információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
"A zene kommunikáció. A zene egy elmondásra váró történet. A zene élet, ritmus, identitás. Az élet egy vad szörnyeteg: ősi, autentikus ritmus."
A dokumentumfilm a virtuóz perkúcós, Billy Cobhamet követi, amint együtt zenél profi
együttesekkel, és speciális csoportokat tanít a világ minden részén. Cobham által megtett
út, szülővárosától és zenei pályájának kezdeteitől, Brooklyn-tól vezet körbe a világba. A film azonban nem ennek az egyedülálló karriernek a tükre akar lenni, hanem sokkal inkább Cobham zenéről és ritmusról vallott nézeteinek. A ritmust olyan alapvető kommunikációs médiumnak tekinti, amely internacionális és "interetnikai": világnyelv, amit mindig és mindenhol beszéltek és ma is beszélnek.
A dokumentumfilm Finnországba, Svájcba, az Egyesült Államokba és Brazíliába vezeti a
nézőt, Billy Cobham zenei világának személyes utazásán keresztül. A Finish Espoo
nagyzenekar előadását követően, New Yorkba utazva ismerhetjük meg Cobham családi gyökereit: szüleit, zongorista édesapját. A gyökerek felkutatásával folytatódik az utazás, egészen Brazíliába, ahol zenei gyökereit keresi egy reggae- szamba gyerekzenekar segítségével. Az utazás betetőzésének azt tekinthetjük, amikor Cobham, választott hazájában Svájcban, egy autista gyerekekkel foglalkozó központba megy el. Az autista gyerekekkel zenélnek együtt, így teljesítve ki Cobham zenéről vallott nézeteit. Olyan szituációban jelent a zene kommunikációt, amikor a szavak, a beszélt nyelv alkalmatlan.
Olyan többletet jelent az autista gyerekekkel való közös zenélés, amely nem egyszerűen
pótléka a beszélt nyelvnek, hanem képes valóban mély, megérintő emberi kommunikációt létrehozni.
Cobham útja nem egyszerűen személyes életének, és zenei tehetségének dokumentációja, hanem a ritmus és a zene személyes és kulturális identitásunkban betöltött szerepét képes megmutatni. A filmben szereplő elkötelezett zenészek zenéről és zenével beszélnek, képesek olyan kommunikációt kialakítani, ami nem egyszerűen kultúrák között tud közvetíteni, hanem generációk és kommunikáció-képtelen beteg
emberek között is.
A főszerep a zenéé, a zene mint tükör Cobham felfogásában olyan fúzió, olyan egység, amelyben a tánc és ritmus fonódik eggyé magával az élettel. A zene kohéziót teremt, erőt és perspektívát kínál az embereknek. Egy lehetséges társadalmi igazságosság megtestesítője, lévén hogy egyszerre oktátási eszköz, olyan önkifejezési- és kapcsolatteremtő módszer, amely nem az egészséges emberek kiváltsága, másrészről,
olyan nyelv és világ, amelyet mindenki birtokol függetlenül gazdasági vagy társadalmi helyzetétől.
Mika Kaurismäki dokumentumfilmje a különböző kultúrák, az emberség tükre és a zene, a
hangok életünkben betöltött szerepének megerősítése. Cobham zenéről vallott nézete,
hogy ne egyszerűen demonstráció, vagy elmélet maradjon, az alkotók a film médiumát is a
zenének, a ritmusnak a függvényében alakítják, így a nézőnek is közvetlen tapasztalattá
válhat a film zenei világa, ez a világ saját kommunikációs eszközeivel léphet kapcsolatba
saját nézőjével.
"time is not money"
