információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
RÖVID SZINOPSZIS
Bulgária EU-hoz csatlakozásának megünneplésére az ország londoni nagykövetségén kerül sor. A szervezéssel Varadint (Julian Vergov) bízza meg az elnök felesége, Devorina (Ernestina Shinova). Azt is kiharcolja a diplomatától, hogy az angol királynő megjelenését biztosítsa az esten. A feladat közel sem olyan egyszerű, mint első látásra tűnik. A nagykövetséget ugyanis egy teljességgel rátermetlen csapat hivatalnok szolgálja. Varadin elsőként az ott takarító fiatal nővel (Ana Papadopulu) ismerkedik meg, aki hamar felkelti érdeklődését. Nem tudja még, hogy a lány valójában sztriptíztáncosnő. Mindeközben minden erejével próbálja gatyába rázni a dolgozókat, és kapcsolatot is sikerül találni a királynőhöz egy cégen keresztül. Illetve ezt csak reméli, mert a "Famous Company" valójában hírességek hasonmásaival dolgozik. A félreértés természetesen kiderül, de már nincs visszaút, a nagykövetnek az adott körülmények közt kell megtennie mindent azért, hogy legalább az ünnepségre érkező First Lady elhiggye, amit látni szeretne...
HOSSZÚ SZINOPSZIS
Dimitar Mitovski hollywoodi stílusban megalkotott politikai szatírája megtöri az eddigi bolgár filmek hagyományát, melyet főként a kommunizmus nyomását magán viselő drámák voltak. A fordulatot a közönség rendkívüli módon tudta értékelni. A hatalmas lelkesedést alátámasztják a bolgár nézettségi adatok is.
A történet főszereplője Varadin (Julian Vergov), akit a bolgár elnök felesége (Ernestina Shinova) a londoni nagykövetségre küld. Az új nagykövet feladata, hogy megszervezzen egy koncertet, mellyel Bulgária az Európai Unióhoz csatlakozását ünnepli. A First Lady szerint az eseménynek akkor lesz igazi jelentősége - és ez minden pénzt megér -, ha azon több magas rangú személyiség mellett megjelenik az angol királyné is. Természetesen ennek biztosítása is Varadin dolga lesz. A küldetés összességében lehetetlennek tűnik. A kirendeltségen hihetetlen káosz uralkodik, a diplomaták többsége illegális tevékenységet folytat: titokban bolgár cigarettát és egyéb termékeket csempésznek be az angol piacra. Mikor arra kerülne sor, hogy hivatalos ügyekben járjanak el, kiderül, hogy egy végtelenül esetlen csapatot alkotnak. Őket rendbe tenni nem kis feladat. A másik nagy kihívás a díszvendég beszervezése.
Egy "szerencsés" ismeretség révén Varadinnak sikerül eljutnia a "Famous Company" céghez. Információi szerint a társaság nagyon magas körökben rendelkezik kapcsolatokkal. Így rájuk bízza a királynő meghívását az ünnepségre. Nem tudja még, hogy a cég valójában híres emberek hasonmásaival dolgozik. Az ő mentségükre szolgáljon viszont, hogy egy jó darabig ők is félreértik Varadint: úgy hiszik, tisztában van a módszereikkel, csak egy hasonmást keres. A nagy szervezkedések közepette megismeri a magát diáknak kiadó - valójában sztriptíztáncosnő -, nagykövetségen takarító lányt, Katyát (Ana Papadopulu), aki iránt vonzalmat táplál. Katya hamarosan otthagyja takarítói állását, s Diana hercegnő hasonmásaként a "Famous Company"-hoz szegődik (erről a nagykövetnek ugyancsak nincs tudomása).
