információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Szinopszis
Josef, a fõiskolai irodalomtanár egy szép nap rájön, hogy már nem tud szót érteni diákjaival, ezért azonnal felhagy a tanítással. Ez teljesen megdöbbenti feleségét, a harminc éve vele együtt élõ Eliškát, akinek egész nap a lába alatt kellemetlenkedik az immár megállás nélkül zsémbeskedõ és duzzogó házastárs. Josef azonban végül arra a megállapításra jut, hogy még tehet valamit a társadalomért, ezért új állás után kell néznie. A jó néhány megcélzott munkalehetõség közül egy sem válik be, fõként nem a "Prága egyetlen hatvannyolc éves biciklifutárja" pozíció, így végül részmunkaidõs üvegvisszaváltóként helyezkedik egy helyi szupermarketben.
A szupermarketben töltött ideje alatt jön rá Josef, hogy amit az embereknek tanítania kell, egyáltalán nem könyvekben van leírva; így elhatározza, hogy az életet fogja tanulmányozni. Josef mindig is minden lében kanál volt, de ahogy a maga finomkodó módján egyre inkább kezd belekotnyeleskedni egyes emberek életébe, drámai fejleményeket elõidõzõ komplikációkkal találja szemben magát.
A CSEREÜVEGEK a Jan Svìrak rendezésében és édesapja, a színész, Zdenek Svìrak forgatókönyve alapján készült életrajzi trilógia utolsó darabja. A trilógia az Oscar-díjra is jelölt és a gyermekkort feltáró ÁLTALÁNOS ISKOLA-val (1992) kezdõdött, majd a felnõttkorról mesélõ, Oscar-díjas KOLJÁ-val (1996) folytatódott, és a CSEREÜVEGEK-kel, ezzel az alapjában véve szerelmi történettel zárul, amely a házasélet és a nyugdíjas kor eseményeit önti vígjáték formájába.
A CSEREÜVEGEK eddig a következõ fesztiválokon kapott elismerést a zsûritõl és a közönségtõl:
2007 Karlovy Vary: közönségdíj, Special Mention a forgatókönyvért,
2007 Cottbus: közönségdíj,
2008 Cseh Oroszlán díjak: közönségdíj, a legjobb rendezõ és a legjobb forgatókönyv díja,
2008 Festróia: Arany Delfin,
2008 Damaszkuszi Filmfesztivál: Fõdíj
A kezdetek
A film története 2003-ig nyúlik vissza, amikor Zdenìk Svìrák hozzálátott a forgatókönyv megírásához. Ezzel egy idõben Jan Svìrák és Martin Dostál elkezdte a Tatinek (Apuka) címû dokumentumfilm forgatását, azzal az eltökélt szándékkal, hogy figyelembe veszik a CSEREÜVEGEK forgatókönyvének alakulását. Mindkét filmes meg volt gyõzõdve arról, hogy a dokumentumfilm a CSEREÜVEGEK forgatásával folytatódik, a korábbi közös kreatív munka folyományaként, amely olyan eredményeket hozott, mint az ÁLTALÁNOS ISKOLA címû elbûvölõ családi komédia, az Oscar-díjas KOLJA, és az epikus hangvételû SÖTÉTKÉK ÉGBOLT.
A CSEREÜVEGEK azonban elõször nem jutott el a forgatásig, mert röviddel a kezdés elõtt Jan Svìrák a projekt felfüggesztése mellett döntött. Zdenìk és Jan Svìrák mély alkotói válságon ment keresztül, ami talán azért is érintette mindkettõjüket olyan fájdalmasan, mert apa és fia kapcsolatának szakmai attitûdjükkel, elgondolásaikkal és nézeteikkel való összegyezetése volt a tét. Valahogy kezelniük kellett ezt a mindkettõjüket mélyen érintõ, kényes helyzetet - alkalmasint a közönségnek is számot adva a történésekrõl, tekintettel országos ismertségükre. Ebbõl a szempontból, az Apuka a mûvészi nézeteltérés nyílt és õszinte összafoglalójává vált.
