információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Alex Fletcher (HUGH GRANT) kiégett popsztár, akinek a nyolcvanas években magasan állt a csillaga, ma már azonban csak vidéki haknikba hívják. Az egykori idol kap egy utolsó esélyt a visszatérésre, amikor a népszerû énekesnõ, Cora Corman felkéri, hogy írjon számára egy dalt, és énekelje el vele duettben. De van egy apró bibi: Alex évek óta egyetlen épkézláb dallamot sem tudott kifacsarni magából, a dalszövegíráshoz pedig fénykorában sem értett - most pedig néhány nap alatt kellene összehoznia egy ütõs slágert. Szerencsére kéznél van Sophie Fisher (DREW BARRYMORE), Alex kelekótya bejárónõje, akinek csodálatos tehetsége van a dalszövegekhez. Sophie, aki nemrég szakított a sikeres regényíróval, Sloan Catesszel (CAMPBELL SCOTT), eleinte nem akar együttmûködni Alexszel, és a férfi is bizalmatlan a lánnyal. Ám ahogy kapcsolatuk egyre szorosabbra fonódik a zongora mellett (és alatt), kénytelenek leszámolni elõítéleteikkel, hogy megtalálják a szerelmet és a sikert, amelyre mindketten annyira vágynak.
EGY SZTÁR A NYOLCVANAS ÉVEKBÕL
Marc Lawrence, a Zene és szöveg író/rendezõje ifjabb éveiben maga is egy popbanda tagja volt, így belülrõl ismeri azt a világot, amelyrõl a film szól. "Az igazat megvallva csapnivaló zenész voltam, de a zeneszerzés mindig is izgatott - meséli Lawrence, akinek rendezõi és forgatókönyvírói munkásságát olyan sikerfilmek fémjelzik, mint a Két hét múlva örökké és a Beépített szépség. - És régi rögeszmém volt, hogy csinálni kéne egy vígjátékot az alkotás kínjairól és örömeirõl. Ebben a sztoriban a két téma találkozott."
A Flatcher-Fisher szerzõpáros megalkotásához Lawrence a daltörténet legendás szerzõpárosainak életébõl merített ihletet. "Minden létezõ könyvet elolvastam a Gershwin-testvérekrõl, Lennonról és McCartneyról, Elton Johnról és Bernie Taupinról, hogy megtudjam, mik azokat a tipikus konfliktusok, amelyeket egy komédiában fel tudok használni."
A film fõhõse, Alex Flatcher a nyolcvanas években a PoP nevû szuperbanda énekese volt, de a csillaga leáldozott, és ma már csak harmadrangú helyekre hívják fellépni. A szerencse azonban ismét rámosolyog, amikor az egyik legnépszerûbb tinisztár, Cora Corman felkéri egy szám megírására. "Alex esélyt kap, hogy duettet énekeljen egy Britney Spears-kaliberû énekesnõvel - magyarázza Lawrence. - Cora a Madison Square Gardenben akarja elõadni a dalt új albuma bemutató koncertjén. Azért esik a választása Alexre, mert kislánykorában imádta a zenéjét, és mert a retró most különben is nagyon megy. Alex, aki már régóta komolyabb munka nélkül van, kapva kap a felkérésen."
A PoP tagjaként Alex több slágert szerzett, ám dalszövegeket sohasem írt. Ráadásul nyomasztóan rövid határidõ áll a rendelkezésére, és tudja, hogy más zenészek is pályáznak a helyre Cora új albumán. Alexnek néhány napja van, hogy összehozzon egy fülbemászó slágert, amellyel újraindíthatja karrierjét.
Ekkor lép be a képbe a bejárónõ, Sophie Fisher, aki korábban kreatív írást tanult az egyetemen, és sohasem akart dalszövegeket írni. Ráadásul nemrég szakított írásprofesszorával, és lelkileg annyira összetört, hogy az írással is teljesen fel akar hagyni. "De hamar kiderül, hogy Sophie istenáldotta tehetség, akinek különös érzéke van a dalszövegíráshoz" - árulja el Lawrence.
