információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Az Oscar-díjas Ang Lee (Tigris és Sárkány, Brokeback Mountain, Ellenséges Vágyak) filmje Elliot Tiber memoárján alapul, aki akaratán kívül hatalmas szerepet játszott abban, hogy a Woodstock zenei és mûvészeti fesztivál generációk meghatározó élményévé és fogalommá vált. Kiemelkedõ szereposztással és a hatvanas évek ikonjainak zenéivel - a Grateful Dead, a Doors, a Jefferson Airplane és hasonló nagy nevek számaival felturbózva - a Woodstock a kertemben utazás abba a korszakba, amikor úgy tûnt, minden lehetséges.
Szinopszis
1969 nyara. A Greenwich Village-ben lakberendezõként dolgozó Elliotra nagy hatással van a melegjogi mozgalom. Ám kénytelen hazaköltözni a New York környéki Catskillsbe, mert basáskodó szülei a családi motelt a teljes pusztulás szélére juttatták: az El Monacóra egy bank készül rátenni a kezét. Amikor fülébe jut, hogy a szomszédos város mégsem ad engedélyt az ott tervezett fesztivál megtartására, Elliot felhívja a szervezõket, felajánlja a családi motelt fõhadiszállásnak, hogy lendítsen a forgalmon, és megemlíti a szomszéd 600 hektáros birtokát is. A stáb beköltözik az El Monacóba, és hamarosan másfél millió ember indul útnak a helyre, mely úgy írta be magát a világtörténelembe: Woodstock.
Az Oscar-díjas Ang Lee (Tigris és sárkány, Brokeback Mountain, Ellenséges vágyak) filmje Elliot Tiber memoárján alapul, aki akaratán kívül hatalmas szerepet játszott abban, hogy a Woodstock zenei és mûvészeti fesztivál generációk meghatározó élményévé és fogalommá vált. Kiemelkedõ szereposztással és a hatvanas évek ikonjainak zenéivel - a Grateful Dead, a Doors, a Jefferson Airplane és hasonló nagy nevek számaival felturbózva - a Woodstock a kertemben utazás abba a korszakba, amikor úgy tûnt, minden lehetséges.
A produkció
Amerikában csak így emlegetik Woodstockot: Emlékszel rá? Ha igen, akkor valószínûleg nem voltál ott...
Noha elsõ pillantásra jó alapanyagnak tûnik, Woodstock témája mégis nehezen megfogható a filmes számára, sõt, egy 1970-ben készült dokumentumfilm a lehetõ legközelebbrõl is feldolgozta. Michael Wadleigh három órás dokumentumfilmje – stílusosan: Woodstock címen – az Oscar-díjat is elnyerte. A Woodstock a kertemben producere-szkriptírója, James Schamus a forgatókönyvet a „Taking Woodstock: A True Story of a Riot, A Concert and A Life” címû Elliot Tiber-Tom Monte-regény alapján írta. „A történetnek csupán egy egész pici szegmensét meséljük el – magyarázza Schamus -, egy eldugott sarokban felbukkant váratlan örömrõl, mely végül egy hihetetlen esemény színhelyévé vált.”
Az Oscar-díjas Ang Lee kezei közt szinte véletlenül landolt Tiberék meséje. 2007 októberében Lee egy San Francisco-i talk show-ban beszélt Ellenséges vágyak címû filmjérõl, amelyet akkortájt mutattak be Amerikában. Tiber ugyanebbe az adásba volt hivatalos a könyve kapcsán. Beszélgetésbe elegyedtek, majd Tiber Lee-nek ajándékozott egy példányt.
A rendezõ így emlékezik: „Pár nap múlva egy barátom telefonált, hogy hallott az ajándékba kapott könyvrõl. Bátorított, hogy olvassam el.” Ezután nem sokkal a könyv adaptálásra is került. Lee úgy látta, a Taking Woodstock természetszerûleg következik elõzõ munkáiból. Ha az 1973-ban játszódó filmje, a Jégvihar, ahogy mondja „az 1969 utáni másnaposság, akkor a Taking Woodstock az ártatlanság utolsó, gyönyörû pillanata – az elõzõ éjjel.”
