információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A fado (fádó) melankolikus hangvételû zenei mûfaj, illetve az ebben a stílusban megénekelt ballada, megzenésített vers, dal, melyet egy énekes (fadista) egy portugál gitár (guitarra), egy spanyol gitár (violão) és egy akkusztikus basszusgitár vagy nagybõgõ kíséretében ad elõ. Hazája Portugália, ezen belül is Lisszabon kikötõi negyede és sikátorokkal teli kerületei, ahol elõször az 1820-as években volt hallható. A fado dalok csokra a fados (fádosz, tsz., jelentése: fado-k), innen a film címe is: "Fados".
Hadd idézzem itt a talán legeredetibb fado definiciót, melyet a fado maga nyújt elénk tálcán Amália Rodrígues (1920-1999), akit e zenei stílus legjobb elõadómûvészének tartanak, "Todo esto es fado" (Ez mind fado) címû dalában:
"Szerelem, féltékenység / hamu és tûz / fájdalom és bûn. / Ez mind létezik. / Ez mind szomorú. / Ez mind fado."
A fado életérzése ellentétes gyötrõ érzelmekkel és fájdalommal teli, "legjobban a portugál saudade szóval jellemezhetõ, amely egyszerre jelent vágyakozást, nosztalgiát, szomorúságot, fájdalmat, de egyben a szerelem és a boldogság lehetõségét is"(idézet a wikipediából). A fado szó etimológiailag a latin fas, fatum, 'sors' szóból eredeztethetõ. Származását és kialakulását illetõen nem egyeznek a vélemények. A legvalószínûbbnek tartott feltevés szerint afrikai rabszolgák és portugál tengerészek hagyományos zenéjébõl formálódott, majd õk hozták a portugál kikötõkbe, ahol az ibériai félsziget egyéb zenei stílusai és az erõs arab hatás tovább alakította, gazdagította. Más elképzelések szerint a brazil lundum és modinha stílusokból jött létre, mivel a legkorábbi fado dalok legfõbb tulajdonságaiban ezekkel a dél-amerikai zenei stílusokkal mutat hasonlóságot.
A film a fado születését kutatja, és ebbõl a célból pörgeti végig szemünk elõtt az elmúlt majdnem 200 év sokszínû fado stílusait napjaink legismertebb, idõsebb és fiatalabb fadistái elõadásában, átlépve ezzel a múltból a jelenbe, hogy aztán bemutassa az immáron a világörökség részévé váló fado 21. századi reneszánszát.
Darkó Kata
Carlos Saura legutóbbi filmje, a "Fados" az aragóniai rendezõ a 19. század során különbözõ városokban születt majd késõbb világzenévé vált városi zenei stílusokról alkotott trilógiásának utolsó eleme. Míg az “Ibéria" címû film a spanyol flamenco-ról, a “Tango" az argentín tango-ról beszél, addig a “Fados"-ban a portugál fado zenei világába kalauzol bennünket a neves rendezõ, megmutatva számunkra a fado-ról és a fado-életérzésrõl alkotott vízióját.
A filmben olyan mûvészek hódolnak a fado-nak, mint Chico Buarque, Caetano Veloso és Lila Downs.
A “Fados"-ban a fadisták legkülönbözõbb stílusú és korú zenészei, énekesei jelennek meg a mozivásznon, a fado leghíresebb képviselõi, mint Mariza vagy éppen Camane, illetve olyan fiatal tehetségek, akik a fado élcsapatát alkotó mûvészeivé, a fado zenei stílus széles körben ismert örökös alakjaivá váltak, mint Amalia Rodrígues vagy Carlos do Carmo.
Elõadómûvészek
Zenészek:
portugál gitár: Pedro Castro és José Luís Nobre costa,
spanyol gitár: Jaime Santos
akusztikus basszusgitár / nagybõgõ: Joel Pina
Fadisták:
Carminho, Ricardo Ribeiro, D. Vicente da Câmara, Maria da Nazaré, Ana Sofia Varela és Pedro Moutinho, egyik a másik után, egy elõadásban, szívet ríkatóan zendítik meg a fado dallamait a film színi- és képi világának kíséretében, hogy mindezzel egy új látványt keltsenek életre, mely átadja számunkra a fado hangulatát és érzésvilágát.