Sophie Alex szobanövényeit jár locsolni, innen az ismeretség. "Amikor elõször találkoznak, Alex nem igazán boldogtalan - fejtegeti Lawrence. - Az élete ugyan leszállóágba került, és elmúltak azok az idõk, amikor a közönség körülrajongta, de kibékült ezzel az állapottal. Egy napon azonban nyílik az ajtó, beviharzik a lakásába egy furcsa tünemény, és teljesen felkavarja az életét.
Sophie lelkiállapota annyiban hasonlít Alexére - folytatja a rendezõ -, hogy pillanatnyilag õ sem akarja megváltani a világot. Nemrég szakított irodalomtanárával és szerelmével, Sloan Catesszel, aki álnok módon regényt írt a kapcsolatukról, és a könyvben gonoszul kifigurázta a lányt. Sophie-t annyira letörte ez az árulás, hogy teljesen fel akar hagyni az írással."
"Két olyan ember találkozik, akibõl kiveszett az ambíció és az önbizalom - veszi át a szót Drew Barrymore, aki Sophie-t alakítja a filmben. - Két elveszett lélek kapaszkodik össze, hogy összehozzon egy dalt, és adjon valamit a világnak."
Alex Fletcher alakítója, Hugh Grant nagyon élvezte, hogy egy "lúzert" alakíthat. "Alex valamikor világhírû énekes volt, most pedig érettségi találkozókon lép fel, negyvenes háziasszonyok elõtt. Megalázó helyzetét megpróbálja humorral viselni, és bemeséli magának, hogy nem is ér ennél többet. Halálra rémül a gondolattól, hogy ismét alkotnia kell. Pedig valamikor tehetséges volt, és élt-halt a zenéért. Sophie azonban feltüzeli, és kizökkenti apátiájából."
A botcsinálta szerzõpáros együttmûködése persze nem zökkenõmentes. Sophie elõször vonakodik a közös munkától, más szerzõtársakat ajánl Alexnek, õ azonban mindegyikkel kudarcot vall. És rájön: vagy sikerül Sophie-ból kifacsarni egy dalt, vagy keresztet vethet a karrierjére. Végül aztán a lány beadja a derekát: bezárkóznak egy szobába, és nekiveselkednek a dalnak.
"Megállás nélkül írnak és vitatkoznak - magyarázza a rendezõ. - És járkálnak és esznek, és írnak és újraírnak, és megpróbálnak közösen összehozni egy nótát. Közben persze egymás idegeire mennek - és észrevétlenül egyre szorosabb kapcsolat alakul ki köztük."
A TÖRTÉNET ÉS SZEREPLÕI
"Amikor elkezdtem dolgozni a könyvön, a fõszerepet eleve Hugh Grantre írtam - árulja el a rendezõ. - Hugh-val korábban már dolgoztam együtt a Két hét múlva örökkében, és nála alkalmasabb színészt elképzelni se tudtam volna erre a szerepre. Zseniális színész, akinek páratlan tehetsége van a verbális humorhoz, úgyhogy igyekeztem minél jobb poénokat a szájába adni."
Grant szerint ez teljes mértékben sikerült. "Kevés olyan forgatókönyvvel találkoztam, amelyen olvasás közben hangosan kellett nevetnem: ez ilyen volt" - mondja a színész.
A nõi fõszerepre Lawrence elsõ számú jelöltje Drew Barrymore volt. "Drew roppant természetes, és elképesztõen vicces. Ugyanakkor van benne egyfajta sebezhetõség. És ha elmosolyodik, minden nézõ vele mosolyog. Ez olyan adottság, amire nem lehet tanulással szert tenni."
Barrymore tétovázás nélkül igent mondott a felkérésre. "Nagyon szeretem Marc filmjeit - meséli a színésznõ. - Egy kicsit a negyvenes-ötvenes évek komédiáira emlékeztetnek, amelyekben férfi és nõ még valódi szellemi párviadalt vívott. Tetszett a két fõszereplõ figurája is: kiegyensúlyozott karakterek, és mindkettõnek megvannak a sajátos rögeszméi, a maga életstílusa."
