információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
„Elárulom, mi a titkom.
Ha szükséged van rám, de nem kéred, hogy segítsek – maradok.
Ha kéred, hogy segítsek, de már nincs szükséged rám – elmegyek.”
Mrs. Green az összeomlás szélén áll. Három gyermeke – Norman, Megsie és Vincent – folyton verekszik, férje, Rory valahol a fronton van, hónapok óta nem is hallott felõle, sógora, Phil arra akarja rávenni, hogy eladja neki a családi gazdaság felét, munkaadója, Mrs. Docherty pedig nagyon furcsán kezd viselkedni. Ha ez még nem lenne elég, a gyerekek puccos unokatestvérei, Celia és Cyril Gray hozzájuk költöznek Londonból, és nem tudni, mikor eszi haza õket a fene, a falu csendbiztosa, Mr. Docherty meg folyton azzal riogatja, hogy bármelyik pillanatban bombák potyoghatnak az égbõl. Szóval Mrs. Green teljesen ki van készülve. Még maga sem tud róla, de Nanny McPhee-re van szüksége.
Sajnos Mrs. Green még annál is szorultabb helyzetben van, mint fentebb vázoltuk. Phil azt mondta neki, van egy vevõ, aki jó árat adna a farmért, a helyzet viszont az, hogy kaszinóbeli adósságát kell törlesztenie a titokzatos Mrs. Bigglesnek – erre kell a pénz. Mrs. Biggles két nõi pénzbehajtót küld, Miss Szurkát és Miss Piszkát, hogy megfenyegessék Philt, és kisajtolják belõle a farm árát. Ha a sógor sikerrel jár, Greenék koldusbotra jutnak.
Szurka és Piszka akkor toppannak be, amikor Mrs. Green éppen munkában van. A gazdag városi kölykök és vidéki unokatestvéreik elsõ látásra megutálják egymást, és küzdelmük hamarosan bibliai méreteket ölt. Amikor Mrs. Green hazatér, már teljes a felfordulás. Ekkor kopognak az ajtón, és Nanny McPhee áll a küszöbön, aki azonnal tudja, hogy a gyerekeknek szüksége van rá. Ez azonban csak a bonyodalmak kezdete...
A varázsdada visszatér
Öt évvel a Nanny McPhee – A varázsdada sikere után Emma Thompson és Lindsay Doran producer ismét összefogtak, hogy a Working Title Films égisze alatt továbbmeséljék a nem hétköznapi nevelõnõ kalandjait. „Az elsõ film lényegét így foglaltuk össze: a varázsdada a világtörténelem hét legkomiszabb kölyke ellen – magyarázza Lindsay Doran producer. – A folytatás leginkább abban különbözik az elõzõ filmtõl, hogy most nem szülõ küzd gyerekekkel, hanem a gyerekek egymással. Nanny McPhee öt új leckét tanít a gyerekeknek, rávezeti õket, hogyan tudnak kijönni egymással, és abban a tekintetben is hasznos tanácsokat ad, hogy a problémákat nem feltétlenül egymás gyepálásával kell megoldani.”
„Mindkét filmben fontos szerepe van a kínzó hiánynak – veszi át a szót a forgatókönyvet jegyzõ Emma Thompson, aki a filmnek producere is. – Az elsõ történetben Mrs. Brown halála okozza a hiányt, a probléma pedig abból keletkezik, hogy a túl sok gyerek képtelen megférni egymással. A folytatásban pedig az apa nincs jelen, mert valahol harcol a háborúban.”
Még be sem fejezték az elsõ filmet, Thompson már nekilátott az új történet megírásának, amelybõl a következõ három év folyamán született meg a forgatókönyv. Mindvégig igyekezett hû maradni az eredeti anyag szelleméhez. Nanny McPhee annak idején Mathilda nõvérként kezdte pályafutását: õ volt a fõszereplõje azoknak az esti meséknek, amelyek Christianna Brand és unokatestvére, Edward Ardizzone (õ illusztrálta a mathildás mesekönyveket) családjában hagyományozódtak nemzedékrõl nemzedékre. Több mint száz év alatt minden generáció újabb és újabb részletekkel gazdagította a komisz kölyköket szelídítõ varázsdada legendáját. Christianna Brand a hatvanas években kezdte el papírra vetni a mathildás történeteket, és a mesék olyan örökérvényû értékeket tartalmaztak, amelyeket Thompson mindenképpen meg akart õrizni a forgatókönyvekben is. Bár a sztori és a szereplõk újak, a legfontosabb momentumok Nanny McPhee-nél ugyanazok, mint Mathilda nõvérnél. Leckék segítségével neveli meg a kölyköket; visszataszító vénkisasszonyból fokozatosan szép nõvé változik, ahogy a gyerekek kezdik megszeretni; varázsbottal érvényesíti akaratát, és azonnal mehetnékje van, amikor kérik, hogy segítsen, de már nincs szükség rá – ez mind-mind benne van az új történetekben.