Mariza - a fado dívája; a portugál kultúra nagykövetasszonya, a világ leghíresebb koncerttermeiben (Royal Albert Halll, Camegie Hall, stb.) lép fel; A World Music BBC Awards két díjának is nyertese. Nemrég Grammy-díjra jelölték 8. legújabb “Concerto en Lisboa" (Koncert Lisszabonban) címû albumával a legjobb népzenei album kategóriában.
Következõ koncertje Budapesten a Mûvészetek Palotájában lesz 2008. december 14.-én 19:30 órai kezdettel. (Darkó Kata)
Carlos do Carmo - Lucilla do Carmo fia, aki Amália Rodrigues kortársaként egyike volt a legkiválóbb fadistáknak. Carlos do Carmo forradalmasította a fado-t, Ary dos Santos, a legnagyobb lisszaboni költõ költeményeit énekelte meg, aki késõbb külön do Carmo számára is írt verseket.
Camaré - a fado rejtett kincse, mint Camarón (flamenco énekes és dalszerzõ - Darkó Kata) Spanyolországban: Az igazság és a lélek!
Lila Downs - a “Frida"-val szerzett két Oscar-díj és a “La Cantina" (A kocsma) címû lemezének nagy számú eladása után visszatér a mozi világába Carlos Saura-val és a fado-val. A filmben a mexikói származású énekesnõ saját szerzésû, a közép-amerikai nahuatl és maja kultúrák zenéivel átitatott dalait adja elõ.
Lura - a Zöld-foki Szigetek legígéretesebb fiatal tehetsége. Hangja fátyolos majd tiszta, gyengéd és fájdalmas, tûz és balzsam. Forgatott Almodóvar-ral majd Trueba-val, és a spanyol rendezõk hármasát Carlos Saurával tette teljessé, a “Flamenco" eddigi pályája egyik legjobb alakítása.
Chico Buarque - Carioca oldalán tér vissza egy Rio de Janeiro-nak dedikált lemezükkel 8 évi hatalmas sikert hozó írói munkásság után. A brazil pop zene élõ legendája.
Miguel Poveda - egy suhanc, aki a nagy mesterek tudásával, tökéletes hangjával az eredetibbnél eredetibb flamenco-t énekel. A kritikusok és szakemberek szerint ügyes és tehetséges mûvész. Eleme az újítás, mégis mindig tisztelettel betartja a hagyomány követelményeit.
Cuca - a rock-zenébõl tért át a fado-ra, még csak 24 éves és nemrég kötött amerikai lemezszerzõdést azzal a céllal, hogy a World Music által diktált zenei világba betörjön fado-transzformációival.
Argentina Santos - a fado arany-generációjának utolsó élõ képviselõje. Több mint 80 magamögött hagyott esztendõ után (bár nem kedveli, ha a korát kérdezik) az Amalia Rodriges-t követõ fiatal fadistáktól eltérõ stílusban szólaltatja meg a fado-t.
Ricardo Ribeiro - fiatal, mint a lisszaboni sikátorokon végigsöprõ hurrikán. A lisszaboni mór negyed (La Moreria) fado menor (a fado egyik fajtája - Darkó Kata) királyainak beavatottja, mint Fernando Mauricio, az utca és a sikátorok fadistája.
Caminho - a fado nagy ígérete. 20 éves és egész Lisszabon sorban áll, hogy láthassa fellépését a Mesa de Frades-ben (lisszaboni fado étterem - Darkó Kata).
Vicente da Camara - a fado arisztokratája, több mint 100 évre visszatekintõ családi hagyomány folytatója. A legismertebb és leggyakrabban énekelt fado dalok szerzõje.
Maria da Nazaré - a sok éves fado szájhagyomány másik ikonja. Úgy énekli a fado menor-t, mint senki más...
Pedro Moutinho - Camané testvére. Az egész család a fadot zengi: szülei és két testvére is. Õ a legfiatalabb a családban.
Ana Sofia Varela - Ricardo Ribeiro felesége, a legeredetibb fiatal fadistának tartják.
