információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A film története
Egy évvel azután, hogy megjelent nagysikerû regénye, a Breakfast at Tiffany’s (a regénybõl készült film címe magyarul: Reggeli a Tiffanynál), Truman Capote (Philip Seymour Hoffman) egy borzalmas eseményrõl olvas a New York Times 1959. november 16-i számában: meggyilkolták egy jómódú farmer család négy tagját a kansasi Holcombban. Az írót elképeszti az eset kegyetlensége, értelmetlen brutalitása - az áldozatokat megkötözték, szájukat betömték, mielõtt lelõtték volna õket, az apa torkát pedig elvágták - és azonnal meglátja benne egy komoly újságcikk lehetõségét, amely a bûntény közösségre gyakorolt hatását taglalná. William Shawntól (Bob Balaban), a The New Yorker legendás szerkesztõjétõl megbízást kap a riport elkészítésére, és útnak indul Kansasba. Vele tart gyerekkori barátja, Nelle Harper Lee (Catherine Keener) is, aki néhány hónappal késõbb majd a Ne bántsátok a feketerigót! szerzõjeként nagy hírnévre és egy Pulitzer-díjra tesz szert.
Ami azonban szokásos cikknek indul, utóbb nagyszabású könyvtervvé válik, amely munka végül öt és fél évet vesz el Capote életébõl. Az eredmény, a Hidegvérrel, új irodalmi mûfajt teremt: a tényregényt (Capote kifejezésével a "the non-fiction novel"-t), Capote-t pedig az Egyesült Államok leghíresebb írójává teszi.
Garden City-be, a kis Holcombbal szomszédos városba érve Truman hamar ráébred, hogy sajátos bájának és irodalmi hírnevének nemigen veheti hasznát egy olyan helyen, ahol még senki nem hallott sem róla, sem a lapról, amelynek dolgozik. Alacsony termetével és szokatlan modorosságával a helybéliek szemében bizarr figurának tûnik. Amikor õ és Nelle interjút kérnek Alvin Dewey-tól (Chris Cooper), a kansasi nyomozóhivatal vezetõjétõl, a detektív azt válaszolja nekik, hogy jöjjenek el a sajtótájékoztatójára, akár a többi riporter.
Nelle, aki Alabamából barátságos, fesztelen viselkedést hozott magával, elindul, hogy megismerkedjen a városka lakóival. Ezalatt Truman titokban besurran a ravatalozóba és arcátlan módon felnyitja a meggyilkolt Clutter család koporsóit és beléjük kukucskál. Nelle fáradozásainak eredményeképpen sikerül beszélniük Laura Kinney-vel (Allie Mickelson), a 17 éves lánnyal, aki megtalálta a holttesteket. Mivel úgy gondolják, hogy az interjúalanyokat elijesztheti a jegyzettömb és a diktafon, Truman és Nelle szimpla beszélgetésként vezetik le a riportokat, így a tényekkel és az idézetekkel kapcsolatban is csak a saját emlékezetükre támaszkodhatnak. Csak amikor visszatérnek szállodájukba, akkor vetik papírra vagy verik írógépbe, amit hallottak. Ha valamit elfelejtenek, másnap egyszerûen visszamennek, és újból megkérdezik. Amikor Laura Kinney-vel beszélnek, Truman elmond neki néhány dolgot magáról: mesél az õt a mássága miatt ért kemény ítéletekrõl és sommás véleményekrõl. A bizalmasság bizalmat szül: Laura megnyílik, és megmutatja nekik egyik legbecsesebb kincsét, Nancy Clutter naplóját.
Azon az éjszakán Truman felhívja szeretõjét, Jack Dunphy-t (Bruce Greenwood), aki otthon maradt Brooklyn Heights-i lakásukban. "Az itteni emberek nem fognak beszélni velem - mondja Truman. - Õk olyasvalakit akarnak, mint te vagy Nelle."