A történet egyre kuszább lesz, mikor egy mellékszál - talán a leginkább vicces - is bekapcsolódik. A hivatal szakácsa (Lyubomir Neikov) sem különb a többi dolgozótól: társai a Richmond Parkból lopnak vadkacsákat. Az állatokat a kínai étteremnek akarják eladni, ezért egyesével leöli őket, majd teletömi velük a konyhai fagyasztóládát. A kacsák viszont egy tudományos kísérlet alanyaiként chippeket hordoznak a bőrük alatt. Nem kell sok időnek eltelnie, hogy a londoni rendőrség a szerkezetek lokalizálásával a nyomukba eredhessen. A filmnek ez az eseményfonala rendkívül komikus, miközben a hajtóvadászat erősen ironizálja az angol hivatal munkáját.
Természetesen a koncert közeledtével egyre több mesterkedésről lehullik a lepel, és egyre nagyobb a bonyodalom.
NÉPSZERŰSÉG
A filmet a Mitovski vezette SIA Advertising cég Kántor László Új Budapest Filmstúdiójával együtt kezdte gyártani. A projekt hamarosan multinacionális vállalkozássá nőtte ki magát: a gyártásba beszállt az angol UK Fidelity Films, a Swedish Repub Film AB és a macedón Dream Factory is. A Mission London elkészítésére így kb. 1,5 millió eurót áldoztak. Számos hasonmás kapott szerepet a filmben, többek között az angol királynőt, valamint a bolgár First Lady-t megszemélyesítő színészek.
Hogy a befektetett energia megtérüljön, bolgár alkotásokhoz mérten szokatlanul nagy reklámkampányban részesült hazájában a film. A Mission Londont csak a nyitó hétvégén több mint 46 000 ember látta a filmet. Ezek a számok a térségben a negyedik legnézettebb mozi közé juttatták, a Star Wars III. rész: A klónok támadása, a Jégkorszak 3. - A dínók hajnala és az Avatar után. Az első tíz nap után pedig lekörözte az Avatar-t is 143 ezres látogatottságával (az előbbit kb. 131 ezren nézték meg). Ezekkel az adatokkal a film nézettségi rekordot döntött Bulgáriában. A kétharmad részt bolgár, egyharmad részt angol nyelven játszódó film a népszerűség tekintetében még három hónappal a bemutató után is nagyon előkelő, a hatodik helyet foglalja el.
A TÖRTÉNET EREDETE
A hatalmas sikernek van még egy titka. A film Alek Popov, az egyik leghíresebb kortárs bolgár író azonos című regényén alapul, ami ugyancsak hihetetlen széles olvasóközönséget vonzott. Bár a szerző több riportban is letagadta, hogy szereplőit valós alakokról mintázta meg, a történetben számos olyan emberre ismertek rá a megjelenést taglaló leírásokból és bizonyos viselkedésformákból, melyek egyértelműen olyan valós közéleti szereplőkre utalnak, akik akkor dolgoztak a londoni bolgár nagykövetségen, mikor Popov maga is ott munkálkodott.
Alek Popov a forgatókönyv írásában is nagy szerepet vállalt. Az író szerint a film komolyabb témákat is érint. Bemutatja például egy kisebb nemzet hiányosságait és kisebbségi komplexusát is, valamint azt, hogy az eltérő nemzetek hogyan értik meg egymást. A nyugati nézőknek a Mission London egy parádés komédia kiváló színészekkel, váratlan újításokkal, szürreális helyzetekkel. Ám a bolgár nézőközönségnek a film sokkal többet jelent: a nevetés mögött számukra ott van az illúzióvesztés keserűsége, és a csalódottság amiatt, hogy a bolgár politikai elit legalább annyira "megcsinált" és hazug, mint az angol álkirálynő.
BESZÉLGETÉS ALEK POPOVVAL
Valaki egyszer azt mesélte Woody Allenről, hogy saját maga sosem mond semmi vicceset; inkább megvárja, míg valaki más megteszi helyette, aztán egyszerűen csak leírja. A bolgár író, Alek Popov hasonló személyiség: egy csendes, szerény ember, a negyvenes évei elején. És a legtöbb tehetséges íróhoz hasonlóan ő is kiváló megfigyelő, viszont az önfényezést határozottan elítéli.
