információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A Jiménez és a Fuentes család közt régi véres ellentétek feszülnek. Az ellenségeskedés abban az idõben kezdõdött, amikor Amadeo Jiménez és Luciana Fuentes (Victoria Abril) rövid ideig együtt jártak. Miután szakítottak, a két család viszálya, amelyet eredetileg egymással szomszédos földjeik határainak kijelölése robbant ki, mind jobban elvadul, s a község utcáin elszabadul az erõszak. Isabel Jiménez (Yohana Cobo), tizenöt évesen, miközben épp elsõ szerelmét éli, meg akarja ismerni e gyûlölet gyökerét, amely kis híján árvává tette. Kedvese, Chino (Oriol Vila) segítségével, lassanként fölfejti ezt a bosszúvágy és rivalizálás táplálta sötét szövevényt, amely egész családja jövõjét fenyegeti: apjáét, Joséét (José García), anyjáét Carmenét (Eulalia Ramón), s húgai, Antonia (Irene Escolar) és Encarnación (Alejandra Lozano) jövõjét. Egy efféle kis községben mindenki tud valami titkot. Még a falu bolondja (Carlos Hipólito) is tud mesélni valami érdekeset. Isabel apránkint összerakosgatja a mozaikokat. A szövevényt csak tovább bonyolítja a Fuentes testvérek - Luciana (Victoria Abril), Antonio (Juan Diego), Jerónimo (Ramón Fontseré), Emilio (José Luis Gómez) és Ángela (Ana Wagener) - ádáz gyûlölete a Jiménez család és a község összes lakosa iránt, akik arra kényszerítették õket, hogy másik faluba költözzenek. Jerónimo - akit azért ítéltek börtönbüntetésre, mert szemtõl szemben Joséra támadt, s megpróbálta megölni - meghal a börtönben, s talán ez adja a meg a lökést a Fuenteseknek a leszámolásra, amely a községet dantei pokollá változtatja.
A valóság...
A PUERTO URRACÓI VÉRENGZÉS
két bosszúszomjas fivér
A mai Spanyolország egyik legvéresebb mészárlása Puerto Urraco községben történt (Badajoz), egy nyugodt, alig 200 lakosú kisközségben, amelyben két család az Izquerdo család (akiket a községben "Meztéllábas"-oknak) és a Cabanillas család (közismertebb nevükön az "Amadeók") már több mint harminc éve viszálykodott egymással egy földprobléma miatt.
1967-ben, a gyûlölet elmélyült a két család között, amikor Luciana Izquerdo és Amadeo Cabanillas beleszeretett egymásba, s ez a szerelem azzal végzõdött, hogy Jerónimo Izquerdo megölte Amadeót.
Évekkel késõbb egy gyújtogatás következtében keletkezett tûzvészben meghal Isabel Izquerdo, s fiai Antonio és Emilio a Cabanillas családot vádolják a gyújtogatással.
Antonio és Emilio Izquerdo azonban csak 1990. augusztus 26-án teljesíti be bosszúját egy igazi mészárlással.
Este tíz óra tájban, Antonio és Emilio vadászpuskával állnak lesben az utcán, s várják ellenségeiket a Cabanillasokat.
A 14 és 12 éves két kislány, Antonia és Encarnación Cabanillas végigsétál az utcán: két jól irányzott lövés vet véget az életüknek.
A lövések hallatára az 57 éves Manuel Cabanillas kilép a közeli bárból, s õ is ott hal meg.
Antoniót, Manuel Cabanillas fiát a hátán sebesítik meg, s egész életére tolószékbe kényszerül.
Az Izquerdo fivérek minden kontrolljukat elveszítve már nemcsak a Cabanillasokra lõnek, de mindenre, ami mozog.
Egy helybeli asszony, Araceli Murillo a háza kapujában esik össze holtan, amikor eltalálja a lövés.
Manuel és Reinaldo Benítezt akkor gyilkolják meg, amikor kocsijukon menekülni próbálnak.
José Pencót, egy másik helyi lakost akkor lövik keresztül a kocsijában, amikor éppen menteni próbál néhány sebesültet.
A csendõrség egyik járõrkocsija a lakosok értesítésére kimegy a helyszínre, s az Izquerdo fivérek súlyosan megsebesítik a két csendõrt.
A fivérek a hegyekbe menekülnek, mielõtt még újabb csendõrök érkeznének.
Több mint kétszáz csendõr fésüli át soha nem látott méretû felkészültséggel, kutyákkal és helikopterekkel a hegyet, az Izquerdo fivéreket keresve.
Emilio Izquierdót egy falusi házban találják meg, Antoniót pedig a hegyen kapják el.
Angela és Lucía Izquerdo, Antonio és Emilio húgai, akiket a mészárlás kitervelésével vádolnak, eltûnnek, mielõtt még letartóztathatnák õket; a rendõrség néhány nappal késõbb Madridban talál rájuk.