Másnap reggel Truman és Nelle vacsorameghívást kapnak Dewey-ékhoz. Dewey felesége, Marie (Amy Ryan) rajong a Capote-könyvekért. Aznap este Truman filmsztárokról szóló történetekkel traktálja vendéglátóit, majd - ahogy Laurával is tette - egy megrendítõ történetet oszt meg hallgatóságával, amely édesanyja haláláról és mostohaapja kívánságáról szól. Vacsora után Dewey megmutatja Trumannak és Nelle-nek a gyilkosság helyszínén készült rettenetes fotókat. "Vajon miért tett egy párnát a kisfiú feje alá, mielõtt lelõtte?" - tûnõdik Truman.
Aznap éjjel Truman és Nelle egy remek hírt is megünnepel: Nelle-nek sikerült kiadót találnia a Ne bántsátok a feketerigót! -hoz.
December végén, egy újabb, a Dewey-házban tartott vacsora elõtt Marie elmondja nekik, hogy azonosították a két gyilkost, két férfit, de még nem tartóztatták le õket. Néhány perccel késõbb Dewey telefonhívást kap a Las Vegas-i rendõrfõnöktõl.
1959, december 30. Marie, Truman és Nelle végignézik, ahogy Dewey és kollégái felvezetik a két vádlottat, Perry Smith-t és Richard Hickockot, a Finney Megyei Bíróság lépcsõjén.
Nem sokkal ezután Trumannak, a közte és a seriff felesége, Mrs. Sanderson(Araby Lockhart) között szövõdött barátságnak köszönhetõen, bejárása lesz a seriff lakásába is, amely Perry Smith cellájával szomszédos. Trumant megigézi a rabbal való találkozás.
Truman felhívja Shawnt a The New Yorker-nél és elmondja neki, hogy a sztori túl nagy egy normális hosszúságú újságcikkhez, inkább könyvet ír belõle. Megkéri Shawnt, küldje el Richard Avedont (Adam Kimmel) Kansasba, hogy fényképeket készítsen Smith-rõl és Hickockról.
1960. A bíróság bûnösnek találja Smith-t és Hickockot, és halálra ítéli õket. A két férfit a Kansasi Állami Fegyház siralomházába szállítják Lansingbe. Truman azt mondja Perrynek, vegye fel õt a látogató-listájára és megígéri, hogy szerez neki egy új ügyvédet a fellebbezéshez.
New Yorkban Truman egy újságírónak beszél új könyvérõl. "Két világ létezik ebben az országban: az egyik csendes, konzervatív, a régihez ragaszkodó, a másik pedig ennek a két embernek a világa - robbanékony, törvényen kívüli és erõszakos. Ezek a világok ütköztek össze azon a véres éjszakán."
Truman elmeséli Jacknek, hogy ügyvédet keres Hickock és Smith számára. "Truman, végül magadat találod az ügyvéd szerepében" - válaszolja Jack.
Truman ráveszi Krutch börtönigazgatót(Marshall Bell), hogy biztosítson neki korlátlan bejárást a két elítélthez. Amikor felfedezi, hogy Perry éhségsztrájkol, Truman bébiételt vásárol, és maga diktálja bele kanállal az ennivalót. Truman egy titkos fiatalkori történetét is megosztja Perry-vel. "Tudod, mi nem vagyunk annyira különbözõek, mint ahogy te gondolod". Meggyõzi Perry-t, adja neki személyes feljegyzéseit, és akkor õ meg tudja mutatni a világnak, hogy Perry nem egy "szörnyeteg".
Truman részleteket olvas fel Nelle-nek Perry noteszából. "Ez a fiú egy aranybánya" - mondja.
Truman Dewey-hoz megy látogatóba, aki nagyon dühös Smith és Hickock új ügyvédje miatt. Haragja ellenére betekintést enged Trumannak a saját, nyomozással kapcsolatos feljegyzéseibe.
1962. Truman Spanyolországba utazik, ahol Jackkel egy házat béreltek ki a tengerparton. Shawn hívja New Yorkból, aki el van ragadtatva a Hidegvérrel elsõ vázlataitól. Truman azt mondja, nem tudja befejezni a könyvet, amíg Perry nem meséli el, hogy mi is történt pontosan a gyilkosság éjszakáján.
