információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A Charlie Wilson Háborúja (Charlie Wilson’s War) egy hihetetlen, de igaz történet arról, hogyan vitte véghez a történelem legnagyobb titkos manõverét egy nõcsábász kongresszusi képviselõ, egy jó ügyeket felkaroló, elõkelõ houstoni hölgy és egy harcra termett CIA-ügynök.
A fõszerepekben három Oscar-díjas sztár, TOM HANKS (Forrest Gump, Philadelphia - Az érinthetetlen), JULIA ROBERTS (Erin Brockovich - Zûrös természet, Közelebb) és PHILIP SEYMOUR HOFFMAN (Capote, The Savages) tündököl, a rendezõi székbe pedig a szintén Oscar-díjas MIKE NICHOLS (Közelebb, Diploma elõtt) ült. A forgatókönyvet az Emmy-díjas AARON SORKIN (Egy becsületbeli ügy, Az elnök emberei) írta GEORGE CRILE bestsellere alapján.
Charlie Wilson (Hanks) agglegény kongresszusi képviselõ Texasból, aki annak ellenére, hogy élvhajhász életmódot folytat, ragyogó politikai érzékkel rendelkezik, mélyen szereti a hazáját és részvétet érez az elnyomottak iránt. Az 1980-as évek elején ezek az elnyomottak a szovjetek által megszállt afgánok voltak.
Charlie régi barátja, gyakori pártfogója és alkalmi szeretõje volt Texas egyik legtehetõsebb asszonya, a szenvedélyes antikommunista Joanne Herring (Roberts). Mivel Herring úgy gondolta, hogy Amerika igencsak vérszegény választ adott Afganisztán megszállására, arra ösztökélte Charlie-t, hogy nyújtson olyan segítséget a mudzsahideknek (szabadságharcosoknak), amilyent senki más nem tudott megadni nekik: pénzt és fegyvereket a szovjet betolakodók kiûzéséhez. Charlie partnere ebben a törekvésben a velejéig romlott CIA ügynök, Gust Avrakotos (Hoffman).
Charlie, Joanne és Gust közösen járták a világot, hogy valószínûtlen szövetséget kössenek pakisztániak, izraeliek, egyiptomiak és egy hastáncosnõ között. Sikerük elképesztõ volt. Afganisztán kilencéves megszállása alatt az Egyesült Államok által a szovjetek elleni titkos hadmûveletekhez nyújtott segély összege évi ötmillióról egymilliárd dollárra nõtt, és a Vörös Hadsereg végül kivonult az országból.
A FILM KÉSZÍTÉSÉRÕL
A film elõzményei
1979-ben Charlie Wilson már hatodik éve képviselte Texas állam 2-es számú körzetét a Kongresszusban. A népszerû politikus, akit csak úgy emlegettek, hogy a "lufkini liberális", ellentmondásos személyiség volt. Harcolt a nõk jogaiért és az idõsek adókedvezményeiért, ugyanakkor ellenezte a fegyverviselés szigorúbb szabályozását.
Wilson Washingtonban leginkább szeszélyei miatt vált ismertté. Egy csapat gyönyörû asszisztensnõvel vetette körül magát, akiket természetesen "Angyaloknak" nevezett. A nõk pedig bolondultak a feltûnõen magas, bársonyos hangú és jó humorú férfiért. A politikus, aki a whiskey-t sem vetette meg, állandóan botrányokba keveredett, ám mindig kivágta magát. 1979-ben a szovjetek megszállták Afganisztánt. Nem tûnt valószínûnek, hogy Wilson felfigyel rá. Persze ez a férfi sosem tett olyasmit, ami valószínûnek tûnt.
