Révész László László kiállítása

Vászonra festett sötét tónusú olajképek sorakoznak a galéria steril-fehér falán. A képfelület domináns barna vagy mélyvörös hátterébõl felismerhetõ alakok és tárgyak válnak ki, realisztikusan megformált - de elnagyolt - részletei, olvasható jeleneteket rajzolnak meg. A "klasszikus" formátum, az anyaghasználat és a figurális kompozíció tapasztalata az értelmezés, a képolvasás lehetõségének biztosabb tudatát, és így az ábrázolttal szemben többnyire az otthonosságból fakadó nyitottság érzetét vonja maga után. A címeket olvasván, a látvány narratív jellege is megnyilvánul, ezért e képek a hagyományos festészet-felfogás kritériumainak látszólag meg is felelnek. A montázsszerûen egymásra festett tárgyak és figurák egy amerikai gengszter krimi - két-három kulcs fontosságú jelenetbe sûrített - történetére emlékeztetnek. Egy-két alakos festményei sem nélkülözik a cselekményt, de azok egészen bensõséges, inkább érzelmeket lefestõ egyszerû képek. Mindegyik egy ismerõs film vagy forgatókönyv kimerevített képének természetét idézi, az elõzmény vagy a folytatás a nézõre bízva szabadon formálható.



Azonban ellentmondás feszül a képiség és tartalma között: Révész László László festményein nem mechanikus valóság-, hanem emlék vagy inkább víziószerûen megnyilvánuló belsõ képrögzítés történik. Látszatrealizmus, ami érezhetõen több egy szimpla történet vizualizálásánál. Valóság és a látszat határára helyezhetõk képei, amelyek a tudat mélyérõl feltörõ homályos képzetek kibontakozásának felelhetnek meg. Nem szürrealista, mivel lényege nem az automatizmus, de a montázs-szerû kompozíciók gyakorisága az asszociációk szabad áramlásáról árulkodnak, melyek különös összefüggéseket teremtenek. A töredékesség, a fény-árnyék kontrasztok sejtelmessége és e képek mindegyikére jellemzõ sötét színek, valamint az általuk generált melankólia egyszerre keltheti az ismerõs és ismeretlen, a bensõséges és az ijesztõ érzését. Ezeknek az ambivalenciáknak a párosítása miatt a kísértetiesség freud-i definíciója kívánkozik ide. Tõle tudhatjuk, hogy a félelem szorongással telített érzésével rokonságban álló kísértetiesség nem csak egy jelenség ismeretlenségébõl fakadhat. Egy régóta tudott kényszer, melynek realizálása a tudat mélyén való rejtettségébõl és elnyomásából fakadóan elképzelhetetlen lett volna, mégis - ki tudja pontosan miért - egyszer csak a felszínre kívánkozik. Egy megszokott, "ismerõs" dolog váratlanul fordul át szokatlanná, "ismeretlenné", megnyilvánulása kísérteties. Lényege éppen e kettõ ellentétében ragadható meg. Mi vagy ki lehet a képek sarkából vagy homályos hátterébõl figyelõ tébolyult fej vagy a sötétbõl kitekintõ nõi szempár, mi a funkciója a fekete autónak?
Révész László László festményeit elnézvén ezúttal a belsõ képek mûvészetérõl, az alkotás feltáró funkciójáról nyerhetünk tapasztalatot. Az elsõre nem érzékelt személyességgel fokozatosan telítõdnek meg a képek, miközben az "értelmezési tartomány" tág terében csapongva sok ismerõs és kísérteties képzet keríthet minket is hatalmába.


Keserû Luca, 2008. október