információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Egy õszi reggelen, ott ahol az erdõút kanyarodik, a kislány felfedezi a rókát. Meglepetésében félelmérõl megfeledkezve bátran közeledni próbál hozzá. És láss csodát, egy pillanatra mintha eltûnne a határ, mely a gyermeket és az állatot elválasztja!
Így veszi kezdetét a legkülönösebb és legmesebelibb barátságok egyike. A rókának köszönhetõen a kislány felfedezi a természet titokzatos és vadon oldalát. Olyan kalandban lesz része, mely megváltoztatja az életét. E kaland során nemcsak az õ, de a nézõk világlátása is megváltozik...
EGY NÉPSZERÛ HÕS: A RÓKA
Ki ne ismerné a Holló és a Róka történetét, La Fontaine fabuláit? Az õ idejében, vagyis a 18. században az író az állatokat az emberi üzelmek tükreként használta, karakterisztikus vonások alátámasztására, az õ segítségükkel vázolta fel gyarlóságunkat és praktikáinkat. A ravasz róka karaktere õsidõktõl fogva irodalmi alapanyag, melybõl képzelet, és mitológia egyaránt táplálkozik. Érdekes mód a filmvilágban nem foglalkoztak vele kiemelten. Ha Walt Disney róka alakjában képzelte is el Robin Hood-ot, a vörös állat kevés filmest ihletett meg hasonlóképpen. Luc Jacquet alkotásáig róka még nem tûnt fel ilyen egyedülálló, kiszámíthatatlan fikciós hõsként a filmvásznon.
Luc Jacquet : Az én rókám nem szimbolikus
A róka mindig szimbolikus alakja a történeteknek, gyakran azonosítják õt ravaszsággal, intellektussal, de engem nem ez érdekelt. Semmiképpen nem akartam emberi érzelmeket ruházni rá, épp ellenkezõleg: igazi rókát akartam ábrázolni, természetes valójában.
Beszélgetés Luc Jacquet rendezõvel
A GYERMEKKORI EMLÉK
A róka és a gyerek a francia Alpok hegyeiben töltött gyermekkori emlékeire épül?
Kölyökkoromban az erdõben való kószálással, rohangálással töltöttem az idõt. A hátizsákommal és egy mogyorófa vesszõvel vágtam neki valódi kalandoknak. Mindenféle kifogást találtam, hogy a természetbe szökhessem, gombászni, diót és bogyókat szedni, vagy megnézni a Mont Blanc egy hegyormát.
Külön világot teremtettem, egyfolytában az eget kémleltem, és örömömet leltem a fürkészésben, a madarak énekének hallgatásában. Azután egy nap, egy rókába botlottam, hogy harminc évvel késõbb filmet készítsek a történetbõl !
Minden egy egészen egyszerû érzelembõl indult el, egy találkozásból egy vadon élõ állattal, és ez érett idõvel teljes mesévé. Nehéz kimondani, hogy egyetlen, apró történés ekkora nyomot hagyhat egy egész életen.
Hosszú ideje szerettem volna elmesélni ezt a találkozást, mely meglepõen elevenen él az emlékezetemben. Most jött el ennek az ideje, ráadásul úgy, hogy egyszerre mutathatom meg szeretett szülõföldemet, a francia Alpokat is.
Emlékszik az elsõ találkozására a rókával?
Nagyon is ! Tavasz volt, éppen egy hatalmas fenyõkkel körülvett tisztásról tartottam hazafelé. A róka nem látott meg, teljesen belefeledkezett a vadászatba. Azelõtt sohasem volt szerencsém ilyen behatóan megfigyelni. Elfojthatatlan vágyam támadt, hogy közelebb menjek hozzá. Minél közelebb értem, annál inkább féltem, hogy el fog futni. Amikor megfordult a pillantásban benne volt, hogy tisztában van vele, mennyire fel vagyok dúlva, és azután elfutott. Ez a film elsõ jelenete.
A filmben is találkozik a pillantásuk?
Mintha egy pillanatra teljes meglepetés állna be. Oda voltam ezért a hihetetlen feszültségért. Miért engedte, hogy csupán néhány lépésnyire tõle maradjak? El kellett volna menekülnie. A törvény felborult, de egy pillanat erejéig valami történt közöttünk, két világ kommunikált egymással, két egyszerre különbözõ és mégis hasonló élõlény között.
Hogyan lett film az emlékbõl?
A PINGVINEK VÁNDORLÁSA és az Antarktisz jege után kedvem támadt elmesélni ezt a csodát, mely éppen nálunk, a mi erdeinkben és mezõinken esett. Valójában nem kell messzire mennünk, hogy bámulatba tudjunk esni, minden nézõpont kérdése.
