nem vagy belépve:
microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: kult -> művészet, pop, vizuális kultúra, kultúr-stratégia
    

2014-01-31

Jancsó Miklós élete ...

humánus szuggesztió ma

A nyugati ember életéből rengeteg dolog tűnt el az elmúlt bő 2 évtized során. Fejünkre nőtt a civilizáció, amit mi hoztunk létre, mi – Vonnegut erjesztő baktériumai. Évezredeken át a változások mindig maradandóak voltak, soha, semmilyen futurisztikum irányába mutató változást még nem vetettünk el. Sokszor volt, hogy veszítettünk valamit, de mindig nyertünk cserébe valami mást. Most azonban más a helyzet. Azt, ahogyan élünk, azt, ami szerintünk egy ember élete, záros határidőn belül újra kell gondolnunk, újra kell definiálnunk. Jancsó Miklós élete óriási segítség lesz ebben – mert eredeti, teljes életet élt ember, aki megtestesíti a humánum eszméjét ...

fotó WIKIMEDIA: Jancsó Miklós az Oda az Igazság sajtóvetítésén a művész moziban (2010, Február 1.)

Amikor egy embert elveszít a közösség, ha szép és teljes élete volt, egyfajta emelkedettség tölti meg a szíveket. Spontán ünnepséggé változik a jelenet, a búcsúról a hangsúly áttevődik a visszanézésre, a boldog visszatekintésre. A közösség, mint organizmus ilyenkor szívja magába mindazt, amit az adott kontribútor hozzáadott az élő közöshöz, a kultúrához. Pontosan olyan ünnepség ez, olyan befogadás, mint a Faust „2”-ben Heléna halála – a természet csodálatos ciklusainak ünneplése.

 

Jancsó Miklóssal kapcsolatban ez a szituáció abszolút fennáll, mégis, ha ez idáig egy film lett volna, akkor itt és most megakasztanánk, hogy a narráció egy új fonalát indítsuk be. Lekevernénk a gyönyörű, organikus, Philip Glass-os zenét, a vásznon kimerevítenénk a képet, és kultúremberek jelennének meg a színpadon, hogy a közönséget bevonva beszélgetést generáljanak, hivatkozva arra, hogy a helyzet, amiben vagyunk történelmi léptékkel tekintve is totál rendhagyó.
 

Először arra hívná fel a figyelmet valaki, hogy Jancsó Miklós nem az, akinek látszik. Persze, az is, de nemcsak az. Egy finom intelligenciájú, játékos fantáziájú művész, akit, bár a felhők felett élt, szenvedélyesen érdekelték a hétköznapok és a valóság talaja. Ez például ő, de ő nemcsak ez.

 

Jancsó Miklós nem prózát írt, nem is esszéket, hanem képeket hozott létre, és aztán várta a képei hatását. Ha már itt tartunk, totál jellemző rá, hogy visszautasította a vágást, mint hagyományos narráció eszközét, nem akarta, hogy a képeit (költői képek, valójában jelenetek, jelenések) a felszínük, a felületük mentén fogadják be. Az nem egy szőke nő volt a mezőn, nem egy foto-optikai jelenség, hanem egy test, egy élő lány és az ő teste, ott, benne abban az időben, és abban a valóságban. Az ott nem „egy füves táj” – mert ha ezt mondjuk, azt hihetnénk, hogy ilyen van itt is, mondjuk a Margitszigeten. Az ott volt „egy füves táj” és akkor – abban a dimenzióban, abban a valóságban, amibe azok az emberek ott bele vannak zárva (nem tudnak belőle kijönni).

 

Füves táj, csendőrök megvesszőznek egy szőke fiatal lányt? Nem! Magyar valóság, egy másik idő, másik dimenzió, de/és analóg. Egy tragikus valóság, amelybe kívülről nem lehet beleavatkozni. Ott és akkor ez történik. És mi, nézők, emberek, humanisták (emberszerető, emberiességet szerető emberek – hogy lehet, hogy valaki nem akar humanista lenni?) tehetetlenek vagyunk. Mert lehetetlen átnyúlnunk abba a dimenzióba, lehetetlen beavatkoznunk.

 

Jancsó Miklós vérlázító, férforraló, vérpezsdítő költői (mozgó)képeket hozott létre, és ezekkel a célja nem más lehetett, mint a nonverbális, közvetlen, szellem-to-szellem ráhatás, a szuggeráció, a szuggesztió, az aktivizáló, értelem-ébresztő hipnózis.

