információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Interjú a rendezõvel
A film fõhõse mintha kicsit hasonlítana Benjamin Braddock figurájához a Diploma elõtt-ben. A különbség csak annyi, hogy õ fiatal. Éli az életét, és egyszer csak rájön, hogy nem akarja így folytatni tovább. Odd Horten, a film fõhõse ugyanezt érzi. Megnézte a Diploma elõtt-öt vagy más hasonló filmet, és hatással volt ez a filmre?
Azon gondolkodom, ki lehet a filmben Mrs. Robinson… Talán a síugrás? A hivatkozásokkal kapcsolatban mindig elmondom, hogy bárhonnan jöhet az inspiráció – az életbõl, más filmekbõl, az irodalomból, a festészetbõl, bárhonnan. Nincsenek kedvenceim. Általában, ha hasonlóságot látok, inkább csak megjegyzem, mint használom. Próbálom nem analizálni a saját filmjeimet, ami nehéz. De ha ez lenne a feladatom, biztosan sok referenciát találnék.
Végzett kutatást nyugdíjasok körében, amikor elkezdett ezen a filmen dolgozni?
Nem. Amikor az elsõ filmemet készítettem, Tojások címmel, ami egy idõs testvérpárról szól, akkor sem tettem. De nagyon sok idõt töltöttem a nagyszüleimmel, úgyhogy bizonyos értelemben az volt az én iskolám. Szép emlékeim vannak errõl, és talán mindent fel is használtam, amire emlékszem gyerekkoromból. Azóta érdekelnek az idõs emberek. Azt hiszem, az emberek iránt érzett szeretetem a nagyszüleimtõl jön, fõként a nagymamámtól. Sokat olvasott nekem, amikor kicsi voltam. Amikor velük voltam, része lettem annak, ahogy megszervezték az életüket a maguk régimódi módján. Alapvetõ dolgokat tanultam meg tõlük.
Az ön édesanyja síugró volt, mint a fõszereplõ Hortoné, és ezt a filmjét a nõi síugróknak ajánlotta. Ez az ötlet hogyan jött?
Nem volt ez egy határozott ötlet, mint ahogy a forgatókönyveim írásánál szokott lenni. Általában van egy koncepcióm vagy egy helyzet, amibõl kiindulok, és belülrõl elkezdem kidolgozni. Ebben az esetben kívülrõl haladtam befelé, és találnom kellett valamit középen, ami tovább vihet. Nem tudom, honnan jött az ötlet, de még mindig úgy érzem, hogy Odd Hortonnal utazom a vonaton. Elég furcsa, de érdekes módja az írásnak.
Nem érzi kockázatosnak, hogy olyan filmet készít, aminek a fõszereplõje egy öreg, egyedülálló, nyugdíjas férfi? Eléggé különbözik a legtöbb filmtõl…
Elsõsorban: filmet készíteni mindig rizikós. Aztán: idõs emberekkel foglalkozni - a fõ moziba járó korosztály a 15-huszonévesek korcsoportja, szerintem, tehát igen, az, nagyon is kockázatos. Tisztában vagyok vele. De magam gyártom a saját filmjeimet, így tulajdonképpen azt csinálok, amit akarok. Amikor elkészül a film, persze keményen kell dolgoznom a promócióval. Amit megtanultam az ehhez hasonló filmekrõl, az az, hogy amíg be tudod csalogatni az embereket a moziba, szeretni fogják, amit látnak, és nagy szükségük van az ehhez hasonló filmekre. Remélem, ez nem hangzik túl…
…nagyképûen?
Igen, nem akart az lenni. De harc folyik azért, hogy az emberek moziba járjanak. Nekem megvan a lehetõségem, hogy leforgassam ezeket a történeteket, melyek szerintem fontosak.
Visszatérõ motívum a filmben, hogy Horton úgy érzi, nem felelt meg anyja elvárásainak, és ez vezet a film tetõpontjához. Miért olyan fontos neki ez, fõként, hogy az édesanyja már „nincs képben”?