Nelle Spanyolországba érkezik látogatóba. Levelet hoz Perry-tõl. Truman elmondja neki: Jack úgy véli, hogy õ kihasználja Perry-t, és hogy szerelmes is belé. Amikor Nelle megkérdezi tõle, hogy igazak-e ezek az állítások, Truman megkerüli a kérdést, és csak ennyit mond: "Olyan ez, mintha Perry és én ugyanabból a házból léptünk volna ki az életbe. Õ egy nap felállt és kisomfordált a hátsó ajtón, mialatt én kisétáltam a bejárati ajtón."
Perry megkéri Trumant, hadd nézze meg a könyvet. Truman megtagadja a kérését, és azt hajtogatja, hogy még nagyon keveset írt.
New Yorkba visszatérve Shawn nyilvános felolvasást rendez a Hidegvérrel elsõ fejezeteibõl. A közönség teljesen átszellemülve hallgatja Truman meséjét a terrorról. Amikor befejezi az olvasást, a hallgatóság hatalmas ovációban tör ki. Shawn azt jósolja Trumannak, hogy a könyv nem csak az õ írói megítélését fogja megváltoztatni, hanem a többi író írásmódját is.
Perry elmondja Trumannak, hogy halálbüntetésük végrehajtását felfüggesztették. Továbbra is ellenáll Truman kísérleteinek, aki megpróbálja õt szóra bírni a gyilkosságokkal kapcsolatban.
Truman Kaliforniában meglátogatja Perry nõvérét, Lindát (Bess Meyer). A lány figyelmezteti: ne dõljön be bátyja látszólagos érzékenységének. "Épp olyan gyorsan és könnyedén öl, mint ahogy kezet fog valakivel."
Perry egy, a New York-i felolvasásról szóló újságkivágással lepi meg Trumant. Habár Truman egyértelmûen hazudott neki a megírt anyag mennyiségét illetõen, mégis sikerül visszanyernie Perry bizalmát. Végül Perry elmeséli, amire az író olyan régóta vár: hogy mi történt a gyilkosságok éjszakáján.
1964. Smith és Hickock halálbüntetését újból felfüggesztik. Capote már négy éve dolgozik a könyvön. Perry leveleket ír Trumannak, és arra kéri, segítsen neki ügyvédet szerezni a Legfelsõbb Bírósághoz benyújtandó fellebbezésük lebonyolításához. Truman egy meglehetõsen gyenge kifogással utasítja el õt.
Truman és Jack a Ne bántsátok a feketerigót! filmváltozatának premierjén vesznek részt. Truman részegen elmondja Nelle-nek, hogy gyötrõdik az ítélet végrehajtásának állandó elhalasztása miatt. "Ha sikerül a fellebbezésük, én teljes idegösszeomlást fogok kapni. Csak imádkozni tudok, hogy ne úgy legyen."
1965. Perry telefonon hívja Trumant. A legutóbbi fellebbezésüket visszautasították, az ítélet végrehajtásának idõpontját pedig két hét múlva tûzik ki. Truman és Shawn április 15-én Kansas City-be repülnek az akasztásra. Odaérkezve a zaklatott és zavart Truman nem hajlandó beszélni, sem a szállását elhagyni, és még kevésbé hajlandó meglátogatni Smith-t és Hickockot a börtönben. Aznap késõ éjjel Nelle hívja, és felolvassa Perry utolsó táviratát. Amikor Truman ráeszmél, hogy teljesítenie kell ígéretét, vagyis jelen kell lennie a kivégzésen, elindul a fogházba.
Truman öt percet kap a halálraítéltekkel való utolsó találkozásra. A két férfi sztoikus nyugalommal várja az akasztást, õ azonban könnyekben tör ki. "Mindent megtettem, amit lehetett - mondja. - Én igazán megtettem."