A Sofia Cafeban találkoztunk, épp forgatásról érkezett. A filmen már nyár eleje óta keményen dolgoztak, melynek forgatókönyve Popov Magyarországon Londoni küldetés címmel megjelent regényét dolgozza fel. Popov műve a film előtt nyolc évvel készült, hatalmas kritikai és közönségsikernek örvend, azóta Bulgáriában ötször adták ki. A könyvet Popov saját élményeire alapozta, hiszen két évig Bulgária londoni nagykövetségén dolgozott, mint kultúrattasé.
Először azt a kérdést tettem fel, hogy mennyire találta pontosnak a karakterei megjelenítését a színészek feldolgozásában. Tíz másodperces, feszült csendet követően, széles mosollyal az arcán csak ennyit mondott:
"Egy színész mindig másképp látja azt a karaktert, mint az írója. Fel kell készülni arra, hogy olykor hatalmas különbség van aközött, ahogy elképzeljük az adott karaktert, és ahogy majd az megjelenik a vásznon. Ám van, hogy ez a különbség a karakter javára válik. Elég biztosan mondhatom, hogy így nyolc év után sokat fejlődtem a regényem írásának idejéhez képest."
Popov egy történelmileg meghatározó időpontban érkezett Londonba, ugyanis 1997-ben személyesen tapasztalhatta meg, milyen gyász, és kétségbeesés övezte Diana hercegnő halálát:
"Nagyon erős élmény volt, de egyben egy kissé abszurd is. Minden felröppenő új részletre, felvételre mohón lecsaptam. A bolgár nagykövetség elég közel van a Kensington Palotához, úgyhogy minden nap sétáltam egyet arrafelé, és elolvasgattam az emberek gyászüzeneteit. Nagyon érdekes élmény volt." - mondta Popov, közben olyannyira a gondolataiba merülve, hogy az az érzésem támadt, hogy sokkal többet is tudna mesélni erről a témáról, mint amennyit megosztott velem.
Popov már iskolás korában elkezdett írni. A legkorábbi példaképei Joseph Conrad és Herman Melville voltak, valamint nagy érdeklődést mutatott az angol kísértethistóriák iránt. A kommunista időszakban is folytatta írói tevékenységét, amikor az állam a legtöbb író alkotási kísérleteit elnyomta. És ahogy az a legtöbb esetben megesik, végül saját megélt tapasztalata, nem pedig valami kacifántos stiláris fogás hozta meg számára az első sikert: "Egyre csak gyűlt az alapanyag, amiből dolgozhattam." - mesélte a londoni bolgár nagykövetségen eltöltött idejéről.
"Kezdetben nem akartam írni erről az időszakról, egész más elképzeléseim voltak a jövőbeli hivatásomról. De aztán az élményeim egyszer csak erre kényszerítettek." - Popov az akkori élményeket sokáig emésztgette, csak két évvel később kezdett hozzá a regény írásához. "A követségen töltött idő alatt nem írtam semmit. Ez is az egyik oka, amiért kiléptem abból a munkából: egyszerűen nem volt elég időm, hogy magammal foglalkozzak."
A könyv két kultúra ütközéséről szól: "Az egyik legfőbb problémakör, ami foglalkoztatott, a keleti és nyugati kultúrák közötti találkozás volt, egy kevés brit kulturális sajátossággal fűszerezve, amelyek elég érdekesek a saját véleményem szerint. Ezt különböző karaktereken keresztül mutattam be, így például Sibling figurájának segítségével, aki a PR ügynökség igazgatója. Sibling személyisége a kifinomultság és a faragatlanság egy érdekes egyvelege. Ha pénzről van szó, akkor a britek rendkívül makaccsá és óvatossá válnak." - mondta Popov.
