információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A film végigköveti a folyamatot, ahogyan Leo-t egyre inkább felemészti a bosszú, és életének irányítása kicsúszik a kezei közül. Shahab (Shahab Salehi) és Josef (Fares alakításában, akinek ez színészi debütálása), Leo barátai is egyre mélyebbre sodródnak ebben az örvényben. A három férfi végül nagyobb árat fizet a hûségért, mint azt eleinte képzelték.
A Leo címû filmet 2007. november 30-án mutatták be Svédországban, de az ugyanebben a hónapban megrendezett Stockholmi Filmfesztivál keretében három premier elõtti vetítésen már korábban is megtekinthették a nézõk. A 78 perces dráma nagyban különbözik Fares korábbi filmjeitõl, melyek olyan vígjátékok voltak, mint a Jalla! Jalla! (2000) vagy a Zsernyákok (2003).
"A film azt a kérdést járja körül, hogy mit jelent férfinak és hûséges barátnak lenni. Azt, - teszi fel a kérdést a rendezõ - ahogyan sok fiatal gondolja, hogy egy ilyen szélsõséges helyzetben is barátunk mellett állunk és akár gyilkolunk is érte?"
A Leo az indokolatlan erõszak témáját igyekszik megragadni, illetve azt, ahogyan a társadalom belénk neveli a válaszadás kényszerét: "Két rossz tett nem egyenlõ egy jó tettel. - mondja az Apa a filmben, és ezt Leo meg is érti, de csupán intellektuális szinten... Tudja, hogy a bosszú nem javít a helyzetén, de képtelen hallgatni az eszére... A bosszú nem engedi szabadulni, és végül felemészti õt" - mondja Fares.
A Leo sokkal komorabb, mint elõdei. Fares számára a Leo egy lehetõség volt elsõ három játékfilmje után valami teljesen mást létrehozni. Ugyanakkor a rendezõ azt állítja, hogy a szövegkönyv a munka során sokkal komolyabbá vált, mint ahogyan azt eredetileg tervezték.
Fares korábbi filmjei meglehetõsen könnyed, fõként vígjátéki erényekkel rendelkezõ társadalmi tanulmányok voltak. A 2000-es Jalla! Jalla! egy elõre elrendezett házasság története, míg a 2003-ban elkészült Zsernyákok kisvárosi rendõröket mutat be, akik maguk követnek el piti bûntetteket, hogy megtarthassák állásukat. A 2005-ös Zozo már komolyabb hangot üt meg: egy libanoni fiú életét követhetjük végig, amint a háború által lerombolt Bejrútból elmenekülve Svédországban kezd új életet (Fares saját élete ehhez nagyon hasonlóan alakult).
A film Fares, Terfelt és Salehi közös munkájának eredménye, és a mûvészek való életben is szoros barátsága áthatja a forgatókönyvet: "Amikor azt mondom, hogy a film közös munka eredménye, szó szerint értem. Amikor már három-négy oldalt leírtam, leültünk Leonarddal és Shahabbal, és kikértem a véleményüket."
"A lehetõ legrealisztikusabb hatásra törekedtem... ez az egyik oka annak is, hogy saját nevünket viseljük a filmben".
A barátok meggyõzõen alakítják a fõbb szerepeket, akárcsak maga a rendezõ, akinek ez az elsõ munkája a kamera innensõ oldalán. Fares apja, aki már az elsõ két játékfilmben is szerepelt, szintén erõs alakítást nyújt.
A színészek között érezhetõ személyes vonzalom lenyûgözõ, de a film második felére a történet kezd szétesni. Maga Fares is bevallotta, hogy egy ponton a forgatókönyv saját életet kezdett el élni: ennek eredményeként keletkezhettek a cselekménybéli hézagok. Ezek következménye az, hogy bár a nézõ bekerül Leo belsõ világába és az õ szemén keresztül kezdi el látni az eseményeket, a végén mégis ott marad benne a zavart hitetlenkedés.
Ugyanakkor a film egy igen idõszerû témát ragad meg, hiszen éppen a múlt hónapban tartottak a nagyobb svéd városokban erõszak-ellenes nagygyûléseket, miután egy brutális támadás egy 16 éves fiú halálával végzõdött. A film izgalmasan járja körül az erõszak és az arra való emberi reakció témáját. A Leo jól mûködik, mint társadalmi dráma, de mozi élményként hagy némi kívánnivalót maga után.
"time is not money"
