információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
SZINOPSZIS
Egy nemzetközi hulladékkezelõ vállalat, az ECOCORP Ukrajnában készül felállítani új telephelyét. Annak érdekében, hogy a veszélyes hulladékok beszállítását elkezdhessék és különbözõ lerakóhelyeken lerakhassák, meg kell szerezniük a Leonid Vasilev környezetvédelmi miniszter engedélyét. Mindenre elszánt környezetvédelmi aktivistaként Leonid azonban nem hajlandó engedélyezni, hogy kapzsi üzletemberek szemeteljék tele országát. A nemleges választ hallva az EcoCorp felbérli Jonas Johnsont, a Delta Force ex-ügynökét, hogy találja meg a módját annak, hogy kényszeríthetné ki a miniszter aláírását.
Johnson nem riad vissza a törvénytelen módszerektõl: hogy megzsarolja Leonidot, elrabolja lányát, Valentinát. Az a terve, hogy foglyát folyamatosan mozgásban tartja, hogy a miniszternek esélye se legyen kiszabadítania õt. Megpróbálja felbérelni Frank Martint (Jason Statham) a fogoly szállítására, ám Franknek elege van a piszkos melóból, ellenben beajánlja egyik barátját, aki szerinte biztosan szívesen elvállalná a küldetést.
Frank barátja, Malcolm be is adja a derekát, ám hamarosan kudarcot vall, és ezzel alá is írja halálos ítéletét. Johnson emberei rálõnek, s a sebesült férfi autójával Frank házában köt ki - Valentinával az anyósülésen. Mikor Frank megpróbálja kimenteni Valentinát, valaki leüti hátulról, s mire magához tér, Johnson egy bombát erõsít a csuklójára, így a Szállító kénytelen elvégezni a küldetést, amit soha nem akart.
Johnson utasításainak megfelelõen Frank várostól városig fuvarozza Valentinát, miközben Leonid emberei a nyomában loholnak. Valentina karján is ugyanolyan robbanó karkötõ van, mint Frankén, ezzel Johnson mindkettõjüket sakkban tudja tartani, ugyanis a karkötõ automatikusan felrobban, amint valamelyikük 20 méternél messzebb merészkedik az autótól, melynek útját Johnson természetesen közelrõl figyeli.
A Marseille-tõl Stuttgartig, Stuttgarttól Budapestig, majd végül Odesszáig tartó hajsza során Frank folyamatosan keresi a módját annak, hogy szabadíthatná ki magát és Valentinát. Közös kalandjuk során a páros egymásba szeret, végül aztán Franknek sikerül megmentenie a lányt, megölnie Johnsont és megakadályoznia, hogy az EcoCorp tönkretegye Ukrajna környezetét.
PRODUKCIÓS JEGYZETEK
Marseille: Újra az úton
Frank Martin visszavonult volna? A rajongók szerint ez kizárt. De hasonlóképp gondolkodnak azok a bûnözõk is, akik úgy döntenek, hogy visszacitálják a játékba, ha akarja, ha nem.
Ha egy olyan fickóval hoz össze a sors, mint Johnson (Robert Knepper), akkor az általában mellékes, hogy te mit szeretnél. Így aztán mikor Martin egy bombával felspécizett karkötõt talál a csuklóján, kiderül, hogy nem mehet 20 méternél messzebb az autójától, különben felrobban. Ez elég jó ok arra, hogy Odessza felé vegye az irányt, kocsijában a "csomaggal": egy fiatal és felelõtlen orosz nõvel, Valentinával, akivel nem könnyû megtalálni a közös nevezõt.
"A harmadik rész legnagyobb újítása az, hogy Frank ezúttal tényleg halálos veszélyben van" mondja Olivier Megaton rendezõ. "Életében elõször szembesül hasonlóan félelmetes ellenféllel, s életében elõször esik szerelembe is, melynek hatására még nagyobb veszélynek teszi ki magát. Mikor nem volt érzelmi kötõdése, olyan volt, mint egy gép. Mivel szerelmes, sokkal sebezhetõbb. Hagyja, hogy érzelmei irányítsák, és nem tudja feláldozni Valentinát, csak hogy a saját bõrét mentse. A tét sokkal nagyobb, ezáltal a figura új dimenzióval bõvült és ez egy nagyszerû akciófilmhez teremt kitûnõ alapot."
München: Statham kész a feladatra
A harcjeleneteket az a Corey Yuen koreografálta, aki már dolgozott Jet Lível és Jackie Channal, mielõtt Hollywoodba ment volna, ahol olyan filmeken dolgozott, mint a Halálos fegyver 4, X-Men 2, A szállító 1-2. és A sárkány csókja. Oliviier Megaton így nyilatkozott az élõ legendáról: "Az volt a célkitûzése, hogy a film egyetlen jelenete se emlékeztessen arra a tizenöt filmre, amely meghatározó volt karrierjében. Mindig próbálok nulláról indulni és onnan felépíteni azt a jelenetet, amit le akarok forgatni. Az volt a cél, hogy a sorozat új vizekre evezzen. Például a garázsban játszódó jelenetben ugyan Jason minden kezébe esõ szerszámot felhasznál a verekedéshez, mégsem emlékeztet Jackie Chan stílusára."
Egy bizonyos jelenet, melyben Statham egy "vetkõzõs verekedést" ad elõ, lehetõvé tette Megatonak, hogy fitogtassa sztárjának hibátlan izomzatát, aki a forgatás elõtt szigorú diétán vett részt. "Tavaly keményen dolgozott azért, hogy kivételes alakra tegyen szert. A súlyveszteség hatására arcéle markánsabbá vált, ezzel a színész megjelenése karizmatikusabb lett. Természetesen megpróbáltuk a maximumot kihozni alkatából. A vetkõzõs jelenet lényege az volt, hogy Valentina lássa, hogy Frank nem csak egyszerû bunyós. Nem csak kitánû harcos, de álomszép testtel bír, s ez az, ami elõször megragadja a lány figyelmét. AZ csak természetes, hogy ezzel a nõnemû nézõk is így lesznek."