“Eredetileg úgy terveztük, hogy a dokumentumfilm a CSEREÜVEGEK-kel folytatódik Zdenek élettörténetének további részeként, a forgatókönyvet és a már elkészült anyagot az aktuális forgatáshoz felhasználva. Minthogy ezt nem sikerült megvalósítani, az tûnt a leglogikusabbnak, ha bemutatjuk, hogyan és miért történt mindez így. Paradox módon az lett a vége, hogy sokkal érdekesebb következtetéseket sikerült levonni, mint amilyneket eredetileg reméltünk." - mondja Jan Svìrák. A Tatinek (Apuka) bemutatójára 2004 szeptemberében került sor. A dokumentumfilm szomorú zárójelenetében a forgatókönyvírót látjuk, amint a CSEREÜVEGEK szereplõivel együtt köszön le, és távozik a színrõl. De a két Svìrák azt a nyilvános kijelentést tette, hogy visszatér a CSEREÜVEGEK történetéhez, így a sztori végül vidám fordulattal zárul, sõt, késõbb a cseh filmtörténet legnagyobb kasszasikerét produkálta. “Ahogy azt apa meg is ígérte a dokumentumfilmben, már csak be kellett fejeznie a forgatókönyvet. Igaz hogy majdnem egy évébe került, de megérte a fáradtságot. Az új változat már nem csupán egy idõs ember története, aki mindenáron dolgozni akar, miközben szélmalomharcot vív", meséli Jan Svìrák, a film rendezõje és társproducere a megújult projektrõl. Mitõl lett hát a forgatókönyv végleges verziója jobb, mint az elõzõ? “Sokkal nagyobb hangsúlyt kap a feleség figurája, melyet Daniela Koláøová alakít. Itt hõsünket már várja valaki otthon, aki elõl menekülni kell... És ez a gondolat korábban nem kapott hangsúlyt - bár apának, szerintem, megfordult a fejében" mondja a rendezõ. A történet vígjátéki hangvételû maradt, de úgy gondolom, a humor sokkal jobban hat, ha valóságos környezet veszi körül. És apa olyan képet fest a hosszú házaséletrõl, ami fájdalmas mélységekig vezeti a nézõt. Ezek az õszinte megnyílvánulások hiányoztak a korábbi változatokból."
Szerepek és szereplõk
“Josef egy hatvanöt éves tanár, aki sem a munkával, sem a szerelemmel nem akar felhagyni", írja le fõhõsét Zdenìk Svìrák, forgatókönyvíró-színész. “Az öregkor szundikálás közben érte utol; közben elfelejtette, hogyan kell szót értenie diákjaival. Mindemellett, az otthonlét feleségével szintén elég unalmasnak bizonyul, bár azt nem lehet állítani, hogy nem szereti õt. Így mindent elkövet, hogy ezen a helyzeten változtasson. Elvállal egy számára nem nagy kihívást jelentõ munkát, és bolti üvegvisszaváltóként kezd dolgozni. Munkája során pedig arra jön rá, hogy a kis üvegablakon keresztül rengeteg emberrel tud megismerkedni. A lélektelenül rohanó világ eme mintaboltjában az õ posztja amolyan régi idõket idézõ menedéknek bizonyul - ahol az emberek még érdeklõdnek egymás egészsége felõl, udvarias bókokat mondanak egymásnak, és a gyerek elõmenetelét is számontartják. Emiatt hõsünk remekül érzi itt magát."
A film egyik alappillére magának az írónak a szerepe, aki úgy igazítgatja az egyes karaktereket, hogy azok tökéletesen rá legyenek szabva. Ha az Általános iskola - Kolja - Csereüvegek trilógia hármas egységét nézzük, természetesen észrevehetünk közös vonásokat. Mi teszi az egyes karaktereket egymáshoz hasonlóvá és mi különbözteti meg õket egymástól?