A pszichiáterek megállapítják, hogy Angela és Lucía a bûntett felbujtói, súlyos elmezavarban szenvednek.
Az Izquerdo fivérek által véghez vitt mészárlás eredménye kilenc halott és tucatnyi sebesült volt.
Antoniót és Emiliót 700 év börtönbüntetésre ítélték, húgaikat pedig a méridai elmegyógyintézetbe zárták.
Ez Spanyolország bûnügyi történetének egyik legtragikusabb epizódja.
Reméljük, soha nem történik hasonló.
***
A filmrõl
A film, bár él az alkotói szabadsággal, azokon a szomorú eseményeken alapszik, amelyek 1990 augusztusában történtek meg egy kis extremadurai községben, Puerto Hurracóban, ahol a vadászpuskákkal felfegyverzett testvérpár vérengzésének kilenc ember esett áldozatul, köztük két kiskorú leánygyermek. "A hetedik nap" már a forgatás tervbe vételétõl kezdve heves vitákat kavart, lévén, hogy Extremadura Tartományi Juntája, legfõbb képviselõjén, Juan Carlos Rodríguez Ibarrán keresztül azzal vádolta a film szerzõit, hogy újjá akarják éleszteni az Extremadurához kapcsolódó "Sötét Spanyolország" elmélet kísértetét, ahogyan azt az események megtörténtekor elszabadult médiakampány is tette, hasznot hajtva mások fájdalmából. Rodríguez Ibarra egyenesen a terv megsemmisítését követelte, s "paparazzi"-nak nevezte Carlos Saurát, az Extremadurai Junta Kulturális Tanácsosa pedig "közepes rendezõ"-nek titulálta.
"A polémia szikrányira sem érdekelt soha. Nem is igen tudtam róla, amikor elkezdõdött" - nyilatkozta az ügyrõl Carlos Saura. - "Valójában, sosem állt szándékunkban Extremadurában leforgatni. Az azonban valóban meglepett, hogyan nyilváníthatnak véleményt egy olyan tervrõl, amely még formát sem öltött, s mi mindig csak arra kértük azokat a személyeket, akik efféle kemény nyilatkozatokat tették, hogy várják meg, míg meglátják a filmet, vagy legalább, találkozzanak velünk, hogy megtudják, milyen filmet akarunk készíteni, mielõtt ítélkeznének felette".
"A hetedik nap" -ot a Puerto Hurracóban történt események ihlették. A film, melynek Juan Diego, José Luis Gómez, Victoria Abril, Ramón Fontseré, José García, Eulalia Ramón és a fiatal Yohana Cobo és mások a fõszereplõi, szabadon építkezik ezekbõl az eseményekbõl, a legcsekélyebb említés sem hangzik el benne sem a községrõl, sem Extremaduráról, s Segovia tartományban forgattuk le. "Sohasem akartuk, hogy a történet pontosan beszélje el a Puerto Hurracóban lejátszódott eseményeket. Egy film mindig fikció. Ha hûen akartuk volna elbeszélni az ott történteket, dokumentumfilmet kellett volna készítenünk "- mondja Saura. - "Ez azonban hosszas kutatómunkát igényelt volna, ami a legkevésbé sem érdekelt. Jó néhány filmem foglalkozik azzal a két engem nagyon érdeklõ témával, amelyet mindig a legnagyobb tisztelettel igyekszem megközelíteni: a halál és az erõszak témájával. Ebbõl a történetbõl a film végén kirobbanó, és minden kontroll nélkül elszabaduló erõszak kialakulásának folyamata érdekelt."
Andrés Vicente Gómez producer a filmterv alapgondolatának kialakulásáról így beszélt: "Találkoztam Ray Lorigával (a film forgatókönyvírójával), amikor még New Yorkban élt, s felvetettem neki, mi lenne, ha filmet készítenénk a Puerto Hurracóban történt események alapján. Meglepett, hogy senki semmilyen formában nem dolgozta fel ezt a szenvedélyes történetet. Ray írt egy forgatókönyv-vázlatot, én elküldtem Carlosnak, õt pedig rögtön érdekelte a dolog. E perctõl kezdve Carlos és Ray együtt dolgoztak a végleges forgatókönyvön, s a terv lassan formát öltött". S hogy mért éppen ezt a történetet választották, s mért nem egy másikat? "Úgyszólván kizárásos alapon. Például szívesen megcsináltam volna a Jarabo történetet, de ezt már megtették mások".