Szintén nagyon élvezetes jelenet a Frank és Johnson közötti filmvégi leszámolás, a film gerincét jelentõ izgalmas sakkjátszma végjátéka. "Meg akartam bizonyosodni arról, hogy a harcban Frank végre emberére talált" mondja Robert Knepper, "hogy fennálljon a lehetõsége annak, hogy Franket akár meg is ölhetik, hogy ez a harc olyan, mintha két gladiátor feszülne egymásnak. Nagyszerû érzés volt az a tudat, hogy a koreográfiát Corey végzi, ezért ez a harc több lesz egyszerû bunyónál, nem csak az izmok, de az elmék is megküzdenek egymással, s az egészet keleti filozófia itatja át. Évekkel ezelõtt tai chiztem, s emlékszem, hogy állatok mozgáskultúráján alapult, és újra meg újra eszembe jutott az imádkozó sáska, hogy mozog, hogy támad. A harcjelenetek nagyját meg tudtam csinálni, de volt egy mozdulatsor, amire azt mondtam Corey-nak: ’Ehhez kaszkadõr kell.’ Azt hiszem, két nap alatt vettük fel s végsõ harcot, és az ember ilyenkor megsérült, de ugyanakkor felvillanyozó érzés, ugyanis olyan, mintha egész nap az olimpián lennél."
Budapest: Kapcsold az ötödik sebességet!
A szállító elsõ két részének hatalmas sikerét követõen - több mint 1.5 millió látogató Franciaországban, több mint 50 millió dolláros bevétel világszerte - a harmadik résznek még magasabbra kellett emelnie a tétet akciójelenetek terén. Olivier Megaton így jellemezné ezeket: "A szállító 1-2-ben egy-egy kiemelkedõ jelenetet leszámítva az akciók 30-40 másodpercig tartanak. Azóta a Bourne-trilógia és Tony Scott Dominója sokkal magasabb sebességre kapcsoltak. A költségvetésünk ugyan kisebb volt, de követnünk kellett ezeket a filmeket, sõt, megmutatni, hogy akár többre is képesek vagyunk. Lehet, hogy nincs 75 millió eurónk, de tele vagyunk ötletekkel!"
Az embert próbáló forgatási tempó, amely 2008. februárjától júliusig tartott, A szállító 3. számára hihetetlen kaszkadõrjeleneteket, üldözéseket és harcokat prezentált, Frank Martinnak pedig lélegzetvételnyi pihenést sem engedélyezett.
Hogy ne szaladjanak túl sem a költségvetésen, sem a forgatási menetrenden, a stáb bevetette titkos fegyverét, Jonathan Delerue (Hitman) precíz sztoribordjai formájában. "Az akciójelenetek száma miatt nem engedhettük meg magunkat, hogy elpazaroljuk az idõt a forgatási helyszíneken, szóval létfontosságú volt, hogy mindenki pontosan tudja, mi a teendõje. Végül aztán minden, ami a filmben látható, az eredeti vázlatokon is létezett."
A kaszkadõrmutatványok levezényléséhez egy másik szakértõt hívtak meg a projecthez: Rémi Julienne korábban már részt vett hat Bond mozi, Belmondo legtöbb filmje és legutóbb A Da Vinci kód forgatásán.A rendezõ szerint "Rémivel az volt a célunk, hogy annyira innovatívak legyünk, amennyire csak lehet, s ne használjunk olyan megoldásokat, melyek bármelyik korábbi filmjében már felbukkantak. Valamennyi autós üldözést valós sebességgel vettünk fel, modellek nélkül, hogy elkapjuk az események ritmusát és fizikáját." A legtöbb modern akciófilmmel ellentétben arra törekedtek, hogy minél kevesebbszer forduljanak CG-hez: a legtöbb kaszkadõrmutatványt eredeti helyszíneken vették fel. "Ezért kellett új ötletekkel elõállnunk. Hogy ugrassunk át a vonatra egy autóval, hogy a jármû ne törjön össze. Hogy szánkázzon le egy teherautó oldalán? Minden nap újabb és újabb kihívással szembesültünk, s a megoldásokat nem ritkán a helyszínen álmodtuk meg. Emiatt volt rendkívül szórakoztató és izgalmas a forgatás" - mondja Olivier Megaton.
A legtöbb üldözéses jelenetet úgy komponáltak meg, mintha szimfóniák lennének. Volt itt minden: átalakított karosszéria, nagykockázatú helikopteres filmezés és még egy speciális quadot is összeraktak, hogy azzal száguldozzanak Marseille utcáin.
Odessza: Új arcok
Mint a sorozat elsõ két részében, Frank (Jason Statham) ismét találkozik Tarconival (Francois Berléand). Az egyetlen francia színész a stábban természetesen örömmel találkozott brit cimborájával: "Ahányszor csak találkoztunk, mindig meglapogattuk egymást." Berléand már a forgatás megkezdése elõtt tisztában volt azzal, milyen stresszel jár majd számára ez a film: "Az elsõ néhány nap mindig kõkemény munkával telik, ugyanis az angolom meglehetõsen gyenge, s az ember nem ugyanúgy játszik egy idegen nyelven, mint az anyanyelvén. Nem ugyanazokat a szavakat kell kihangsúlyozni. Szóval néhány napig együtt kell dolgoznom egy nyelvoktatóval, s ezek azok a napok, amikor tényleg meg vagyok szeppenve a forgatáson."
A szállító 3-ban természetesen új arcok is felbukkannak: a gonosztevõt az a Robert Knepper játssza, akit az egész világ T-Bagként ismer A szökés címû sorozatból, s nem rég a Hitman címû hasonszõrû filmben is felbukkant. "Az a fantasztikus Robert Knepperben" meséli Olivier Megaton, "hogy - a nyilvánvaló karizmáján túl - minden lépését, minden egyes kimondott szövegét aprólékosan kidolgozza. Ha olyan szerencsés vagy, hogy egy ilyen kaliberû színésszel dolgozhatsz, akkor a részletek is fontossá válnak. Számos különbözõ manírt kipróbált, hogy létrehozza ezt a figurát, akit nem lehet kihozni a sodrából. Megmutattam neki A fülke címû filmet, és azt mondtam neki, különösen arra figyeljen, hogy Kiefer Sutherland mennyire nyugodtan, kiegyensúlyozottan beszél Colin Farrell karakteréhez, miközben szabályosan tönkreteszi a fickó életét. Egy ilyen fantasztikus színésszel szemben játszva Jason Stathamnek is fel kellett kötni a gatyáját. Emlékszem arra a napra, mikor elõször álltak szemtõl szemben egymással. Jason azonnal érezte, hogy Robert mellett új szintre kell helyeznie a játékot, s ennek megfelelõen reagált."
