információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Egy másik megközelítés
Laurent Tirard, társforgatókönyvíró és rendező:
"Azt képzelhetnénk, hogy nagy Molière-rajongó vagyok és hogy régóta meg szerettem volna csinálni ezt a filmet, de egyáltalán nem erről van szó. A terv majdnem véletlenszerűen született A "Mensonges et trahisons" (Hazugságok és árulások) c. első nagyjátékfilmem bemutatójakor jöttem rá, hogy amit én eredeti filmnek és egy kicsit újdonságnak tartottam, az csupán egy a harmincasokról szóló filmek közül. A reakcióm erre az volt, hogy soha többet nem csinálok kortárs vígjátékot és hogy olyan filmen dolgozzak, amely nem hasonlít a többire. A "Hazugságok és árulások" forgatásakor tetszett, hogy kis jeleneteket forgattam az őstörténetből, a középkorból, a XIX. századból vagy a 80-as évekből. Tehát a modern témájú, időben tőlünk távol álló kosztümös vígjáték ötlete vonzott igazán. A terep nyitva állt előttem.
Emlékeztem, hogy szívesen olvastam a Mizantrópot a gimnáziumban, de azóta nem lapoztam fel. Újra belemerültem tehát és érettebben, tapasztaltabban, sokkal többet jelentett nekem most, mint akkor! Hirtelen kedvem támadt Molière-t olvasni. Felfedeztem a Tudós nőket, amit egyáltalán nem ismertem. Nagyon megszerettem ezt a kitűnő darabot. A szavak varázslatán túl, a szituációk egyetemlegesek, időtlenek voltak és Molière kiegészítette ezeket az egyetemes emberi természettel. Hogyan válasszak a két darab közül? Hogyan adaptáljam? Az Embergyűlölő nem volt elég, a Tudós nők sem. Ezzel párhuzamosan természetesen érdekelt a szerző és elkezdtem olvasni az életrajzait." (!)
"Azért, hogy én és társforgatókönyvíróm, Grégoire Vigneron megfelelő tervet hozhassunk létre, át kellett rágnunk magunkat mindazon, amit Molière írt és személyes életrajzán is, hogy mindent összegyűjthessünk. Létre kellett hoznunk egy képzeletbeli találkozót a szerző és művei között. A filmnek Molière darabjainak szellemét kellett hordoznia és mindemellett tükröznie kellett azt, hogy mi mit gondolunk róla.
Marc Missonier, producer: "A "Mensonges et trahisons" után Olivier Delbosc és én szerettünk volna újra együtt dolgozni Laurenttal. Több tervet mutatott nekünk és ez azonnal megtetszett mindkettőnknek. Egy ilyen téma feldolgozása Laurent és Grégoire felfogásában nagy lehetőségeket rejtett magában. Egyszer csak életet leheltek a témába, amely így távol áll a klasszikus képektől és az akadémizmustól, amelyet gyakran hozzákapcsolnak Molière-hez. Megközelítésük mindent megváltoztatott. Még ha az ötletük puszta fikció is, megvolt az az érdeme, hogy felelevenítette a mítoszt, és elmerítsen minket abban, ami műveiben a legélénkebb, a legviccesebb, a legmeghatóbb és a leginkább időtlen."
Egy ember a mű középpontjában
Laurent Tirard: "Grégoire-ral sok szempontból hasonló a véleményünk az életről és hasonló dolgokon nevetünk. Technikai szinten is jól kiegészítjük egymást. Én főleg a történet megalkotásával és strukturálásával foglalkozom, Grégoire főleg a személyek kidolgozásával. Segített, hogy elmélyítsem és kiaknázzam a figurákat. Eléggé hasonló környezetből származunk, de teljesen más az élettapasztalatunk. Védett életet éltem és bölcselkedő vagyok. Ennek az az előnye, hogy pontosan írok, ami megnyugtatja Grégoire-t. Ő jobban belemerült az élet mélységeibe és jobban ismeri, mint én. Mielőtt vele dolgoztam volna, borzasztó logikusan működő figurákat hoztam létre, és ő meg tudta nekem mutatni, hogy az emberek ritkán cselekednek így!"
Grégoire Vigneron: "Molière műveit olvasva, közel éreztük ezeket magunkhoz, mivel műveiben szorosan összekapcsolja az erkölcstanulmányokat egy jelentős társadalomrajzzal. Molière feltalálta a társadalmi vígjátékot, amit annyira szeretünk és amit például Woody Allen alkalmaz".
