információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Barátság és szerelem
Kétfajta érzelem ellentétes, egymással összefonódó története a film: a szerelemé és a barátságé. A történet elején Jim regényt ír két elválaszthatatlan barátról, akiket környezetük Don Quijote és Sancho Pansaként emleget, a film végén már a mesélõ hang ismétli meg a két barát - Jules és Jim - jellemzését. A barátság tisztább és idõtállóbb, mint a beteljesülést teljesen soha el nem érõ szerelem. A szerelem nõi attribútum, Catherine képviseli; a lánynak számtalan kalandja van, de mélyebb kapcsolatra vágyik, Jules mellett azonban csak valami testvéri barátságot érez, ezért hajszolja bele önmagát és Jimet egy új szerelem lehetõségébe. Mindkét férfi óvatosabb nála: Jules boldog - semleges testvérként is boldog mellette -, Jim pedig megnõsül, érzelmi biztonságot áhít, befolyásolható, gyenge ember, de gyengeségét nem ismeri fel. Roché regényében nyilvánvalóbb a két férfit egymáshoz fûzõ vonzalom, Truffaut inkább csak érzékelteti, sejteti ezt. A film néhány emlékezetes képsorát köszönhetjük e sejtetésnek. Catherine fiúnak öltözik, bajuszt fest magának, a két férfi vihogva kergeti egy füstös vasúti hídon: izgalmas kalandot élnek át e játékban.
A barátság bonyolult és ellentmondásos kettõsségét Truffaut-nak mindvégig kitûnõ érzékkel sikerül ábrázolnia - éppúgy, mint a szerelem megfoghatatlan többrétegûségét, a szexuális szerepek állandó felcserélhetõségének izgalmát.
Catherine nagy kísérlete, hogy két férfivel éljen együtt, hogy az egyiket testvérként szeresse, a másikon meg nõstényként uralkodhasson - végül is nem sikerül, a dilemmát csak az önkéntes halál oldja meg. A film olyan hihetetlen könnyed és természetes képi nyelven beszél, hogy elvont, általánosító ízét, "tanulságát" szerencsére alig érezzük, csak a hõsök, s az egész mese élõ voltát, tragédiájával, kudarcával is boldogságot árasztó melegét.
A rendezõ:
François Truffaut (1932-1984) - a francia újhullám mestere
1932. február 4-én született Párizsban. Apja mûszaki rajzoló, anyja titkárnõ egy hetilapnál. Évekig anyai nagyszüleinél nevelkedik. A háború után a kamasz Truffaut sokat csavarog, elmérgesedik a helyzete otthon, kimarad az iskolából, munkásként (hegesztõként) dolgozik már 16 éves korában. Egy gyárhoz közeli vitaklubba jár, minden filmvitán részt vesz. Megismerkedik az Elle címû lap irodalmi vezetõjével, aki rövid filmrecenziók írásával bízza meg, így otthagyja a gyári munkát. Egy ideig bekerül a villejuifi fiatalkorú bûnözõk intézetébe. Errõl õ maga így vall: "Akkor is éppen csavarogtam. Otthagytam a boltot, ahol dolgoztam, és nem mondtam meg a szüleimnek. Filmklubot alapítottam a Quartier Latinben. A klub vasárnap délelõtt mûködött volna, de teljesen megbukott, bár tulajdonképpen bonyolultabb volt a dolog. A munkahelyemrõl kölcsönzött pénzt áldoztam a klubra, plakátokra, hirdetésekre. És egy csalóba botlottam, aki elvette a pénzem, hogy õ majd kikölcsönzi nekem Fritz Lang Éjféli vándorát, és tele is lett a terem, csak a film nem volt sehol, és a nézõk követelték vissza a pénzüket. Apám aztán a nyomomra bukkant, és így kerültem a villejuifi javítóintézetbe." Ezeket az élményekt késõbb A négyszáz csapás címû filmjében dolgozta föl. Mint valami romantikus ifjúsági regényben vagy példás erkölcsi történetben, éppen a legnagyobb francia filmkritikus és filmesztéta szabadítja ki az intézetbõl. Truffaut ugyanis ír az általa alig ismert André Bazinnek, aki nemcsak eléri, hogy a "fiatalkorú bûnözõ" kijöhessen, de két újságnál is munkát szerez neki, sõt egy ideig a Bazin családnál lakhat. Truffaut, nem tudni mi okból, talán hogy szerelmi bánata elõl minél messzebbre kerüljön, 18 évesen önként jelentkezett a hadseregbe. Féléves németországi kiképzés után meg sem állt volna Vietnamig. Egyik párizsi szabadsága alkalmával azonban elmegy a kedve a dologtól, s ekkor természetesen katonaszökevényként katonai börtönbe kerül. Bazin mindent elkövet, hogy leszereljék. Ez is sikerül. 1951-ben vagyunk.
Egy hosszabb dolgozatában, mely a filmkritikus feladatával foglalkozik, azt mondja, hogy a filmek érzékletes, érzékhez szóló rétegét kell szem elõtt tartani és felidézni a kritikában. Nincs fontos és kevésbé fontos téma. A Biciklitolvajok jelentõs alkotás, de ugyanilyen jelentõs a Johnny Guitar vagy a Psycho. Truffaut-nak ellentétben mesterével, Bazinnel, nincs elméleti-esztétikai rendszere. Gyakorlati kritikus volt. Írásait áthatotta az a felismerés, hogy a francia film élõhalott, hogy a filmmûvészetet az olasz neorealizmus újította meg, hogy történetet mozivásznon elbeszélni igazán az amerikai film tud. Jean Vigo, Renoir, Rossellini, Hitchcock a példaképei. Élete a moziban zajlik.
A filmrendezés mellett gyakran vállalt színészi munkát is, kisebb szerepeket játszott saját filmjeiben, illetve más filmekben (játszott például a Spielberg-féle Harmadfokú találkozásokban). Forgatókönyvíróként és producerként több más korabeli rendezõvel is közremûködött és néhány jelentõs film megalkotásában részt vett. Így például társírója volt Godard Kifulladásig címû filmjének.
Jelentõsebb filmjei: Lõj a zongoristára! (1960), Jules és Jim (1962), Bársonyos bõr (1964), Fahrenheit 451 (1966), A menyasszony feketében volt, (1967), Két angol lány és a kontinens (1971), Amerikai éjszaka (1973).
Díjak: Cannnes 1957: Zsûri különdíj
Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány
"time is not money"