Kultúrattaséként Popov feladatai közé tartozott az is, hogy figyelemmel kísérje a brit sajtót. Még manapság is számos brit lapot olvas. Vajon szerinte a britek hogyan gondolkodnak a bolgárokról?
"Sztereotípiákban. Épp úgy látnak ők minket, mint ahogy mi őket." - mondta Popov, ezúttal mellőzve a szinte védjegyévé vált rövid szünetet. "Megnyugtató érzést kelt a brit olvasókban, ha olyan népekről olvashatnak, akik náluk rosszabb körülmények között élnek. Mindig jó olyan emberekről olvasni, akiknek rosszabb a soruk nálunk. Ez a legalapvetőbb emberi igényeink közé tartozik. A véleményem szerint a britek talán túl sokat is törődnek ilyen önidentitást erősítő kérdésekkel."
Popov reménykedik benne, hogy a filmet széles körben tudják majd forgalmazni: "A rendezőről tudom, hogy profi, és mer kockázatot vállalni. Nem könnyű feladat összehozni ilyen sok színészt, és ennyi helyen forgatni egyszerre." (a film egy részét Londonban forgatták) "Érdekes ritmust fog adni a filmnek, hogy hol angolul, hol bolgárul szólalnak meg benne. Ez lesz az első olyan bolgár film, ami nagyméretű brit színészgárdát mozgat meg, így ebből a szempontból ez a film egy új élményt, és rengeteg új tapasztalatot hoz majd a bolgár filmgyártásnak. A forgatókönyv elég szorosan követi a regény cselekményét. A karaktereket kezdetben hús-vér emberekről mintáztam meg - a bolgár kiadók ezért féltek a könyv terjesztésétől - de persze idővel minden prototípusból archetípus lesz. Ebben az esetben is így történt."
2001-ben, a regény kiadása után nem sokkal több producer is ajánlatot tett Popovnak. Kezdetben a jogokat francia producerek vették meg, de a végén a filmtervükből nem lett semmi. Nyolc-kilenc évbe tellett, mire a film eljutott a tervezéstől a kivitelezésig.
Színházi adaptáció is készült, melyet néhány főbb jelenetre korlátoztak, mint amilyen a "kacsalopó" epizód is a könyvben. A darabot a németországi Osnabruckben mutatták be szeptemberben. Popov szerint a történetet még kiválóan lehetne adaptálni musicalbe is: "Rengeteg szereplője van, és a történetnek van egyfajta koreográfiája." - mondta.
Popov udvarias és barátságos személyiség, de egyértelműen a töprengőbb, elmélkedőbb típusba tartozik: "Szeretem, ha van elég időm a műveimen dolgozni, és ilyenkor nem nagyon szeretek sok emberrel találkozni. Ha épp eladni akarom valamelyik könyvemet, az természetesen egész más helyzet, de tőlem nagyon távol áll az önreklámozás. Csak akkor teszek ilyet, ha az segít az eladásban. Szeretek találkozni az olvasóimmal, és meghallgatni a véleményüket, de amikor írok, mindennél többre értékelem a magányt."
Popov felesége, aki ugyancsak közreműködött a forgatókönyv elkészítésében, az Új Bolgár Egyetemen tanít. Télen azonban Popov magára hagyja őt és kislányukat, és elutazik egy görög szigetre - talán Rhodoszra vagy Faroszra -, mert ki nem állhatja a szófiai teleket. Ilyenkor két hónapot tölt egy különleges intézményben, melyet íróknak és fordítóknak hoztak létre. "Minden fejlődésben levő írónak szüksége van valamennyi időre, amit csak magára fordít." - mondta.
Arra bíztatja a fiatal, lelkes szerzőket, hogy olvassanak minél többet: "Ne csak regényeket, hanem újságokat és magazinokat is. Legyenek mindig tájékozottak." Érdemes megjegyezni, hogy fikciós alkotásai mellett Popov két kötetben összegyűjtötte azokat az esszéit, melyeket különböző újságoknak és magazinoknak írt.
"time is not money"
