információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
A Rém Hangosan és Irtó Közel Jonathan Safran Foer azonos című regényéből készült. Főszereplője a 11 éves New York-i fiú, Oskar Schell, aki elhunyt édesapja holmijai közt talál egy kulcsot, és lázas keresésbe kezd, hogy a hozzá illő zárat is meglelje. Így egy évvel azután, hogy apja meghalt a World Trade Center elleni terrortámadásban, amit Oskar csak "A legrosszabb nap"- nak nevez, a fiú nagy elhatározásra jut. Valamiféle kapcsolatot igyekszik keresni az édesapjához, ahhoz az emberhez, aki játékosan szembesítette őt legvadabb félelmeivel. Miközben Oskar a zár után kutakodik, sokféle emberrel találkozik, és kezdi felfedezni a hiányzó apjához fűződő láthatatlan szálakat, az egyre jobban távolodó anyjához fűződők valóságát, valamint az egész zajos, idegen és veszélyes világot, ami körülveszi.
A PRODUKCIÓRÓL
Jonathan Safran Foer a Minden vilángol (Everithing Is Illuminated) után 2005-ben jelentette meg Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud & Incredibly Close) című regényét. A második könyve egyrészt játékos történet egy szokatlanul érett és érzékeny fiúról, akinek fantasztikus ötletei vannak. Ugyanakkor a regény az első irodalmi feldolgozása annak a fájdalomnak és bánatnak, amit szeptember 11. okozott sok családnak, egyfajta tanulmány arról, hogyan segít egy gyerek képzelete eligazodni olyan eseményekben, amik ésszel fel nem foghatóak.
Amikor a háromszoros Oscar-jelölt rendező, Stephen Daldry elolvasta a könyvet, legjobban Oskar szubjektív nézőpontja fogta meg. Egy nem hétköznapi gyerek, magas intelligenciával, aki ugyanakkor elég excentrikus, és aki úgy viselkedik sokszor, mintha autista lenne. Oskar a világot a saját naivitásának és éleselméjűségének, feszültségeinek és merészségének, a megértésre való képtelenségnek csak rá jellemző keverékével írja le és próbálja megérteni. Legfőképpen attól volt elragadtatva Daldry, mennyire személyes hangvételű a regény, és hogy tényleg mintha egy gyermek képzeletének szülötte lenne, amiben a véletlenek, a memória villanásai, merész ötletek és fantázia keveredik őszinte érzelmekkel. És mindez olyan időpillanatban, amikor az élet fordul egyet mind Oskar családja körül, mind a világ számára.
"Rendkívül meggyőzőnek találtam, hogy Jonathan Safran Foer nem olyan fiú nézőpontjából mondja el a történetet, aki totálisan összeroppan, hanem olyan fiúéból, aki rendkívül sajátosan lát mindent" - mondja Daldry.
Daldry kénytelen volt többet megtudni arról a traumáról, ami azt a 3000 gyereket érte szeptember 11-én, akik elveszítették a szüleiket. Kikérte több szakértő véleményét, valamint a Tuesday’s Children szervezetéjét, amit szeptember 11. áldozatainak szülei és barátai alapítottak, hogy megfelelőképpen kezelhessék azokat a különleges kihívásokat, amik elé azok álltak, akiknek a szerettei meghaltak a terrortámadásokban. "Csomó szakemberrel beszéltem, terapeutákkal, akik azokkal a gyerekekkel foglalkoztak, akik elveszítették a szüleiket - mondja Dandry. - Minél inkább meg akartam érteni azt a lelki folyamatot, amin az olyan gyerekek mentek keresztül, mint Oskar. Hogyan léptek a gyógyulás útjára, vagy néha éppen, hogyan nem sikerült feldolgozniuk a traumát."
A könyv nagyon sok témát feszeget - egyéni és nemzeti traumát, a gyermekkori idegenséget, a tragédiák természetét, a kitartás lelki hátterét, a szeretet erejét. Minden egyes téma fontos volt a történet szempontjából, ám Roth megtalálta a saját útját egy elem kihangsúlyozása által, ez pedig Oskar és az apja, Thomas kapcsolata. Thomast a filmben csak Oskar szubjektív emlékein keresztül látjuk, olyan emlékképekben, amikben zavarosan keverednek a szeretet, a veszteség érzése és a megválaszolatlan kérdések.