„Miután számos tragikus filmet készítettem egymás után, végre vígjátékra vágytam – igazira, cinizmus nélkül. Ez egyúttal a felszabadulás, az õszinteség és a tolerancia története is – olyan naiv lelkülettel bír, amire nagyon kell vigyáznunk, hogy ne veszítsük el. Schamus abban látja a film jelentõségét, hogy „egy új generáció térhet vissza Woodstockba általa s átérezheti, milyen is lehetett az, amikor még volt remény s valóban hegyeket mozgattunk meg mindannyian.” Ang Lee-nek immár ez a tizenegyedik filmje, melyet Schamussal készít.
A pároshoz a kétszeres Emmy-díjas producer, Celia Costas csatlakozott. „A hatvanas évek végén a világ a feje tetejére állt mind politikai, mind társadalmi szempontból. A háború kellõs közepén voltunk, mégis pozitív idõszak volt: úgy éreztük, ha összefogunk, együtt bármire képesek vagyunk. Ez olyasmi, ami késõbb már hiányzott az életünkbõl, s talán most szeretnénk valamiképp visszaszerezni.”
Schamus szerint „a Lee-ék által megteremtett vígjátéki világ mögött azonban mély érzelmi dimenzió s gondolatiság is meghúzódik: elmélkedés arról, hogy milyen az, amikor az emberek képesek a változásra.”
Ebbõl a szempontból tehát a Woodstock a kertemben a Lee-Schamus-páros korábbi munkáira utal, s egyúttal folytatja a direktor karrierjén átívelõ családi-generációs kérdéskör boncolgatását. Elliot és zsidó bevándorló szülei, Sonia és Jake Teichberg (Imelda Staunton és Henry Goodman alakítják õket a filmben) számára a tény, hogy váratlanul a Woodstock-fesztivál elõkészületeinek kellõs közepébe csöppennek, óriási tapasztalat, sõt: „életükben elõször lehetõségük van érzelmileg feltárulkozni egymás elõtt”, mondja Costas.
„Egy elemi erõvel becsapódó kulturális pillanatban Elliot végre teljesen elfogadhatja önmagát. Meleg identitása a történet része, akárcsak a férfiassága – hiszen végre nem csak a szülei fiaként definiálja önmagát. Woodstock mindhármuk számára felszabadító erõvel bír.””
Elliot szerepében egy kábeltelevíziós sorozat, az Important Things with Demetri Martin címszereplõjét ismerheti meg a közönség. A Woodstock a kertemben Martin elsõ nagyjátékfilmes munkája. Az õ és Jonathan Groff kiválasztása Ang Lee kiváló színészválasztásainak legutóbbi példái. Martinra Schamus tinédzser lánya hívta fel apja figyelmét, aki megmutatta a színész egyik vicces jelenetét Schamusnak a YouTube-on.
Miután Schamus kimûvelõdött Martin komikusi vívmányaiból az interneten, meggyõzõdött róla, hogy „jelenléte egyszerre árulkodik intelligenciáról és sérülékenységrõl, melyet egyáltalán nem bántó stílusban prezentál. Mindez szokatlan egy stand-up-elõadótól.”
A rendezõt is hamar meggyõzték Martin próbafelvételei. „Még soha nem dolgoztam komikussal – meséli -, de nagyon jó választás volt. Friss, új arc, kiállásában pedig egészen közel áll a forgatókönyvben megírt figurához” - meséli Ang Lee.
„A stand-up comedy-ben önmagam próbálok lenni – magyarázza a színész. - Ebben az esetben azonban valaki mássá kellett válnom s egy másik író szavait interpretálnom.” Martint, aki a forgatás elõtt három hétig próbálta a jeleneteit, azonnal megragadta a karakter érzelmi vetülete. „Amikor elõször találkozunk Elliottal, senkivel sincs valódi kapcsolata. Úgy tûnik, mintha megrekedt volna a családi kötelezettségek világában.”