Pontosan, Robert Knepper már felkészülés közben sem hagy semmit a véletlenre: "Minél bonyolultabb egy karakter, annál jobban érdekel. Néhány évvel ezelõtt, amikor még színi iskolába jártam, volt egy nagyszerû tanárom, Bill Esper, aki azt mondta: "Nem úgy játszol el egy doktort, mint egy doktort, és egy rosszfiút sem úgy játszol el, mint egy rosszfiút, hanem úgy, mint egy jófiút". Úgy kell hozzáállnod a szerephez, hogy a figurádnak szent meggyõzõdése, hogy helyesen cselekszik. Ha valami olyasmit cselekszel, ami szerinted rossz, akkor egy idõ után nem leszel képes együtt élni a tudattal. És ezek a fickók egy egész életet leélnek úgy, hogy nem akarnak meghalni. Magukban úgy érzik, teljesen jogosan cselekszenek. Ugyanakkor ez a fickó elegáns megjelenésû és hisz abban, amit csinál. A piszkos munkát nem neki találták ki. Természetesen megteszi, ha nincs más választása, de inkább más megoldás után kutat. Úgy képzeltem el, hogy a figura egy tipikus unalmas kertvárosban nõtt fel valahol Amerikában és érezte, hogy van valami benne, ami hamarosan arra kényszeríti majd, hogy maga mögött hagyja ezt a kisvárost. Valószínûleg a Harvardon vagy a Yale-en szerzett diplomát, nagyon mûvelt és szofisztikált. Mikor a Hitmant forgattuk, mindig Putin járt a fejemben, ezúttal egy fickó, egy diplomata, aki az amerikai kormánynak dolgozott, Irakba ment rendet tenni, s mikor leszállt a géprõl, úgy nézett ki, mint egy üzletember - csak úgy, mint Johnson a filmben. Szép öltönyben volt, úgy festett, mint aki indul az elnökválasztáson. Szerintem szívesebben beszélgetne veled egy antik könyvrõl, semmint lövöldözne rád."
Natalya Rudakova, azaz Sasha némi feminin szálat visz a film maszkulin világába. Luc Besson szúrta ki õt, ahogy New York utcáin sétált: A szállító 3. az elsõ filmje: "Az utcán sétáltam, mikor találkoztam Luckel, aki azt mondta, vegyek néhány színi órát. Így is tettem. Jól sikerült a dolog. Ezt követõen elmentem erre a meghallgatásra. Ez volt az elsõ alkalom, hogy kamerák elõtt szerepeltem, szóval remegtem, mint a nyárfalevél." Olivier a karakter frissességét szerette volna viszontlátni a vásznon, spontánnak képzelte el Valentinát, akirõl azt mondta, hogy "Frank tökéletes ellentéte. A percnek él. Ha egy kezdõ színésszel dolgozol, az olyan, mintha egy kisgyerekkel dolgoznál, kinek szakmai érintetlensége az egyik legfontosabb tulajdonsága." "Valentina imádja az életet" teszi hozzá a színésznõ. "Teljesen meg van õrülve, mint sok mai nõ. Egyetlen nõi szereplõként spontanitást visz a filmbe, megfûszerezi azt. Olyan, mint egy vulkán. Nélküle unalmas lenne a film, nem igaz?"
INTERJÚ OLIVER MEGATON RENDEZÕVEL
Mit jelent önnek A szállító sorozat?
Számomra a széria valahol a Drágán add az életed és James Bond között helyezkedik el, még ha narratív struktúrája inkább emlékeztet John McTiernan víziójára egy szeretni való fõhõssel, aki a humor és a komolykodás határmezsgyéjén ingázik és aki folyton folyvást lehetetlen szituációkba keveredik. A rendelkezésünkre álló forrásokból képesek voltunk bebizonyítani azt, hogy egy francia filmes cég is képes létrehozni egy olyan mozifilmes sorozatot, melynek fõhõsét az emberek a szívükbe zárják.
Hogy közelítette meg a karakter és a sorozat fejlõdését a harmadik epizódban?
Az elsõ film magán viselte a kilencvenes évek végének szokásos stílusjegyeit: hõsének szellemesnek kellett lennie, aki folyton viccelõdik. A folytatás inkább hasonlított Tony Scott Tûzben edzett férfijára, mivel a szituáció sokkal drámaibb. A harmadik epizódban már a Drágán add az életed világában járunk, mivel a hõs maga is fogollyá válik a történetben. Most elõször van igazán nagy veszélyben. Mondhatni, most érkezett felnõttkorba - mi több, még szerelembe is esik -, de ezúttal a gonosztevõk is sokkal földhözragadtabbak. Robert Kneppernek hála ebben a filmben a sematikus rosszfiú helyett egy teljesen új gonoszt ismerhetünk meg.
Hogy álltak hozzá Jason Stathammel a figura új oldalához?
Természetesen elõször némi ellenállásba ütközött a dolog, hisz Jason meglehetõsen határozott elképzelésekkel bírt a karakterrõl, de aztán meggyõztem, hogy új jellemvonása csöppet sem csökkent a figura értékein, végül a forgatás során közösen rendkívül erõteljes dialógusokat dolgoztunk ki. Jason ösztönös színész, akivel a forgatás során lehet sok új dolgot, aspektust felfedezni. Szerintem õ lesz az új Bruce Willis. Ugyanolyan karizmatikus, mint õ. És ehhez még csak ki sem kell nyitnia a száját: a tekintete valamennyi szükséges érzést képes továbbítani.
Új rendezõként mi volt a legnagyobb kihívás, amivel szembesült?
Ez több volt, mint kihívás: ez egy egészestés küldetés volt! Ha az ember elolvassa A szállító 3. forgatókönyvét, azonnal szembesül azzal, hogy az akciójelenetek mennyisége megháromszorozódott. A Bourne trilógia teljes egészében átalakította az új évezred akciófilmjeivel szemben támasztott elvárásokat, szóval ezzel a filmünkkel be kellett bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk versenyre kelni Hollywooddal.
