információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A Utolsó Látogatás egy tiltott szerelem és az ártatlanság elvesztésének szívbemarkoló története a második világháború elõtti Angliából, amikor a kiváltságos helyzetû arisztokrácia hanyatlásnak indult. A film a fiatal, középosztálybeli Charles Ryder történetét meséli el, azt a húsz éves idõszakot, amely alatt kapcsolatba került a Marchmain családdal, leginkább a két testvérrel, Sebastiannal és Juliával.
Charles az Oxfordi Egyetemen ismerkedik meg a karizmatikus, de csapongó Sebastiannal. Hamarosan nemcsak az ifjú, hanem az általa képviselt gazdag és fényûzõ világ is magával ragadja. Charles rajongása akkor teljesedik ki, amikor meghívják Bridesheadbe, a Marchmain-család csodás õsi otthonába. A férfi itt olyan környezetbe csöppen, ami össze sem hasonlítható azzal a londoni középosztálybeli közeggel, amelyben felnõtt. Sebastian szerelmes lesz Charlesba, és nem hajlandó elereszteni. Egy csodás nyarat töltenek együtt Bridesheadben, amely során kiélveznek mindent, amit csak ez a fantasztikus birtok nyújthat: finom borok, tóparti piknikek és szökõkútban való fürdõzések tarkítják az itt töltött boldog idõket. Ám idõközben színre lép Sebastian gyönyörû húga, Julia is, aki szintén nem közömbös Charles számára. Charles kapcsolata a Marchmain-családdal egyre szorosabbá válik, ám ez hamarosan összeütközésekhez is vezet. Fõként, hogy Charles ateista, míg a család, kivált az annak élén álló vaskalapos Lady Marchmain buzgó katolikus.
Sebastian és Julia meghívja Charlest, tartson velük Velencébe, ahol megismerkedik hedonista apjukkal, Lord Marchmainnnel. A férfi már rég elhagyta feleségét és a bridesheadi képmutatást az életvidám Velence és egy titokzatos olasz nõ, Carla kedvéért. A velencei nyár vad hangulatában Charles és Julia közt elmélyülnek az érzések, és a heves karneváli forgatagban az elsõ csók is elcsattan. Az összezavart lány elszökik. Charles rájön, hogy Sebastian tanúja volt intim pillanatuknak, s tudja, barátsága az ifjú Marchmainnel már sosem lehet olyan, mint azelõtt.
Lady Marchmain egy pillanatra sem téveszti szem elõl, hogy micsoda társadalmi és hitbeli ellentétek feszülnek családja és az ifjú Charles között. Így miután visszatérnek Angliába, a Lady minden el is követ, hogy a lányával való kapcsolatának vége szakadjon. Ennek ellenére meghívja a férfit Julia huszonegyedik születésnapja alkalmából rendezett bálra, ám ennek egyedül Sebastian az oka. A fiú ugyanis egyre inkább az alkohol rabjává válik, s kezd kezelhetetlenné válni. Charles izgatottan várja a Juliával való újabb találkozást, ám lelkesedését alaposan lehûti, amikor Lady Marchmain bejelenti lánya eljegyzését a gazdag kanadai üzletemberrel, Rex Mottrammel - akit természetesen anyja választott számára. A partira ráadásul beront a dühös és elkeseredett Sebastian, aki rátámad Charlesra, mondván, az elárulta õt. Lady Marchmain eltávolítja Charlest Bridesheadbõl - ami olyan a fiú számára, mintha egyenest a Paradicsomból ûznék ki.
Két évvel késõbb Lady Marchmain felkeresi Charlest, s arra kéri, találja meg Sebastiant, és segítsen neki újra talpra állni. Charles Marokkóban talál rá egykori barátjára, és aggódó anyjáról beszél neki. Sebastian, bár továbbra is beteg és súlyos gondokkal küzd az alkoholt illetõen, úgy érzi, távol otthonától megtalálta lelki békéjét, és elutasítja a kérést. Charles elbúcsúzik tõle, és ekkor úgy tûnik, az egész Marchmain-családdal való kapcsolatának vége szakad. Idõvel sikeres és híres mûvész lesz belõle, felesége pedig az elõkelõ családból származó fiatal Celia.
1935-ben, amikor épp egy közép-amerikai útjáról érkezik haza Angliába, Charlesnak lehetõsége nyílik újra látni Juliát. Rájönnek, hogy egyikük sem boldog a maga házasságában, és hogy még mindig igazán szeretik egymást. Egyszerre úgy tûnik, mind Julia, mind Brideshead ismét elérhetõ közelbe kerül a Charles számára.
Charles és Julia visszatérnek Bridesheadbe, hogy a nõ házasságának felbontását intézzék. Ám Julia férje, Rex azzal érvel, a nõ második házasságát a katolikus egyház sosem fogja elismerni. Charles és Julia úgy tervezik, Európába szöknek, ám ez meghiúsul. Lord Marchmain ugyanis idõközben visszatér Bridesheadbe, és mint kiderül, már nem sok van hátra az életébõl. Charles pontosan tudja, hogy az idõs ember már rég szakított az egyházzal, épp ezért felháborítja a család konok viselkedése. A Marchmainek ragaszkodnak hozzá, hogy a Lord a halálos ágyán békéljen meg Istennel. Végül az öreg Marchmain valóban megadja magát Isten - de még inkább Brideshead akaratának.