Az az érzésem, hogy manapság hagyjuk elveszni a csodára való érzékenységünket. Elvesztettük azt az intim kapcsolatot, mely azelõtt megvolt köztünk és a természet között. A zöld világ csaknem egzotikumnak számít már a városi ember számára, akikké váltunk.
Szerencsés vagyok, hogy a vidéken nõttem fel, hogy sok mindent láttam a világból, nagy városokban is éltem és tudományos nézõpontból is tanulmányozhattam a természetet. Ma a film az eszközöm ahhoz, hogy mindezt a tapasztalatot meg tudjam osztani a világgal.
ÚJ ÚTIRÁNYOK
A PINVINEK VÁNDORLÁSA sikere után egyértelmû volt, hogy ezt a filmet fogja forgatni?
Régóta dédelgettem ezt a filmötletet a szívemben, jóval a Pingvinek elõtt leírtam magamnak. A bemutató és az ünneplés-mámort követõen boldogan vettem újra elõ ezt a személyes történetet, melynek volt ideje megérnie. Ez az a téma, mely kapcsán sohasem tépelõdtem azon, vajon ugyanolyan jó -e, vagy kevésbé, mint a Pingvinek vándorlása. A siker adott lehetõséget arra, hogy elmesélhessem ezt az egész apró boldogsággal teli történetet, melyhez paradox mód igen nagy költségvetésre volt szükségem.
Milyen új utazásra visz most minket magával?
A rendkívüli utazás, melyre ez a film csábít, az maga a természetjárás: látni mindent, amit ad, mintha mindenrõl elfeledkezve figyelnénk a zöld világot órákig mozdulatlanul. A film címe akár “Ülj a fûbe!" is lehetett volna. Még mindig õrzöm a puszta megfigyelés szenzációs emlékét. A film alapelve, hogy megmutassa a természet egészét, amilyen akkor, amikor nem vagyunk ott, hogy megfigyeljük. Ennyi az egész. A rókát és a kislányt követve a kamera olyan látványosságot nyújt, melyben maximum akkor lenne részünk, ha napok hosszat töltenénk egy magaslesen gubbasztva.
Le tudja még egy egyszerû erdõ nyûgözni a mai közönséget?
Épp ez a film nagy kihívása : a megszokott környezetükkel ejteni ámulatba a nézõt. Jéghegyekkel sokkal könnyebb kápráztatni, melyek megdöbbentenek, mint minden, amit nem tudunk elérni. Nagy örömöt okozott, hogy most a boldogság apró pillanatait mesélhetem el, melyek jót tesznek, és amelyekhez bárki eljuthat.
Végül két fõ helyszínt választottunk a forgatás helyszínéül : az Alpokat, a Retord fennsík környékét, és az Olaszország kellõs közepében található Abruzze-i nemzeti parkot. Az Alpokban nõttem fel, ismerem az ottani tájakat. A stáb gyõzött meg arról, hogy ott forgassunk, mert jómagam nem láttam a fától az erdõt, és sokkal messzebb kerestem azt, ami az orrom elõtt volt.
Az olaszországi nemzeti park lenyûgözõ, Európa egyik legöregebb védett területe, melyben a mai napi találunk farkasokat, medvéket, és Európa minden nagyobb állatfaját. A filmemben ezt a különbözõ állatfajokban gazdag élõvilágot akartam megmutatni, ahogy megtûrnek egy embert a világukban, aki szintén a helyén van, teljes harmóniában a természettel. Természetesen mindez utópia, de épp az a mozi nagy elõnye, hogy elõ lehet varázsolni!
Tehát idealizált világba vezet bennünket?
Leginkább ideális környezetbe, természeti jelenségek apróságainak sorát elevenítve meg, melyek gyakran egészen távol történnek egymástól. Az én rendezõi kiváltságom, hogy ideális természetrajzot festhetek.
Sokat játszottam a nézõpontok távolságával. Nem ugyanúgy látja ugyanis a környezetét a róka és a kislány. Mindkettõjük számára más dimenziók tárulnak fel: minden sokkal nagyobb hatást kelt, érdekfeszítõbb, így egy egyszerû vízesés is grandiózusnak tûnik.
Törekedtem rá, hogy a gyerek rácsodálkozó nézõpontját képviselje a kamerám a medve csoportok, a hiúzok és a farkasok felé.
Egy mesét mesélek. Egyszerû történetet, egyszerû szavakkal. A mesének mindenkihez kell tudni szólnia. Legyen bár egyértelmû, vagy összetettebb, a mese célja gyakran a gyermeki reakció kicsikarása. A róka és a gyerekben ott rejlik a természet tiszteletének kérdése, a másik élõlény megbecsülése egészen odáig, hogy ne szakítsuk ki fájdalmasan a környezetébõl azt, akit megszelídítettünk, és akit mindenekfölött birtokolni vágyunk.