Okozott-e nyomást az, hogy már korábban megrajzolt karakterekkel kellett dolgoznia?
Olyan ez, mint a képregényfigurák esete: az ember jól elszórakozik a sztereotípiával, miközben megpróbál valami újat hozzátenni a figurához. Például úgy döntöttünk, hogy Frank megjelenése valószerûbb lesz. Általában nagyon ügyelek a díszletekre és a jelmezekre és úgy éreztem, a figurának stílusosabb megjelenésre van szüksége. Jason Statham a film kedvéért elég sokat fogyott. Élesebb vonásainak köszönhetõbben sokkal fizikálisabb a megjelenése és ezért érdemes volt megvenni azokat a Dior öltönyöket. Francois Berléand, a film komikus mellékszereplõjével kapcsolatban is hasonlóan jártunk el: õ egy igazi különc, aki egy öreg Renault-val száguldozik keresztül Európán, de elhagytuk a bermudanadrágot és a hawaii inget, hogy némi realizmust kölcsönözzünk a figurának.
Érezni lehet, milyen nagy kedvvel nyúlt olyan zsánerelemekhez, mint a lövöldözések és az autós üldözések...
Igen, rengeteget újítottunk az üldözéseken, kaszkadõrmutatványokon, melyeket mind valós sebességgel és számos különbözõ és speciális szögbõl vettünk fel. Az volt a célunk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a modernizálás és a tradíciók megõrzése között. Példának okáért ugyan nem változtathattunk az elõzõ epizódok harcmodorán, de megtaláltuk a módját annak, hogy újszerûen vegyük filmre õket. A garázsjelenetet például steadycammel rögzítettük, hogy elkapjuk a karakter hozzáállását és fejlõdését. Anélkül, hogy felrúgtuk volna a Cory Yuen által lefektetett stílusjegyeket, sikerült vegyítenünk a modernizmust a kínai koreográfia költõi jellegével.
Egyetért azzal, hogy ez a típusú akciófilm - ahogy Guillermo Del Toro jellemezte a Hellboy-t - olyan, mint egy hatalmas gyakorlópálya?
Nincs annál nyitottabb és empirikusabb munka, mint filmet rendezni. Elképesztõ szûklátókörûségrõl tanúskodna, ha valaki három játékfilm és tizenöt rövidfilm után kijelentené, hogy mindent megtanult, amit a mesterségrõl tudni kell. Nem kontrollálhatod az idõjárást, valamennyi emberedet, a költségvetést: minden egyes filmforgatáson tanulhatsz valami újat. Másképp fogalmazva: igen, én is úgy vélem, hogy ez a film kitûnõ gyakorlópálya, fõleg speciális effektusok terén. Az az elõnye annak, ha megbízott rendezõ vagy, hogy megszabadulhatsz néhány kötöttségtõl, különösen a történetírástól, ami rengeteg idõt elvesz. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezned arról, hogy a történet és a karakter honnan jött, miközben mondanod is kell róluk valami újat. Szóval a forgatáson rengeteget tanul az ember, nagyon kemény, ugyanakkor nagyon élvezetes is. Nem telik el úgy nap, hogy valaki meg ne keresne a stábból azzal, hogy mennyire unatkozik, mióta vége a forgatásnak!
INTERJÚ NATALYA RUDAKOVÁVAL
Hogy kerültél ebbe a filmbe?
Csak sétálgattam az utcán, mikor találkoztam Luc-kel, aki azt mondta, vegyek néhány színi órát. Így is tettem. Kiderült, hogy egész jó vagyok, ezért elkezdtem érdeklõdni a színészet után, s mikor volt ez a meghallgatás, elmentem rá és megnyertem a szerepet.
És mindezt úgy, hogy New Yorkban sétálgattál?
Igen, épp munkába tartottam. Fodrászként dolgoztam. Sétáltam az utcán, mikor Luc asszisztense leszólított és arra kért, igyak meg velük egy csésze teát. Luc azt mondta, próbáljam ki magamat és ezzel felkeltette az érdeklõdésemet.
Ez az elsõ filmed?
Igen. Ez az elsõ alkalom... Nos, volt néhány órám, ahol rájöhettem, hogy ezt akarom csinálni, úgyhogy ez igazán izgalmas munka volt.
Gyerekkorodban nem szerettél volna színésznõ lenni?
Soha nem álmodoztam arról, hogy színésznõ leszek, soha nem gondoltam rá, de ha adódik egy lehetõség, hogy kipróbálj valami újat, akkor azt nem szabad elszalasztani... Mikor kipróbáltam magam, nem volt célkitûzésem, egyszerûen csak próbálkoztam, és a tanárok azt mondták, van bennem potenciál. Elõször is nagyon izgalmas volt beleképzelnem magamat ennek a figurának a bõrébe, nagyon érdekes élmény volt, de korábban soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom csinálni.
Hallottál Luc Bessonról korábban?
Ismertem a filmjeit, de nem tudtam, hogy néz ki. Ismertem a nevét. A filmjei nagyon népszerûek. Szeretem a filmjeit, nagyon eredetiek és lenyûgözõk.
Szóval mikor felkért rá, hogy szerepelj A szállító 3-ban, nem hezitáltál, ugye?
Nos, nem arra kért fel, hogy szerepeljek a filmben, hanem azt ajánlotta, vegyek színi órákat. Soha nem mondta, miért menjek el tanulni, végig titokban tartotta a szándékát. És akkor elmentem erre a meghallgatásra, ami miatt nagyon sokat idegeskedtem, mivel még soha nem szerepeltem kamera elõtt és egyébként is rengeteg ember volt ott, és mindenféle fura dolgot kértek tõlem, például azt, hogy különbözõ érzelmeket sugározzak. Elsõ alkalommal az ilyesmi nagyon fura érzés egy olyan ember számára, aki még soha nem csinált hasonló dolgot. De egyben nagyon izgalmas is volt. Remegett a lábam, mégis jól éreztem magam. Akkor jártam elõször Párizsban is. És mikor egy hét múlva megtudtam, hogy szerepelni fogok a filmben, majd megõrültem az izgalomtól.