Laurent Tirard: "Több életrajz létezik Molière-ről. Vannak olyanok, amelyek nagyon jól dokumentáltak, szinte klinikai esettanulmányok, de túlságosan hidegek. Mihail Bulgakov regényes életrajza sok irodalomtörténész méltatlankodását váltotta ki, de szerintünk sokkal emberibb fényt vetett személyiségére. Az életrajzírók sokszor elkövetik azt a hibát, hogy ki akarják emelni Molière értékeit, és meg akarják mutatni hihetetlen zsenialitását. Miközben idealizálják a személyiségét, távol kerülünk. Ezzel szemben hibái, az önirónia hiánya, nevelhetetlensége, gyávasága, ezek leszállítják a piedesztálról és közelebb hozzák hozzánk".
Grégoire Vigneron: " Nem az volt a célunk, hogy értekezést készítsünk Molière-ről. Történetünk fikció, amelyet munkája és szelleme közvetlenül inspirált. Valóban bebörtönözték és ezután tűnt el ..."
Laurent Tirard: "Az 50-es évek életrajzai több hónapos eltűnésről beszélnek.
Még ha ezt manapság vitatják is, úgy döntöttünk, hogy ezt az időszakot dolgozzuk fel, amely abban a pillanatban következik be, amikor Molière legnagyobb színészi bukása történik, az előtt a vidéki turnéra való indulás előtt, amely igazi kezdete karrierjének. Úgy döntöttünk, hogy ebből a rejtélyből, ebből a hiányból hozzuk létre a film gerincét. Ugyancsak törekedtünk arra, hogy mindent átolvassunk műveiből, minden jelenetet elemezzünk, hogy átitasson bennünket. Ez egy igazi öröm volt, mert a tiszta komédia felé fordultunk így és elkezdtük megérteni darabjai működési mechanizmusát. Három hónapon keresztül jegyzeteltünk, jelenet-ötleteket találtunk ki, vígjátékok alapelemeit, vagy csak néhány mondatot emeltünk ki. Így összegyűjtöttünk egy kicsit kaotikus nyersanyagot anélkül, hogy azonnal egységbe akartuk volna rendezni. Az az öröm, amit eközben a gyűjtőmunka során átéltünk, igazán megváltoztatta az írásmódunkat. Grégoire számára és számomra is, van egy Molière előtti és egy Molière utáni időszak.
A szobránál sokkal emberibb
Grégoire Vigneron: "Ahhoz, hogy egy olyan személyiséget, mint Molière megközelítsünk, el kell felejteni történelmi súlyát. Először is, ő egy hős, akit szeretünk. Ráadásul nagy alkotó és hihetetlenül termékeny, mégiscsak két hét alatt írta meg a Tartuffe-öt! Emellett egy kicsit gyáva is. Erről van egy érdekes anekdota. Sok ember ismerte fel magát darabjaiban és sokan megbántódtak. Egy napon, Versailles folyosóin egy öreg katona, aki felismerni vélte magát Molière egyik darabjában, úgy tett, mintha meg akarná ölelni. Molière közelebb lépett hozzá és a katona az öltönye egyik gombjával megsértette Molière arcát. Ebben a korban, ilyen helyzet általában másnap reggeli párbajjal járt. Párbajjal, amelyben Molière biztosan veszített volna. És Molière úgy tett, mintha nem vett volna észre semmit, és elment! Az előszavai tele voltak hízelgéssel. Képes volt arra is, hogy hátat fordítson a hatalmasságoknak, mert őszintén írt, az ártatlanság és spontaneitás keverékével. Mindezek az ellentmondások, szenvedélyei, paradoxonjai, más megvilágításba helyezik , mint az a kép, ami róla kialakult. Ember volt, érzékeny, és mindazt, amit leírt, előtte átélte és megfigyelte!"
Grégoire Vigneron: "Más jelentős tény a személyiségében: Molière-t élénken foglalkoztatta előadásai bevétele. Egy társulatot irányított és küzdött a sikerért. Jó érzéke volt a marketinghez és a kommunikációhoz. 22 éves korától 37 éves koráig robotolt, volt ideje megismerni a terepet, a szakma és a közönség valóságát. Mikor Párizsba érkezett, igen jól kamatoztatta népszerűségét és emberismeretét is. A darabjai olyanokká váltak, ahol jelen kellett lenni, még sztárokat is vásárolt a Hôtel Bourgogne-ból. Lagrange-nak köszönhetően, aki a társulat iratait vezette, pontosan ismerjük a bevételeket, és ha valami nem jól működött, Molière kész volt rá, hogy újraírja!"