 

Jeleket hozott létre, amelyek hatnak. Égő csipkebokrokat. Teljes órákra folyamatos vibrációba hozta a filmvásznat (amely normálisan 5-6 vibrációs hullámot jelenít meg filmenként). Miért? Mi az üzenet? Mi az akarat? Mi az, amit ránk akart és akar szuggesztálni?

 

Jeleket hozott létre, azokkal kommunikált, nyilván meg akarta változtatni az emberek gondolkodását, viselkedését. Tulajdonképpen, mint egy utcai próféta, még akkor is, ha a magyar kultúra legkultikusabb filmrendezői székéből prófétál :) De mit akart?

 

Most, hogy eltávozott (ami praktikusan annyit jelent, hogy ő maga nem csinál több „Jancsó-filmet”, de ettől még köztünk van ugyanúgy), elkezd leesni. Szépen, egyesével, tantuszonként. Mígnem valóságos tantusz zápor alakul ki az egészből.

 

Akármit is demonstrált egy-egy felgyújtott csipkebokorral, összességében ott volt benne az alfa-szuggesztió, hogy légy önmagad! Hogy ne válj másféle lénnyé, ne végy fel a humanizmustól elütő személyiséget, még viselkedést sem (ne légy „patkány”, például). Sőt, konkrétan légy humán. Saját életét mutatta fel nonstop, és ha ma valami óriási fényként tényleg képes megvilágosítani gyereket és felnőttet egyaránt, az az, hogy az ő élete egy teljes, boldog, kutató, gondolatokkal teli, humánus értelemkereső élet volt – mindvégig. Demonstrálta, ha így ész, szeretve, érezve, gondolkodva, alkotva, kifejezve, akkor így néz ki az életed, mint az övé – bizonyítva és elfogadva! Bárcsak mindenkinek ilyen élete lehetne!!

 

Jancsó Miklós nem mondja ki – „csak” szuggerál. Mert nem valami konkrét dolgot akar tőled és tőlem, nem egyvalamit, hanem mindent. Azt akarja, hogy az értelmed lobogjon. Mint kiválasztott, humanista, víziókkal teli, tehetséges művész és ember, azt akarja, hogy az értelmed motorja induljon be, bontakozzon ki, s végül és összességében azt, hogy az értelmed lobogjon.

 

Újra kell gondolnunk, mi egy ember élete, mert amit most alkalmazunk mint alapdefiníciót, az elfogadhatatlan. Újra kell gondolunk, és amikor a rendszer jeges, rideg és sötét pillantással azt próbálja elhitetni velünk, hogy úgysem tudjuk, hogyan élhet egy ember teljes és jelentés-teli életet, akkor be fog villanni Jancsó Miklós. A villanás után pedig elővesszük filmjeit, publikációit, nyilvános szerepléseit, fotókat, videókat, szövegeket, mindent – és rájövünk, hogy egyszerűen adott egy minta. Adott és jelenvaló, hozzáférhető. Egy minta, amelyet igénybe vehetünk, mint egy besugárzást, mint egy áramot, amely átjár bennünket, és re-animál. Rendszeresen járhatunk, mint duracell aksik a mátrixban, hogy feltöltsük, hogy javítsuk magunkat. Rendszeresen járulhatunk hozzá, mint átmágnesező erőhöz, forráshoz – mert Jancsó Miklós korlátlanul elérhető. Jelen van – és formálni fogja fiataljaink fejlődését, felnőttjeink útkeresését, önvizsgálatát, szuggerálni fog bennünket, hogy ne hagyjuk el magunkat, hogy ne hagyjuk el magunkból a humánumot. Szuggerálni fog, hogy gondolkodjunk,és hogy csináljunk filmeket! A videó kreatív gondolkozószerszám – mondta Bódy Gábor. Itt a nagy lehetőség! Bódy mellesleg nagyon kedvelte Jancsó 12 perces snittjeit.


Jancsó Miklós tökéletes életet élt, és szuggerálni fog bennünket 24/7/365, hogy mi is tökéletes életet akarjunk élni. Tökéletes, teljes, humánummal teli életet.

 

 

-jepe-
2014-01-31

Címkék: Jancsó Miklós, Faust, Bódy, 2014