, az Oscar-díjas Jim Rygiel és Peter Travers felelt. "Rejtett effektusnak nevezik azt, amit ebben a filmben meg kellett valósítanunk - mondja Rygiel. - Van néhány jelenet, amikor Michael visszatér a fiatalabb énjéhez, s ezekben az esetekben két különbözõ korú Michael van a színen egyidejûleg. Nekünk kell kitalálnunk, hogyan nézzen és kommunikáljon a két figura." Ehhez az illúzióhoz számítógépes vezérlésû kamerákat használtak, melyek ugyanazt a mozdulatot többször is megismételték. Felvették a fiatalabb és az idõsebb Michaelt, aztán összedolgozták a kettõt; ezért tûnik úgy a nézõnek, mintha egymásra reagálnának.
"A vizuális effektusok a film megjelenésérõl szólnak: hogyan fognak az effektek látszódni a filmen. A speciális effektusok viszont olyan, kézzelfoghatóbb dolgok, mint például az egész helyszínt bepermetezõ esõ - a valóságban is ott vannak az óriási víztartályok és az esõkabátok. Ezzel csinálják meg az összes robbanást akár élõben, akár a blue boksz-technikával. A vizuális effektusokat a felvett képek és részletek összedolgozásával érik el a három-négy hónapos utómunkálatok alatt. Amikor a vágók odaadják nekünk a vágási listájukat, mi döntjük el, hogyan fogjuk összerakni a kért részeket."
A valós idejû filmösszeállítás viszonylag régi technika a vizuális effektus világában. "Ma már létezik az új Genesis digitális kamera - mondja Rygiel. - A filmes anyagok elpiszkolódhatnak, mert úgyis szkennelni, a színeket pedig korrigálni kell. Ezzel a kamerával azonban minden egyenesen a rendszerbe kerül. Azelõtt két-három napunkba telt, míg a filmet a rendszerbe vittük. Most otthagyjuk a forgatás helyszínét, és egy órán belül minden a rendszerbe kerül. Így nagyon sok idõt takarítunk meg. A minõség fantasztikus a blue box eljáráshoz is, nincsen többé szemcsés film."
"time is not money"