Susanna White tévés rendezõt kérték fel, hogy varázsolja vászonra a történetet. „Amikor megkaptam a forgatókönyvet, éppen Afrikában voltam, és nagy robbanásokat rendeztem a Gyilkos megszállás (Generation Kill) címû HBO-s minisorozat számára, amely az iraki háborúról szól – meséli a rendezõ. – Este megjöttem a sivatagból, elolvastam a forgatókönyvet, és tudtam, hogy meg akarom rendezni. Imádtam már az elsõ filmet is, a mostaniban pedig az fogott meg, hogy az egyik fõhõs egy fiatal anyuka, akinek szétesik az élete. Azt is nagyon szeretem, hogy Emma és Kirk Jones mitikus figurát hoztak létre: egy varázsdadát, aki ijesztõ ugyan, de valahogy szívet melengetõen az. Ezzel valóban sikerült maradandót alkotniuk. Azt hiszem, filmünk olyan klasszikus családi mozikkal rokonítható, mint A gyerekek vasútja (The Railway Children) vagy A muzsika hangja (The Sound of Music). Mély érzelmekkel operálnak, ugyanakkor nagyon viccesek – mi is valami ilyesmit szerettünk volna létrehozni.”
White úgy érzi, tévés és dokumentumfilmes tapasztalatai sokat segítettek neki a történet érzelmi üzeneteinek közvetítésében. „Dokumentumfilmes hátteremnek köszönhetõen könnyebben megértem az embereket különféle érzelmi szituációkban. Munka közben láttam haldoklókat, születõ gyermekeket, jártam halottszemlén, részt vettem különféle ünnepségeken, ezért érzem, hogy mi az, amit a kamera ’valódiként’ tud közvetíteni. Ezt az érzést szerettem volna belevinni ebbe a kitalált történetbe.”
Ugrás idõben és térben
A folytatás számára teljesen új történetet kellett kitalálni. „Akik nem olvasták a Mathilda nõvér-mesesorozatot, azt hihetik, hogy az elsõ film az elsõ könyv alapján készült, a mostanihoz pedig a következõt használtuk fel – magyarázza Doran. – Emma azonban mindhárom könyvbõl kimazsolázta már a legjobb momentumokat, így a második produkció számára nem maradt az égvilágon semmi. Tehát teljesen új ötlettel kellett elõállni.”
De mirõl szóljon a történet? A film alkotói a munka legelején megállapodtak abban, hogy Nanny McPhee NEM megy vissza a Brown családhoz, hogy újabb problémákat oldjon meg. „Egyszer egy rendezõ barátom azt mondta: mindig a fõhõs életének legfontosabb napjáról kell filmet készítenünk – mondja Doran. – Kit érdekelne a második legfontosabb nap? Azokra a folytatásokra gondolt, amelyekben ugyanazok a szereplõk, mint az elsõ részben, de a konfliktus már nem olyan nagy, mint korábban volt. Ez nagyon jó tanács.”
A megoldás az lett, hogy Nanny McPhee-t kicsit odébb költöztették idõben és térben. „Nanny McPhee kortalan és idõtlen – mondja Thompson. – Ki tudja, mióta fejti ki áldásos tevékenységét, és hány családot látogatott már meg? Amikor eldöntöttük, hogy odébb költöztetjük az idõben, rögtön tudtam, mikor jelenik meg újra – a háború alatt. Olyan családot látogat meg, ahol az apa a fronton van, az anya pedig egyedül cipeli a vállán az összes terhet. Mi következik ebbõl? Új problémák a gyerekek számára, új bajok a szülõknek, és megint csak öt új lecke Nanny McPheetõl.”