Wilson rendkívüli tetteirõl elõször George Crile újságíró számolt be 1988-ban a 60 Minutes címû tévémûsorban. Crile figyelemmel kísérte az eseményeket, és bestsellert írt Wilson titkos háborújáról, amely olyan olvasmányos volt, mint egy regény, csakhogy minden szava igaz. Ahogy Crile írja a könyvében: "1989 januárjában, amikor a Vörös Hadsereg megkezdte a felkészülést az Afganisztánból való kivonulásra, Charlie Wilson meghívott egy tényfeltáró körútra a Közel-Keletre. Néhány hónappal korábban készítettem Wilsonnal egy 60 Minutes riportot, és nem állt szándékomban mélyebbre ásni, hogy milyen szerepet töltött be az afgán háborúban. Azután mégis úgy döntöttem, hogy elfogadom a meghívást. Utunk elõször Kuvaitba vezetett, majd Szaddám Huszein Irakjába, és végül Szaúd-Arábiába - eljutottunk mindhárom országba, amelyek nem sokkal késõbb az Öbölháború fõszereplõi lettek. Számomra ezzel az úttal egy egész évtizedes utazás kezdõdött el."
Wilson hihetetlen története nemzetközi politikai cselszövéseirõl, amelyben dicsõségrõl álmodó, izgalmas személyiségek játszottak fõszerepet, megragadta a veterán riporter figyelmét. A két texasi és a görög-amerikai CIA-ügynök együttmûködésének dokumentálása rendkívüli vállalkozásnak bizonyult. Crile felesége, a kiadóként dolgozó Susan Lyne ezt mondja a három ember kapcsolatáról: - Egyikük sem látta át a teljes képet. Charlie ismerte a saját részét, Gust az övét, és Joanne is az övét. George számos interjút készített Charlie-val és Gusttal az évek során, és ahogy megtanultak bízni benne, minden alkalommal egyre többet mondtak el neki. George-nak azután össze kellett rakni a darabokat, és megtalálni az elbeszélés gerincét, amely érdekessé teszi az olvasók számára.
Amikor 2003-ban Crile könyve végül megjelent, bestseller lett, és Hollywood is felfigyelt rá. Gary Goetzman producer elõször egy washingtoni kapcsolata révén hallott róla. - Egy általam nagyra tartott kongresszusi képviselõ mesélt nekem Charlie Wilsonról, és arról, hogy milyen rendkívüli politikus - emlékszik vissza Goetzman. - Elmondta, hogy készült róla egy könyv, és azt tanácsolta, hogy olvassam el.
Goetzman és producer társa, Tom Hanks, mindketten elolvasták a Charlie Wilson háborúja címû könyvet, és lenyûgözte õket a történet. Miután Goetzman és Hanks meggyõzték Crile-t, a forgatókönyv megírása a szellemes és fordulatos politikai történeteirõl ismert Emmy-díjas író, Aaron Sorkin feladata lett.
- Körülbelül nyolc hónapot vett igénybe az elsõ változat megírása - mondja a forgatókönyvíró. - A könyv tulajdonképpen egy sor nagyon részletes interjúból áll, így nem volt egyértelmû azonnal, hogyan nézne ki filmen. A forgatókönyveknek általában három felvonást írnak, de én arra jutottam, hogy ebben az esetben ötfelvonásos szerkezet lenne megfelelõ.
A munkára való felkészülés során Sorkin beszélgetett Wilsonnal, aki onnantól kezdve állandó tanácsadóként mûködött.
A politikus nyitottan fogadta Sorkin értelmezését. - Bárkinek, aki elõször olvassa el a saját életérõl szóló forgatókönyvet, fenntartásai lennének, és úgy érezné, hogy néhány hõstette kimaradt - mondja Wilson. - De aztán rá kell jönnie, hogy nem lehet bármennyit belesûríteni, hiszen egyetlen filmnek sem lehet annyi jelenete, mint ahány egy könyvnek, és fõleg egy egész életnek. Ezt elég hamar sikerült elfogadnom.
Amikor a Playtone produkciós cég és Sorkin is elégedettek voltak a forgatókönyvvel, a producerek Mike Nicholst kérték fel a film rendezésére. Nichols és Hanks régi barátok, és korábban terveztek már közös munkát, ez azonban a Charlie Wilson háborúja elõtt nem valósult meg. A kétszeres Oscar-díjas színész azt mondja, hogy a rendezõ hatással volt a munkájára színészi karrierje kezdete óta. Nichols számára a projekt egy egyszerû beszélgetéssel kezdõdött. - Tom és Gary szerették volna, ha elolvasom a könyvet - mondja a rendezõ. - Természetesen nagyon tetszett, és azonnal érdekelni kezdett. Aaron Sorkin ötlete briliáns és helytálló volt. Tom és én barátok vagyunk, és mindig is szerettem volna vele dolgozni. És persze õ még kiválóbbnak bizonyult, mint képzeltem.
