információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A film készítésérõl
A nõ másik arcát különleges módszerrel, kettõs beálításban rögzítették s a maga a film is kétfelé osztott képmezõn ábrázolja az eseményeket, ezáltal is felerõsítve a történetmondás személyességét. Hans Canosa rendezõ azért találta ki ezt a technikát, hogy még hatékonyabban egyszerre tudja feltárni a két karakter szimultán érzelmi utazását. Minden beállítás, jelenet felvételekor két kamerát használtak, így a mozinézõk osztott képen láthatják majd az egyidejû eseményeket.
A kétkamerás rendszer minden korábbinál nagyobb kihívást jelentett a színészeknek a forgatás során. A hagyományos módszerrel forgatott és vágott filmekkel ellentétben a színészek tudták, hogy az adott beállítás minden egyes pillanata a vásznon végezheti, ezért hát "végigjátszották" valamennyi felvételt. A "pillanatban létezni" színészfrázisa ebben az esetben folyamatos elvárás volt a színészekkel szemben, hiszen két csodálatos, sérülékeny embert kellett életre kelteniük ily módon. A végleges osztott képmezõ olyanformán mutatja meg a színészi munkát, mint a zenészek duettjátékát: mindkét képen egyidejûleg, valós idõben látjuk tetteiket, reakcióikat, dialógusaikat. A film két emlékezetes filmszínészi alakítást örökített így meg.
A rendezõ, Hans Canosa így vélekedik: "Amikor egy egy-keretes filmet forgat az ember, a filmszínész a vágás miatt mindössze 3-4 másodpercnyi hiteles alakításért felelõs. Amikor ezt a filmet forgattuk, a színészektõl gyakran kértem, hogy három-négy percig játsszanak, amely aztán vágás nélkül került végül a filmbe. Az ilyen kivételes színvonalon nyújtott alakítás óriási koncentrációt és erõt követelt meg a színészektõl. Helenát és Aaront ez azonban még inkább arra inspirálta, hogy remek fantasztikus nyújtsanak, igazi mélységben és komplexitásban ábrázolva a szereplõket."
A kettõs keret formátuma azzal az erõs érzelmi hatással jár együtt, hogy a nézõ a tetteket és az erre adott reakciókat valós idõben, egyszerre figyelheti a filmvásznon. Így lehetõség van a párhuzamos flashbackre is, az idõ felgyorsul, vagy lelassulhat - és egyszerre képes a kölcsönös érzelmi válaszok ábrázolására. Mindez a legkülönbözõbb érzelmi válaszok feltárását teszi lehetõvé és hozzájárul egy átlagos filmnél sokkal komplexebb nézõi élményhez.
A forgatás az eredeti rögzítési technika és a szûkre szabott, mindössze körülbelül 450 000 dolláros budget miatt összesen 12 napot vett igénybe. Ennyi idõ alatt kellett a két színésznek 82 oldalnyi dialógust a kamerák elõtt elõadnia.
Kwesi Collison felelt a film vizuális effetusaiért. Az osztott kép miatt 112 effektet tartalmazó beállítás született, mely nemcsak alkotói kreativitást igényelt, hanem az eredmény különlegességét is garantálta: a film végül kivitelezésében és hangulatában is távol került az átlagos love story vagy egy klausztrofób dráma kategóriáitól.
Collisson szerint "a legbonyolultabb beállítás az utolsó jelenet volt. Meg kellett komponálnunk az elõteret Helena és Aaron taxiútjához New York City háttérelemeibõl. A felvételen különbözõ hátterek látszanak mindkét oldalon, majd a beállítások egyetlen háttérré állnak össze. Még egy teherautó és egy taxi digitális képét is megalkottuk animációval, hogy ami az elõzõ beállítás háttere volt, az a következõ elõterében ugyanúgy ott látszódjon." A jelenet ugyanis az egyetlen, melyet egy kamerával rögzítettek, majd a vágás során digitálisan kétfelé osztottak.
Collisson és Canosa az elõkészítés során hosszas elõtanulmányokat végeztek és kutatták a témát, hogy megtalálják a legjobb kamerarendszert, hardware és software-megoldásokat, valamint effekt-technikát. Hogy tökéletesen átlássák a kettõs keretû történetmesélést, osztott képernyõs tesztfelvételeket készítettek és vágtak össze, illetve digitális állóképeket készítettek a két színészrõl. Így meggyõzõdhettek arról, hogy az ugróvágások jól mûködnek az osztott képmezõn belül. Ezután megrajzolták az egész film storyboardját.
A kettõs képmezõ lehetõvé teszi a színészek számára, hogy érzelmek egész skáláját ábrázolhassák a különbözõ felvételeken belül. A forgatás során Helena és Aaron ‘double-siders’-nek, azaz "kétoldalas"-nak nevezte az osztott képmezõs történetmesélés technikáját, amely a nézõ számára is különleges élmény: az adott szereplõ reakcióit ugyanis a képmezõ mindkét oldalán láthatja - mintha a tudatos és tudattalan szimultán lenne jelen a filmvásznon.
A színészek számára a napi 10-12 órás forgatások nagy megterhelést jelentettek, különösen a több perces beállítások s az ebbõl adódóan megkövetelt koncentrált figyelem miatt. "Hogy miként maradtunk éberek és koncentráltak? - teszi fel magának a kérdést Aaron Eckhardt. - Ez egy nagyon nehéz kérdés. Elõször is, mindenképpen kedvelnünk kell azt, akivel dolgozunk, hiszen másként nem megy. Ez megvolt. A forgatási szünetekben pedig az én receptem a kikapcsolódás - ki kell kerülni a nyomás alól. Például kártyázom, vagy egyszerûen kimegyek a levegõre. Mert több óra munka után már nem tudja az ember mi hogy mûködik s mit csinál az arca. A dráma igazi nehéz mûfaj - nagyon nagy munkával jár."