Mi a véleményed a forgatókönyvrõl?
Szerintem nagyon színes, tele van érzelmekkel, viccekkel és életigenléssel. Nagyon szellemes és lélegzetelállító, s természetesen szélsebes. Érzelmes és szórakoztató. A nézõ ezeket mind átélheti majd. Tele van akcióval és humorral. Nagyszerû!
Számodra ez egy popcorn mozi? Szereted õket?
Nagyon szeretem a popcorn mozit, mivel olyan, mint a hullámvasút. Beülsz a moziba és két órán át csak mosolyogsz. A segítségével kikapcsolhatsz, olyan mint egy nyugtató. Vannak filmek, melyek nézése közben arra kell gondolnod, hogy a szereplõk mit miért csinálnak, de a popcorn-filmek nézése közben csak el kell engedned magad, és hagynod kell, hogy a film elvigyen mindenféle fantasztikus helyre.
Mesélnél a karakteredrõl?
Valentina életrevaló lány. Egy kicsit õrült, de hisz még fiatal. Nagyon sokszínû jelenség. Lélegzetelállító, fiatal, gyönyörû. Igazi filmes jelenség.
Mit képvisel õ egy ilyen fiús filmben?
A karakterem az egyedüli nõ a filmben, az érzelmes jelenetek mind hozzá köthetõk, a színek, a szerelem, a spontán érzelmek és mozdulatok és a móka. A figura nagyon vicces és õrült. Rengeteg színt és ízt visz a filmbe. Nélküle unalmas lenne, nem igaz?
Eleinte nagyon titokzatos, egyáltalán nem beszél. Azért szeret bele Frank, mert egyformák?
Elõször Valentinát egyáltalán nem érdekli Frank Martin. Igazából meg van rémülve. Ezért van csöndben. Volt már dolga egy másik szállítóval, tudja, mire számítson. Fél és ezért nem beszél. De aztán kapcsolat alakul ki köztük. Frank apaszerepet tölt be, óvja õt, vigyáz rá és ez által összekapcsolódnak. Az orosz lányok már csak ilyenek.
Szóval könnyû dolgod volt?
Mondhatni, de a figurám sokkal vadabb, sokkal õrültebb nálam. Spontán, olyan, mint egy vulkán. Nem képes egy helyben maradni, egyszerre többféle dolgot mûvel, futkározik körbe-körbe, mindenkit megõrjít. Rengeteg színt, ízt és érzelmet visz a filmbe.
Milyen volt az elsõ napod a forgatáson?
Nagyon hideg és ijesztõ volt, mivel mindenki franciául beszélt - próbáltak angolul szólni hozzám. Rendesek voltak velem, vigyáztak rám. Elmagyarázták, hogy kell mutatkoznom a megvilágításban, hogy kell beszélnem, hogy kell együtt mozognom a kamerával, szóval nagyon segítõkészek voltak. Az elsõ naptól kezdve elfogadtak olyanak, amilyen vagyok. Az elsõ néhány órában halálra voltam rémülve, de aztán hozzászoktam az egészhez. A második nap már nagyon jó volt. Nagyon gyorsan hozzászoktam a forgatáshoz, mivel az egész stáb nagyon segítõkész volt. Végig mellettem álltak. Nagyszerû volt!
Mi volt a legnehezebb feladat?
Az egész élmény lélegzetelállító volt. Épp csak elkezdtük a forgatást, s mire magamhoz tértem, már végeztünk is. A legnehezebb az volt, hogy majd megfagytam. Télvíz idején kezdtünk forgatni és nekem egy apró nyári ruhában kellett lennem. Az a rész nagyon nehéz volt; úgy játszani, hogy nem figyelek a hidegre. Mint ahogy említettem, a stáb eszméletlen volt, futottak utánam takaróval és meleg ruhákkal. Nagyszerû élmény volt!
Milyen volt a kapcsolatod Jason Stathammel?
Nagy szerencsém, hogy az elsõ filmemben vele játszhattam, mivel Jaosn nagyon segítõkész és nagyon jól megértettük egymást filmen és filmen kívül egyaránt. Ez nagyon fontos, ugyanis a játékával különbözõ érzéseket küldött felém, melyeket képes voltam megérteni. Nagyon sokat segített. Ugyanez a helyzet Roberttel, akivel óriási érzés együtt játszani. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen színészekkel játszhattam együtt, mivel nagyon sokat segítettek nekem a forgatáson, meg minden.
Ismerted Robert Knepper figuráját A szökés címû sorozatból?
Nem ismertem õt, de volt valami rossz érzésem vele kapcsolatban. Ha nem forog a kamera, Robert fantasztikus figura: nagyon édes, kedves és közvetlen, de van valami a háttérben. Mikor a figurát játszotta, eszméletlen volt. Nem is kellett megjátszanom magamat, annyira jól csinálta. Furcsa volt és félelmetes, de az életben egyáltalán nem ilyen.
Milyen volt Olivier-vel és a francia stábbal dolgozni?
Láttam az egyik filmjét, A vörös Szirént, és az nagyon tetszett. Megnéztem még a forgatás elõtt, hogy tudjam, kivel dolgozom majd: ismerjem a látásmódját, meg minden. Olivier nagyon segítõkész volt. Egy csapatként dolgoztunk. Nem voltak problémáink vagy konfliktusaink. Olyanok voltunk, mint egy nagy család. Ez sokat segített, ugyanis három hónapig távol voltam a családomtól. Senkit sem ismertem itt Franciaországban, szóval olyan volt, mintha egy családhoz érkeztem volna. Olivier fantasztikus ember, nagyon szórakoztató jelenség.
És a franciák?
Soha nem jártam még Franciaországban azelõtt, de nagyon boldog voltam, hogy ilyen körülmények között ismerhettem meg az országot. Nem turistaként, hanem sokkal bensõségesebb viszonyok között. A franciák annyira közvetlenek, nagymértékben hasonlítanak a szülõvárosom, Szentpétervár lakóira, s az ország gyönyörû! Nagyon boldog voltam, hogy Franciaország igazi oldalát is láthatom, nem csak a turisták által frekventált területeket. A franciák pedig óriásiak, nagyon szellemesek, rengeteg jó kajájuk van... Azóta is csak azt ismételgetem, mennyire nagyszerûek, de az az ország tényleg olyan, mint egy tündérmese.