“Zdenek arról tud a legjobban írni, amit maga is átélt, márpedig a három forgatókönyv élettapasztalatának esszenciáját adja. Az Általános iskola gyermekkorának tükre, a Kolja a felnõttkorról szól, míg a Csereüvegek az idõs férfi portréját rajzolja meg," mondja Jan Svìrák. "Az egyes karakterek megítélése a kritikusok dolga. Számomra a film egy olyan ember története, aki igyekszik megérteni a világ forgását és abban megtalálni a maga helyét anélkül, hogy eközben bárkinek is kárára lenne. Néha hibázik, de mindig arra törekszik, hogy az élet napos oldalát nézze. E tulajdonsága miatt mélyen együttérzek vele. Az Általános iskola sráca az érett férfi modelljét kutatja, a Kolja az ember felelõsségérõl szól, melyet ki-ki saját jószántából elfogadva, érett felnõtté válhat. A Csereüvegek-ben hõsünk megpróbál megbékélni az öregkorral, és elfogadni az élet mulandóságát. Talán ez utóbbi jelenti a legnagyobb kihívást, és ezért szerettem annyira ezt a filmet. Az “utolsó futamban", hõsünk magának tesz fel olyan kérdéseket, melyekre mi is nehezen tudunk kielégítõ választ adni, hisz egyetlen élõ ember sem képes megbékélni az elkerülhetetlen elmúlással. Ez a komor téma folyik keresztül a vidám történeten, mint valami búvópatak, amely rejtett jelenlétével a felszínen is zavart és feszültséget kelt."
A Csereüvegek-ben - Svìrák-alkotásban talán elõszõr - jelentõs tér jut egy nõi fõszereplõnek is. “Filmjeinket olykor az a vád érte, hogy bennük a nõt sekélyesnek és a férfiak vaskos tréfáinak tárgyaként, a férfinál valamelyest alacsonyabb rendû lényként ábrázolják.," vallja be Jan Svìrák, rendezõ. Eliška Tkalounová szerepét Daniela Koláøová alakítja. “A Csereüvegek-ben Daniela Koláøová olyan szerepet kapott, amely nagyobb mélységek feltárására ad lehetõséget, és a karakter plasztikusan fejlõdve változik a film nézése közben. Eleinte olyan rideg, hogy az ember libabõrös lesz tõle, de késõbb megbékél vele a nézõ, és majdhogynem szerethetõvé válik. Ami csodálatos átváltozás"- teszi hozzá a rendezõ.
Zdenìk Svìrák és Daniela Koláøová harminc éve találkozott egymással, amikor egy fiatal házaspárt alakítottak Jiøí Menzel Magány az erdõszélen címû, Svìrák és Ladislav Smoljak által írt vígjátékában. A Csereüvegek nõi szerepe kifejezetten Daniela Koláøovára íródott volna? “Nem hinném" - mondja Jan Svìrák. “Olyan színésznõt kerestünk, akiben elegancia van, ugyanakkor megfelel apa életkorának is, - mindezt azért, hogy elkerüljük azt a látszatot, miszerint egy második házasságról van szó -, és aki egyszersmind egy sármos és intelligens nõ szerepét is képviselni tudja. Választásunk egyértelmûen Daniela Koláøovára esett. Ezenfelül, minthogy harminc éve már játszotta apa feleségének szerepét a Magány az erdõszélen-ben, voltak abból a korból származó fényképeink róluk, amit ki is tettünk a nappalijuknak berendezett stúdióban"- tette hozzá.
“Dana már bizonyította képességeit a Magány az erdõszélen-ben. Ott is, csakúgy, mint a Csereüvegek esetében, a saját feleségemrõl, Jan édesanyjáról mintáztam meg alakját. Úgy hiszem, Dana épp azt hozta, ami a karakter szerint szinte magától értetõdõen elvárható volt tõle: “Szeretlek, még ha idióta is vagy!" mondja Zdenìk Svìrák. “Amikor a forgatókönyvet írtam, nem voltam biztos abban, hogy Dana fogja játszani a szerepet, de öntudatlanul mégis az õ hangját hallottam."
“Ez a fajta humor nagyon nekem való - Zdenìk humorérzéke nem harsány, inkább finoman intelligens" - mondja Daniela Koláøová, visszaemlékezve azokra az idõkre, amikor neki is és az ország javarészének oly sokat segített Svìrák szatírikus hangvételû Cimrman színháza túljutni az államhatalmi rendszer évein.