2008 tavaszára a projekt beindult. Mint korábban mindannyiszor, Lee most is alaposan utánajárt a kornak és közegnek, melyet filmje ábrázol. David Silver, a film történésze feladatául kapta, hogy térképezze fel az érát s a hippi-kultúrát, gyûjtsön cikkeket, esszéket róla s állítson össze egy autentikus szójegyzéket is. Silver elárulja, hogy „a legelsõ hippik 19. századi német emigránsok voltak, akik Észak-Kaliforniába érkezve kommunákban éltek s gazdálkodó életmódot folytattak. A hippi szó könnyed jelentéssel bír s abban az idõben sem jelentette azt, hogy az illetõ radikális vagy aktivista lett volna. Sokkal inkább a finomabb, személyközi, interaktív változások érdekelték õket.” Lee azt is hangsúlyozza, hogy „Wooodstock nem Woodstockban történt. Csak épp ezzel a névvel illetjük.” A filmet egyébként a fesztivál 40. évfordulóján mutatták be Amerikában.
1969-ben az álom valóra váltói Michael Lang (a filmben Jonathan Groff alakítja), Artie Korlnfeld (Adam Pally), Joel Rosenman (Daniel Eric Gold) és John Roberts (Skylar Astin) voltak. Lang kilátogatott a forgatásra, találkozott a készítõkkel s magával Groffal is.
“Csak az imáik erejében bízhattak – meséli Costas. - Azon a hétvégén esett az esõ, forróság volt, káosz és forgalmi dugó – vagyis szinte minden ellenük dolgozott. De az erõfeszítés egy hétvége alatt visszaigazolta magát.”A filmben Lang és fesztivál-szervezõ csapatának mûködése egészíti ki Elliot személyes történetét, amely a fiú 1969 nyarán lezajló belsõ transzformációját meséli el.
Schamus fontosnak tartja, hogy rámutasson, a film nem feltétlenül felel meg a nézõi elvárásoknak: „Ha valaki azért akarja megnézni a filmet, mert alig várja, hogy meglássa, ki játssza Janis Joplint – csalódni fog. A Woodstock a kertemben nem errõl szól.”
Dan szerepében Jefrey Dean Morgan látható. A színész szerint figurája „igazi közösségi vezér, aki látszólag boldog házasságban él – valójában azonban nem. Városa igencsak beszûkült látókörû, így lakói különösebben nem örülnek, hogy hippik ezrei fogják elözönleni a várost. Ám a világ, melyben élnek, épp változóban van. Ki gondolta volna, hogy épp egy koncert fogja elérni mindezt...”
„Egy olyan koncert – teszi hozzá a Max Yasgurt alakító Eugene Levy – mely elõtt a közönség csak nõtt, nõtt és egyre nõtt s ezzel egyúttal a város és lakói malmára is hajtotta a vizet. Max a szó legjobb értelmében vett igazi üzletember volt. Felemelte ugyan az árait, amint meghallotta, mennyi ember érkezik az eseményre, de azokat is megtámogatta, akik vitték a hírét.”
A jó üzletemberség semmiképp nem volt a Teichberg-família jellemzõje, ám „Elliot és szülei nagyon rövid idõ alatt elképesztõ mennyiségû pénzt kerestek. Ez volt a fordulópont a számukra” - meséli Levy. Elõrehaladásuk nemcsak anyagi jellegû: a film valamennyi fontos szereplõje fontos lépéseket tesz a változás irányába a történet során.
„Kezdetben örömtelen a család élete – magyarázza Martin –; Jake és Sonia sem tudnak igazán mit kezdeni egymással.” A Jake Teichberget alakító Henry Goodman és a feleségét játszó Imelda Staunton ismeretsége nem új keletû: évekkel korábban színpadon játszottak együtt. Goodmant lenyûgözte Ang Lee színészekhez való hozzáállása. „Ang hitelesnek szerette volna ábrázolni a filmbeli famíliát – meséli a színész -, így kérésére Imelda, Demetri és én hetente egyszer összejöttünk a forgatást megelõzõen. Ily módon a végére már biztonságosan kapcsolódtunk egymáshoz s könnyedén ment a játék is.”