Toni Garrido - reaggae énekes, a legismertebb brazil együttes, a Cidade Negra (Fekete város) énekese; játszik Káká Diegues “Orfeu Negro" (Fekete Orfeusz) címû filmjében; az NBC/SP & Wilson rapper bandájának tagja, akik fiatalok ezreit õrítik meg Lisszabonban.
Mario Pacheco - gitáros és Mariza több sikert aratott dalának, mint pl. az “Hay un Música del Pueblo" (Van népzene) szerzõje.
Rui Veloso - A leghíresebb portugál rocker, több mint 1 millió eladott lemezzel, és Marizának írt olyan híres fado-ival, mint a Transparente (Átlátszó) és a Feira de Castro (Castro ünnepe).
Joel Pina - Amalia Rodrigues és Maria Teresa de Noronha, mindenidõk leghíresebb fadistái örökös basszusgitárosa, nagybõgõse. A filmben 2 felvételen is szerepel. 87 éves. A portugál kultúra kommendátora.
A fado-ról és Portugáliáról - Carlos Saura
A fado-t Amalia Rodríguez filmjeiben hallottam elõször, melyeket Portugáliában forgatott, dalai uralták a háború utáni Madridban töltött gyerekkoromat, mint Imperio Argentina dalai és Carlos Gardel tangói. Ezek voltak az ébredés évei, mikor örökre beivódtak az emlékezetünkbe a képek és hangsorok, a fado ezekután mindörökre velem maradt.
Elsõ utazásom Portugáliába lisszaboni utam volt az 50-es évek végén, ekkor egy kiégett országnak tûnt, kedves, mégis szomorú emberekkel. A salazarista rádió hullámhosszain Amalia Rodríguez csodálatos és egyedülálló hangja szólt. Csak késõbb, más utazások alkalmával, portugál és ott dolgozó spanyol barátaim révén ismertem meg felvételeket más fadistáktól, mint Marceneiro vagy Carlos do Carmo - idézve azokat, akik akkor a leginkább ismertek voltak - akiket aztán lemezeken és kazettákon is hallgattam.
Egy nap egy reménytelen szerelem miatt mindent hátrahagyva, rohanva menekültem el országomból azzal a szándékkal, hogy autómobilon járjam körbe Portugáliát, és talán azzal a kósza gondolattal, hogy soha vissza ne térjek. Csodálatos élmény volt - és sajnos nincs egyetlen fényképem se. A körütazás során fado kazettákat vásároltam, és az autóban hallgattam az éneklõ férfiak és nõk gyönyörû hangját, ahogy arról a szomorúságról énekelnek, amely hasonlatos az enyémhez.
Mikor felkerestek azzal a lehetõséggel, hogy a fado-ról filmet készítsek, egy pillanatig sem gondolkoztam a válaszon, olyan volt ez számomra, mint feleleveníteni valami nagyon szeretettet, ami valamilyen oknál fogva az emlékek szobájába került. Leporoltam hát a lemezeket és a kazettákat, és mielõtt igent mondtam volna, és hagytam, hogy amennyire csak tudtam, hogy a fado újra átjárja lelkemet. Késõbb a gyártástól kaptam hatalmas mennyiségû irodalmi és zenei anyagot, talán még a mai napig van egy-két darab, mely porosan fekszik valahol; mégis gyakori lisszaboni látogatásaim, melyeken körbejártam a fado által uralt helyeket, alapos és mély ismerettel láttak el magáról a fado-ról. Ehhez járultak hozzá mindenek elõtt személyes talkozásaim olyan különleges mûvészekkel, mint Carlos do Carmo, Mariza vagy Camané; csodálatos hangok..., valamint Lucilia do Carmo, Teresa de Noronha és még annyi más csodás fadista felfedezése... és nem utolsó sorban az, hogy felfedeztem egy új, a régitõl annyira különbözõ, fejlett Portugáliát.
A kutatás során, ahova jó barátom Ivan Dias kísért el, aki a szóban forgó anyag nagy ismerõje, egy téma foglalkoztatott minket, melynek kibogozásán fáradoztunk: a fado kapcsolata Brazíliával és Afrikával - a “Modinha"-tól az úgy nevezett “Fado batido"-ig - egy kísérlet egy-két dal és ritmus újra élesztésére, melyek ebben a nagy jövésben-menésben oly sok mindent magukra szedtek a mi országaink zenéibõl.
