információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A film fõszereplõje Max (Jason Schwartzman), aki a drogkészítõ Szakács (Mickey Rourke) sofõrjének szegõdik. Max a metamfetamintól felpörögve alvás nélkül három napig fuvarozza a Szakácsot, s ez idõ alatt számtalan excentrikus alakkal találkozik; ott van Nikki (Brittany Murphy), a Szakács barátnõje, aki leginkább zöld pincsije egészsége miatt aggódik, miközben Max-szal flörtöl. Spider Mike (John Leguizamo), a paranoiás dealer, aki - miközben barátnõjével, Cookieval (Mena Suvari) él együtt - különösen kedveli a telefonszexet. Frisbee (Petrick Fugit), az anyjával együtt egy lakókocsiban élõ videójáték-függõ srác. April (Chloe Hunter), a sztriptíztáncos, akinek randevúja emberrablásba torkollik. És persze ott vannak még az ütõdött, nagy fogásra váró rendõrök (Peter Stormare és Alexis Arquette), az egyszerre két fiatal fiúval kacérkodó kuncsaft (Eric Roberts), a Szakács fõ beszerzõhelyének számító bolt két alkalmazottja (Elisa Bocanegra és Julia Mendoza), valamint a gyakran hallgatózó szomszéd (Deborah Harry).
A klipjeirõl és reklámfilmjeirõl (valamint az azokat követõ botrányokról és betiltásokról) elhíresült svéd rendezõ, Jonas Akerlund elsõ játékfilmje a független alkotások színészeinek legjobbjait szedte össze, hogy elkészítse a legjobb drogfilmet a Rekviem egy álomért óta.
A filmet nem csupán merész képi ötletei, vizualitása és különös humora teszi egyedivé, hanem merész, szókimondó, ugyanakkor szellemes dialógusai is.
Akerlund eredetileg dokumentumfilmet szeretett volna készíteni a metamfetamin készítõinek, terjesztõik és fogyasztóinak világáról, A Szakács címmel, ám végül Will De Los Santos forgatókönyvét vitte vászonra. Santos - aki egyébként a film társproducere is - saját élményeit vetette papírra, mikor 1995 nyarán a fõhõshöz hasonlóan õ is három napig fuvarozott egy drogkészítõt. A végleges szkripthez egyébként számos interjút is rögzítettek kábítószeresekkel.
Akerlund különös vonzódása a zenéhez (kliprendezõ múltja mellett maga is játszott együttesben) a filmben is tetten érhetõ. Nem csupán a zenei hátteret választotta meg igen nagy körültekintéssel (Ozzy Osbourne, a T-Rex, a Mötley Crüe, a Roxette és a Yes dalai hallhatók a filmben), de a zeneszerzést is a jelenkori rockzene egyik emblematikus figurájára bízta, Billy Corganra, a The Smashing Pumpins egykori frontemberére (akiknek egyébként korábban két klipet is rendezett). Corgan a filmzene megírása mellett két különös feldolgozást is készített; az Iron Maiden Number Of The Beastje lecsupaszítva, két szál akusztikus gitáron a film fõcímében szólal meg, Irving Berlin klasszikusa, az Always pedig a stáblista alatt hallható. Akerlund emellett filmje szereplõi közé is zenei ikonkat választott; a fent említett Billy Corgan orvosként bukkan fel, a Judas Priest énekese, a homoszexualitását néhány éve nyilvánosan is felvállaló Rob Halford meleg pornóbolti eladóként tûnik fel, a szomszéd szerepében pedig a Blondie egykori énekesnõje, Deborah (Debbie) Harry látható (eredetileg egyébként Akerlund Madonnát szerette volna megnyerni a szerepre, ám õ amerikai koncertturnéja miatt lemondani kényszerült a szereplést).
A rendezõrõl:
Jonas Akerlund 1966-ban született Svédországban. Rövid zenei karrierje után (melynek során a legendás Bathory együttesben dobolt) 1986-tól az úttörõnek számító Anders Skog rendezõ asszisztenseként dolgozott, majd hamarosan önállóan próbálkozott filmkészítéssel. 1992-ben a televízió számára készített dokumentumfilmet a Roxette énekesnõjérõl, Marie Fredericksonról, a következõ évben pedig Lars Petersson producerrel közösen alapította meg közös filmgyártó vállalatát. Igazán elismert a 90-es évek elejétõl gyártott videoklipjei és reklámfilmjei (többek között a Smirnoff, az OAS, a Zdega Coffee és az FCUK számára) révén lett, melyekbõl a mai napig több mint 250-et rendezett. Videoklipjei közül a legfontosabbak : Per Gessle : Kix, Roxette: Anyone, Iggy Pop: Corruption, The Smashing Pumpkins: Everlasting Gaze és Try, Try, Try, Whale: Pay For Me, Moby: Porcelain és James Bond Theme, Jamiroquai: Canned Heat, Madonna: Music és Ray Of Light, U2: Beautiful Day és Walk On, The Cardigans: My Favourite Game, The Prodigy: Smack My Bitch Up, Metallica: Whiskey In The Jar és Turn The Page, Mcy Gray: Still. Klipjei számos helyen botrányt váltottak ki; a Cardigans-klipet, melynek végén az énekesnõ által vezetett autó karambolozik, négy különbözõ verzióban kellett elkészítenie, a Smack My Bitch Up és a Turn The Page címû klipeket pedig a bennük szokatlan nyíltsággal ábrázolt szexualitás miatt számos országban betiltották, vagy csak este 11 óra után játszhatták a televíziók. A felháborodások mellett azonban díjesõ is fûzõdik az alkotásokhoz; a Ray of Light 1998-ban Grammy- és MTV-díjat kapott, a Smack My Bitch Upot pedig az MTV Video Music Awardson a legnagyobb mûvészi áttörésként értékelték. Akerlund 1997-es The Hidden címû rövidfilmje után, mely a tánc világába vezet minket, 2002-ben forgatta elsõ nagyjátékfilmjét, A port. Jelenleg - miközben produkciós cége mellett Stockholmban egy cirkusztársulatot is vezet - második filmjén dolgozik; az Oskur Fishman az Óz, a csodák csodájának szürreális változata lesz, Ben Kingsley és Winona Ryder fõszereplésével.
"time is not money"