Laurent Tirard: "Azt hiszem, hogy sokkal összetettebb volt, mint amilyen kép kialakult róla. Érzékeny volt, túlzottan is, képes megalomániás kitörésekre, nagy depresszióra és reményvesztésre, és nem volt túlságosan magabiztos.
A rendező: "A filmben Molière egy rettenetesen lelkes fiatalember, aki bizonyos módon szakít a környezetével, és egy olyan helyzetben találja magát, ami arra kényszeríti, hogy szembenézzen önmagával. Találkozása Elmirával, aki nála idősebb, de vonzó is, felfedezést jelent számára. Az, aminek a nő tekinti, megmutatja neki a követendő utat. Ez a film fikciója."
Grégoire Vigneron: "A valóság más. Műveiben elmélyülve megértettük, hogy az életútja lehetővé tette, hogy az legyen, ami volt. Egy kárpitos fia, művész és vállalkozó. Molière-nek van érzéke a kézművességhez, ami megjelenik a darabjaiban. Ami Moliére-t a többi szerzőtől megkülönbözteti, hogy mindenekelőtt színész volt. Nem a szavak szeretete miatt kezdett el írni, hanem azért, hogy játszhasson. Nem szobaszerző, hanem színészszerző. A jezsuitákhoz járt Clermontba, ahol alapos képzést kapott. Az apja kényszerítette, hogy jogot tanuljon Orléans-ban. Tehát pontos teoretikus alapjai voltak, az érzelmi és fizikai szenvedés tapasztalatával fűszerezve. Fiatalon, 10 éves korában veszítette el az édesanyját. Beteges volt, mert nehezen lélegzett. Nem volt élettől kicsattanó, és ezt a végletekig ki is használta. Nagyapja elvitte megnézni a csepűrágókat és a színészeket a Pont Neuf-re, és ez nagyon korán mély benyomást tett rá. Mindezek a nagyon különböző tények tették lehetővé, hogy az legyen, aki volt."
Megszemélyesíteni - több, mint egy szerep
Laurent Tirard: "Ismereteink és a konkrét anyag birtokában elkezdtük a film felépítését, kiválasztottuk azokat az alakokat, akiket a legfontosabbnak tartottunk. Sokat ki kellett hagynunk, ami gyakran fájdalmas volt. Néhány alakra koncentráltunk, sokat többől olvasztottunk össze. Így Célimène keverék az Mizantróp Célimène-jéből, a Tudós nők Philaminte-jéből és a Kényeskedők alakjaiból. Még Jourdain is keverék. Molière-ünk megalkotásához is felhasználtuk más alakok jellemvonásait."
Grégoire Vigneron: "Annyira átitattak bennünket a művek, amelyeket újra és újra elolvastunk, hogy a szöveg ritmusa már magától jött. A kapcsolat aközött, amit Molière-től vettünk és amit mi írtunk, elég könnyen létrejött."
Laurent Tirard: "Soha nem írunk konkrét színészek számára, részben már csak babonából sem. Ha egy adott színészre gondolunk, ez természetesen jobban megjeleníti a személyiséget, de ha visszautasítja a szerepet, sajnálhatjuk az arcot és a hangot és ez tényleg rettenetes! A filmben minden szereplő nagyon különböző volt, erős személyiségek, változatos működési módok. Mellérendelt főszereplőkről beszélhetnénk... Minden egyes alak esetén meg kellett változtatnom a gondolkodásomat."
"A koncepció lényegéből fakadóan, Molière alakja gyakran néző a filmben, főleg Jourdain-nel szemben. Találkozik a szereplőivel és ő is egy közülük. Tartuffe, ami lehetővé teszi, hogy a cselekmény mozgatója is legyen. Egy olyan színész, aki nem képes felhívni magára a figyelmet, hamar unalmassá vált volna. Romain Duris-nél reméltem, hogy megtalálom ezt a figyelem felkeltési képességet, azt, hogy életet tud vinni Molière-be, minden előzetes gondolaton túl. Többet adott, mint amit reméltem. Romain olyan személyiség, olyan intenzíven jelen van, hogy azonnal észrevettem a forgatás alatt és ezek a tulajdonságai elsődlegesek voltak a figura szempontjából. Meglepett, és ő maga is bizonyára meglepődött, hogy milyen érzéke van a komédia iránt. Néhány jelenet a filmben tisztán vígjátéki munkát jelentett, mint például amikor nevetségessé teszi a behajtókat, amikor a ház összes lakóját kifigurázza Elmirának, vagy amikor az utolsó jelenetekben el kell játszania a színpadon Molière összes darabját. Romain soha nem játszott színpadon, még kevésbé klasszikus színházat és igazi ismeretlen volt. A forgatás harmadik napján Scapin furfangjait kellett játszani. Amikor Romain kezdett, mindenkit meglepett. Tökéletesen megragadta a jelenetet, pontos volt, fesztelen és élvezte a helyzetet. Romain mindig rengeteget készül, amikor olyan területre kerül, amit nem ural teljes mértékben. Hatalmas munkaképessége és professzionalizmusa nagy benyomást tett rám. Végül is, úgy gondolom, hogy egy élénk, érzelmekkel, kétségekkel és ötletekkel teli fiatalembert alakít, aki a figurához férfias karizmát és jelentős modern szellemet adott hozzá."