“Fados" a nyolcadik zenés dokumentumfilmem és az a szándékom, hogy a korábbi tapasztalatoknál még tovább jussunk, dolgozva ezen olyan országból és városból, Lisszabonból származó mûvészekkel, melyeket már sok-sok évvel ezelõtt a szívembe zártam.
Szinopszis
“Flamenco" (1995) és “Tango" (1998) - Oscar-díjra jelölték, mint a legjobb külföldi film - címû filmjei után Carlos Saura 2007-ben a “Fados“-szal teljessé teszi az újkori városi dalokról szóló trilógiáját.
A fado zenei kultusz több mint két éven át tartó kutatása után fontos változáson megy keresztül Carlos Saura zenei filmfeldolgozásokhoz való közelítése. Míg korábbi zenei összeállításaiban, mint az "Iberia", “Flamenco" és “Tango" a táncot helyezte elõtérbe, a “Fados"-ban az elbeszélést és a képi megjelenítést hangsúlyozza és alkalmazza a kikötõk "portuaria“ és sikátorok "arrabalera“ zenéinek egyedülálló és különös születésének bemutatására, mely folyamat már önmagában a XIX. század végén született zenék szintézise.
Fado és Saura - Carlos do Carmo
A fado olyan nagyon különbözõ érzéseket gerjeszt, mint a közöny, elõítéletek, gúnyolódás, bûntudat... ám ezzel egyidejûleg a szenvedély, az elragadtatás, a lélek mélyére való utazás és egyéb, nehezen megmagyarázható érzelmek.
A fado-t életem középpontjává tettem, és a legjobbat adtam neki, ami tõlem telhet.
Magamba szívtam szájhagyomány útján terjedõ üzenetét, és mély tisztelettel és csodálattal vagyok elõdeim iránt, hogy elõkészítették számomra azt az utat, melyen állandó nyugtalanságomnak szárnyakat bonthattam a fado egyszerû és költõi formái, oly zseniálisan misztikus zenei hangvétele, ugyanakkor oly törékeny mivolta alatt.
Minden hamis szerénység nélkül, oly sokszor éreztem, hogy be kell ismerjem, milyen nagy mértékben nõ a felelõsségem, hogy a fado számára új utakat álmodjak meg. Minden nap megtanultam együtt élni a gyûlõlködõkkel, akik ugyan semmit nem tesznek, de mindent kritizálnak (mielõtt önmagukkal kezdenék).
Tíz éve, a Lisboa 94 után, mely évben Lisszabon az Európai Kultúra Fõvárosa volt, többet írnak a fado-ról, sokféle formában, mindenesetre többet, mint amit az azelõtti években írtak róla. Az az adalék, melyet ennek a világnak, a fado világának, minden egyes eleme hozzátesz a saját személyes tapasztalatával, egy olyan jelentõs örökség elé állít minket, mely megérdemli az elismerést. Alázattal a mi kötelességünk, hogy errõl a gyöngyszemrõl - amit fado-nak nevezünk - az UNESCO részére egy komoly, alapos és meggyõzõ munkát prezentáljunk. Mindezek után az otthoni munkát folytatva a jövõ nemzedék számára világos információt hagyunk hátra, melyre hordalákként rakódik majd az a szenvedély melyet mi, a fado “nemzetsége" érzünk.
Ki vagyok én, hogy Carlos Sauráról beszélhessek? Nagy csodálója, kész, pont. Ennek a nagyszrû filmmûvésznek, a kultúra emberének a mûve, melyet a “Tango" és a “Flamenco" víziói töltenek meg, hiányos maradt volna a fado-ról alkotott víziója nélkül. Sokan közülünk beszélünk vele, éneklünk neki, és különbözõ fado-generációk zenei válogatásaival látjuk el, hogy érezze azt a különbséget, mely bennünk rejlik. Ismerjük a projekt iránti lelkesedését, melyrõl hisszük, hogy világ nagyságú.