Oskarnak rettenetesen hiányoznak az apja által "felfedező expedíció"-nak hívott talányok, amiket Thomas talált ki, és amik nem egyszerűen lelkes apa-fiú-játékok voltak, hanem azt a célt szolgálták, hogy segítsenek Oskarnak alkalmazkodni a világ kihívásaihoz, annak ellenére, hogy a fiú kissé antiszociális természetű. Így amikor megtalálja a rejtélyes kulcsot apja gardróbjának sötét zugában, Oskar új missziót talál magának: meg kell fejtenie a kulcs jelentését.
Az egyetlen lehetséges nyom a "Black" név, ami azon a borítékon van, amiben a kulcsot megtalálja. Oskar elhatározza tehát, hogy meglátogatja azt a 472 embert, akit a telefonkönyvben ilyen néven jegyeznek, bár, számításai szerint ez akár három évet is igénybe vehet. Aprólékosan megtervezi az útját, felállítja a keresés szabályait. Gyalogos útban gondolkodik, mert tart a buszon és metrón történő esetleges további támadásoktól.
Mint sok intelligens gyerek, akik rendkívül érzékenyek, de fogyatékosak a szociális készségeik, Oskar szépen elboldogul a menetrendek, szabályok és tények világában, nem törődve azzal sem, hogy a küldetése nem lesz kényelmes és pontosan kiszámítható. De bármilyen akadályok kerülhetnek az útjába, Oskar elhatározza, hogy megoldja a talányt.
"Oskar más, mint a többi gyerek. Bár Asperger-szindrómája van, rendkívüli képzelőerővel rendelkezik, és kíváncsisága sokkal erősebb a félelmeinél. Míg élt az apja, ő óvta meg sok mindentől, és rengeteg hasonló dolog érdekelte őket. Így hát most, amikor egy évvel a halála után megtalálja a kulcsát, hisz benne, hogy az valaminek a nyitja - egy jó tanácsnak, egy tárgynak, valami bölcsességnek, amit apja hagyott rá. Ez vezeti ahhoz, hogy elinduljon azon az úton, ami aztán abban segíti, hogy feldolgozza a fájdalmát és egy csomó minden más dolgot.
Amint Roth elkészült a regény adaptációjával, és megtalálta a hozzá illő filmes struktúrát, Foerhez fordult. "Jonathan csodálatos író, nekem pedig az volt a dolgom, hogy a képernyőn életre keltsem a sztoriját. És ő rám bízta ezt a folyamatot, és nagyon szoros együttműködés jött létre közöttünk."
Stephen Daldry hozzáteszi: "Jonathan tényleg megértette a különbséget a könyv és a forgatókönyv között, és végtelenül segítőkész volt. Soha nem hangzott el az a mondat, hogy ’Nos, a könyvben ....’. Végig nyitott volt az újraértelmezésre."
Amikor elkészült a forgatókönyv, azonnal vonzotta a tehetségeket. "Úgy gondolom, Oskar története mindenkit megérint, miután olvasta a forgatókönyvet, így aztán csodálatos gárdát sikerült összehozni" - mondja Daldry.
Hanks, aki Oskar apját játssza, le volt nyűgözve attól, milyen élethűen ábrázolja a forgatókönyv azt, ami Oskarban zajlott. "Oskar élete egy szempillantás alatt változott meg, egyetlen pillanat alatt veszti el legfőbb támaszát. Édesapja azt mondta neki mindig, hogy a világban vannak jelek és kincsek, amikre rá lehet lelni. Így amikor megtalálja apja kulcsát, elhatározza, hogy saját nyomozásba kezd a zár után, amihez tartozik, mivel meg van róla győződve, hogy az megmagyarázza neki a megmagyarázhatatlant. És ebből végtelenül személyes és intim történet születik egy gyerekről, aki a maga módján próbál értelmet adni az értelmetlen világnak. Nem volt kérdés, hogy akarom-e ezt a szerepet" - mondja Hanks.
