információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Szinopszis
400 csapás, Kifulladásig, Lőj a zongoristára, Az asszony, az asszony, Jules és Jim, A megvetés... és még sorolhatnánk azokat az alkotásokat, amelyek nemcsak az európai film alakulására voltak nagy hatással, de befolyásolták az amerikai független film és a stúdiórendszerben készülő filmek nyelvét is. A francia új hullám érdemét senki sem vitatja el, ahogyan azt az innovatív, ha úgy tetszik forradalmi filmnyelvet sem, amelyet a hatvanas években alkotó filmesek teremtettek meg és amely mára a filmek nemzetközi nyelvezetének koherens része.
Az francia új hullám mára fogalom lett, több kevesebb tartalommal, de azt a szellemi közeget, azokat a fiatalokat, azt a cinéfil közösséget és kritikusi munkásságot amiből mindez létrejött, csak azok az akadémikusok, filmesztéták ismerik, akik behatóan foglalkoznak a film történetével. A nagyközönség számára ez korántsem ismerős történet. Emmanuel Laurent és Antoine de Beacque dokumentumfilmje az új hullámról mesél, annak könnyed és játékos stílusában, így azok számára is élvezhetővé téve a filmtörténetet, akik nem kutatói, hanem élvezői a filmművészetnek.
A francia újhullám nemzetközi sikerét François Truffaut debütáló filmjének, a 400 csapásnak, cannesi bemutatójától (1959) számíthatjuk, illetve a nemsokkal ezután bemutatott, Jean-Luc Godard filmtől a Kifulladásigtól. A filmkészítés e két rebellise, a Cahiers du Cinema lelkes írói és filmkritikusai is, de mindenek előtt nagyszerű barátok, alkotótársak.
Teljesen eltérő társadalmi közegből jönnek: Truffaut szegény, javítóintézeti fiú, míg Godard egy svájci nagypolgári család tagja; a filmek szeretete, azonban összehozza őket. A hatvanas évek alatt készített filmjeikben végig támogatják egymást, egészen a 68`-ig, amikor a politikai nézeteik miatt szembe kerülnek egymással. Ettől a választóvonaltól alkotásmódjuk is radikálisan elválik egymástól: Godard a politikai radikalizmus fele fordul, míg Truffaut a hagyományos elbeszélőfilmek irányába.
A Ketten a Hullámban olyan világot mutat be, amelyben még a film "erkölcsi kérdés" volt, amikor hittek abban, hogy a film révén megváltható a világ, amikor nem a moziba járás volt a kérdés, hanem az, hogy ki kapja meg az első sorban a helyet. Az újhullám történetét korabeli sajtó cikkekből, visszaemlékezésekből, interjúkból és alkotások részleteiből rekonstruálja. Fruffaut és Godard barátsága, alkotói munkásságuk képezi a dokumentumfilm központi kérdését, viszonyuk alakulását pedig egyúttal magának az irányzatnak a metaforájává teszi úgy esztétikai, mind pedig történeti és politikai szempontból.
"time is not money"