Hiszem, hogy ennek az álomnak a megvalósulását már semmi sem pusztíthatja el.
Carlos Do Carmo, 2004 novembere.
FADOS - A gyártás jegyzetei
"A fádót behunyt szemmel éneklik, azonban tágra nyitott szemekkel kell nézni és az érzelmek befogadására felkészült szívvel kell hallgatni.“
Az 1995-ben elkészült "Flamenco“ és az 1998-ban, a legjöbb külföldi film kategóriában Oscar-díjra is jelölt "Tango“ után "Fados“ címû alkotásával Carlos Saura 2007-ben teljessé teszi modern városi dalokról szóló trilógiáját.
A fado zenei kultusz több mint két éven át tartó kutatása után fontos változáson megy keresztül Carlos Saura zenei filmfeldolgozásokhoz való közelítése. Míg korábbi zenei összeállításaiban, mint az "Iberia", “Flamenco" és “Tango" a táncot helyezte elõtérbe, a “Fados"-ban az elbeszélést és a képi megjelenítést hangsúlyozza és alkalmazza a kikötõk "portuaria“ és sikátorok "arrabalera“ zenéinek egyedülálló és különös születésének bemutatására, mely folyamat már önmagában a XIX. század végén született zenék szintézise.
A "Fados“-ban megjelenik az ibériai félszigeten évszázadok óta területet és influenciákat megosztva együtt élõ kultúrák találkozása. Ezért is nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy a spanyol rendezõ, Carlos Saura legyen az, aki ezt a portugál fado-ról szóló, szenvedélyekkel és érzésekkel teli portré-filmet elkészíti.
Saura munkájának elemzése során, rá kellett jönnünk itt Portugáliában arra, hogy ilyen mély érzések kinyilatkoztatására csak egy külsõ szemlélõ lesz képes, és arra is, hogy mennyire begyepesedtünk saját tradícióinkba. Ez a döntés, mely sok vitát kavart, megnyerte a legtekintélyesebb portugál értelmiségiek támogatását: A fado ma már világszerte ismert!, és a film rendezõjére esett választás Carlos Saura személyében nemcsak a fado nemzetközi karakterét, hanem a portugál kultúra jelentõségét is erõsíti.
A koncepció
Dokumentumfilm - mint kép
Carlos Saura a zenei-dokumentumfilm mûfajt már a "Bodas de Sangre“ (Vérházasságok), majd késõbb a "Carmen“ címû alkotásaival kifejlesztette, megtéve így azon út nagy részét, mely munkásságát a kultúrális emlékek egyedi és megismételhetetlen képi megjelenítése felé viszi.
A forma, a kép és a zene után való kutatás, a narraciótól eltekintve, olyan alapvetõ jelentõségû mûvek elkészítését tette lehetõvé számára, mint a “Sevillanas", “Flamenco" és “Iberia", mely díjnyertes alkotások világszerte eladásra kerültek, így teremtve lehetõséget a spanyol zene életben tartására és nemzetközi szintû újra-megismertetésére.
A “Fados" stúdiófelvételeiben Saura José Luis López-Linares, a kíváló spanyol operatõr, három Goya-díj nyertese, szemszögére, a lisaboni felvételek során pedig a nagyszerû portugál operatõr, Eduardo Serra precíz látásmódjára támaszkodott. A zenei részt Carlos do Carmo irányította, aki énekesi pályafutása valamint a fado- történet megõrzésének szentelt munkásága folytán a fado egyik legkiemelkedõbb személyisége.
Mégis a film mindenek elõtt az alkotó személyes víziójából keletkezett, mely a fado világszerte megtalálható oly sokféle fomáját megvizsgáló zenetörténeti körutazáson keresztül a múlt évszázad Portugáliájába repíti a nézõt, hogy így mutassa meg számára a fado esszenciáját látványon-világa és dallamain keresztül.
Saura nagy lépést tesz elõre a képi kifejezésmódban: a színtérben mobil szerkezeteket használ, hogy egyszerre teremtse meg a kettéosztódás és egyesülés illúzióját, hatalmas háttérvásznakon fényképeket és filmfelvételek vetít ki, mindezt mûanyag vakkeretek és tükrök kísérik; eszközök a lisszaboni kikötõnegyed, a "La Alfama“, sikátorai, valamint a "Casa de Fado“, a fadisták és zenészeik "koncerttermei“ sötét és nyomott hangulatának felidézésére.