Ebben a történetben a kornak nincs jelentõsége, csak a kapcsolatnak, mely ember és állat között jön létre, és arról szól, hogy mi minden és mi minden nem történhet meg.
Miután kiválasztotta a helyszíneket, hogyan fogott a forgatáshoz ?
Negyedmagammal Olaszországba utaztam, hogy megfigyeléseket végezzünk, és hat hónapon át követtük a vad rókák viselkedését az élõhelyükön.
Az alapötlet az volt, hogy kapcsolatot építünk ki a rókákkal, akik, miután a nemzeti parkban az elmúlt száz évben már nem vadászott rájuk senki, a legkevésbé vadak egész Európában.
A kis stáb megfigyelései biztosították a forgatókönyv dramaturgiai fordulatait, melyet párhuzamosan írtunk és alakítottunk. Napról napra folytatott munkájuk eredményeként lenyûgözõen gazdag képanyagra tettünk szert (különbözõ évszakokban, zivatarokban, a fák között süvítõ szelekben, farkasok, medvék viselkedésében).
Ezzel egy idõben felállt a nagy forgatói stáb is, és megkezdte munkáját a francia Alpokban. A felvételek mind a négy évszakot fedik. Mindez annyit jelentett, hogy a stáb minden nap a természet kebelén dolgozott, tisztáson, vagy fennsíkon, akár esett, akár fújt, akár havazott.
Ahhoz, hogy ezt a gyermekkori emléket, "a kiskölyök a fûben" érzést el tudjuk mesélni, különbözõ szakemberekre volt szükség. A stábtagok között voltak dokumentumfilmesek, mások a játékfilmes szakmából jöttek, megint mások az egészestés állatvilág-dokumentumfilm területérõl, ami kifejezetten francia specialitás.
A trükk a különbözõ mûfajok az összeházasításában rejlett, ahogyan egyesítettük a dokumentum rugalmasságát a nagy igényû fikcióval.
A róka és a gyerek forgatókönyve mitõl különleges ?
A szereplõi teszik azzá. Egy kisgyerek, egy vadállat és a természet nem dialógusokban kommunikál. Mindannyiuk számára külön kottát kellett írni, hiteleset, az évszakok váltakozásáról, és a kislány vágyáról, hogy megismerje, és részt vehessen a róka életében.
A TEHETSÉGES, ÁM KISZÁMÍTHATATLAN FÕSZEREPLÕ: A RÓKA
Az állatok közül miért éppen a róka a fõszereplõ?
Személyes választásom, nagyon kedvelem ezt az állatot. Természetesen közrejátszott a vele esett találkozásom, de azt is izgalmas kihívásnak találtam, hogy a mesék állandó másod-szerepébõl fõszerepe emeljem õt.
Mindezeken túl a róka tûnt a legideálisabb állatnak ahhoz, hogy megvizsgáljam az ember és a vadállatok közötti konfliktusos és paradox viszonyt. A róka önmagában hordozza ezt a paradoxont:
Egyfelõl vadászott állat, aki amint megpillant, azonosít minket a ragadozóval, és elmenekül, másfelõl ugyanez az állat kíváncsi, és elég okos hozzá, hogy tudja jól is járhat, ha ember lakta területeket közelébe merészkedik. Vadászkastélyok lakói mesélték, hogy van rá példa, hogy kézbõl etetik a kertjükben a rókákat.
Csábító állat, aki kemény próbára tudja tenni birtoklási vágyunkat, mert hetekre el tud tûnni, mielõtt ismét felbukkanna. A legjobb alany arra, hogy a megszelídítés témáját feldolgozzam. A rókapopulációk a nyugati nagyvárosok közepében is megtelepedtek. Róka és ember között létezik tehát egyféle érdekközösség, és véleményem szerint kölcsönös kíváncsiság is egymás iránt.
Jó színésznek bizonyult a róka?
A róka hihetetlenül kifejezõ állat, energikus, és nagylelkû. Ráadásul igen könnyen megfejthetõek a gesztusai. Kommunikációja nem áll messze a kutyáétól, így aztán számos viselkedési formája egyértelmû számunkra.
Nem kiszámíthatatlan kicsit?
Ez komoly problémának bizonyult. A hat hónapos forgatás után megerõsíthetjük: semmit sem tudtunk kiprovokálni, amit a róka nem akart volna magától megtenni. Mindig õ döntötte el mi lesz.
Hogyan talált rá az ideális rókára?
Nem találtam rá. Nem eggyel, számos rókával forgattunk. Mindegyiküknek más természete, egyéni személyisége volt. A filmbeli rókát egyfelõl az olasz nemzeti park vadrókái játszották, másfelõl szelídített rókák, akiket az állatidomárunk Pascal Tréguy kutatott fel.