Costas szerint a színész varázslatosan ábrázolta Teichberg lelki mozzanatait: „Jake a történet elején boldogtalan – mondja -, majd idõvel szinte életre kel, kinyílik, mint egy virág. Henry csodálatos volt a szerepben.” Scahmus hozzáteszi: „A film végére õ és a fia igazi kapcsolatot teremtettek egymással – s mindezt nem az anya kárára.”
Elliot édesanyja, Sonia bevándorló múltjának köszönhetõen természetébõl fakadóan egyfajta rosszalló karakter – így õ a film egyik legfõbb komikumforrása. Ám, hogy Stauntont idézzük: „ezek a pillanatok egy nagyon sötét zugból érkeznek – ahonnan persze a legjobb vígjátékok is építkeznek. Azt mindenesetre megbeszéltük Ang-gel, hogy nem a nevettetés igényével kell játszanom, hiszen Sonia figurája soha nem felejtheti el mindazt, ami Oroszországban érte életének korábbi idõszakában.”
„A lelkizés, az analizáló jellegû beszélgetések hiányoznak a házaspár életébõl – teszi hozzá a színésznõ. - Nem túl nagy az érzelmi szókincsük sem. Ez nagyon megfogott engem és egy színész számára nincs is jobb annál, mint amikor megkaparinthat egy jó figurát; ilyenkor bármit megtennénk, amivel a karaktert szolgáljuk.”
Staunton alázata a szerep megformálásának minden szintjén megnyilvánult. A jelmeztervezõ Joseph G. Aulisi így emlékszik: „Londonból beszéltem Imeldával telefonon, s így könyörgött nekem: 'Segítened kell nekem, mert túl gyors a mozgásom'. Ez azért volt lényeges, mert Soniát valamennyien gömbölyded nõnek képzeltük. Ezért aztán terveztem egy olyan kipárnázást, melyet magokkal tömtünk meg, majd valódi, hatvanas évekbeli otthonkákhoz alakítottam, hogy megfelelõen együtt tudjon majd mozogni a színésznõ testével. Végül olyan jól mûködött, hogy a legtöbben a stábból fel sem ismerték Imeldát a tömés és a parókája nélkül. Mindent a hitelességnek rendelt alá, az elõnytelen ruháktól kezdve a testalkaton át a mozgásig.”
Az apró termetû Staunton kontrasztja az óriási, 1.91 méter magas Liev Schreiber a nõként öltözködõ ex-tengerészgyalogos szerepében, aki az El Monaco hotel biztonságis csapatának tagjaként csatlakozik a woodstocki szervezõgárdához. Vilma puszta jelenléte hozzásegíti Elliotot ahhoz a felismeréshez, hogy meleg férfiként kell felvállalnia magát.
Lee úgy tekint Schreiber figurájára, mint „olyasvalakire, aki nem kis szenvedések árán végre békére lelt önmagával – s így Elliot számára is követendõ példává válhat.”
„Valamennyien, egytõl egyig szörnyen bonyolult teremtmények vagyunk – vallja a rendezõ. - Hogy miként képesek mindezek a momentumok – háborús élmények, transzvesztita-lét, jóság – egyetlen személyben testet ölteni? Pedig Vilma mindez együtt, s számára nem is jelent gondot. Ha valakinek probléma, akkor az csak a külvilág lehet. Igazi színészi próbatétel volt a szerep Liev számára.”
„A Liev által életre keltett Vilma egy valódi természeti erõ – teszi még hozzá Schamus. - Akár a többi karakter, õ is megtalálja azt az oldalát, ahol változás indul majd el benne.”
Schreiber alaposan utánanézett a figuráját érintõ problémakörnek s vizsgálódásai során úgy találta, hogy „az egész gender-mozgalom 1969-re vált csak igazán aktívvá – magyarázza a színész. - Vilma megtestesíti mindazt az ellentmondást, amit a téma felvet, de nemcsak szexualitásában, hanem személyiségében is. Ezek az ellentmondások voltak a szerep számomra legizgalmasabb dimenziói. Vilma elhagyta maszkulin jellemvonásait, jegyeit, ám feminin oldalát nem; egyszerûen önmagát adja s nem törõdik mások véleményével, nagyvonalú és védelmezõ jellem.” Schreibernek nem okozott gondot a nõi jelmez viselése („mivel nem ez az elsõ eset, semmi bajom nem volt azzal, hogy egy nõi ruhát viselõ férfit kell játszanom. Persze az mindig ott motoszkál az emberben, hogy vajon jól áll-e neki az adott öltözék...”