A Csereüvegek több szempontból is a visszatérések filmje. A másik ilyen visszatérés Zdenìk Svìrák újbóli megjelenése a vásznon. “A legutolsó film, amiben apa játszott, a tíz évvel ezelõtti Kolja volt" idézi fel Jan Svìrák, majd hozzáteszi, hogy némileg aggódott édesapját ismét kamera elé állítani. “A legfõbb aggodalmam az volt, hogy vajon édesapámnak sikerült-e megõrizni azt a könnyedséget, amivel valaha játszott.. A casting alatti felolvasásokon elég merevnek tûnt, tulajdonképpen a legrosszabb formáját hozta. Késõbb megmagyarázta a dolgot, mondván, hogy azért nem dobott be mindent, mert a szerep a zsebében volt már. Fellélegeztem, amikor láttam, hogy az éles forgatáson mennyire jól “megcsinálta", - vallotta be a film vágásának elkészülte után a rendezõ.
Visszatérésnek tekinthetõ Daniela Koláøová és Zdenìk Svìrák megújított filmbeli “házassága" is. “Nagyon otthonosan mozogtam a szerepemben a Csereüvegek forgatásakor," mondja Daniela Koláøová. “Bár évek óta nem találkoztam Zdenìkkel, de úgy éreztem, bármikor képes vagyok ott folytatni a beszélgetést, ahol harminc éve abbahagytuk. Ami nagyon tetszett a történetben, az annak a szokásos dilemmának a taglalása, hogy a munkát folytatni kell-e, vagy verge nyugdíjba kell vonulni, és ha igen, mint kezdjünk magunkkal nyugdíjasként, hogyan folytassuk az életet tovább. Ez egy olyan szakasza az életünknek, ami mindenképpen bekövetkezik, de mindenki igyekszik halogatni a döntést, senki nem akar szembenézni a problémával."
Mindezek mellett, a film legfontosabb elemének a következõt tartja a színésznõ: “Imádtam, ahogy a film a szerelmrõl beszél, azt, ahogy az álmokba és gondolatokba való menekülés mellett, kettõjük egymás iránti vonzalma egyértelmûen érzékelhetõ."
A forgatás
A film forgatása 2006 március 13-án kezdõdött Prágában, Smíchov városrészben. Azon a csípõs, napsütéses reggelen az utcákat harminc centis friss hó fedte. A rendezõ alapvetõ dilemmája az volt, hogy emiatt leállítsa-e az egész forgatást vagy elkezdjék a munkát, vállalva annak kockázatát, hogy a késõbbi olvadás miatt a soron következõ jeleneteket már hó nélkül kell felvenni. Végül arra a következtetésre jutott, hogy amit más produkcióknak borsos árért sikerül csak megkapni, az nekik a természet jóvoltából, ingyen megadatott. Így történt, hogy film fehér tájjal kezdõdhetett és a forgatás idejére végig megmaradt a hó, vagyis a jelentek szerves végül egésszé állhattak össze.
A forgatás elején Zdenìk Svìráknak egy nehéz biciklis jelenettel kellett megbírkóznia. Bár a legveszéleyesebb részeknél dublõr helyettesítette, amikor alkalmasint úgy kellett manõvereznie a jégpáncéllal borított macskaköveken, hogy közben a kamerát is szemmel kellett tartania, az minden volt, csak nem egyszerû. Emellett - vallotta be Zdenìk Svìrák -, egy másik dolog is aggasztotta. “A legkeményebb kihívás az volt, hogy negyvenöt napon keresztül egyfolytában jó formát kellett mutatnom" - mesélte. “Fittnek, és jópofának kellett látszanom reggeltõl estig, szünet nélkül - ez számomra kivitelezhetetlennek tûnt. Sokszor, különösen az elsõ, egész napos, hóban-fagyban biciklizések után, a hidegtõl teljesen elgémberedett tagokkal mentem haza. Mondtam is magamnak: “Lebetegedsz és akkor le kell állítani a forgatást... ezért aztán forró fürdõket vettem, ami egyáltalán nem szokásom, de erre áhítozott a testem. Azelõtt álmatlanságban szenvedtem, így még attól is tartottam, hogy a nem alvás és az összes többi miatt teljesen ki fogok készülni. Épp az ellenkezõje következett be. Úgy aludtam, mint a bunda."