Nehezek voltak az akciójelenetek? Volt dublõröd?
Nem hinném, hogy szükségem lett volna dublõrre, ugyanis nekem nem kellett úgy verekednem, mint Jasonnek. Volt egy-két bunyóm, apróságok, de ezeket én akartam megcsinálni. Eszem ágában sem volt ezeket átengedni egy kaszkadõrnek. Nem én! Mindent én akartam csinálni, még a legapróbb momentumokat is!
Egyszer sem sérültél meg?
De igen, nem is egyszer. Tele voltam horzsolásokkal és kék-zöld foltokkal, de nagy móka volt, teljesen megérte. Újra meg újra meg újra megtenném...
INTERJÚ ROBERT KNEPPERREL
Mi vonzotta a filmhez?
Szeretek ellentmondásos figurákat játszani... Úgy érzem, nagyon találó helyen tatjuk ezt az interjút, itt, ebben a meghitt környezetben, a természet lágy ölén. Mr Johnson a kormány számára végzi el a piszkos munkákat. Ha épp nem a piszkos munka elvégzésével foglalkozna, arra is képes lenne, hogy kiálljon a kamerák elé, s nyilatkozatot tegyen a veszélyes hulladékokról és a kormány ezzel kapcsolatos politikájáról. Rendkívül mûvelt és szofisztikált figura. Ugyanakkor nagyon veszélyes, ezért fordulnak hozzá, ha ehhez hasonló munkáról van szó. Nagyon tetszett benne, hogy öltönyt visel, jó öltönyöket, melyek jól is állnak neki. Minden dolog körülötte rendszerbe van szedve, ahogy készül a napra, minden. Másrészt pedig könyörtelen munkát végez, megdolgozza, esetenként meg is öli az embereket, bármire képes, hogy megszerezze azt, amire az országának szüksége van. Meglehetõsen sajátosan értelmezi a hazafiasságot, s szerintem hisz abban, hogy amit mûvel, úgy gondolja, azzal jót tesz az országának és a világnak. A filmben azt látjuk, hogy mennyire erõszakos és könyörtelen, de ha épp nem dolgozik, akkor valószínûleg egy ilyen helyen tartózkodik, mint most mi, s jógázik. Ellazítja a testét és megnyitja az elméjét. És amikor szólítja a kötelesség, azonnal elindul és nem mindig a legemberségesebb módszerrel teszi a dolgát. Félnek tõle, tisztelik õt, ugyanakkor elrejtõzhet a zakója és a nyakkendõje mögé. A filmben számos olyan dolgot teszek, ami negatív energiát sugároz. Természetesen a figurának megvan a maga kis õrült világa, amelyben él és arra gondol, hogy "ha képes vagyok megõrizni a nyugalmamat, és minden a terv szerint halad, akkor nem lehet semmi baj." A film végén azt mondja: "Utálom az erõszakot. Más módszereket sokkal többre tartok." Ez alatt azt érti, hogy "Úgy kell csinálnod, ahogy én szeretem." Szerintem jól érezné magát egy ilyen helyen, tudna itt élni, ezért is érdekes ilyen ellentmondásos figurákat eljátszani.
Már nem emlékszem a fickó nevére, de arra igen, hogy diplomata volt. Ez a szó, "diplomata" azóta újra meg újra eszembe jut. Az amerikai kormánynak dolgozott, Irakba ment rendet tenni, s mikor leszállt a géprõl, úgy nézett ki, mint egy üzletember - csak úgy, mint Johnson a filmben. Szép öltönyben volt, úgy festett, mint aki indul az elnökválasztáson, s sejthetõ volt, hogy a Harvardon vagy a Yale-en szerzett diplomát - az esetemben katonai végzettsége is van. De az tetszett benne a legjobban, hogy tényleg úgy festett, mint egy sikeres üzletember. Tavaly, mikor a Hitmant forgattuk, emlékszem, azt mondtam, hogy a figurámat Putyinról mintázom. Ugyanez történt velem, miközben a forgatásra tartottam: újra meg újra felbukkant bennem annak a fickónak az arca. Láttam magam elõtt, ahogy lépked lefelé a repülõrõl, egy politikai megbeszélésre érkezett és integet a népnek.
Beugrott Hemingway képe is, amit a repülõúton szúrtam ki egy újságban. A képen õszes volt a halántéka, s nem emlékszem, hogy neki ilyen lett volna. Úgy emlékeztem, hogy fekete, göndör haja van. Tudja, a karakternek nem csak a fizikai megjelenésén dolgozom, hanem az érzelmi világán is. Kívülrõl, belülrõl egyaránt. Úgy képzeltem el, hogy a figura egy tipikus unalmas kertvárosban nõtt fel valahol Amerikában - a gyerekkorában nem történt semmi különös, magának való volt és csöndes, aki érezte, hogy van valami, ami hamarosan arra kényszeríti majd, hogy maga mögött hagyja ezt a kisvárost. Aztán felhívtak és azt mondták: "Kell nekünk egy útlevélkép Johnsonról", mire én visszakérdeztem: "Beleírhatnánk az útlevelébe azt is, hogy honnan származik?" Olyan, mint bárki más. Van identitása, személyisége - valószínûleg ezt megváltoztatta, de pontosan tudja, honnan származik. Azt mondtam: "Miért ne származhatna Wisconsinból, valahonnan Amerika szívébõl?" Emlékszem, néhány éve megnéztem a The Doorst, és az egyik jelenetben Val Kilmer, azaz Jim Morrison kitalál egy sztorit arról, hogy honnan származik. Valójában közép-nyugatról származik, úgy emlékszem. A képzeletében azonban létrehozott egy fantáziatörténetet arról, hogy honnan jött, és eggyé vált ezzel a történettel. Így lehetett ezzel Johnson is. Próbáltam ezt is belevinni a figurába. Olyan messzire ugyan nem megy, hogy kis amerikai zászlót tûzzön a zakójára, de szerintem nagyon hazafias, és amit tesz, azzal jót tesz az országnak és az egész világnak.