A veterán jelmeztervezõ, Aulisi így emlékszik: „Mindent Liev magasságára és bicepsz-méretére alapoztunk, s ez nagyon is jól mûködött. Vilma nõies auráját a fejpántokkal teremtettük meg. Ang-gel egy fényképalbumra is rábukkantunk, amelyben számos fotó az ötvenes években nõnek öltözött férfiakat ábrázolt. Végül Liev segítségével Vilma ruhatárát a hatvanas évek végéhez igazítottuk, hogy lazább és kényelmesebb legyen, ezzel is tükrözve a beköszönteni készülõ szabadság fuvallatát.
Ezt a korlátok nélküliséget a jelmeztervezõk még érzékletesebben ábrázolhatták a helyi avantgard színházi csoport, az Earthlight Players ruházatával. „Egy nagy rakás iszonyatos sárgát hoztam össze nekik – emlékezik Ausili nevetve – s mivel nem igazán volt pénzük, nagyon egyszerû – s egyszerûen levehetõ! - kosztümöket varrtunk a számukra, melyeket akár õk is készíthettek volna maguknak.”
A díszlettervezõ David Gropman számára hatalmas élmény volt Ang Lee-vel dolgozni. „A legcsodálatosabb Angben az – magyarázza a tervezõ -, hogy mindent megtett azért, hogy megértse azt a világot, kort és kultúrát, melyben a történet játszódik.” „A Taking Woodstock-on dolgozva igazi szenvedélyt kezdtem érezni a hatvanas évek iránt” - vallja a rendezõ.
Ám mindez nem mérhetõ ahhoz a szenvedélyhez, mellyel a rendezõ/producer a részletekhez viszonyul. Hetekkel a forgatás kezdete elõtt Lee megkérte Jonathan Groffot – aki ekkor épp a Hair újra-feldolgozásában játszott -, hogy olvasson el egy kötetbe rendezett tanulmánygyûjteményt, s hallgasson meg az 1960-as évek zenéibõl összeállított 10 cd-t, ezen kívül pedig nézzen meg vagy 20 filmet, amely a korszakot ábrázolta, illetve akkortájt készült.
A vietnámi veterán Billy-t alakító Emile Hirsch így emlékszik az elõkészületekre: „A részleteknek szóló elképesztõ figyelem az, amiért Ang filmjei olyan gazdag textúrájúak. Körülbelül harminc DVD-t küldött el nekem, meg kellett néznem az Apokalipszis: most!-ot, A szarvasvadászt, A szakaszt, az Acéllövedéket, a Hamburger Hillt, és a Winter Soldier címû dokumentumfilmet is – s nemcsak Vietnám-tematikájú filmeket, hanem olyanokat is, melyek a második világháborúról szólnak.” A színész a rendezõ közvetítésével még egy vietnámi veteránnal is találkozott, aki megosztotta vele az emlékeit s a poszt-traumatikus stresszrõl is mesélt neki, melyet a háborúból valló visszatérése után átélt.
Aulisi is méltatja Lee alaposságát: „ Még soha nem dolgoztam olyan rendezõvel, aki ilyen sok házi feladatot elvégzett, s akinek ilyen elképesztõ víziója van arról, amit látni szeretne a vásznon. Minden egyes fotóra emlékszik, amit valaha megmutattam neki. Annyira pontosan ismerte az alapanyagot s annyira törõdött vele, hogy számunkra is lehetetlenné tette, hogy ne akarjuk a filmet ugyanilyen intenzitással.”