Sõt, történetesen az ifjabb Svìrák jelentett beteget, ami miatt a film utolsó jelenetét, a Slapy-gátnál tervezett forgatást el kellett halasztani addig, amíg az antibiotikumok nem gyõztek a tûdõgyulladása felett.
Mégis, ha a rendezõnek választania kellene, mely jelenetek voltak jelentették a legnagyobb kihívást a forgatás szempontjából, talán a daru igénybevételével készülteket kellene kiemelni, amelyek, bár egyszerûen kivitelezhetõnek tûntek, mégis akadt jó néhány probléma megvalósításuk során. A filmben Josefnek van egy unokája, a kis Tomík. Az õ alakját, nagy valószínûség szerint, Jan Svìrák ifjabbik gyermekérõl, Ondøejrõl mintázta az író. A rendezõ szerint édesapja szerette volna, ha az õ kisfia, Ondra játssza el a szerepet, de a filmbeli gyermek három eves, és Ondra betöltötte az ötöt is, mire a forgatás elkezdõdött. Ezenfelül Jan Svìrák jobban szeret nem családból való gyermekekkel forgatni.
“A Kolja-val ellentétben itt a gyermekszereplõ csak érintõlegesen tûnik fel a vásznon, viszont, miután már három éves, a forgatókönyv szerint olykor beszélgetnie is kell a nagyapjával. A három éves Robin Soudek, aki a filmben Tomíkot alakítja, fantasztikus memóriával rendelkezik és hajlandó is bármelyik megjegyzett sort elismételni; de mint minden kissrác, imád játszani, és ha épp nem olyan hangulatban van, ez ellen még a szülei sem tehetnek semmit. Murphy törvényének megfelelõen, mindez akkor következik be, amikor már minden készen áll az induláshoz. Szerencsére, Robin megkedvelte új “nagypapáját", akinek sikerült meggyõznie arról, hogy egy kicsit mondogatni kellene azokat a sorokat, aztán már folytatódhat is a játék" - emlékszik vissza a rendezõ a forgatás pillanataira. “Az egész forgatás nagyon bensõséges és könnyed volt, bár a végén van egy jelenet egy hõlégballonnal, ami majdnem húsz perces. Ez volt az egyetlen rész, amit story-board alapján, kockáról kockára vettünk fel, és amelynek a befejezésése több hónapot vett igénybe, hasonlóan a Sötétkék égbolt repülõgép-jelenetéhez. Az volt a gond, hogy még a kilenc férõhelyes kosárban sem tudtuk elhelyezni a kamerát és a szereplõket, de, még ha ez sikerült is volna, a zajos égõket folyamatosan mûködtetni kellett volna, hogy fenn maradhassunk a levegõben, ami viszont hasznavehetetlenné tette volna a hangot. Így minden egyes képnél trükköt kellett alkalmaznunk, hogy a szabad repülés tökéletes látszatát keltsük, miközben a ballont és minden egyebet az irányításunk alatt tartjuk. Tapasztalt filmesek mondják, hogy a legjobb, tengeri viharról készült képek a stúdió mögötti medencében készülnek. Bár a jelenet felvételei két hetet vettek igénybe és két ballont használtunk hozzá, sokszor tíz órákra, színészeink egyszer sem repültek a ballonnal.
Mindehhez hozzátette Zdenìk Svìrák kalandját a vízhatlan ruhával. “A legrosszabb az volt, amikor a kosárban álltunk és a daru megmerített bennünket a Slapy-gát vizében. Hideg volt, a jelenetet pedig újra és újra meg kellett ismételni. Igaz, vízhatlan ruha volt rajtunk, de ettõl még egyáltalán nem volt kellemes érzés. Mi meg, Dana és én összeölelkeztünk a hideg ellen." Nos, ez az ember állította annak idején különbözõ interjúkban, miszerint a színész-rendezõ elõnye az, hogy saját szájízének megfelelõen igazítgathatja a filmbeli jeleneteket úgy, hogy azok a leginkább megfeleleõek legyenek saját maga számára.
