információ:
vissza a rövid leíráshoz
bővebb info
Schiffer Pál klasszikus dokumentumfilmje a gazdasági átmenetnek áldozatul esett székesfehérvári Videoton-gyár bezárásáról szól. A Videoton hajdan a szocialista ipar kirakat-üzeme volt, elnyert minden létező állami kitüntetést és, többek között szovjet, katonai megrendelést. 1987-ben 12 milliárd forintot kapott a kutatási-fejlesztési részleg modernizálására. 1991 tavaszán, a mélyülő gazdasági válság idején, a Videoton termelése harmadára zuhant, adóssága exponenciálisan nőtt, és végül csődbe is ment. A munkások zöme évtizedek óta dolgozott a vállalatnál, és nem sok esélyük volt más munkát találni. A vezetőség sokuknak csupán néhány órát, olykor percet adott az elbocsátás feltételeinek aláírására, azzal fenyegetve őket, hogy különben semmi pénzt nem kapnak. Egyeseknek sikerült a teljes kétségbeesésből kikecmeregni és más megélhetés után nézni. Farkasné például használtruha-boltot nyitott családi segítséggel, Varga Imre üzemvezető értékpapír-céget akart alapítani. A kirúgottak gyarapodó hadában azonban nem mindenkinek sikerül az újrakezdés.
Schiffer Pál válogatott filmográfiája (a verzio.hu nyomán):
Elektra, avagy: Bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságtanába, 1995 / Engesztelő 1956-1989, 1989 / Az ibafai kovboj, 1987 / A Dunánál, 1987 / Kovbojok I-II., 1985 / Földi paradicsom, 1983 / Nyugodjak békében, 1982 / A pártfogolt, 1981 / Cséplő Gyuri, 1978 / Mit csinálnak a cigánygyerekek?, 1973
"A Videoton-sztorit (Videoton I-II-III.) 1991-1992-ben forgattuk, majd folytattuk az anyaggyűjtést. A hét éves munka negyedik darabja az Elektra, mely a 96-os szemlén szerepelt. Végül a sorozat, illetve az egész székesfehérvári filmezés lezárásaként készítettük el a Törésvonalak című háromrészes darabot. Ennek első és második része nyerte el tavaly a fődíjat. Idén a harmadik részt azért neveztem be, hogy lássák a külföldiek is, illetve azok, akik nem látták két hónappal korábban a televízióban. A sorozat fogadtatása jó volt, és annak ellenére, hogy már lefutott, a filmszemlén is sokan megnézték. Nagyon jól esett annak a szlovák filmrendező, producer barátomnak a megjegyzése, aki azt mondta: "Pál, én többet tanultam, tudtam meg ebből az alkotásból Magyarországról, mint az eddig látott összes játékfilmből."
Hogy talált rá Székesfehérvárra, a Videotonra?
Volt egy korábban elfogadott keretterv, hogy öt vagy hat éven keresztül magyar munkásokról csináljak filmet. Arról, hogyan élnek. Közvetlenül a rendszerváltás előtt (1988-ban) kezdtünk Salgótarjánban forgatni. 1990-ben Köllő János közgazdász barátom fölhívta a figyelmemet arra, hogy Székesfehérvárott a Videotonban valami nagyon érdekes készülődik. Akkor már a rendszerváltás kellős közepébe jutottunk. Várható volt a szovjet és kelet-európai piacok összeomlása, a tömeges munkanélküliség. Engem kevésbé érdekelt, hogy mi történik Salgótarjánban, ahol már régen elavult ipari üzemek működtek, sokkal inkább az, hogy jelenik meg ez a válság, a piacvesztés, miként zajlik le a privatizáció, és mi történik a munkásokkal egy korszerű, modern üzemben amit a szocialista ipar fellegvárának neveztek.
Azt gondoltam, és így gondolom ma is, a rendszerváltás egyik leglényegesebb eleme az volt, hogy a szocialista nagyvállalatok összeomlottak, elvesztették piacukat, privatizálták őket, és egykori dolgozóik ezrével, tízezrével, százezrével utcára kerültek.
A magyar munkás hozzászokott egy bizonyos létbiztonsághoz, ahhoz, hogy ha betartja a játékszabályokat, akkor kiszámítható, nyugodt életet élhet, nem túl magas szinten, de a Trabant, a hétvégi vityilló vagy kertecske, a panellakás szintjén a gyermekeit legalább középiskolába el tudja juttatni. Érdekelt, hogy miként éli meg a fordulatot, mit tapasztal abból, hogy biztosítottak az emberi jogok, a véleménynyilvánítás - végre kinyithatja a száját -, és korlátozás nélkül utazhat. Ugyanakkor izgatott az is, mit jelent számára, hogy elveszti létbiztonságát, a fix fizetését, munkatársait és azt a munkát, amihez ért vagy értett. Hogy élik ezt meg, ki esik térdre, és ki tud talpon maradni. Szerintem ez volt az egyik legfontosabb kérdés az elmúlt tíz évben, és az emberek olyan sebeket kaptak, amelyek nagyon nehezen gyógyulnak és a hegek a gyógyulás után is ott maradnak."
Részlet a Filmkultúrában megjelent Schiffer Pál-interjúból.
"time is not money"
