információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
"L. látási képessége nem javult, inkább rosszabbodott, az orvos szemoperációt javasol, de L. fél az altatástól és én is félek, nem merem az új mûtétet ajánlani, sem elutasítani, reábízom a döntést. A halál kettesben, egyidõben a legnagyobb ajándék lenne mindkettõnknek. Ebben az évben személyes ismerõseink közül már a sereghajtók is elmentek. Nincs bennem semmiféle tiltakozás az elmenés ellen, csak a meghalás módja nyugtalanít. Rá kell bízni a sorsra. Megéltük a teljes életet."
A görög sorstragédiákba illõ sorsot a férfi írásaiból, belsõ monológjaiból, európai emlékeibõl, a hétköznapok mikrovilágából és a leépülés folyamataiból követhetjük végig.
Hetente egyszer bejárónõ, két-három hetente telefon Amerika túlsó felérõl, az örökbefogadott fiúktól, aki családja révén inkább amerikai, mint magyar. Hírek a hazából, ahol már ünnepelnék, hazavárnák, de õ nem mehet. Fogadalmat tett, hogy amíg egyetlen orosz katona csizmája tapossa a szülõföldet, addig nem megy haza, és egyetlen sorsát sem publikálhatják.
Ehhez az elhatározáshoz életet végéig eltökélten ragaszkodott.
MS. Író. A huszadik századi magyar irodalom ünnepelt, majd agyonhallgatott és ma újra felfedezett nagy alakja. Emigrált a fasizmus elõl, majd újra - és végleg - a kommunizmus elõl, nem vállalt "bûnrészességet" és félt, hogy hallgatni sem engednék.
A felesége, aki abszolút epizódszereplõ volt, most fõszereplõvé lép elõ, és vele az a férfi is, aki érzelmeirõl, magánügyeirõl korábban szemérmesen, tartózkodóan hallgatott. "Éjjel és nappal csak Vele törõdöm. Iparkodom elviselhetõvé tenni az állapotot, ahogy lehet. Mintha már nem is lenne külsõ személyiség, teljesen azonos vagyok Vele."
Egy napon muszáj kórházba vinni az asszonyt. A kórházban a férfi naponta találkozik a magatehetelen, tolószékben ülõ haldoklókkal, akik kisminkelve, frizírozva színes, divatos holmikban, mintha a halál maszkabáljára indulnának. Hálaadás napján írja: "Mély hála, hogy találkoztam Vele és együtt éltünk le a teljes életet. Mély hála. És mindenen túl elmondhatatlan fájdalom."
Felesége létezése - mert már nem él a kórházban, csak létezik - még tartoztatja, de már készül. Egy városi fegyverkereskedésben vásárol egy pisztolyt, majd beiratkozik egy lõtéri tanfolyamra, ahol a tizenöt évestõl minden korosztály jelen van, és célozni tanul.
Egy napon szelíd ünnepélyes mosollyal fogadja az ápolónõ - szavak nélkül is megérti: utoljára ülhet felesége ágya mellé.
Mindösszesen hárman vannak jelen, amikor az asszony hamvait egy motorcsónakról - mint valami modern Kháron ladikról - az óceánba szórják. A szertartás egyszerre abszurd és fenséges. Benne az írók örök hódolata az óceán elõtt, és a mérhetetlen veszteség.
"A magány körülöttem olyan sûrû, mint a téli köd, tapintani lehet" jellemzi az elkövetkezõ két évet. Egy láda mélyén sok apró kockás füzetet talál, felesége évtizedek óta vezetett naplóit. Ezeket olvasgatja s egyre inkább a múlt lesz a jelen.
Miközben szinte tárgyilagosan várja a halált, aggódva figyeli magát, nehogy elmulassza, amikor még maga választhatja meg a pillanatot. "De a meghalás lehet probléma, különösen a mostani idõkben, amikor kitalálják a mesterséges létezés trükkjeit" - írja egyik utolsó levelében.
Váratlanul - két heti kómában fekvés után elveszti fogadott fiát J-t is. "Elment az utolsó ember is, akihez még közöm volt" - konstatálja. Csak a fájdalom ébreszti rá, hogy mennyire szerette. Menye, unokai udvarias amerikaiak, egyetlen sorát sem olvasták soha, fogalmuk sincs, ki az a Márai Sándor.
Utolsóként egy magyar riporter látogatja meg. Arról próbál beszélni Vele, hogy most már igazán hazatérhetne, minden változóban van.
Az utolsó bejegyzés 1989. január 15-én: "Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom, itt az ideje ..." és eldördül a lövés, egy következetes élet következetes befejezése. Vajon visszatartotta volna-e, ha tudja, hogy pár hónap és az oroszok kivonulnak Magyarországról?
A történet akkor is drámai erõvel bírna, ha fõhõse nem óriási személyiség és alkotómûvész lenne.
Ez a halál nagy története.
Ez az emigrációs lét nagy története.
Ez egy holtomiglan-holtodiglan története.
A "haza" nagy története. A hazáé, amely számára az anyanyelvben lakozik.
A lényegre csupaszított történet, amelyben premier módón jelennek meg a szerelem, az összetartozás, a halál, valamint a hovatartozás kérdései - alig pár helyszínen játszódik. Ennek ellenére fontos alkotói szándék azonban, hogyha csak utalásokban is - emlékek, álmok formájában - az egész huszadik század felidézõdjön a nézõben. Ugyancsak fontos, hogy a film képi világa, pátosztól mentes, de érzelemgazdag legyen, melyben a legapróbb tárgyaknak, jelenségeknek is arca van.
Álmok, emlékek, az európai helyszíneken: Kassán, a szülõvárosban, Budapesten, Nápolyban, Rómában, Párizsban, Berlinben és New Yorkban, a Föld felszínén szövik át a film történetét.
És írás, folytonos írás és gondolkodás, állandó küzdelem a lényeg megõrzéséért és kifejezéséért. Egy huszadik századi magyar író egyetemes érvényû sorsának története, felhasználva a film adta képi-, hangi-, és zenei eszközök katartikus lehetõségeit.
"time is not money"