Filmbéli lányának az író egy kis testi tökéletlenséget tervezett be. Kevésbé körmönfontan fogalmazva, Helenkának igen nagy hátsója van. A rendezõ viszont Tatiana Vilhelmovát választotta ki erre a szerepre, így a “hátsón" alakítania kellett Simona Rybáková jelmeztervezõnek. Tatiana tiltakozott: “Pedig én igyekeztem. Napokig ültem a fenekemen, zsíros ételeket ettem és mindennemû mozgástól tartózkodtam, igazi profi módjára! És mit mond minderre Simona Rybáková? "Állítólag a Volver-ben Pedro Almodóvar kitömette Penelope Cruz ruháját, hogy történt az átalakítás a Csereüvegek-ben? “Bõ szoknyákkal próbálkoztunk, amitõl nagyobbnak tûnik a hátsó, és ezek végül be is váltak. Sikerült elég nagy feneket varázsolni neki, ami, ha megfordult, kiválóan látszott, de más kosztümben nem kellett hangsúlyozni hátsóját. Így megtettük, amit a forgatókönyv elvárt és még csak el sem kellett rontanunk a színésznõ alakját."- meséli Simona Rybáková.
Ez a film volt a harmadik alkalom, hogy Daniela Koláøová együtt játszott Jan Svìrákkal. Az elsõ közös munkájukban - az Általános iskola címû filmben - egy tanárnõt alakít, akinek a tanítványai addig keserítik az életét, míg végül az örületbe kergetik. “Szeretem az Általános iskola tanárnõjének szerepét, az egyik kedvencem" - mondja Daniela Koláøová. “Az egyetlen dolog, ami miatt muszáj egy kicsit panaszkodni, az a végtelennek tûnõ várakozás."
Az egész forgatás nagyon barátságos hangulatban zajlott, és bár egy nagy filmes családról beszélni akár elkoptatott témának is tûnhet, a színész-rendezõ Zdenìk Svìrák ezzel kapcsolatban õszintén fogalmaz: “A forgatás hangulata vetekszik a Magány az erdõszélen atmoszférájával. Akkoriban mindez annak volt köszönhetõ, hogy a forgatás helyszínén, Sedlèany-ban valóban úgy éltünk, mint egy család, és igen közel kerültünk egymáshoz. A Csereüvegek esetében, a sminkesektõl a kosztümösökön át a díszletesekig, az egész stáb olyan egyöntetû tenni akarásával és elkötelezettségével találkoztam, hogy kezdtem azt hinni, én ezen már csak ronthatok. Kiváló volt a csapatmunka, mindenki pontosan azt tette, amivel meg volt bízva, sõt, még annál is többet."
Életrajzok
JAN SVÌRÁK, rendezõ, producer
Jan Svìrák 1965-ben született a csehországi Zatecben. A Prágai Filmakadémián (FAMU) tanult dokumentumfilm-rendezõi szakon, ahol 1988-ban szerzett diplomát.
Jan Svìrák tehetségét elõször az Ûrodisszeia II címû rövidfilmben mutatta meg, mely egy hóval borított birtokon élõ két nyugdíjas asszony drámai történe. Svìrák ezzel az irónikus hangvételû filmmel fejezte ki "tiszteletét" az amerikai kereskedelmi fim fõ vonulata elõtt. Rendezõi képességeit egy olyan, az "ökológiai sci-fi" kategóriájába sorolt dokumentumfilmmel igazolta, amely az akkori Észak-Csehszlovákia elhagyatott vidékein feltehetõen élõ "újonnan felfedezett fajokat" mutatja be. Az 1989-ben készült Olajfalók elnyerte az amerikai Filmmûvészeti és Filmtudományi Akadémia végzõs filmkészítõknek odaítélt Oscar-díjai közül az ebben a kategóriában legtekintélyesebbnek számító, legjobb külföldi fimnek járó díjat.