“Összességében annyi eredeti ruhát próbáltunk felhasználni a korszakból, amennyit csak tudtunk – emlékezik Aulisi -, több mint ötven forrásból beszerezve. Az igazi kihívást azok a napok jelentették, amikor rengeteg statiszta érkezett s néhány órán belül kellett õket felöltöztetni. 1969 lényeges fordulópont volt a divatban – noha a város lakói kissé lemaradtak a kor mögött – az õ kinézetük inkább a korai hatvanas éveket idézi.” A film készítõinek a forgatás elõtt tökéletesen tisztában kellett lenniük olyan momentumokkal is, mint például hogy „az emberek akkoriban milyen zenéket hallgattak, mit olvastak, milyen mûsorokat és reklámokat néztek a tévében – emlékezik vissza Costas is. - Hiszen a média a robbanás erejével kezdett beépülni a mindennapokba akkoriban.” A Lee és csapa által megalkotott, úgynevezett „war room”-ban postitok százai segítették az alkotókat az orientációban.
A Woodstockról fennmaradt archív anyagok is a készítõk rendelkezésére álltak. Így került a filmbe egy dokumentumfilmes utalás, melyben egy férfi virágot fest egy nõ arcára. „Az anyagok alapján a valóság különbözõ verziói tárultak a szemünk elé. Az már az alkotási folyamat része, hogy eldöntsük, mik azok a motívumok, melyeket kreatívan fel tudunk használni, hogy a történetet színesítsük.”
„A Woodstockba ellátogató közönség nemcsak kizárólag hosszú hajú, füves cigit szívó hippikbõl állt – magyarázza Schamus. Persze ezek a képek maradtak meg leginkább a köztudatban a fesztiválról, ám a résztvevõk nagy része nem sokban különbözött a mai kor fiataljaitól. Az volt a célunk, hogy ne csak a szélsõségeket ábrázoljuk, hanem a valóságot is megpróbáljuk a lehetõ leghitelesebben reprodukálni.”
A csapat állhatatos kutatásának eredményeként napvilágra került, hogy a hippik – akik nomád életmódjukat valóban a természetben folytatták eseményrõl eseményre továbbvándorolva – elsõként érkeztek a fesztivál területére. Õket fõiskolások követték – nagy részük természetesen nem hosszú hajjal - , majd a közönség maradék, hozzávetõlegesen nyolcvanöt százaléka gimnazista diák volt, illetve különféle „átlagemberek”, kategóriába nem sorolható ruházattal s rövid hajjal.
Ennek megfelelõen Ang Lee a háttér-színészeket hét különbözõ „törzsbe” osztotta. A dramaturg Mary Cybulski így emlékszik: „A forgatás helyszínére öt államból érkeztek a statiszták százai, ám a módszernek köszönhetõen ekkor már tudtuk, kinek mikor mi lesz a dolga – s melyik csoportba kell majd sorolnunk õket.” Ily módon átláthatóbbá vált a statiszták funkciója, s ez nagy segítségére volt az alkotóknak a káosz elkerülésében.
A statiszták casting direktora, Sophia Costas egy másik aspektusra világít rá: „Szerencsések voltunk, hogy találtunk olyanokat, akik ma is kommunális életmódot folytatnak, s hajlandóak voltak ugyanúgy sátrazni, mint annak idején a fiatalok Woodstockban. Sokan közülük elsõ látásra nagyon hitelesnek tûntek, hiszen a mai napig ily módon élnek, s képesek voltak õszintén és lemeztelenedve megmutatni magukat a kameránk elõtt. Ang pedig fontosnak tartotta, hogy valamennyi filozófiai irányzat és gondolkodás képviselõit felsorakoztassuk, akik jelen voltak az eseményen: a krisnásoktól a haszid zsidókig mindannyiukat.”
A kulturális-identitás- és gondolkodásbeli különbségek ellenére Woodstock békés hely volt. „Egyetlen erõszakos cselekmény sem történt a fesztivál ideje alatt Woodstockban – mutat rá Schamus. - Ez az ünneplés helye volt – majd hozzáteszi: - Woodstock három napnyi zene és béke volt, a forgatás pedig – három hónapnyi béke és mozi.”