Az akasztófán Perry azt mondja: "Értelmetlen lenne bocsánatot kérni amiatt, amit elkövettem. És nem is helyénvaló. Én mégis megteszem." A hóhér fekete vászonzsákot húz Perry fejére, kötelet hurkol a nyakára, aztán meghúzza a süllyesztõt nyitó kart, és Perry élettelenül hull alá. Truman iszonyodva nézi.
A telefonban Truman így nyilatkozik Nelle-nek: "Rettenetes élmény volt, és én soha nem fogok rajta túljutni. Nem tehettem semmit, hogy megmentsem õket." "Talán nem - válaszolja Nelle. - De tény, hogy nem is akartál."
Most, hogy minden összeállt, amire könyve befejezéséhez szüksége van, Truman visszarepül New Yorkba.
Az életrajzíró története
- Gerald Clarke tollából -
Azt hittem, viszonylag könnyû lesz megírnom ezt a könyvet, hiszen sok rövid életrajzot írtam, sok híres és tehetséges emberrõl, a Time magazin hasábjain. Úgy számítottam, körülbelül kettõ, legfeljebb három év alatt összehozom a könyvet, és hogy az írás csupa móka és kacagás lesz, interjúk csinos kis éttermekben, márkás borokkal, a hely legjobb asztalánál. A csinos éttermeket és a gallon borokat (Beaujolais) tekintve nem tévedtem. De minden másban igen. Ha tudta volna, hogy a Hidegvérrel mennyi idõt és energiát fog elvenni az életébõl, nem idõzött volna Kansasban, mondta egyszer Truman. Tovább hajszolta volna magát, mint "egy pokolból kirepülõ denevér". Én számtalanszor mondtam hasonlókat. Amit nem láttam elõre, az a Truman életének minden percét belengõ drámaiság volt; drámák, amelyeknek néha magam is résztvevõje lettem. Végül az én könyvem több mint tizenhárom év alatt készült el.
Kutatásaim miatt keresztül-kasul bejártam az egész Államokat, és számtalanszor utaztam Európába is, valamilyen információért. Úticéljaim egyike természetesen Kansas volt, a Hidegvérrel helyszíne. Megismerkedtem a film összes központi figurájával: Harper Lee-vel, Alvin Dewey nyomozóval és feleségével, Marie-val, William Shawnnal, a The New Yorker szerkesztõjével és Jack Dunphy-val, Truman élettársával. A két gyilkossal, Perry Smith-szel és Dick Hickockkal nem találkozhattam, õket ugyanis 1965-ben kivégezték, de azt hiszem, alaposan megismertem õket abból a negyven-valahány levélbõl, amit Trumannak írtak. A legtöbb levelük több oldal hosszú, és könyörtelenül képet fest a siralomházi életrõl. Truman nekem adta ezeket a leveleket, én pedig egyedül Dan Futtermannak mutattam meg õket, a Capote forgatókönyvírójának. A filmbeli párbeszédek szinte szóról szóra ezekre a levelekre, Perry és Dick aktuális mondanivalóira épülnek.
A forgatókönyv teljes egészében Dan munkája, de nagy örömömre szolgált, hogy segítségére lehettem néhány vitás kérdés tisztázásában. Bennett Miller, a film rendezõje és a Trumant alakító Philip Seymour Hoffman is ellátogattak Long Island-i otthonomba és rengeteg dolgot kérdeztek tõlem, mint például hogy Truman mindig viselte-e a szemüvegét, és hasonlókat. Hogy minél jobban tudja utánozni Truman affektáló, gyerekes hangját, Philipnek adtam néhány Capote-val készített interjúm magnószalagját. Philip remek színész, sokkal többet tett, mint eljátszotta Trumant: egy filmhossznyira életre keltette õt.
A Hidegvérrel
Hidegvérrel címû könyvével Capote valami egészen újat akart alkotni, amit õ tényregénynek ("non-fiction novel"-nek) nevezett el. Célja az volt, hogy a szépirodalom, a fikció technikáit - mint például a mûvészi kiválasztás vagy a regényírói nézõpont a részletezõ elbeszélésben - alkalmazza a nem-fikciós irodalomra. Ki akarta próbálni, hogy egy tényszerû, adatszerû elbeszélés lehet-e annyira hatásos, mint a legdúsabb fantáziájú thriller. Hogy a próba sikerült, az már a könyv elsõ oldalain is nyilvánvalóvá válik, és Norman Mailer sem véletlenül nevezte Capote-t "generációja legtökéletesebb írójá"-nak.