Sandra Bullock alakítja Oskar gyászoló anyját, aki láthatóan nem egészen van jelen Oskar életében. "Amit én meghatónak találok Oskarban, az az, hogy ő azt hiszi, kell lennie egy helyes válasznak. Csakhogy nem mindig világosak a miértek és a mertek egy-egy helyzetben - mondja. - És néha nem azt a választ kapod, amit vársz. Ez valami olyasmi, amire Oskarnak saját magának kell rájönnie."
SZEREPLŐK ÉS KARAKTEREK
Oskar Schell a zárat keresi, és ennek a keresésének a középpontjában az az ember van, aki mindig arra biztatta Oskart, hogy nézzen szembe a kétségeivel, oldja meg a problémáit - ez pedig az apja, Thomas. Filmes karakternek Thomas Schell nagy kihívás volt, mivel Oskar szemén keresztül jelenik meg, olyannyira, hogy élete nagy része bizonyos fokig rejtély - kivéve azokat a dolgait, amik mély nyomot hagytak Oskarban, és amik kitörölhetetlenül belevésődtek Oskar lelkébe és emlékeibe.
"Úgy gondoltuk, hogy Oskar emlékeiben Thomas mint tökéletes apa jelenjen meg... ez pedig ki más lehetne, mint Tom Hanks? - emlékezik vissza Daldry. - Tom vállalta ezt a felelősségteljes szerepet, és tökéletes összhangban volt Thomas Hornnal."
Hanks azt mondja, hogy fontos szempontot jelentett számára, hogy Thomas az a fajta apa, aki az első helyet foglalta el fia életében. Észben tartotta azt is, hogy Thomas bevándorlók gyereke, aki elment ékszerkereskedőnek, csak hogy támogathassa családját, jóllehet arról álmodott, hogy tudós lesz. "Úgy gondolom, Thomas úgy vélte, hogy az a valódi feladata az életben, hogy biztos legyen benne, hogy az ő végtelenül okos fia kiteljesedett, elégedett emberré válik, aki képes a világot jobb hellyé tenni - mondja Hanks. - Mivel Thomasnak apa nélkül kellett felnőnie, a legfontosabb az volt számára, hogy Oskar apja legyen. Szerintem imádott hihetetlen történeteket kitalálni, amiket nagyon pontosan és világosan tervezett meg azért, hogy segítsenek Oskarnak a világban való tájékozódásban, és hogy biztonságban érezze magát."
Bár Hanks szerint Thomas tudatában volt annak, hogy Oskar az Asperger-szindróma jeleit mutatja, mégis azt mondja, hogy Thomas szerinte elfogadta, sőt egyenesen szerette fia sok furcsaságát és fóbiáját, mert közelebb hozta őket egymáshoz. "Úgy gondolom, hogy Thomast egyáltalán nem zavarta a fia viselkedése. Inkább megpróbálta megtalálni a módját, hogy hidat építsen Oskar hangulatingadozásai, az őt állandóan aggasztó kérdések, a képzelete és a félelmei között. Nem csoda, hogy amikor eltűnik, az Oskar számára hihetetlenül nagy veszteség."
Apjával ellentétben anyja, Linda mindig nehezen értette Oskart, és amikor a férje meghal, úgy tűnik, még nehezebbé válik áthidalnia a kettejük közti szakadékot. Mégis, bármennyire is úgy tűnik, hogy elveszett saját gyásza birodalmában, Linda figyel rá, és csatlakozik hozzá az ismeretlen felfedezésében.
Bullock számára az volt a film legizgalmasabb kérdése, hogy miként képes egy anya újrakovácsolni fiával a kettejük közti kötődést, miután meghal az apa. "Azt hiszem, amikor Thomas még élt, Lindának jó volt, hogy háttérben lehetett, és hagyta, hogy Oskar és a férje egy nagy csapatot alkothassanak együtt. De most, hogy Oskar elveszítette a játszótársát, az egyetlen személyt, akire alapozhatott, és akivel úgy érezte, hogy egyenlő szellemi szinten van, Linda egyáltalán nem biztos abban, hogy tudja pótolni ezt fia számára. Ráadásul gyászols, úgyhogy nincs túl sok energiája egy olyan kapcsolatra, amit pedig reménytelenül szeretne kialakítani a fiával. De küzd azért, hogy megtalálja a megoldást" - mondja Bullock.