Az alkotók azt is eldöntötték, hogy nem jelölik meg konkrétan, melyik háborúról van szó. A filmben sok minden emlékeztet a negyvenes évek elejére, azaz a második világháborúra, de inkább csak az utalások szintjén. „Azt akartuk, hogy a filmben a háború az összes erõszakos konfliktus metaforája legyen – magyarázza Doran. – Azt mondtuk, ’olyan negyvenes évekbeli’ a korszak, de nem ordít, hogy a második világháború idején vagyunk.”
Az, hogy Nanny McPhee elõreugrott pár évet, további elõnyökkel is járt. Olyan felnõttekkel is találkozhatunk a filmben, akik korábban Nanny McPhee felügyeletére voltak bízva. Az egyik Jeffreys õrmester, a hatalmas termetû katona, aki a hadügyminisztériumot õrzi. „Elõször azt hihetnénk, hogy nagyon ijesztõ figura – magyarázza Nonso Anozie, aki az õrmestert játssza. – De aztán megjelenik Nanny McPhee, és kiderül, hogy valamikor õ is ugyanolyan gyámoltalan volt, mint a kisgyerekek a történetben – mivelhogy egy csapásra most is gyámoltalan lesz.”
Amikor Nanny McPhee elõször látja Jeffreyst vigyázzban állni, azt mondja: „Lám, harmadik lecke – kivitelezve.” „Sokan találgatták, mi lehetett a harmadik lecke Jeffreys számára – meséli Thompson. – A válasz egyszerû: húzd ki magad.”
Nanny McPhee másik pártfogoltjára a film végén ismerünk rá, amikor megtudjuk, hogy Mrs. Docherty – Maggie Smith játssza – valójában az elõzõ film kisbabája, Agatha Brown megöregedve.
A cselekmény háborús idõkbe helyezésének másik érdekes vonzata, hogy nem akármilyen karakterek népesítik be a filmet. Majdnem minden épkézláb férfi a fronton harcol. Aki otthon maradt, az vagy idõs (Mr. Docherty, Macreadie gazda), vagy hátországbeli szolgálatot teljesít (Lord Gray sofõrje, Blenkinsop), vagy gyávaságból elsunnyogta a katonaságot (Phil bácsi). Mindezek következtében fõleg nõkkel és gyerekekkel találkozunk, akik közül soknak át kell vennie a férfiak korábbi szerepét. Mrs. Green és gyermekei gondoskodnak a családi gazdaság mûködtetésérõl, és a Phil által látogatott kaszinót is egy nõ, Mrs. Biggles vezeti (mert Mr. Biggles feltehetõen a fronton van). Phil bácsit Mrs. Biggles két „pénzbehajtónõje” szorongatja, mert az igazi nehézfiúk szintén harcolnak. Miss Szurka és Miss Piszka szemlátomást élvezi, hogy új karrierbe fogtak, és könnyû kitalálni, hogy nem akarják majd abbahagyni, amikor vége a háborúnak, és a férfiak hazajönnek.
A gyerekek háborúja
Bár a cselekmény hátterében egy közelebbrõl meg nem nevezett háború folyik, az igazán nagy csetepaték a Green és a Gray család gyerekei között zajlanak. Amikor a sznob Gray gyerekek, Celia és Cyril megérkeznek Greenék farmjára, szinte azonnal vége a békének a fennhéjázó fõvárosiak és a féktelen falusi gyerekek között. „Amikor az unkatesóink megérkeznek, mi szeretettel fogadjuk õket, de õk fenn hordják az orrukat, flancos cuccokban parádéznak és gorombák, erre mi berágunk, és onnantól nincs megállás” – magyarázza Lil Woods, aki Megsie Greent játssza.
Greenéknek más bajuk is van azon kívül, hogy megjönnek az unokatestvérek. „Norman 11 éves, de õ a családfõ, mert az apja a fronton van – magyarázza a Norman Greent alakító Asa Butterfield. – Az anyukája próbálja biztosítani a család megélhetését, de nehezen megy neki, ráadásul pénz kellene a traktor megjavítására.”
Norman húga, Megsie is igyekszik segíteni, amiben csak tud. „Megsie kilenc éves – mutatja be karakterét Lil Woods. – Igazi vadóc, nem az a kimondottan tündi-bündi kislány. Semmibõl nem csinál nagy ügyet, lazán veszi az egész világot. Õ az ezermester a családban, ha nyikorog a kertkapu vagy betörik egy ablak, rögtön ott terem, és megjavítja.”