Laurent Tirard folytatja: "Elgondolkozhatunk rajta, miért akartam Jourdain szerepét Fabrice Luchini-nek adni. Az őrültsége kellett nekem, az a képessége, hogy egy jeleneten belül is képes hangulatot váltani. Kevés színész tud ennyiféle különböző árnyalatot eljátszani. Fabrice sokáig habozott, hogy játsszon-e a filmben. Végül is, ha valakit Franciaországban a francia nyelv, a szöveg és Molière specialistájának lehet tekinteni, akkor ő az. Erre egy fiatal rendezővel találta magát szemben, aki csinált egy bizonytalan első filmet, és bejelentette, hogy most Molière-ről akar filmet csinálni! Bizonyos értelemben a tilosba jöttem vadászni. Ráadaásul Jourdain úr szerepét ajánlottam fel, és sok nehézséget okozott neki, hogy megszabaduljon azoktól a kliséktől, amelyek mindenkiben élnek: a nagy szamár, a boldog együgyű, teljesen nevetséges, teljesen műveletlen alakja - ami Fabrice szöges ellentéte. Az első találkozásunkkor azt is megkérdezte, hogy abból a perverz vágyból kértem-e fel, hogy megalázzam - ekkor nagyon megnevettetett! Nehezen tudtam meggyőzni, hogy számomra Jourdain egy sokkal összetettebb figura, és hogy egy hozzá hasonló kaliberű színészre van szükségem, hogy felborítsam mindazokat a képeket, amelyeket a figura neve felidéz. Egyébként, ha Jourdain-nek hívják is, Molière több polgáralakjából jött létre: Orgon a Tartuffe-ben, Chrysale a Tudós nőkben. Első pillantásra megvetésre méltónak tűnhet, de gyorsan rájövünk, hogy ettől jóval árnyaltabb figura és még megható is. Összetett lény, aki egyedül hozta létre önmagát és sikerét csak magának köszönheti. A társadalmi felemelkedés iránti vágya hajtja arra, hogy el akarja csábítani Célimène-t, aki számára a nemességet személyesíti meg. Bármennyire is erős és intelligens, gyermekké is válhat, akit orránál fogva lehet vezetni. Nem tartottam színészi karakterével ellentétesnek, inkább egy közös vonás felhasználását aközött a Jourdain között, akit elképzeltem, és Fabrice között, akit egy gyermekihez hasonló naivitással határoznék meg. Fabrice-nak van egy teljesen naiv színészi oldala, amely egyáltalán nem tűnik mesterkéltnek. Végső soron megvan az az összetettsége, amit reméltem és a figurához egy olyan emberi vonást ad hozzá, amit más színésznél nem találtam volna meg."
A rendező: "Elmira szerepére, furcsa módon nem találtam meg Franciaországban a báj, az érettség, a temperamentum és a lágyságnak azt keverékét, amelyet a szerep igényelt. Ezen a figurán keresztül, a mi férfinézőpontunk is megjelenik - nagy gyerekek, akik nem nőnek fel soha - a nőkről, bölcsességükkel, világosságukkal és irántunk érzett szeretetükkel. Miért ment hozzá Jourdain-hoz? Valószínűleg nem volt más választása. De a számára kirótt létezésben megalkotja saját életét, mint szerető anya és férje barátnője. Becsüljük őt."
"Az első dolog, ami meglepett Laura Morante filmjeinek felfedezésekor, a tekintetének ereje, ami intenzitást és melankóliát áraszt. Ugyanakkor, amikor mosolyog, az arca teljesen felragyog. Laurának természetes eleganciája van, és akcentusa szépen egészíti ki a figurát.