Mivel a film nézőpontja egyes szám első személyű, Bullocknak úgy kellett játszania, ahogyan Oskar érzékeli őt, ami különösen nehéz volt, mivel Oskarnak nincs teljes képe az anyjáról. "Meg kellett barátkoznom azzal a gondolattal, hogy a közönség Lindát Oskar szemszögéből látja, ami nem mindig igazán kedvező - magyarázza Bullock. - És nekem meg kellett felelnem annak a képnek, hogy néha nem jó anyja vagyok a gyermekemnek, akinek most lenne rám a legnagyobb szüksége. Része vannak ebben annak is, hogy amit Oscar lát, anyja gyásza, az kellemetlen és tökéletlen, de ugyanakkor nagyon is valóságos. Ám amit Oskar nem tud, hogy az anyja nagyon is aggódik érte, és megpróbál úgy gondolkodni, ahogy ő."
Hogy minél hitelesebben ábrázolja Linda Schellt, Bullock felvételeket, telefonbeszélgetéseket, hangposta-üzeneteket hallgatott meg, amiket azok hagytak családjaiknak, akik meghaltak a World Trade Center lerombolásánál. "Nagyon nehéz volt, de ami a leginkább megviselt, hallani, hogy azok adtak vigaszt, akik hátrahagyták szeretteiket. Tényleg megérted, hogy az, hogy ezt hallja valaki hozzátartozó, az olyan fájdalom, ami soha nem múlik el."
A legrázósabb szerep volt maga Oskar, aki mint minden okos gyerek, tele van ellentmondásokkal. Egyszerre naiv, megbántott, hiperérzékeny, ráadásul rengeteg fóbiája van: fél a hangos zajoktól, a telefoncsengéstől, a hidaktól, liftektől, a tömegközlekedéstől és a magas épületektől. Ugyanakkor Oskar merész felfedező, aki kész arra, hogy bejárja New York városrészeit, bekopogtasson idegen ajtókon, keresve a több milliós városban a zárat, amibe a kulcs illik.
A filmesek olyan fiút kerestek, akinek ritka nagy az intelligenciája, ugyanakkor kitűnő színészi képességekkel rendelkezik. Így találtak rá a négy nyelven beszélő, 13 éves Thomas Hornra. "Thomas szuper okos, vicces, rendkívül elfoglalt, akkora kitartással és odaadással, mint egy sokkal idősebb gyerek - magyarázza Daldry. - Szerette a színészi munkát. Nem telt el hosszú idő, és mindenki úgy érezte, hogy nem egy gyerekkel dolgozunk. Igazi főszereplőnk volt, aki mindenben rendkívülinek bizonyult."
Azonnal magáévá tudta tenni Oskarnak azt az elképzelését a világról, hogy azt tényekkel és számokkal próbálja irányítani. "Szerintem, Oskar nagyon logikus elme, aki alaposan átgondolja a dolgokat, csak most belső konfliktusba keveredett, mert a körülötte zajló dolgok értelmetlenek. Ezért reménykedik abban, hogy a zár, amit keres, majd megmutatja, mi az értelme ezeknek" - magyarázza Horn.
Annak ellenére, hogy soha előtte nem volt forgatáson, Horn azt mondja, hogy egyetlen percig sem félt. "Stephen Daldry a lehető legjobb rendezőm volt. Úgy értem, ő az első rendező, akivel dolgoztam, de elképzelni sem tudok nála jobbat. Mindig megmondta, ha valamit jól csináltam, és nagyon finoman jelezte, hogy hol tökéletesíthetem a játékom. Biztatott, és soha nem éreztem rosszul magam, mert segített abban, hogy bízzak magamban" - magyarázza Horn.