A forgatásnak két fõ szakasza volt. A kültéri felvételeket Lisszabonban forgatták két nyári hónap alatt, összegyûjtve a stúdióban történõ forgatáshoz, melyre a téli hónapokban került sor, szükséges képanyagot.
A projektet támogatva a jelenkor legfontosabb fadistái, köztük Camané, Mariza, Carlos do Carmo, Arbentina Santos, jelennek meg a mozivásznon, valamint olyan anonym énekesek, akik mûvészetükkel a fado történetén munkálkodnak.
Dokumentumfilm - Portré
“Fados" a következõ lépés Saura kutató-munkájában, itt a zene képeket teremt, mely képek hivatottak bemutatni egy ország, Európa egyik talán leghosszabb, gyötrelmekkel teli diktatúrájának árnyékából a modern világra való ébredésének történetét.
A többi dokumentumfilmtõl eltérõen “Fados" egy rejtett narratív struktúrára épül, mely végigjárja azt az utat, amit a fado tett meg, mialatt a rabszolgák és tavernák dalaiból szofisztikus zenévé alakult, hogy aztán a szinkretizmus hullámain a világ sikerlistái élére kerüljön, amit bizonyítanak a mozambiqui származású Lisszabonban élõ énekesnõ, Mariza, európai sláger listák elsõ helyére került dalai.
Azonban a “Fados" még ennél is egy ugrással több, az ibériai félsziget zenéinek eredetét végzõ kutatás elengedhetetlen és egyik legfontosabb eleme. Csak egy pillantás a szomszédra, és máris felfedezünk egy univerzális zenét.
Ugyan a fado eredete ismeretlen, mégis immár 150 éve tölti meg melankolíájával Lisszabon szûk utcáit. Így mesélve történeteket a nosztalgiáról, fájdalomról, valaminek az elvesztése vagy éppen az elérhetetlensége miatti szomorúságról. A 19. század derekán bukkan fel és kel életre a köznép, a szegény negyedek és a hanyatló kikötõi kerületek légkörében. Késõbb ezek az elõvárosi dalok közkedveltté váltak a módosabb és arisztokrata körökben is, akik ezeket a megénekelt költeményeket a pórnéptõl származó különlegességként mutatták be szalonjaikban. Tehát talán így történhetett, hogy a fado elkezdett ismertté válni, hogy a maga margiális és elszigetelt világából a legkülönbözõbb társadalmi rétegekig is eljutott. Hosszú utat járt be, mely ma érdemessé teszi arra, hogy az emberiség kincseként a világörökség részévé váljon, és erre az UNESCO-nál jelöljék.
A “Fados" címû dokumentumfilm ennek az idõk folyamán oly sok igénynek eleget tenni kényszerülõ ám soha meg nem jutalmazott hely, Ibéria, kultúrális tétjeként született. Ilyen értelemben egy spanyol rendezõ megbízása is a projekt nemzetközivé válás iránti szándékát hangsúlyozza.
Így a fado világzenévé fejlõdik: kezdve a zseniális elõfutárokkal, közülük megemlítve Marcenieiro-t, illetve a nagy dívát, Amalia-t, szemünk elé tárul, hogy mekkora hatással futja be Braziliát illetve Mexikót, és végül hogyan egyesül Ibéria valószínûtlen álmában: amikor a fado flamenco-t, a flamenco fado-t énekel. Mindezt teszi anélkül, hogy megfeledkezne a fado purizmusáról és eszenciájáról, miközben valahol tudja, hogy végsõsoron “csak" “vén kocsmatöltelék".
Elsõdleges feltétele volt a projekt elkészítéséhez Lisszabon város támogatása, mely gazdag kulturális öröksége részeként tartja számon a fado-t, valamint a Portugál Külügyminisztérium istápolása, mely szerint a zene sugárzó és eleven formája alkalmas arra, hogy bemutassa egy új zenei forradalmat megélõ ország erejét.
"time is not money"