A Green család legfiatalabb tagja a hatéves Vincent, akit Oscar Steer alakít. „A film elején Vincent igazi rosszcsont, de a végére megjavul – mondja az ifjú színész. – Minden porcelánt összetör a krikettütõjével. Szerencsére a forgatáson nem igazi porcelánt használtunk, és nem nekem kellett összeszedni a törött darabokat.”
Amikor a közönség elõször találkozik a Gray gyerekekkel, nem tûnnek túl szimpatikusnak, de késõbb kiderül, milyen fájdalmas okok miatt kerültek Greenék farmjára.
„Cyril elkényeztetett úri gyerek, aki folyton kötözködik, de sok jó beszólása is van – mondja a karaktert megformáló Eros Vlahos. – Akarata ellenére jön a farmra a húgával együtt: elküldték õket Londonból. Utálja az egész falusi vircsaftot, mert minden csupa sár, félti a csinos ruháját. Azzal is tele van a hócipõje, hogy rengeteg házimunkát kell végezni.”
„Celia Grey undok kis dög a film elején – jellemzi karakterét Rosie Taylor-Ritson. – Egyedül magatehetetlen, ezer cselédre lenne szüksége, és teljesen ki van borulva attól, hogy lezavarták a tanyára a tehenek közé.”
Mivel a filmben rengeteg verekedés van, fontos szerep jutott az Olivier-díjas Toby Sedgwick koreográfusnak. Õ tervezte meg azokat a jeleneteket, amelyekben a gyerekek kegyetlenül gyepálják egymást, illetve amelyekben állatok okoznak felfordulást, például lerohanják a konyhát. „Sokrétûek voltak a feladataim – mondja Sedgwick. – Az egyszerûbb jelenetekben a gyerekek csak kergetik egymást, de van tömegverekedés is, amikor a srácok elõször egymást ütik, aztán önmagukat, mert a varázsdada így fegyelmezi meg õket. A szalonban zajló tömegverekedésben nagyon sok látványos fizikai poén van, ráadásul több is egyszerre csattan. Szerencsére négy hetünk volt arra, hogy alaposan összerakjuk ezt a bonyolult jelenetet. Bizonyos pantomimelemeket is be kellett vetnünk, hogy amikor a gyerekek önmagukat tépázzák, úgy nézzen ki, mintha a kezük önálló életet élne. Minden gyerek zseniális volt, még a hatéves Oscar is villámgyorsan beletanult, hogyan kell úgy játszani, mintha a krikettütõje önmagától csapkodna.”
A meggyötört családanya
Maggie Gyllenhaal játssza a családanyát, aki már idegileg és fizikailag is teljesen kimerült. „Mrs. Greennek már a nyelve is kilóg, és a dolgok még mindig egyre rosszabbra fordulnak – mondja a színésznõ. – Nagy szüksége van Nanny McPhee-re. A gyerekek folyton verekszenek, és mindent összetörnek maguk körül, miközben Mrs. Dochertynek szüksége van Mrs. Green munkájára, ezért már szinte jártányi ereje sincs.”
Susanna White számára nagyon fontos volt Mrs. Green figurája. „Tetszik, hogy a történetben hiányzik a családfõ, ezért minden teher Mrs. Green vállára nehezedik. Még a saját gyerekeivel is alig bír, erre megjönnek Londonból az unokatestvéreik. Maggie-ben megvan az az emberi melegség, ami a figura megformálásához kell, és felfedezhetõ benne az a kis különcség is, amellyel Emma Mrs. Green jellemét gazdagította. Ráadásul Maggie is édesanya, ezért mélyen átérezte a karakter problémáit.”
„Igazán üdítõ, hogy Maggie, aki annyi lendületes, klassz modern nõt alakított már amerikai filmekben, most egy kissé zilált angol családanyát játszik, méghozzá briliánsan” – mondja Emma Thompson.