Gonosztevõt alakított...
Néhány évvel ezelõtt, amikor még színi iskolába jártam, volt egy nagyszerû tanárom, Bill Esper, aki azt mondta: "Nem úgy játszol el egy doktort, mint egy doktort, és egy rosszfiút sem úgy játszol el, mint egy rosszfiút, hanem úgy, mint egy jófiút". Úgy kell hozzáállnod a szerephez, hogy a figurádnak szent meggyõzõdése, hogy helyesen cselekszik. Ha valami olyasmit cselekszel, ami szerinted rossz, akkor egy idõ után nem leszel képes együtt élni ezzel a tudattal. És ezek a fickók egy egész életet leélnek úgy, hogy nem akarnak meghalni. Magukban úgy érzik, teljesen jogosan cselekszenek. Ugyanakkor ez a fickó elegáns megjelenésû, diplomatikus - már megint a "diplomata" szó -, szerintem szívesebben beszélgetne veled egy antik könyvrõl, semmint lövöldözne rád. A piszkos munkát nem neki találták ki. Természetesen megteszi, ha nincs más választása, de inkább más megoldás után kutat. Ezekre a furcsaságokra gondoltam, mikor megformáltam ezt a figurát.
Örömét leli az akciófilmekben?
Legjobban a Frank karján viselt bomba tetszett ebben a filmben. "Ó ne, túl messze vagy az autótól! Menj vissza az autóhoz! Ó ne, az autó elindul, most rohannod kell utána!" Ennek persze nem sok köze van a figurához, hanem inkább ahhoz, hogy min kell keresztülmennie. Az ember izgatottan várja, mi történik. "Ó jaj, sikerül túlélnie?" Ez a film is a régi, jól megszokott történetet veszi elõ, melyben a jó megpróbál életben maradni, a rossz pedig megpróbálja eltenni a jót láb alól. Ezt szeretem az akciófilmekben. Ahogy olvastam a forgatókönyvet, a szívem hangosan vert és alig vártam, hogy megtudjam, mi történik a következõ oldalon. Nagyon szórakoztató volt. Ez volt a legfontosabb ok, amiért elvállaltam. Továbbá újra akartam dolgozni Luckel. Forgatott néhány elképesztõen jó filmet, s õ volt a Hitman producere is, de még soha nem volt lehetõségem találkozni vele. Egészen más dolog az, ha hallomásból ismersz valakit, mint hogy végre együtt tudsz dolgozni vele - és Luc rengeteget dolgozott ezen a filmen. Õ írta a forgatókönyvet és számtalan alkalommal megjelent a forgatáson, hogy bizonyos jelenetekre rányomja bélyegét. Franciaországban õ a filmek királya, a filmek keresztapja, ugyanakkor mûvész is, aki figyelemmel kíséri, hogy mi történik a film bizonyos jeleneteiben, és hogy alakul a történet. Amikor elõször megérkeztem, az emberek azt mondták: "A legfontosabb különbség az amerikaiak és a franciák között az, hogy az amerikaiak szeretnek nagyon közel állni mindenhez, mindenbe beledugják az orrukat, ami ugyanakkor biztonságérzetet is ad, de a franciák nem folynak bele mindenbe." De Luc nem ilyen, õ végig ott volt és fogta a kezem. Fantasztikus volt.
A harcjelenetek?
Mikor a forgatókönyvet olvastam, tudtam, hogy ez a sakkjátszma, ami a két fõhõs között folyik, elõbb vagy utóbb el fog jutni egy nagy bunyóig, s a filmben rengeteg bunyó van! Nagyon érdekelt, hogy milyen stílusa lesz a harcnak, s mikor megtudtam, hogy Corey is a filmen dolgozik, egybõl tudtam, hogy a harcok át lesznek itatva keleties filozófiával. Néhány évvel ezelõtt tai chiztem, s emlékeztem, hogy a mozdulatokat állatok inspirálták, s állandóan beugrott az imádkozó sáska. Õszintén szólva, már nem emlékszem a pózokra, de mintha rémlett volna, hogy használja a lábait. Reméltem, hogy nem emlékeztem rosszul, s mikor megláttam a filmben alkalmazott harcmodorokat, mondhatni, visszafelé haladtam az idõben, s ara gondoltam, hogy "Íme, itt van Johnson az elsõ jelenetében, s itt van a végsõ harcban, szóval mit mond el róla a harcstílusa? Hogy építsem fel õt már a film elejétõl kezdve?" Ha Johnson tipikus bunyós lenne, egészen másképp harcolna, brutális lenne, állandóan az ellenfele nyakában lógna, hogy meggyötörje, fájdalmat okozzon neki és lehengerlõ energiája révén maradjon életben. Úgy éreztem, hogy azok az emberek, akik így harcolnak, tudják, hogy milyen légzéstechnikákat alkalmazzanak és hogy szabaduljanak meg a negatív energiáktól, mint egy sóhajtól. Mielõtt Johnson találkozott volna Frankkel, lehettek nehéz feladatai, de ez volt a legnehezebb, ugyanis Franket nem lehetett könnyen kijátszani. Emiatt szerintem Johnson tiszteli õt. Ugyanakkor az is tetszik neki, hogy Frank is úgy áll a dolgokhoz, mint õ maga. Õ is precíz, nem szitkozódik, kizárja magából az érzelmeket, s valószínûleg jól verekszik. Szóval ez a sok apróság segített abban, hogy az idõben visszalépve tudjam, hogy Johnson hogy reagál bizonyos szituációkban, melyek akár verekedésbe is torkollhatnának: ha elkezdené feldühíteni magát, akkor légzéstechnikával megnyugtatná magát. " Nem fogom felidegesíteni magamat, megõrzöm a nyugalmamat, mivel ha felidegelem magamat, azzal érzelmeket viszek a dologba, s azzal csak összezavarom magamat harc közben, a mindennapi életben egyaránt. Ha megõrzöm a nyugalmamat, azzal irányítani tudom az embereket, el tudom érni, hogy õk is nyugodtak maradjanak, s feladatukat precízen végezzék el." Olivierrel sokkal beszélgettünk A fülke címû filmrõl, amelyben Keifer Sutherland játszotta a gonosztevõt, aki soha nem veszíti el a hidegvérét, nyugodt, kiegyensúlyozott hangon beszél. Johnson is ilyen, soha nem hadar. Nem mondja azt, hogy "kéne", hanem azt mondja: "kellene". Precíz, hideg, már-már érzelemmentes. Nem mintha nem tudnék olyan figyelemfelkeltõ dolgokat mûvelni a figurával, hogy az egyik pillanatban még teljesen nyugodt, a következõben pedig egy csapásra felrobban - ez meg is történik a filmben -, de nagyrészt megõrzi a nyugalmát. Mintha azt ismételgetné magában, hogy "Nem fogom felidegesíteni magamat, nem fogom felidegesíteni magamat..." És ez némileg ironikus, ugyanis nem igazán érzi nyugodtnak magát, õ csak azt hiszi, hogy nyugodt. Kettejük szituációja olyan, mint egy sakkjátszma. Azt akartam elérni, hogy ebben a filmben Frank végre emberére akadjon, a nézõ azt gondolja, hogy akár meg is ölhetik, hogy most két gladiátor találkozik, két lovag, s nagyon jó érzéssel töltött el, hogy tudtam, Corey áll a háttérben, s eléri, hogy ne csak nyers erõ feszüljön egymásnak, hanem a küzdelem mentális szinten is folyjon.