Laura nagyon jól beszél franciául, de akcentusa mégis beszédképzésben és ritmusban problémát jelentett. Sokat készült a szerepre és gyorsan megértettem, hogy a probléma inkább egy olyan szorongásból fakad, amit ő maga érzett a szöveggel szemben. Jobban, mint bárki más a társulatban, tartott Molière súlyától, szövegei megszentelt jellegétől és jelentőségétől. Az összes darabját elolvasta és félt, hogy elárulja őket. Ez a lelkiismeretesség dicséretes volt, de jelentősen akadályozta a munkában. Meg kellett győznöm arról, hogy felejtse el a szöveget, lazítson és élvezze a játék örömét. Szüksége volt arra, hogy beszéljen a figuráról és biztos legyen abban, amit csinál. Neki voltak a legjobb ötletei. Sosem felejtem el a nevetését azon a vacsorfán, ahol Tartuffe lelepleződik - nem volt eltervezve, sőt... Fantasztikusat alakított. Egy világos, szerető, csábító, az utolsó pillanatokig megható Elvira. Ez kellett ahhoz, hogy Molière szereplőjét hihető módon játszhassa el. Laura egyszerre testesíti meg a romantikus ideált és Molière kinyilatkoztatását."
Laurent Tirard: "Dorante-nak bizonyára kellett valamilyen férfias vonzerővel rendelkeznie ahhoz, hogy átrázza Jourdain-t. Edouard Baer-rel az első filmemben forgattam és jól ismertük egymást. Azon túl, hogy örültem társaságának, éreztem, hogy ez a szerep lehetővé teszi neki, hogy átlépje szokásos szerepeit. Először meglepett, hogy kevésbé másodrendűként játszott, mint ahogy gondolhattuk volna. Ő is egyfajta súlyosságot választott. Örömet okozott neki, hogy egy olyan figurát játszott, aki több mint világfi. Lehetővé teszi, hogy továbblépjen a szokásos nagydumás szoknyapecér figuráján. Valódi tehetséggel viszi el Dorante-t egyfajta álnokság, manipuláció felé. Mint Molière-ben, nincs megváltás számára. Dorante saját logikája szerint végig megy az útján. A darab végén egyszerűen, költőien rossz. Nagy jelentősége van a filmben, ő az egyik mozgatóelem. Edouard-nak sokkal szélesebb a játékpalettája, mint gyaníthatnánk. Minél többet fed fel magából, annál inkább meglep. Színészi tehetsége a másodrangú szerepkör kiteljesítésében és az iróniában rejlik. Ebben a filmben soha nem látott álnokság felé halad. Már most kíváncsi és türelmetlen vagyok, mit fogunk legközelebb együtt csinálni."
A rendező: "Célimène szerepére, nem haboztam egy percig sem, tudtam, hogy Ludivine Sagnier a legjobb választás. Szerettem pezsgő, fiatal, egy kicsit rosszcsont oldalát. Négy napi forgatásra érkezett, nem volt könnyű alkalmazkodnia, mivel az összes többi színésznek több ideje volt, hogy belépjen ebbe a világba és megtalálja a ritmust. Egyszerre volt nehéz és varázslatos. Teljesen bíznia kellett bennem. Edouarddal jól ismerték egymást és természetes cinkosságuk hasznos volt. Nagy öröm volt vele dolgozni. Egész egyszerűen tökéletes és egy imádnivaló, szexi, kicsit boszorkány Célimène, épp, ahogy elképzeltem! Ráadásul remekül uralta a szövegét, ami pedig nem volt mindig egyértelmű. Amikor a szalonjában női bájjal és gyilkos iróniával tart rendet és beszédet intéz a vendégekhez - ez egy valódi örömünnep.
Marc Missonnier: "A forgatókönyv volt ennek a tervnek az első erőssége, de a szereplőválogatás (casting) a másik, és valószínűleg a leghatalmasabb. Lenyűgöző volt felfedezni mindezeket a tehetségeket, gyakran eredeti, eddig nem látott szerepekben, és egy olyan stílusban, ami egyesíti Molière nyelvének a hatékonyságát és a szépségét az ő energiájukkal és karizmájukkal. A történetet felfedezve, mindannyian érzékenyek voltunk a helyzetkomikumra, a pezsgő hangulatra, de láttunk nagy érzelmeket is feltörni. Vannak olyan pillanatok, amelyek nevetésről könnyekre fakasztanak és fordítva. A Molière egy megható vígjáték. Azok, akik ismerik Molière-t és művét, élvezni fogják azt a finom ötvösmunkát, melyet a színészek Laurent és Grégoire irányítása alatt kovácsoltak. De azt tartom igazán nagyszerűnek, hogy azok, akik semmit nem ismernek Molière-től, egy kitűnő filmet láthatnak, ami talán kedvet csinál többet, hogy többet akarjanak megtudni."
"time is not money"