Juliát mélyen megrázza apja halála, és az, ahogy a Lord az utolsó perceiben visszatért a valláshoz. Charles pedig kénytelen rájönni, hogy a nõ sosem lesz képes megszabadulni a neveltetése béklyóitól. A lányt bûntudat gyötri, és egyre inkább ragaszkodik a hithez. Mindez pedig egyértelmûvé teszi Charles számára, hogy sosem lesz igazán az övé.
A második világháború alatt Charles ismét visszatér Bridesheadbe, de a kastélyt ekkor már katonai bázisként használják. Ahogy sétál a birtokon, felidézi magában a családdal való egykori szenvedélyes viszonyát, és két elveszett szerelmét. A letûnt korok emlékét idézõ Brideshead pedig szép lassan megadja magát az új idõknek.
A FORGATÁSRÓL
A könyv
Evelyn Waughn 1944-ben mindössze négy hónap alatt írta meg könyvét. Nagyjából akkor fejezte be, amikor a szövetségesek partra szálltak Normandiában. 1945-ben már meg is jelent a mû, óriási közönségsikert aratva.
Waughn eme, az angol katolikus arisztokrácia bukását elmesélõ könyvét tartja élete legnagyobb alkotásának. A háború alatt Waughn õszintén hitt benne, hogy a világban és a társadalmakban végbemenõ óriási változások végre elsöprik a kiváltságosok uralmát, és beköszönt a kisemberek ideje. A Utolsó látogatás egy karakterközpontú, epikus történet, amely kontinenseken és korokon ível át az 1920-as és az 1940-es évek között.
A regény számos önéletrajzi elemet tartalmaz: Waughn 1930-ban vette fel a katolikus hitet, és õ maga volt az, aki egy halálos ágyán fekvõ barátját is rávette erre. Elmondása szerint csodás éveket töltött Oxfordban diákként, nem vetette meg az italt, elõszeretettel kereste idõsebb diáktársai társaságát, és homoszexuális kapcsolatban is volt része. Oxfordi évfolyamtársai között olyan neveket találunk, mint Graham Greene, Anthony Powell vagy John Betjeman. Waughn 13 regénye közül minden bizonnyal a Utolsó látogatás a legismertebb és legsikeresebb, a huszadik század irodalmának egy valódi klasszikus darabja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Time Magazin "Minden idõk 100 legjobb regénye" listáján is szerepel.
A Utolsó látogatás adaptálása
"Végignéztük azon nagy klasszikus regények listáját, amelyet még sosem adaptáltak mozifilmre, és egyszer csak ott találtuk a Utolsó látogatást is - mondja Robert Bernstein, az Eccose Films producere. - Meglepve fedeztem fel, hogy a jogok hozzáférhetõek, úgyhogy azon nyomban fejest is ugrottunk a projektbe."
Valójában 1950-ben már maga Waughn engedélyezte az MGM-nek az adaptációt, ám végül nem volt megelégedve a forgatókönyvvel. (Évtizedekkel késõbb egy tévésorozat azért készült a regénybõl.) Kevin Loader producer szerint mind a vallási vonal, mind Julia viszonya igen kényes téma volt Hollywood számára azokban az idõkben. A jogokat kezelõ Waughn Társaság azóta is számos filmadaptációra vonatkozó megkeresést volt kénytelen visszautasítani. "A Társaság nagyon védi ezt a szöveget - mondja Kevin Loader. - Már az egész korai vázlatokat látni akarták, és nagyon örültek, hogy ezeket a kényes részeket nem hígítottuk fel. Ezután végig rendkívül segítõkészen álltak hozzá a munkánkhoz."
Robert Bernstein és Douglas Rae elõbb a díjnyertes televíziós forgatókönyvíró Andrew Daviest (Büszkeség és balítélet) kérték fel, hogy írja meg a szkriptet, ám aztán az késõbb mégis a szintén jó nevû szerzõ, Jeremy Brock kezében landolt. "A két író más-más erényeket csillogatott meg és hozott be a forgatókönyvbe. Egy ponton azonban azt éreztem, Jeremy, akivel korábban már két filmet is készítettünk közösen (Charlotte Gray, Mrs Brown), a megfelelõ személy arra, hogy kerek egésszé gyúrja ezt a történetet" -mondja Bernstein.
Jeremy Brock kezdetben bizonytalan volt benne, hogyan tudná folytatni a már megkezdett forgatókönyvet. Végül úgy döntött, visszatér az eredeti alapanyaghoz. A könyv újraolvasása rendkívül hasznos volt számára. "Úgy éreztem, ez minden idõk egyik legjobb angol nyelven írott regénye - mondja. - Forgatókönyvíróként elsõsorban azzal a feladattal szembesítet, hogyan miként lehet átültetni mozgóképre ezt a rendhagyó idõkezelést. Másrészt pedig nyilvánvaló volt, hogy a filmnek is fel kell nõnie ahhoz a kivételes irodalmi teljesítményhez, amit a könyv jelent."
"time is not money"