Hanks különösen élvezte, hogy Horn első filmszerepében dolgozott együtt a fiúval, és olyan szoros apa-fiú-kapcsolatot teremtettek, ami hasonló a legjobb barátokéhoz. "Thomas nagyon ösztönös, ugyanakkor rendkívül koncentrált volt - kommentálja Hanks. - Mindig sikerült megtalálnia azt az apró, szokatlan dolgot, amitől egy jelenet szikrázni kezdett, és amiből egy tapasztalt színész valami újat és izgalmasat hoz ki."
Bullockot is lenyűgözte Horn lelki összetettsége. "Thomas mindent beletett Oskarba. Tökéletesen felkészült, állhatatos és professzionális volt. És végtelenül okos. Csodálatos vele dolgozni, nagyon nagyra becsülöm."
"A legrosszabb Nap" következménye, hogy Oskar egyik vigaszforrása atyai nagyanyja lett, aki az utca túloldalán élt. Ők ketten szorosan tartották a kapcsolatot késő esti walkie-talkiezással. Hozzá, s nem az anyjához fordul Oskar, amikor a dolgok kezdenek nyomasztóvá válni.
Oskar nagymamáját Zoe Caldwell játssza. Hogy karakterét minél mélyebben megértse, Caldwell utána nézett a regényben a figura háttértörténetének, aminek részleteire csak utalások történnek a filmben. "Oskar nagymamája német származású, a bombázások idején még Dresdában élt - magyarázza Caldwell. - Házas volt, de a férje megfogadta, hogy soha nem csinál gyereket erre a világra. Ő azonban megszegte ezt, és megszülte Thomast, aki figyelemreméltó emberként nőtt fel, és fordítva, akiből egy nagyon figyelemre méltó kisfiú apja lett."
Bár Oskar gyakran bizalmas a nagymamájával, azt képtelen volt elárulni neki, hogy milyen missziót teljesít azzal, hogy megtalálja az apja kulcsához illő zárat. Ám egyik éjjel, amikor tanácsot akar tőle kérni, találkozik a titokzatos, hallgatag emberrel, akit csak úgy ismer, mint "a bérlő", ő bentlakó nagyanyja lakásában. A titokzatos öregembert, aki csak írásban tud kommunikálni notepadon keresztül, Max von Sydow játssza. Oskar egyedül neki árulja el a küldetését.
Von Sydow-ban erős érzelmi reakciót váltott ki a Rém hangosan és irtó közel története. "Rendkívüli módon felkavart a forgatókönyv, ami nem gyakori nálam - állítja Sydow. - Tetszett, hogy ezt a titokzatos figurát eljátsszam, ezt a nyilvánvalóan idegen embert, aki megpróbál segíteni Oskarnak. Az valóban érdekes barátság, ami kettejük közt kialakul."
A figura végig néma a filmben, ezért a színész arra törekedett, hogy az arca és a teste minél meggyőzőbben fejezze ki a gyötrelmeit, a kíváncsiságát és az örömét. Daldry azt mondja a szokatlan, szavak nélküli teljesítményről: "Max ugyanúgy átadta magát ennek az előadásnak, mint máskor szokta. Őszintén hiszem, hogy az egyik legkülönlegesebb karakter ez pályája során, mélyen árnyalt, összetett, vicces és érzékeny.... egyetlen hang nélkül."
Ahogy Oskar előrehalad a küldetésében, több száz idegennel találkozik, akik egyetlen dologban osztoznak: mindegyikük neve Black. Az első emberpár Abby és William Black, akiket Viola Davis és Jeffrey Wright alakítanak.
Wright azt mondja, hogy a forgatókönyv azonnal megfogta. "Egyik éjszaka, amikor a színházban dolgoztam, a színpad mögött fejeztem be az olvasást. Az igazgató bejött az öltözőmbe, meglátta, milyen állapotban vagyok, és kérdezte, jól vagyok-e. Mondtam, csak próbálom felfogni, amit olvastam." Nagyon készült a munkára Daldryval, remélte, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeit. "Stephen is a színházból indult, mint én. Engedte, hogy a szakmai tapasztalataimat használjam a karakternél, és úgy finomította a jelenetek mélységét, ahogy azt filmben nem szokás."