Van némi lelkiismeret furdalásom a téma miatt. A filmet édesanyámnak és a nõi síugróknak ajánlottam. Anyám volt az, aki követett minden sportban, és bátorított mindenben, és ez a késõbbi életemre is kihatott: nem féltem soha semmitõl. Ez segített fejest ugrani a dolgokba. Másfelõl, Horton nagyobb bûntudatot érez, mint kéne. Nem tudom, mennyire nyomta el az anyja. Talán azt érzi, hogy élete ezen a pontján, amikor teljesen letaglózza, hogy nyugdíjazták, légüres térbe került. Úgyhogy nem tudom, mennyire fair ez az édesanyjához. Ezeknek a magyarázatoknak benne kell lenniük a filmben. Azon gondolkodtam, hogy általában az apák azok, akik elnyomják a fiaikat, és soha nem érhetnek fel hozzájuk, és ez nem egészséges. Szóval ez egy összetett probléma, általában apák és fiúk között, jelen esetben anya és fia között, de ebben a filmben ez inkább valamiféle egészséges, inspiráló nyomás.
Pipázik?
Inkább szivarozom.
A Dalok a konyhából és az O’Horten is egy pipázó emberrõl szól. Miért szerepelnek ilyen figurák a filmjeiben?
Pszichológushoz kéne fordulnom, hogy kiderítsem. Talán egy régi emlék. Megkérdeztem Bård Owe-t, aki Odd Horten-t alakítja, hogy pipázna-e, erre azt mondta, hogy régen pipázott. Nincs annál borzalmasabb, ha egy filmben valaki tetteti, hogy pipás. Rosszabb, mint a cigarettával. Látod õket ráharapni meg köhécselni. Nos, Bård sok éve leszokott, és nem volt túl jó, hogy újra füstölni kezdett.
Bård Owe nagy alakja a dán filmmûvészetnek. Ismerte már korábbról?
A helyzet az, hogy õ is norvég, de Dániába költözött még fiatalon. Amikor felmerült a neve, elõször nem tudtam arcot rendelni hozzá, aztán beugrott Lars Von Trier A birodalom címû klasszikusa, valamint a Gertrud Carl Dreyertõl, 1964-bõl. Van valami az arcában, amit nagyon szeretek. Kicsit olyan, mint Buster Keaton. Van egy misztikus nagybácsis kisugárzása.
Könnyû volt õt rendezni?
Igen, kedves volt és játékos, de nem hagyok túl sok teret a színészeknek. De azt sem érzem, hogy rendezem õket. Követem a forgatókönyvet viszonylag precízen.
Filmjeit a nüanszok mûködtetik. Sokszor vesz fel egy jelenetet, míg minden a helyére kerül?
Nem igazán. Sõt, híresen kevésszer veszek fel egy-egy jelenetet. Nem szeretek próbálni sem, ezért ott a rugalmasság eleme. Szeretek forgatni a dolgokról, de nem szeretek beszélni róluk.
Vannak még önéletrajzi elemek a filmben?
Abban a jelenetben, amikor Horten véletlenül benyit egy kisfiú szobájába. Az a fiú az én fiam. Meg kellett vesztegetnem. Felajánlottam egy PlayStationt és pénzt, de õ csak csokis focilabdás kukoricapelyhet kért reggelire. Elég béna ügynöke lehet.
Mit gondol, az embereknek van most már képük arról, milyen egy Bent Hamer film? Emlékszem, egyszer Hal Hartleyval beszélgettem, és azt mesélte, hogy egész életében egyetlen reklámot forgatott, valami alsónemût forgattak a sivatagban. Fogalma nem volt róla, hogy hogyan csinálja, és a producer azt mondta: csak csinálja olyan Hal Hartley-módon. Erre õ: mi a tököm az a Hal Hartley-módon? Ugyanezt mondom én is magamról. Megvan a sajátos látásmódom, és remélem, ez akkor is látható lenne, ha más emberek ötleteibõl írnék forgatókönyvet. Szeretném látni magam, ahogy Harry Pottert vagy James Bondot rendezek.
Harry Potter érdekelné?
Szeretjük azt gondolni magunkról, hogy mindenre képesek vagyunk, de nem vagyok biztos benne, hogy én lennék a legjobb személy erre a feladatra.
"time is not money"