A rendezõ ezután Wilsonnal találkozott, akit a politikus valósággal megbabonázott. - Rajta kívül nem találkoztam még olyan politikussal, aki ne elõre betanult szöveget mondott volna, még ha csak részben is - mondja róla Nichols. - Õ valóban figyel, és a kérdésekre õszintén válaszol. Udvarias, kedves és meggondolt; valóban szereti az embereket.
Nicholst nem csak Wilson szerénysége és bátor õszintesége gyõzte meg, hanem a történet is "három emberrõl, akik megdöntöttek egy birodalmat". - Sok segítséget kaptak, azonban tény, hogy õk hárman indították el az eseményeket, amelyek a szovjet birodalom széthullásához vezettek - magyarázza a rendezõ.
George Crile sajnos nem érhette meg a könyvébõl készült film megszületését. Hasnyálmirigyrákban halt meg 2006. május 15-én, hatvanegy éves korában. - A forgatás kezdete elõtt veszítettük el George Crile-t - mondja Goetzman. - Életében nagyon fontos szerepet játszott ennek a könyvnek a megírása és Charlie iránt érzett szeretete, így az egyik legfontosabb dolog volt számára ez a film. Nagyon nehéz volt õt elveszíteni a forgatás elõtt.
A szereplõválogatás
A Charlie Wilson háborúja a második film, amelyen Nichols együtt dolgozik Julia Robertsszel és Philip Seymour Hoffmannal, és nagyon örült a lehetõségnek.
Roberts azt mondja, hogy Herring karakteréhez hasonlót eddig még sosem alakított. - Nagyon örültem, hogy Mike engem választott a szerepre - mondja a színésznõ. - Csodálatos a forgatókönyv; a legtöbbnél sokkal tartalmasabb és mélyebb. Joanne pedig fantasztikus karakter, nagyon erélyes, ámde rejtélyes is. Minden szempontból az ellentétek asszonya - gyönyörû és elõkelõ, ugyanakkor szenvedélyesen érdekli az afgán harcosok küzdelme.
Míg Hanks beszélgetett Wilsonnal a forgatás megkezdése elõtt, Roberts úgy döntött, hogy addig nem szeretne találkozni Herringgel, amíg meg nem határozta a karakterét. - Érdekes dolog valódi személyt alakítani; vékony vonal húzódik az utánzás és a másik személyiség átadása között - mondja a színésznõ. - Ugyanezt éreztem az Erin Brockovich - Zûrös természet forgatásakor. Nehéz megmondani, hogy mikor jön el a megfelelõ idõpont a találkozásra. Ezért elõször elolvastam minden rendelkezésemre álló anyagot, megnéztem a Charlie-ról szóló 60 Minutest és pár mûsort Joanne-rõl. Amikor végül találkoztunk, nagyon kedves volt - kifinomultan udvarias és makulátlanul öltözött.
Roberts ugyan már jól ismerte Nicholst és csapatát, ám most elõször dolgozott együtt Hanksszel. - Mike mindig egy szûk körhöz tartozó emberrel dolgozik - mondja a színésznõ. - Családias és barátságos a hangulat, ami csupa öröm. Aztán ott volt még Tom Hanks, aki pontosan olyan édes, energikus, vicces, kedves és csodálatos, amilyennek mindig is képzeltem.
Philip Seymour Hoffman, akit a ravasz, forrófejû CIA-ügynök, Gust Avrakotos szerepében láthatunk, soha nem találkozhatott az általa alakított férfivel. Avrakotos sajnos meghalt a film forgatása elõtt.