Viola Davisnek megvan az a képessége, hogy csupán néhány kulcsjelenetben is brillírozik. "Viola az egyik kedvenc színésznőm. Az egyik legelismertebb tehetség ma, és mi mind boldogok voltunk, hogy láthattuk" - jegyzi meg Daldry.
Davis úgy közelített Abbyhoz, mint olyan nőhöz, akinek éppen válságban van a házassága. És akinek nem várt vigaszt nyújt az első, furcsa találkozása Oskarral. "Úgy gondolom, az a tény, hogy Oskar meglátja a szépet Abbyben, helyreállítja az önbecsülését, pont akkor, amikor nagy szüksége van rá. Bizonyos értelemben Abby és Oskar mindketten magányosak a fájdalmukban, de amikor találkoznak, kezdik megérezni egymást, és szeretnék is megtartani a másikat."
A stáb John Goddmannal, azaz Stannal, a portással lesz egész. Ő őrzi Oskarék házát. Folyamatosan ugratják egymást Oskarral. "Stan kicsit Oskar ellentéte. Afféle okostóni játék megy köztük, de úgy gondolom, Stan valójában nagyon szereti a fiút. És tudja, hogy Oskar legalább 10-szer okosabb nála" - kommentálja Goodman.
Stan akaratlanul ad Oskarnak néhány holmit, amivel elindul a keresés: például a telefonkönyvet az öt New York-i kerülettel. "Stan kicsi, de fontos szerepet játszik, ám John megnyugtatott, hogy része akar lenni ennek a történetnek, és úgy gondolom, tőle csodálatos komikus dimenziókat kap az egész, és megmutatja Oskar másik oldalát - azt, amit csak Stan lát."
A FORGATÁS
Mivel a Rém hangosan és irtó közelben Oskar Schell közvetlen kapcsolatba kerül rengeteg emberrel Manhattanban, Brooklynban, Bronxban, Queensben és Staten Islandon, New York város megjelenése fontos szerepet játszik a filmben - méghozzá más módon, mint a legtöbb filmben.
"New York ebben a filmben egy gyermek New Yorkja - jegyzi meg Daldry. - Megpróbáltuk tehát azokat a zugait, sarkait, repedéseit megmutatni a városnak, amiket egy gyerek láthat, amikor járkál benne. Olyan felfogásban akartam megcsinálni a filmet, ami tényleg Oskar verzióját mutathatja a városról. Nem azokat a kézenfekvő helyeket mutattuk meg, amiket szokás New Yorkban, hanem azokat, amiket egy gyerek is láthat, amik egy gyereket érdekelhetnek."
Oskar nézőpontjának megvalósításához a film képi és hangvilágának minden részletét közösen dolgozta ki Daldry művészeti vezetőivel, Chris Menges operatőrrel, Claire Simpson vágóval, K.K.Barrett látványtervezővel és Ann Roth jelmeztervezővel. Majd Alexandre Desplat zeneszerzővel, aki később csatlakozott a folyamathoz.
A forgatást nem az utcákon kezdték, hanem a JC Stúdióban Midwoodban, Brooklynban. Itt építették fel Schellék manhattani lakását. Ezután mentek ki az utcákra, parkokba, irodaházak, hidak, alagutak, sikátorok közé szerte a városban.
"Megnéztük azokat a helyeket, amik érdekesek lehetnek Oskar számára - mondja K.K.Barrett. - Sok esetben ki kellett dekorálnunk azokat az házakat, amikben az idegen emberek éltek, akiket Oskar végig látogatott. Ő ugyanis általában nagyon rövid ideig találkozik ezekkel az emberekkel, így legtöbbször az a legfőbb információnk róluk, hogy milyen környezetben élnek. Az otthonuknak finoman, de határozottan tükröznie kellett a személyiségüket." Mivel Barrett nem született New York-i, első benyomásaira hagyatkozott a város felfedezésében. "Bizonyos értelemben úgy gondoltam, hogy az, hogy én idegen vagyok New Yorkban, előnyt jelentett számomra, segített belehelyezkednem Oskar helyzetébe. Hiszen annak ellenére, hogy ő New Yorkban lakik, a külső városrészeket nem ismeri. Úgyhogy próbáltam úgy megközelíteni a várost, ahogy ő - kimenni és felfedezni helyeket, ahol soha nem jártam."