A Hidegvérrel óriási hatással volt a kortárs írókra is. A regény 1966-os megjelenéséig az "igazi" írók többsége Fitzgerald, Hemingway és Faulkner nyomdokain haladva írt szépirodalmi mûveket. A tényirodalom a történészek, az újságírók és a tehetségtelen írók mûfaja volt. Capote új ösvényen indult el: a rákövetkezõ évtizedekben a legjobb amerikai írók közül sokan ott találták meg regényük tárgyát, ahonnan õ is merítette témáját: a megtörtént események csiszolatlan, durva világában.
A Capote abba az idõszakba kalauzolja nézõjét, amikor az írók olyasféle hírnévnek és ismertségnek örvendtek, amilyet ma inkább csak a popkultúra személyiségeihez társítunk. Az amerikaiak akkor többet olvastak, mint ma, egy-egy könyv pedig fontos beszédtéma volt. Truman, természeténél fogva jól tudta magát az elõtérbe tolni, így alapozta meg ma is mindenütt jelen lévõ kultuszát. Hírneve nem ismert határokat: éppúgy jelen volt az elit- és a populáris kultúrában, foglalkozott vele a komoly irodalmi kritika és a komolytalan úri társaság. A neve állandóan forgott az újságokban, magazinokban és tévéshow-kban. Ha Manhattanben sétált, a teherautósofõrök kedvesen odakiáltottak: "Hé, Truman, hogy ityeg a fityeg?" A távolsági telefonkezelõk rögtön tudták, ki beszél, ha õ vette fel a telefont.
1967-ben, alig egy évvel a könyv megjelenése után, Richard Brooks Holcombba utazott, hogy elkészítse a regény filmváltozatát. Hogy kerülje a sima és jól megcsinált hollywoodi stílust, Brooks fekete-fehérben és ismeretlen színészekkel, Robert Blake-kel és Scott Wilsonnal forgatott. Alvin Dewey szerepére azonban a jól ismert tévé- és filmsztárt, John Forsythe-ot kérte fel. A forgatás Clutterék házában és más eredeti helyszíneken folyt, több szerepet a valódi résztvevõk alakítottak, így "eredeti" volt a hét esküdt, a hóhér és Nancy Clutter lova, Babe. Truman a forgatás kellõs közepén érkezett, óriási figyelmet és sajtóvisszhangot keltve, mígnem Brooks, aki úgy vélte, Capote csak zavarja a munkát, fel nem szólította a távozásra. Truman eleget tett a felszólításnak, de elõbb azért még pózolt egyet Blake-kel és Wilsonnal a Life magazin címlapfotójához.
A filmet még abban az évben bemutatták: kasszasiker volt és a kritikusok is elismerõleg nyilatkoztak róla. Négy Oscar-díjra jelölték: a legjobb rendezésért és a legjobb forgatókönyvért (Brooks), a legjobb operatõri munkáért (Conrad L. Hall) és a legjobb filmzenéért (Quincy Jones).
A filmnek 1996-ban készült egy újabb változata a Hallmark TV produkciójában, amit Jonathan Kaplan rendezett, Sam Neill Dewey-t, Eric Roberts és Anthony Edwards pedig Smith és Hickock szerepét alakította.
A Hidegvérrel Capote-nak óriási hírnevet, rengeteg pénzt és számos elismerést hozott, de életének egy nagy fordulópontját is jelentette. "Az ember életében vannak pillanatok - írja Gerald Clarke -, amelyeket késõbb, visszatekintve, egy drámai felemelkedés vagy hanyatlás kezdõpontjaiként értelmezhetünk. ... Tragikus bukásának közvetlen kiváltó oka - pont amiatt, amilyen - maga a Hidegvérrel volt."
"time is not money"