"A szereposztás azért volt olyan szerencsés - magyarázza a rendezõ -, mert Hugh és Drew lelkialkata tûz és víz, ugyanúgy, mint Alexé és Sophié. Elég benézni a lakókocsijukba: Hugh-é mindig nett és takaros, Drew-é viszont tömve van emberekkel, mindenfelé ruhák hevernek, kutyák rohangásznak. Ez a karakterbeli eltérés különleges vibrálást adott a közös jeleneteknek."
Cora Cormant, a tinisztárt, aki akaratlanul összehozza Alexet és Sophiet, Haley Bennett alakítja. "Nagyon határozott elképzeléseink voltak a figuráról - árulja el a rendezõ -, és sokáig keresgéltünk, míg rátaláltunk Haleyre. Õ tökéletesen megfelelt az elvárásainknak: gyönyörû volt, csodálatosan énekelt, és kiválóan játszott."
Bennettel madarat lehetett volna fogatni, mikor megtudta, hogy õ alakíthatja a filmben a többszörös aranylemezes fiatal popcsillagot. "Azért költöztem Kaliforniába, hogy színész és énekesnõ legyek, és ezzel a szereppel mindkét álmom teljesült - lelkendezik a fiatal színésznõ. - Cora nagyon érzékeny és kifinomult, ugyanakkor, mint minden sztár, kicsit õrült. Több popsztár is magára ismerhet benne, mert létezõ modelleket használtam a megformálásához."
Alex menedzserét, Christ a háromszoros Emmy-díjas Brad Garrett alakítja. "Chris hosszú évek óta Alex társa. Együtt voltak a dicsõ nyolcvanas években, amikor a lányok bugyikat dobáltak Alexnek a színpadon, és kitartott mellette az ínségesebb idõkben is - magyarázza a figuráról Garrett. - Chris borzasztó lelkes, mikor megtudja, hogy Alex milyen lehetõséghez jutott, és mindent megtesz, hogy újraindítsa barátja karrierjét."
Sophie nõvérét, a PoP együttes régi, mindenre elszánt rajongóját Kristin Johnston játssza. "Rhonda a gimiben valóságos Alex-mániában szenvedett, a banda minden koncertjére eljárt, és a szobáját kitapétázta Alex plakátjaival - meséli a figuráról Johnston. - Amikor megtudja Sophie-tól, hogy kishúga az õ kamaszkori ideáljával dolgozik, lázba jön, és õ is mindenütt ott akar lenni Alexszel. Elsõ találkozásuk nem túl szerencsés: egy érettségi találkozón látja viszont Alexet, ahol a hajdani sztár néhány régi dalt énekel. Rhondát elborítják az emlékek, felrohan a színpadra, és halálra rémíti a férfit."
Fontos epizódszerepet kapott még a filmben Campbell Scott: õ alakítja Sophie irodalomprofesszorát, aki összetöri a lány szívét. "Sloan egy hernyó - ismeri be Scott -, de a maga módján nagyon vonzó figura. Van egy verekedésük a filmben Alex-szel: két puhány értelmiségi csap össze, úgyhogy a bunyó elõbb véget ér, mint ahogy elkezdõdött."
ZENE
Rendezõi szempontból a Zene és szöveg legnehezebb részét a betétdalok kiválasztása jelentette. "Tömérdek számot végighallgattam - meséli Lawrence -, hogy megtaláljam a legmegfelelõbbeket. Nem egyszerûen fülbemászó slágereket kerestem, hanem olyanokat, amelyek kifejezik a szereplõk érzelmeit, és elõreviszik a történetet.
Alex nagy korszaka a nyolcvanas évekre esett - folytatja a rendezõ. - Kellemes, könnyed, nem túl nagyigényû, de szerethetõ számokat írt, és ez a stílus tökéletesen illett a karakteréhez."
Alex és Sophie közös szerzeményét, a "Way Back Into Love"-ot a rendezõ régi barátja, Adam Schlesinger komponálta, akinek a Nyomul a banda címû Tom Hanks-filmhez írt betétdalát korábban Oscar-díjra jelölték.
"Adam zseniális - áradozik Lawrence. - Ez a nóta pár sorban többet mond el, mint száz oldal dialógus."