Hogyan lehetett elcsípni a film dramaturgiájához szükséges róka-viselkedést?
Igazi színészgárdával találtuk magunkat szembe. Változó kedélyük miatt kellett aggodalmaskodnunk. Voltak napok, és ez látszott a tekintetükbõl, amikor nem akartak dolgozni. Például tavasszal, amikor a természet ébredezni kezd, a többi állathoz hasonlóan a róka feje is máshol jár. Sok meglepetésben volt részünk. Volt rá példa, hogy láttunk vad rókákat folyókban békákra vadászni, de persze a kiválasztott "színész rókák" közül egy sem ment folyó közelbe. Gyakran kellett túl járnunk az eszükön, hogy bizonyos jeleneteket végig tudjunk vinni, motiválni õket, hogy vissza tudjam adni, amit azelõtt megfigyeltem természetjárásaim során.
A GYEREK: A FELFEDEZÉS KALANDJA
Miért kislányt választott fõszereplõnek?
Amikor megpróbáltam visszahelyezni magam 30 évvel ezelõttre, beugrott a kissrác, aki voltam, bottal a kezemben Davy Crockett-et, és cowboyosdit játszottam. A fiúk talán épp tíz éves koruk körül mindent birtoklási vágyuktól vezérelve cselekednek. Azt gondolom egy kislány kevésbé akar uralkodni, sokkal nyitottabb a másikra, és könnyebben megnyerhetõ. A nõi szemszögöt szorosabb kapcsolatban éreztem azzal a varázslattal, mely a film mozgatórugója.
Másfelõl úgy éreztem, hogyha a történetet egy nõ meséli, akkor bátran belépünk az érzelmek világába: a gyengédség és az anyai érzések olyan dimenziót adnak, mely kiegyensúlyozza a történet kaland oldalát.
Melyek voltak az elsõ benyomásai Bertille Noël-Bruneau-ról?
Bertille-ben megvan a tehetség, hogy teljesen átélje a karaktert. Hatalmas erõvel rendelkezik afelett, hogy mi az, amit ad, de soha nem ad többet, mint amennyit megértett, és magáévá tett. Csupán a dialógusokra támaszkodhatott, hiszen a filmben nincsen színésztársa. Ráadásul a rókát is bele kellett vonnia bizonyos helyzetekbe, úgy, hogy közben õ maga a szerepében maradjon. Sikerült neki, és ez hatalmas dolog.
Városi kislány, nem volt ismerõs a hegyek környezetében, de fõképp nem a vadon élõ állatokkal. De megvolt benne az akaraterõ, hogy tanuljon. Lenyûgözött a kitartása.
Bertille természetébõl adódóan rejtélyes személyiség. Olyan kislánnyal kezdtem forgatni, akinek nehezére esett mosolyognia, és kifejeznie önmagát, és egy igazi színésznõvel fejeztem be a munkát.
A történet narrátora: ISABELLE CARRÉ
A gyermek felnõ, de az emlék élénken él benne - ezt a történetet Isabelle Carré meséli el.
Hogyan emlékezik vissza a filmre?
Egyedülálló élmény volt. Ahogy a kislány a filmben, én is hatalmas örömömet leltem abban, hogy átadjam magam a természetnek. Fogékonynak találtam rá magam, én a beton-virág, a született párizsi. Nagyon jót tett nekem a film. Kedvet kaptam egy róka nyomába szegõdni!
Át tudta érezni a kislány szenvedélyes megszállottságát?
Ahogy a kislányban, mindannyiunkban erõs késztetés van álmaink elérésében, hogy a valóságot kicsit kirekesszük. Mindannyiunk átélte gyermekkorában a rajongást. Én például azt gondoltam hatalmamban áll repülni, és milyen fájdalmas volt megtapasztalni a valóságot!
Ön szerint mi a film célja?
Ami engem megragadott a forgatókönyvbõl, az az, hogy mennyire azonosulni tudunk a szereplõkkel. A film igazi kaland, egy néha valós, néha mesebeli világban, és lehetõséget ad a nézõnek az azonosulásra. Máig emlékszem a hatásra, amit Mary Poppins váltott ki belõlem, és máig felidézi bennem a gyermekkoromat. Azt gondolom a Róka és a gyerek épp ilyen film.
Luc Jacquet
Isabelle-lel dolgozni kiváltság. Meglepett az a kifinomultság és pontosság, mely színésztehetséghez adatott, remélem kiérdemeltem a segítségét.
Profizmusa kicsit félelemébresztõ volt, de õ teljes mértékben nyitott, és segítõkész volt felénk.
"time is not money"