A legendás jelmeztervező, Ann Roth, már dolgozott együtt Daldryval A felolvasóban és az Órákban. "Először is rengeteg fotót néztem át arról, ahogy jönnek az emberek szeptember 11-én a Sixth Avenue-n és a Chambers Streeten. A film 2001 és 2003 között játszódik, igyekeztünk megragadni az apró különbségeket az akkori divatban."
Roth munkájának legérdekesebb része Oskar ruházata volt. "Ő az a fajta fiú, akinek az anyja veszi a ruháit. A kissé egyedi és különc ruhákat szereti, így például csak fekete cipőt hord, a kordbársony nadrágja pedig kicsit rövid. És, ha az anyja vesz egy új cipőt vagy nadrágot, inkább azt hordja, ami kényelmesebb neki. Nem akartam viccesen rövid nadrágot, úgy gondoltam, elég, ha azt megmutatjuk, hogy ez egy régi darab, amit azért hord még mindig, mert az tetszik neki. Oskar ilyen."
Amikor Oskar elindul a szokásos keresésre, mindig magához veszi apja kulcsát, és a nyakában biztonságba helyezi. Tömött hátizsákkal jár, ami érzékelteti, milyen fontos a küldetése, valamint segíti a túlélését: van benne egy izraeli gázálarc, egy csörgődob, ragasztószalag, távcső, az expedíciós naplója, nagyapja kamerája, biztonsági kutyasíp, Stephen Hawking Az idő rövid története (A Brief History of Time) című könyve, a mobilja, kedvenc csokis sütije és apja bekarikázott üzenete, hogy "folyamatos keresés".
Oskar anyja sok szempontból viszonylag egyszerűen látja a dolgokat. "Azt akartuk, hogy Sandy karaktere átlagos legyen, hétköznapi dolgozó nő, aki beleolvad a tömegbe, amit elég kemény volt megcsinálni, mivel ő nagyon feltűnő jelenség. De Oskar mamája olyan nő, akitől ha megkérdezed, ’Ki csinálta ezt? Vagy honnan van ez a blúz?’, nem tudna válaszolni. Egészen más dolgok érdeklik" - mondja Roth.
Max von Sydow karakterének Roth kitalált egy tiroli lóden köpenyt - nehéz, vízálló gyapjúból készült vastag kabát, amit az osztrák parasztok hordtak először -, azt viseli a kirándulásaikon Oskarral.
Roth azonnal eltalálta Zoe Caldwell öltözékét. "A forgatókönyv szerint a figura kócos asszony, akiről nem lehet megmondani, milyen korú. Rögtön átváltoztam, amikor felvettem Ann Roth ruháit. Belenéztem a tükörbe, és azt gondoltam, ’Ez borzalmas, ez a nagyi’" - emlékezik Caldwell.
"Már volt szerencsém Ann Roth-szal dolgozni - summázza Daldry. - A legfontosabb, amit tudni kell róla, hogy nem egyszerűen jelmeztervező, nemcsak a karakterek szempontjából, hanem az egész film nézőpontjából lát mindent, úgy, ahogyan egy rendező nézi a filmet."
Daldry felkészült a forgatási nehézségekre Amerika legsűrűbben lakott városában. Ám úgy találta, New Yorkban az emberek a forgatás legjobb tapasztalatává váltak. "Sokan, akikkel az utcákon találkoztunk, ismerték a könyvet - mondja Daldry. - És sokakat bevettünk közülük a filmbe. Nemcsak az építmények járulnak hozzá a város karakteréhez, hanem az emberek is, akik ott élnek, és ez tükröződik a filmben is. Ez a város hihetetlenül nagyvonalú, ami része lett a filmnek, mint ahogy része Oskar történetének is."
"time is not money"