Két évvel késõbb, Jan Svìrák befejezte elsõ nagyjátékfilmjét, az Általános iskola-t, melynek forgatókönyvét édesapja, Zdenìk Svìrák írta, aki szerepet is vállalt a filmben. 1992-ben a szívet melengetõ hangulatú film, melynek történetét az író a háború utáni Csehszlovákiába helyezte, elnyerte a legjobb idegennyelvû filmnek járó Oscar-díjat.
Jan következõ filmje az Akkumulátor 1 volt, egy akciófilm-fantázia, mely a televíziót az ember életerejét és energiáját elemésztõ vámpir tulajdonságaival ruházza fel. Abban az idõben, a több mint ötven millió koronás költségvetésû film a valaha készült legdrágább produkció lett a cseh alkotások sorában. Elnyerte az 1994. évi Velencei Nemzetközi Filmfesztivál sajtódíját, valamint Japánban, a Yubari-i Nemzetközi Fantasztikus Kalandfilmek Fesztiváljának nagydíját. Otthonában Jan Svìráknak meghozta a Cseh Oroszlán Díjat, amit a Cseh Film- és Televíziós Akadémia a legnépszerûbb alkotásnak ítél oda.
Jan Svìrák roadmovie-ja, az Utazás szintén hatalmas siker volt a Cseh Köztársaságban. Az ultraalacsony költségvetésû film forgatókönyvét õ maga írta kollégájával és barátjával, Martin Dostállal. Alighogy bemutatásra került, már is szinte kultikus magaslatokba emelkedett, és több mint egy éven át a cseh mozi egyik legnagyobb kasszasikere volt. 1995-ben az Utazás kapta a 30. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál fõdíját, a Kristály Gömböt.
A Kolja, Jan elsõ közös munkája a producer Eric Abrahammal, édesapja, Zdenìk Svìrák forgatókönyve alapján készült, aki egyben a film fõszerepét is játsza. A Kolja nyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscart 1997-ben. (Ez volt az elsõ cseh film Jiri Menzel harminc évvel ezelõtt elnyert Oscar-díja után, amit a SZIGORÚAN ELLENÕRZÖTT VONATOKért vehetett át.) A szintén Eric Abrahammal közösen készített angol és cseh nyelvû háborús film, a Sötétkék égbolt 2001-ben került világszerte bemuatatásra.
Jan legutóbbi filmje, a Csereüvegek, annak a trilógiának a harmadik része, melyben az elsõ kettõ az Általános iskola és a Kolja címet viseli. Végsõ formájában elõször a 2007. évi Karlovy Vary fesztiválon került bemutatásra, ahol elnyerte a közönség díját és a zsüri külön kiemelte a film forgatókönyvét, A film minden eddigi cseh kasszasikert felülmúlt hazájában.
Jan Svìrák tagja a Filmmûvészeti és Filmtudományi Akadémiának, valamint a Cseh Film Akadémiának. Feleségével és három gyermekével Prágában él.
ZDENÌk Svìrák, forgatókönyvíró, Josef Tkaloun szerepében
Filmes és színházi forgatókönyvíró, színmûíró, író, színész és dalszerzõ. Filmjeit háromszor jelölték Oscar-díjra: elsõként Az én kis falum (1985, rendezte Jiøí Menzel), majd az Általános iskola (1991, rendezte Jan Svìrák), végül pedig a Kolja címû film kapta a rangos elismerést, ez utóbbi 1997-ben.
Zdenìk Svìrák cseh nyelv- és irodalomszakos tanárként szerzett diplomát, majd tanulmányai befejezése után feleségével együtt tanárként helyezkedett el a csehországi Žatec környékén. Dolgozott folyóiratoknak, novellákat, meséket és televíziós forgatókönyveket írt. 1962-ben csatlakozott a Csehszlovák Katonai Rádióhoz. Kollégájával, Jiøí Šebánekkel és a jazzmuzsikus Karel Velebný-vel egy sor ál-"élõadás"-t "sugárzott" a nemlétezõ Pók Tavernából. Ezekben az idõkben született meg az igazságtalanul mellõzött cseh hõs, Jára Cimrman alakja is, akirõl késöbb Zdenìk Svìrák kollégáival létrehozott színháza is kapta a nevét, melynek mind a mai napig aktív írója és színésze.