Schlesinger így vall a dal születésérõl: "Marc odaadta nekem a forgatókönyv korai változatát, és elmagyarázta, hogy lesz benne egy duett, amit Alex és Sophie ír Corának. Ez nagyon kemény dió volt, mert egy olyan szerzeményt kellett összehoznom, amit két szereplõ ír egy harmadiknak, ugyanakkor önmagában is megáll a lábán."
"Már csak néhány hét volt a forgatásig, és a szám még mindig nem készült el - meséli Lawrence. - Naponta hívogattam Adamet, mert nyilvánvaló volt, hogy ha nincs dal, nincs film sem."
"Nagyjából ugyanazt a pánikot éreztem, mint Alex" - vallja be Schlesinger, aki a végsõ határidõre természetesen leszállította a zenemûvet.
A PoP egykori nagy slágerét, a "Pop Goes My Heart"-ot Andrew Wyatt és Josh Deutch szerezte. A stáb elkészítette a szám videóklipjét is a nyolcvanas évek stílusában, õskori videótrükkökkel, felfõnözött frizurákkal és testhez simuló dresszekben tekergõzõ táncosokkal. A különleges alkotást a film elején láthatják a nézõk.
Grant maga is nagyon élvezte Alex nyolcvanas évekbeli flashbackjét. "Pokolian jól szórakoztunk a videó felvételeinél. Szinte minden snittben más jelmezt viseltünk, és annyi arcfesték volt rajtunk, mint egy párizsi madamon."
A dalkeresés talán legszerencsésebb pillanata az volt, amikor Lawrence kisfia, a 12 éves Clyde is elõállt a saját szerzeményével. "Egy balladát írt a PoP számára ’Dance With Me Tonight’ címmel - meséli a rendezõ. - Nekem nagyon tetszett, de én persze elfogult voltam, úgyhogy megmutattam másoknak is, a szerzõ kilétét titokban tartva. Mindenkinek bejött, és be is tettük a filmbe. Clyde volt a legolcsóbb szerzõnk: két Mets-jegyben sikerült megalkudnunk."
SZTÁR SZÜLETIK
"Amikor elõször beszéltem Hugh-val a filmrõl, elsápadt, és közölte: nem játszik semmilyen hangszeren, és sem énekelni, sem táncolni nem tud, úgyhogy semmi jóra ne számítsak - meséli mosolyogva Lawrence. - Forgatás elõtt hetekig énekórákra járt, tánc- és zongoraleckéket vett, szóval iszonyúan megdolgozott azért, hogy hitelesen alakíthasson egy valamikori popsztárt."
"A zenei elõéletem nagyjából annyi volt, hogy kilencéves koromban egy évig zongorázni tanultam Andrew Lloyd Webber édesanyjától - veszi át a szót Grant. - De Marc a legjobb mestereket szerzõdtette mellém, akikkel öröm volt tanulni."
Grant ének- és zongoratanára Michael Refter volt. Õ így emlékszik a felkészülés idõszakára: "Énekleckékkel kezdtük, aztán egy-két hét után a zongorajáték alapjaival kezdtünk ismerkedni. Hugh egyik korábbi filmjében, az Impromtuben már játszott zongoristát, mégpedig nem is akárkit: magát Chopint alakította. De ott elég volt imitálnia a zongorázást, itt viszont ténylegesen játszania kellett a hangszeren. Naponta hosszú órákat gyakorolt, és végül eljutott arra a szintre, hogy a ’Dont’t Write Me Off’ címû dalt teljesen egyedül adta elõ sok száz statiszta elõtt."
Barrymore felkészítése egyszerûbb volt, mert neki nem kellett közönség elõtt énekelnie a filmben. "Drew eleinte feszült és ideges volt - meséli az énektanár -, de aztán kinyílt, és saját maga számára is meglepõ fejlõdést produkált."
Dan Karaty koreográfus legnehezebb feladata az volt, hogy Hugh Grant mozgását a nyolcvanas évekbeli sztárokéhoz igazítsa. "Duran Duran és Wham klipek tömegét néztük meg, és kiválogattuk a leghatásosabb elemeket. Találtunk néhány jópofa Tom Jones-stílusú mozdulatot, amit Hugh remekül begyakorolt, és frenetikus sikerrel adott elõ a negyvenes hölgyekbõl álló statisztéria elõtt."