Visszatérve a polémiára, Andrés Vicente Gómez így nyilatkozott arról, lát-e párhuzamot a filmtervvel kapcsolatos vádaskodások és az akkori kulturális miniszter asszony Pilar del Castillo vádjai között, aki látatlanban is elítélõen nyilatkozott Julio Medem "A baszk pelotajáték, a bõr a kõ ellen" címû filmjérõl. "Azt hiszem, az az eset súlyosabb volt ennél, mivel az ország kultúrájának legfõbb felelõsérõl volt szó. Ibarra nyilatkozatait annak összefüggésében kell értelmeznünk, hogy épp akkoriban kezdõdött a helyhatósági és tartományi választási kampány, amelyben erõsen hangot kapott a populizmus. Szeretném, ha mind Ibarra, mind a Junta felelõs tagjai látnák a filmet, hogy maguk bizonyosodjanak meg arról, nincs benne semmi, ami merénylet lenne Extremadura imázsa ellen. Megértem és jogosabbaknak érzem a tragédia áldozatai családtagjainak és túlélõinek ellenérzéseit, de soha nem akartuk a történteket a térképen elhelyezni." Carlos Saura is megerõsítette ezt a gondolatot: "Nap mint nap vagyunk szemtanúi, sajnos az utóbbi idõkben mind gyakrabban, olyan vadállati, erõszakos cselekményeknek, amelyekre nincs semmiféle magyarázat. Túlságosan is mindennapossá váltak a házastársuk által brutális módon meggyilkolt asszonyok esetei. Ez azt mutatja, hogy az erõszak témája univerzális, s bárhol, bármikor megtörténhet, nem kötõdik Spanyolország egyetlen vidékéhez sem, s az efféle cselekmények nem gyakoribbak a kis községekben, mint a nagyvárosokban". "A hetedik nap" a film végén lévõ mészárlásban éri el csúcspontját. Saura e tekintetben is tisztázni akarta álláspontját: "Sosem értettem azt az értelmetlen erõszakot felmagasztosító tendenciát, ami az utóbbi idõk filmjeinek egy részére jellemzõ. Én például a magam részérõl, sosem használtam s nem is fogok lassított felvételt használni, hogy kéjelegjek az erõszakos effektusokban. Szívesen analizálom az erõszak okait, a folyamatot tápláló dühöt és gyûlöletet, azokat a momentumokat, amelyek végül oda vezetnek, hogy a mészárlás végrehajtói nemcsak a családot tekintik ellenségüknek, amellyel le akarnak számolni, hanem az egész községet. Nagy gondot fordítottam arra ennek a jelenetsornak a vágása során, hogy a megfelelõ plánokkal beszéljem el az eseményeket."
Arról, hogy ez a filmje hasonlóságot mutat elsõ mûvével, "A vadászat"-tal, azzal Saura is egyetértett: "Tény és való, hogy vannak közös elemek, s azt is mondhatnám, hogy "A hetedik nap" is a polgárháború metaforájaként értelmezhetõ, ahogyan "A vadászat" is annak volt felfogható a maga idejében, lévén, hogy azt beszéli el, hogyan lehet viszályt provokálni barátok és testvérek között egy kis községben, s hogyan jutnak el egyazon föld szülöttei a gyûlöletig, az agresszivitásig, a brutalitásig." Érdekes szerepe van "A hetedik nap"-ban a zenének. Roque Baños BSO-ján kívül szerepel benne Imperio Argentina "Rocío"címû dala, Mecanotól "A rózsa az rózsa", sõt még "A sárga traktor" is. Félig-meddig tréfásan, félig-meddig komolyan mindig azt mondom, hogy minden filmem zenés film. Ebben a filmben a dalokat úgy használtam, hogy mintegy keretet teremtsenek a cselekményhez a nézõ számára, de különösen elégedett vagyok Roque Baños munkájával is, akihez különleges kapcsolat fûz. Olyan szoros ez a kapcsolat, hogy néhány sevillanát is komponált a nevemre ("Sevillanas Carlos"), s másodízben fordul elõ, hogy felhasználom õket valamely filmemben, és a jövõben annyiszor szándékozom felhasználni õket, ahányszor csak tudom. Ebben a filmben azonban valami olyannal kísérleteztünk, amit nem igen csináltunk azelõtt, éspedig, hogy a feszültséget egy flamenco alapú zenével igyekszünk megteremteni, ami kissé kockázatos, de ezt hiszem, ebben a filmben nagyon jól mûködik. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. "A hetedik nap"-ot április 23-án mutatják be a mozikban Spanyolország-szerte, s mind a rendezõ, mind a producer bízik abban, hogy jó fogadtatásban lesz része. "Valójában azt reméljük, hogy ha majd látni lehet a filmet, megszûnik az azt körülvevõ polémia. Tanulmányt akartunk készíteni az erõszakról, annak kialakulásáról. A film nem erkölcsi kérdéseket feszeget, hanem megállapítja, hogy az agresszivitás, a gyûlölködés a harag a halálhoz, a katasztrófához vezet".
A forgatást 2003 július 28-án kezdték el, és nyolc és fél hétig tartott Segoviában.
"time is not money"