Filmszínészi pályafutása 1968-ban kezdõdött, amikor is Jiøí Menzel Bûntény a mulatóban (1968) címû filmjének ügyvédjét alakította. Közvetlenül az elsõ film után Menzel ismét felkérte Svìrákot, hogy szerepljen a késõbb betiltott Pacsirták cérnaszálon (1969) címû filmjében. Zdenìk Svìrák sajátos komikusi tehetsége számos cseh vígjáték mellékszerepében találta meg a helyét, melyekben általában mint forgatókönyvíró is részt vett. Fõbb szerepei közül meg kell említeni a kimerült fogorvos, Burda alakját a Mi van magával, doktor úr?-ból (1984) és a reménytelenül szerelmes mérnök, Hnyk figuráját a Mint a méreg (1985) címû filmekben. Mindkettõ Vít Olmer rendezésében került bemutatásra. Színészi karrierjének csúcsa azonban kétségtelelnül az Általános iskola (1991), az Akkumulátor 1 (1994) és a Kolja (1995) címû filmekben nyújtott alakításai, valamint a legutóbb elkészült, és fia, Jan által rendezett Csereüvegek (2007) fõszerepe.
A 70-es években Zdenìk Svìrák, barátjával és kollegájával, Ladislav Smoljakkal közösen egy sor igen sikeres cseh vígjáték forgatókönyvének megírásával szerzett magának hírnevet: Joachim, dobd a gépbe (1974), Fiacskám, én készültem! (1975), - mindkettõ Oldøich Lipský rendezésében látott napvilágot; a Magány az erdõszélen (1975), melyet Jiri Menzel rendezett, a Gömbvillám (1978), Zdenìk Podskalský és Ladislav Smoljak rendezésében, valamint a szintén Zdenek Podskalský által rendezett Találat (1980). A már hosszú ideje mûködõ Svìrák-Smoljak páros volt a hajtómotorja olyan filmeknek is, mint a Jara Cimrman alszik (1983), a Hajmeresztõ hajnövesztõ (1984) és a Ladislav Smoljak rendezésében készült Bizonytalan évszak (1987) címû drámai tudósítás, melyek mindegyike Cimrman Színház lírai koncepciójából merítettek.
Zdenìk Svìrák önállóan írta az Éljenek a kísértetek! (1977) és A három obsitos (1983) címû vígjátékokat, melyeket Oldrich Lipský rendezte meg; a Ladislav Smoljak rendezésében készült Fõúr, tûnés-t (1980); a Voinovich mûve alapján készült Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai (1994) címû filmet, amelyet Jiri Menzel rendezett. Ezen túl a Lotrando a Zubejda (angol változatban "Ruffiano and Sweeteeth" címmel - 1997, rendezte: Karel Smyczek) címû mesefilmet, és két népszerû, Oscar-díjas vígjátékot, Az én kis falum-at (1985, rendezte: Jiri Menzel) és az Általános iskola-t (1991, rendezte: Jan Svìrák). Zdenìk Svìrák egyik legnagyobb sikere a Kolja (1996). A film forgatókönyve a Cseh Oroszlán Díjat érdemelte ki. Jan számára írt következõ forgatókönyve, a Sötétkék égbolt (2001) címû hõsi elbeszélést, mely a RAF (Királyi Légierõ) parancsnoksága alatt, a II. világháborúban harcoló cseh pilótáknak állít emléket.
Zdenìk Svìrák rendszeresen szerepel a televízióban, mint a “Cseh film-mosolyok" címû sorozat házigazdája, valamint a gyerekeknek készült jótékonysági TV-show és zenei program mûsorvezetõje. 2006-ban megkapta a Cseh Köztársaság “Év Embere" címét.
"time is not money"