Az út Woodstockig
1935 Eliyahu Teichberg (késõbb: Elliot Tiber) megszületik Brooklynban, zsidó bevándorló szülõk gyermekeként
1955 Jacob (Jake) és Sonia Teichberg, Elliot szülei megvásárolják a New York–i White Lake-ben található El Monaco Motelt
1960 decembere Megszületik „A pirula” - a születésszabályozás forradalmian új módszere, mely gyökeresen átformálja a szexualitást
1963 Megjelenik a The Feminine Mystique címû könyv Betty Friedtollából, amely a modern feminizmus kezdetét jelzi
1963. augusztus 28. A Washingtoni Menetelés alatt elhangzik Dr. Martin Luther King, Jr. „Van egy álmom...” kezdetû beszéde
1963. november 22. John F Kennedy-t meggyilkolják, a következõ elnök Lyndon B. Johnson
1964 február 9. és 16. A The Beatles szerepel a The Ed Sullivan Show-ban
1964. július 2. Elfogadják a Polgárjogi Törvényt
1964. augusztus 2. A Tonkini incidens Dél-Kelet-Ázsiában, melynek során a vietkongok támadást intéznek az amerikaiak ellen. Johnson elnök felhívást intéz a kongresszushoz, melyben kéri a Tonkini-öböl határozat jóváhagyását, amely felhatalmazást ad az elnöknek a vietnami háború kiterjesztésére.
1965. február 21. Malcolm X-et, a muzulmán emberjogi aktivistát meggyilkoják
1965. március 21. Az elsõ vietnámi-háborúellenes elõadássorozat
1967. január 14. Megtartják az elsõ Emberi Együttlétet
(“Human Be-In”) a San Fransisco-i Golden Gate Parkban, melyen harmincezer ember vesz részt. Timothy Leary meghirdeti az „Indulj be! Hangolódj rá! Ugorj ki!” - irányelvet.
1967. június 16-18. Megtartják a Monterey International Pop Festivalt a kaliforniai Monterey County Fairgroundson. Számos elõadó feltûnik a két évvel késõbbi Woodstockon is. 200 000 nézõ vesz részt.
1967 nyara „The Summer of Love” San Franciscóban, mely a hippimozgalom középpontjává válik.
1968. március 16. My Lai-mészárlás Vietnámban
1968. április 4. Meggyilkolják Dr. Martin Luther King-et
1968. június 6. Meggyilkolják Robert F. Kennedy-t
1969. január 20. Richard M. Nixon elnöki beiktatása
1969. február 20. Nixon elnök jóváhagyja Kambodzsa bombázását
1969. március 11. A Levi’s forgalomba hozza kék trapézfarmereit
1969. március 19. Vádat emelnek a Chicagói Hetek ellen
1969. május 15. A Kaliforniai Egyetem vezetõi lezárják a People's Parkot a 3000 embert számláló tüntetés ellenére. Ronald Reagan kormányzó rögtönítélõ bíróság elé helyezi Berkeley-t, egy tüntetõt halálos lövés ér
1969. május 23. A The Who megjelenteti rock-opera albumát, a Tommy-t
1969. június 22. Judy Garland halála
1969. június 27-28. Kitör a Stonewall-lázadás New York City-ben – ez a melegjogi mozgalmak kezdetét jelzi. Elliot Tiber aktív résztvevõ
1969. július 14. Michael Lang és producer barátai, Joel Rosenman és John Roberts nem kapnak engedélyt zenei és mûvészeti fesztivál rendezéséhez a New York-i Wallkillben.
1969. július 15. Miután tudomást szerez arról, hogy a fesztivál nem jutott engedélyhez, Elliot felveszi a kapcsolatot Michael Langgal
1969. július 18. A fesztiválvendégek megérkeznek és letáboroznak a fesztivál területén
1969. július 20. Ember a Holdon
1969. augusztus 9. A Charles Manson-”család” tagjai négy társával együtt lemészárolják Sharon Tate-et
1969. augusztus 15-18. “Woodstock Music & Art Fair presents An Aquarian Exposition in White Lake, N.Y.; 3 Days of Peace & Music;” - összesen félmillió ember jön el Woodstockba, s még többjüknek sikertelen a bejutás. Az elõadók közt szerepel Joan Baez, Joe Cocker, Country Joe and the Fish, Richie Havens, Jimi Hendrix, Jefferson Airplane, Janis Joplin, The Who és két tucat további zenakar.
"time is not money"