Mennyit tanult Corey Yuentõl?
Olyan dolgokat, amelyekre soha nem lennék képes. Úgy hívtam, a Majom mozdulat vagy Majom rúgás. Biztos vagyok benne, hogy benne lesz a filmben ez a mozdulat, méghozzá a kaszkadõröm elõadásában, szóval meg kellene említeni az õ nevét is. A harc többi részét nagyjából képes voltam elõadni. Tudja, amikor az ember színházban lép fel, akkor sokat megtanul a színpadi küzdelemrõl. Hogy lehet bevinni vagy bekapni egy ütést, hogy kell mozogni, hogy kell pozícionálni, stb. Szóval túl sokszor nem kellett Corey segítségét hívnom. Ráadásul nagyon gyorsan kellett elsajátítani a koreográfiát, szóval Jasonnel intenzíven vettük végig a mozdulatokat, de ott volt a Majom mozdulat, amire egyszerûen képtelen voltam. Fekvõtámaszból hirtelen fel kellett volna nyomnom magamat és páros lábbal elõre kellett volna rúgnom, hogy eltaláljam Frank sípcsontját. Azt mondtam Corey-nak: "Ehhez kell egy dublõr. Képtelen leszek rá." Az a két fickó, akik segítettek begyakorolni a harcmozdulatokat, fantasztikus volt. Nagyon jó formában voltak. Biztos vagyok benne, hogy a filmben én is nagyszerû harcosnak tûnök, de az a két fickó tényleg mestere volt a küzdõsportoknak.
Van valami nagyon izgalmas dolog egy verekedõs jelenet felvételében, fõleg, ha ilyen fontos jelenetrõl van szó. Azt hiszem, két nap alatt vettük fel ezt a jelenetet és teljesen kimerültünk. A nap végén Jasonnel egymásra néztünk és csak annyit bírtunk kinyögni, hogy "Jézusom". Mindketten elég ramatyul nézhettünk ki. De ez elkerülhetetlen. Az ember ilyenkor megsérül, de ugyanakkor felvillanyozó érzés, ugyanis olyan, mintha egész nap az olimpián lennél. Elképesztõ energiatartalékokra lelsz magadban és alig várod, hogy folytasd a küzdelmet. Fizikailag teljesen kimerülsz és ez nagyszerû érzés. Mintha két kiskölök azt mondaná: "Mit csináljunk ma? Rendezzünk egy nagy harcjelenetet a vonaton!"
Olivier?
Olivier nagyszerû volt. Egyszerre õszinte és tapintatos, pont ezt szeretem benne a legjobban. Úgy néz ki, mint aki képes lenne a szart is kiverni belõled, nagyon erõs, ugyanakkor lényegre törõ és precíz: szerencsére egy srófra jár az agyunk. Nagyszerûen megértettük egymást és igazán szerettem vele dolgozni. És nagyszerû szakács is! Ahhoz, hogy az ember jó szakács legyen, éreznie kell, hogy mihez mire és mennyire van szüksége, pontosan ismerni kell a megfelelõ alkotóelemeket, s õ is így rendez.
Tévé vagy filmek?
Régebben nagyon-nagyon gyorsan dolgoztam, és ahogy egyre idõsebb lettem, úgy gyûjtöttem egyre több tapasztalatot, szóval nem sokat gondolkodom, csak teszem a dolgom. És a pillanat hevében fantasztikus dolgok történhetnek. Lehetnek ezek apró dolgok, származhatnak korábbi tapasztalatból, de gyakorta egy szempillantás alatt kell õket elõvenni, kitalálni, alkalmazni. Ugyanakkor azt hiszem, nem csak a sebesség számít, hanem az is, hogy milyen mentális állapotban vagy, amikor megérkezel a forgatásra: az erre való odafigyelést az évek során nagy-nagy színészektõl tanultam meg. A problémáidat otthon kell hagynod. Minél tisztább fejjel, frusztrációktól mentesen érkezel a forgatásra, annál jobb, máskülönben mások munkáját is károsan befolyásolnád. Nem vagyunk agysebészek.
Jasonben az a legjobb, hogy olyan, mint én. Forgatott már jó néhány nagyszerû filmet és kiívül-belül ismeri ezt a figurát és nagyon jól megértettük egymást, tiszteltük a másikat. Nagyon jó abban, amit csinál. Ott a helye a mézes bödön mellett.
Mikor a harcjelenetrõl olvastam, arra gondoltam, "Õt nem verheti meg olyan könnyen. Figyelemre méltó ellenfélnek kell lennie." Úgy gondoltam, kemény leszek, nem hagyom, hogy lekörözzön. És biztos akartam lenni abban, hogy ezt Jason is érezze, mert abban a pillanatban, hogy a másik színész érzi rajtad, hogy nem vagy betoji, hogy bízhat benned, akkor csak elég feladni a labdát, tuti, hogy nem hagyja leesni.
Jól érzi magát?
Igen, nagyon is!
"time is not money"