Könnyebb dolga volt a felkészítõ szakembereknek a tinisztárt alakító Haley Bennettel, aki mind az ének, mind a tánc terén komoly elõképzettséggel rendelkezett. "Corával öröm volt dolgozni - meséli Karaty. - Olyan magabiztosan mozgott a színpadon, hogy eleinte azt hittem, Lawrence egy valódi popsztárt talált a filmhez."
NEW YORK-I RETRO
A Zene és szöveget néhány jelenettõl eltekintve az elejétõl a végéig New Yorkban forgatták, mégpedig a rendezõ szûkebb pátriájában, a West Side északi részén. "Csupa szívemnek kedves helyszínt választottam - meséli Lawrence - Alex házának külsõ felvételeihez az én házamat használtuk, a filmben látható elõcsarnok az én házam elõcsarnoka, és még a portást is ugyanúgy hívják a filmben, mint az én portásomat."
Alex vidéki fellépését a Long Islandtól nem messze fekvõ Farmingdale-ben vették fel, a Madison Square Garden-beli koncert jeleneteit pedig a New York állambeli Coliseumban rögzítették.
"Ez egy igazi New York-i film - állítja a rendezõ. - Ez a világ legvibrálóbb városa: itt bármi megtörténhet az emberrel."
Bár a Zene és szöveg napjainkban játszódik, a nyolcvanas évek nagyon markánsan jelen van a filmben. "Alex ekkoriban volt a csúcson - fejtegeti Lawrence -, s ha becsukja maga mögött az ajtót, ma is ide álmodja vissza magát. És lakásában is számtalan rekvizitum idézi ezt az aranykort."
Jane Musky díszlettervezõ és csapata szakajtónyi régi magazint lapozott át, hogy ráhangolódjon a korszak hangulatára. "Megterveztük a PoP plakátjait, összes lemez- és CD-borítóját - meséli Musky. - Csináltunk egy csomó fényképet Alexrõl és az együttes tagjairól különféle nyolcvanas évekbeli ruhákban, és elkészítettük a PoP pályafutásának fiktív dokumentációját: újságcikkeket, magazin-címlapokat és posztereket a bandáról."
Susan Lyall jelmeztervezõ ugyancsak mélyen beleásta magát a "dekadencia évtizedének" stílusába. "Hatalmas válltöméseket használtak - magyarázza Lyall. - A nadrágokat derékban sokkal magasabbra szabták, mint ma, és nagyon jellegzetesek voltak a korszak frizurái. Ma már mindez elég idegenül hat, pedig nem is volt olyan nagyon régen."
Lyall legfontosabb mintája a nyolcvanas évek szupercsapata, a Duran Duran, és annak frontembere, Simon Le Bon volt. "Nem akartam Alexbõl ásatag figurát csinálni - folytatja a jelmeztervezõ. - Alex helyes, jóképû pasi, aki valamikor a csúcson volt, és nem adta fel a reményt, hogy egyszer még visszakerül oda. Öltözködésében ugyanakkor ott kísért a nyolcvanas évek: rengeteg gyûrût hord, kis nyakláncokat, jellegzetes módon köti meg a sálját, és persze mint annyi rocksztárt, õ is él-hal a tornacsukákért."
Cora jelmezeinek megtervezésekor Lyallnak jó húsz évvel elõre kellett pörgetnie belsõ idõgépét. "Cora igazi tini, és az öltözködése abszolút trendi - magyarázza Lyall. - A dalai és minden megnyilvánulása telítve van szexualitással, és természetesen a ruhái is ehhez igazodnak."
Lawrance azt szerette volna, ha a Granttel elõadott duettben Cora megjelenése egyszerre klasszikus és modern, ugyanakkor erõteljesen ellenpontozza Alexét. "Szatén szmoking-zakót terveztem Haley számára - meséli Lyall -, amelyben egy kicsit Judy Garlandot idézi. Hugh-ra pedig fekete bársonyöltönyt adtam: szerintem nagyszerûen mutatnak együtt."
"time is not money"