A szokatlan, szofisztikált szerelmi történetben a tettekre és dialógusokra adott reakciók valós idejû közvetítése miatt - ahelyett, hogy konvencionálisan ide-oda vágnának a két karakterre egy párbeszéd alatt - a nézõ sokkal erõsebben involválódik a történetbe, mint ahogy egy klasszikus elbeszélésû szerelmi dráma esetében tenné. Meglepõen különleges filmélményben lesz része.
Canosa szerint "az osztott képmezõben elmesélt, igazán eredeti love story magába szívja majd a mozinézõket. Oly módon kerülnek intim kapcsolatba a szereplõkkel, ami másképp nem lenne megvalósítható."
A Fabrication Films elnöke, Glen Reynolds így látja: "Cégünk egyik legfõbb célkitûzése, hogy innovatív filmesek munkáit felfedezzük. A nõ másik arcának fantasztikus története, a filmbõl áradó tehetség és az egyedi osztott képmezõs megoldás miatt számunkra a legideálisabb film, melyet mindenképp forgalmaznunk kellett.
A filmcím
A film címe (Conversations with Other Women, vagyis, szó szerinti fordításban: "Beszélgetések más nõkkel") a film egyik legfontosabb motívumára vonatkozik: a küzdelemre, hogy a múltat kibékítsük a jelennel. A Férfi (Aaron Eckhart) megpróbálja felmelegíteni egykori kapcsolatát a Nõvel (Helena Bonham Carter), amikor is egy esküvõi fogadás alkalmával feleleveníti tizenkét évvel azelõtti emlékeit.
A nõ válasza: "Nem érdekelnek más nõk." Tehát õ már nem ugyanaz a nõ, aki egykor szerette a férfit, hiszen az újabb élmények és emberi kapcsolatok miatt idõvel más emberré válunk - ezért nem is várhatjuk el, hogy ugyanúgy kapcsolódjunk a rég látott emberekhez, ahogy korábban. Ez a, két megváltozott ember közt lezajló párbeszéd végül mégis egy afférba torkollik - még akkor is, ha csak egy éjszakára. Vagyis a Nõ szó szerint "a másik nõvé" válik.
Miért osztott képmezõ?
Az osztott képmezõvel való kísérletezés szinte a mozi születése óta jelen van a filmgyártásban. 1913-ban Lois Weber Suspense címmel készített osztott képmezõs filmet, Abel Gance pedig monumentális, 222 perces nagyjátékfilmjében az 1927-es Napoleonban, ahogy õ nevezte: "a fény zenéje" segítségével három vetítõfelületre készítette osztott képmezõs opuszát. A közelmúltban Mike Figgis Time Code-ja és a népszerû televíziós sorozat, a 24 használta a formátumot (utóbbival vált széles körben is elfogadottá, sõt, kedveltté).
Mivel minden szerelmi történetnek két oldala van, az osztott képmezõ tökéletes formának bizonyult A nõ másik arca kettõs történetmeséléséhez. A technikát a filmkészítõk általában akkor használják, ha egy idõben, ám két különbözõ helyen zajló eseményeket szeretnének egyszerre megmutatni (Michael Gordon 1959-es romantikus vígjátéka, a Rock Hudson és Doris Day fõszereplésével készült Párnacsaták (Pillow Talk) ennek klasszikus példája, de ilyen többek között a Harry és Sally címû szintén romantikus vígjáték ágyból telefonálós jelenete is). A nõ másik arca azonban a két szereplõ egyidejû különbözõ reakciónak és élményeinek árnyalt ábrázolása miatt használta a képmezõ megosztását.
Mivel a színészeket akcióban és reakcióban egyszerre láthatjuk - érzelmi fejlõdésüket, leheletfinom változásaikat megszakítás nélkül követhetjük nyomon. Sõt, azt is eldönthetjük, miként nézzük a filmet, így aktív résztvevõjévé válunk a filmnézés közbeni "vágásnak" is.
Mindezek mellett az osztott képmezõ nemcsak dupla perspektívából mesél el egyetlen történetet, hanem egyfajta vizuális metaforája is a két ember kapcsolatának, akik távol vannak egymástól, mégis közelebb szeretnének kerülni.
Annak ellenére, hogy a két képmezõ folyamatosan elkülöníti egymástól a karaktereket, olyan, mintha folyton igyekezne egyetlen képmezõvé válni - ezáltal egyesítve a szereplõket. Az egybeolvasztó tendencia valójában a filmkészítõk nagy lehetõsége, hogy olyan filmes csókot vagy szexjelenetet kreáljanak, ami igazán eredeti s amire eddig nem volt példa ( a filmbeli szexjelenet flashback-jellege miatt valóban különleges, a hotelszobai szekvenciáját 45 perc alatt 10 kamerátállással vették fel).
Az osztott képmezõ némelykor a karakter gondolatvilágát is kifejezheti: például akkor, amikor a nõ elképzeli a férfi hivatásos táncos barátnõjét, vagy amikor elmélázik, milyen is lehetett volna az éjszakája a férfi nélkül.
Az osztott képmezõ lehetõségei tehát kimeríthetetlenek, ha az idõvel játszik. Legyen az akár jelen idõ és egy emlék vagy jelen idõ és alternatív jelen idõ, jelen és jövõ idõ vagy jelen és múlt idõ: így válik lehetségessé, hogy a film egyetlen éjszaka eseményeit használva egy egész párkapcsolatot elmeséljen a nézõnek.
"time is not money"
