Kényszerleszállás

Bár a film címe és a története a repüléssel kapcsolatos, a főhőse pedig egy személyszállító repülő-pilóta, a film mégis a függősségről szól, konkrétan az alkoholizmusról.



Egy pilóta szakmai bravúrja megment 200-nál több életet, de miután felsejlik a gyanú, hogy részeg és kokainos állapotban volt a repülés alatt, a hősből kezd átmenni bűnösbe. Persze ez egy nagyon leegyszerűsített kép arról, mit tud kezdeni Zemeckis egy ilyen sztorimaggal. Elég sokat.

Denzel Washington-on múlik minden, az ő kamaradrámájáról van szó, a karaktere félrecsúszott életéről, és ami ezt körbeveszi, az alkohol-függősségéről. Washington pedig ismét bebizonyítja, hogy alapvetően jó színész, és visszafogott gesztusokkal (helyenként a kellőnél kevesebb játékkal) be tudja mutatni egy alkoholista kettős életét, az ön-és sima hazugságokat, a bele-nem-gondolást, az érzelmek kiüresedését, és még egy csomó, nem megfogalmazott érzést, amit a karaktere, Whip pilóta átél.



A katasztrófa nyomozása számunkra nem tartogat meglepetéseket, hiszen láttuk, milyen állapotban ment dolgozni Whip, és azt is, hogy töltögette a poharába a kisüveges vodkákat repülés közben. Mégis, meglehetősen izgalmas a folyamat, ami során betekinthetünk ennek az embernek az életébe, a döntéseibe és erős küzdelmébe az alkohollal szemben, amely meccsben legtöbbször alulmarad. Zemeckis a Számkivetettben egy elhagyatott szigeten levő egyetlen szereplő (Tom Hanks, ki más?) napjait mutatta be, aki elvileg senki mással nem folytathatott párbeszédet, semmilyen külső tényező nem pörgethette fel a dramaturgiát, csak az őbenne és vele megesett dolgokat láthattuk, mégis kivételesen drámai és izgalmas lett a film.
Most is szükség volt erre az egy-szereplőre való koncentrálásra, mert Washington mellett csak mellékszereplők vannak, még a barátnő karakter, Kelly Reilly ( az egyik kedvenc angol színésznőnk) sem igazán hangsúlyos.

Bár ez nem annyira „klasszikus” alkoholista film, mint amilyen pl. a Leaving Las Vegas volt, azért mégis át tudjuk érezni ennek a tragikus függősségnek a súlyát, ami a többszöri kitörési kísérletek után is képes legyűrni az embert. A John Goodman által játszott -valószínűleg szintén alkohol-és drogfüggő dílerbarát- egy csöppet túlzásba vitt karakter lett, kissé idegesítő jópofizással, de értjük, hogy vele akartak egy kicsit lazítani a tragikus és kilátástalan hangvételen, és talán némi humort becsempészni a filmbe.



Mindent egybevéve ismét nem csalódtunk Zemeckis-ben, a Flight egy jó-közepes dráma lett, ami amellett, hogy szól valamiről, mellesleg egy függő hétköznapjait is be tudja mutatni, átélhető módon.