Hoffman nagyon örült a kihívásnak, hogy eljátszhatja a filmben a kémet. A színész azt mondja, hogy bár a film témái is felkeltették az érdeklõdését, a karakterek és a kalandjaik gyõzték meg igazán. - Hírfüggõ vagyok, ezért nagyszerû volt számomra Charlie és Gust tettein keresztül látni azt, hogy mi történik most az országunkban és a világban - mondja Hoffman. - Végeredményben azonban a karakterek és a történetük fogott meg. Semmit sem kellett tennünk, hogy izgalmasabbá tegyük õket, és nagyszerû volt megismerni õket.
Helyszínek és forgatás
A Charlie Wilson háborújának forgatása Marokkóban kezdõdött, ahol a Pakisztánban és Afganisztánban játszódó jelenteket vették fel. Jere Van Dyk, az Afganisztán témájában jártas szakértõ és Milt Bearden, aki a CIA egyik vezetõje volt Pakisztánban 1986-tól a szovjetek kivonulásáig, segítettek a stábnak a részletek valósághû megteremtésében. 1981-ben Van Dyk beszökött az elszegényedett országba, ahol a mudzsahidekkel élt. A szovjet támadásokkal kapcsolatos tapasztalatairól tudósított a The New York Timesnak, amelyekrõl végül könyvet is írt.
Van Dyk és Bearden mindketten elégedettek voltak az Atlasz-hegységben forgatott jelenetekhez felépített afgán menekülttáborral. Az alaptáborban lakókocsik, jármûvek, a jelmezekhez és az étkezéshez szükséges egységek álltak, felettük pedig a meredek lejtõn ütött-kopott sátrak tarkabarka sokasága - itt voltak a sebtében létrehozott fõzõhelyiségek, ahol a hagyományos afgán öltözéket, illetve 80-as évekbeli ruhát viselõ marokkói statiszták ettek.
- Amikor végre elkezdõdött a menekülttáborban játszódó jelenetek forgatása, és láttam együtt azt a rengeteg embert, és gyerekeket lejönni az úton, száz százalékban olyan volt, mint Afganisztánban - mondja Van Dyk. - Egészen csodálatos volt, ahogyan a családok kinéztek. Minden pontosan úgy nézett ki, akár a 80-as évek elején.
Az Atlasz-hegységen kívül Marokkó fõvárosában, Rabatban is forgattak, egy gazdagon díszített palotában, amely tágas udvarral és óriási boltíves elõcsarnokkal rendelkezik. A forgatás alatt a király a parlamenttel találkozott. A kormány egy napra lezárta a környezõ utcákat, de mire a forgatás véget ért, a király is befejezte a munkát - és a városban az élet visszatért a rendes kerékvágásba.
Az egyik leglátványosabb jelenetet, amelyben Herring egy estélyen elõször kéri meg Wilsont, hogy támogassa az afgán menekültek megsegítésében, azután forgatták, hogy a stáb Los Angelesbe költözött. Ezt egy 1913-ban épült házban vették fel a város tehetõs Hancock Park nevû negyedében. A hat hálószobás, hét fürdõs, közel ezer négyzetméter alapterületû épületben többek között uszoda, gourmet konyha, zeneterem és könyvtár is található.
Victor Kempster jelmeztervezõ a Paramount Pictures területén építette meg a züllött parti helyszínéül szolgáló Las Vegas-i hotelszobát, benne egy jókora jacuzzival és "kilátással" a város híres fõutcájára, a Stripre, amelynek megalkotása Richard Edlund vizuális effektus szakember feladata volt. A dizájn elemei - fekete és arany szín, tükrök, kristályok és görög-római motívumok - a "bûn városának" fénykorát idézik.
Kempster csapata egy, az elõzõnél jóval méltóságteljesebb helyszínt is megépített: a Kongresszus termeit. A stáb engedélyt kapott, hogy fényképezzenek, tanulmányozzák a tervrajzokat és lemérjék a folyosók pontos méreteit, ám a Kapitólium híres Speaker’s Lobby nevû termébe nem léphettek be, így azt valódi méretben meg kellett építeniük.
"time is not money"