Greenek vs. Grayek
Míg az elsõ filmben a gyerekek összefogtak az apjuk és dadusaik ellen, most egymással állnak hadban. „Ezúttal nem hét, hanem csak öt gyerek okozza a kalamajkákat – mondja Lindsay Doran. – Ez lehetõvé tette, hogy markánsabb karakterjegyekkel ruházzuk fel õket, és külön-külön fontosabb szerepet kapjanak a történetben. Mivel mindegyikük különleges egyéniség, nem volt egyszerû dolgunk, amikor a szereplõket kerestük.”
White A csíkos pizsamás fiúban (The Boy in the Striped Pyjamas) látta elõször Asa Butterfieldet, és lenyûgözte a játéka. „A kamera valósággal zabálja Asa arcát, szemével pedig egészen megbabonáz – mondja a rendezõ. – Érzelmi hitelessége egészen elképesztõ. Az pedig tényleg már csak hab a tortán, hogy hasonlít is Maggie Gyellenhaalra.”
„Asa tökéletes mint Norman, aki a történet abszolút hõse – veszi át a szót Thompson. – Édesanyjával ketten küzdenek azért, hogy a család valahogy meg tudjon élni. Asa játéka hihetetlenül õszinte és érzelmekkel teli, ami azért fontos, mert Norman (ez édesapám középsõ neve) hordozza a történet érzelmi üzenetét.”
Lil Woods játssza Megsie-t, Greenék vadóc kislányát. „Lil civilben is farmerlány, aki két kismalacot nevel – mondja Thompson. – Ami a szívén, az a száján, és nagyon erõs az igazságérzete. Amikor Lil betoppant a szereplõválogatásra, azt mondtam magamban, nahát, egy igazi falusi kislány. Aztán kiderült, hogy tényleg egy farmon él. Pirospozsgás, szeplõs, szélfútta hajú – õ volt a tökéletes választás, a városi lányok a nyomába sem érhettek.”
Oscar Steer játssza Greenék legkisebb gyermekét, Vincentet. „Oscart muszáj volt beválogatnunk, annyira cuki – mondja White. – Olyan kisfiúra volt szükségünk, aki még saját fantáziavilágában él. Mindezt tökéletesen kifejezi trópusi kalapja. Eredetileg a lányomnak szereztem a kalapot az iskolai filmes gyakorlatához, és éppen vissza akartam vinni, amikor Jacqueline azt javasolta, tegyük Oscar fejére. Ez az egyszerû kellék mindennél jobban jelzi, hogy Vincent lélekben nagy kalandor.”
Amikor Thompson Cyril karakterét kidolgozta, attól tartott, egyetlen gyerekszínész sem tudja majd jól eljátszani a szerepet. „Cyril annyira vicces karakter, hogy egy képzett táncoskomikusnak is becsületére válna a megformálása – mondja a színésznõ. – Csodák csodájára Eros Vlahos tökéletesen megfelelt az elképzeléseinknek.”
„A meghallgatáson megkértük Erost, játsszon el egy beképzelt kölyköt, akit a szülei vidékre küldtek, és szeretné hazakönyörögni magát – emlékszik vissza Doran. – A kis rögtönzés elképesztõen vicces volt, azt csak késõbb tudtuk meg, hogy Eros nyolcéves kora óta stand-up komikus. Tehát azt rögtön láttuk, mennyire szórakoztatóan alakít egy agyonkényeztetett kis majmot, de abban nem voltunk biztosak, tudja-e úgy hozni a figurát, hogy közben azért szerethetõ maradjon. Aztán Eros komolyabb jeleneteket is eljátszott a forgatókönyvbõl, és nagyon megható volt, így rögtön övé lett a szerep.”
Celia szerepére nagyon nehezen találták meg a megfelelõ kislányt. „Olyasvalakit kerestünk, akibõl arisztokratikus elegancia árad, és képes széles érzelmi skálán mozogni – mondja White. – Aztán az egyik meghallgatáson Rosie-ra irányítottam a kamerát, és valami megmozdult bennem. A jóisten is vászonra teremtette, és van benne valami klasszikus szépség. Rendkívül törékenynek tûnik, pedig bátor, bevállalós lány. A mozgása is lenyûgözõ, természetesen évek óta balettozik.”
„Nem értek egyet a régi mondással, hogy sose játssz együtt gyerekkel meg állattal – mondja a Phil bácsit alakító Rhys Ifans. – Öröm volt a munka a srácokkal, mert nincsenek üresjárataik és nem is hisztiznek, mint a felnõtt színészek.”
"time is not money"
