microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2012-02-25

Utódok

társas lény - zajlanak a hétköznapok


Az év legjobb filmje, a tavalyi évé, de valószínűleg 2012-é is, sőt, olyan ritka, olyan kivételesen jó film, amilyennel egy évtizedben egyszer, ha találkozunk. Ettől függetlenül elegendő annyit mondani, hogy ritka jó film, ami az életről szól, és nem műanyag fikciókról (készüljenek azok akár az USA-ban, akár az EU-ban, akár Indiában). Valódi film a valódi életről, egy derűs dráma - amely hihetetlen módon felemelő ...

A legeslegtöbb filmben van valami az életből, lásd például a Még Mindig Tudom, mit Tettél Tavaly Nyáron c. egykori tini-horrort, de valójában bármely filmet felhozhatjuk példaként, hiszen a filmek ettől érdekesek, az élettől - a filmekből tanulunk. Az oroszlánkölykök a napsütéses szavannában egymást harapdálva játszanak, mi meg mozikban ülve vetítjük magunknak az élet-szimulációs filmeket.



A legtöbb filmben az élet- illetve valóságtartalom meglehetősen kevés, és csak egy nyitó jelenetre elég. Azt is csak úgy dobják fel a vászonra, mint közhelyet, mint amit már mindenki ismert, úgy, hogy"tudod, a csaj visszamegy a kollégiumba, tudod, őszi napsütés, indul az új iskolaév, mindenfelé derűs diákok, a természet ezer színben pompázik, tudod".

 
A The Descendants egészen más. Belecsöppenünk egy ember, Matt King (George Clooney) hétköznapjaiba, és ez nemcsak egy nyitókép, nemcsak egy alaphelyzetet felvázoló közhelyes séma, némi újszerűséggel megfűszerezve - ez egy valódi élet. Valódi, mert nemcsak a körvonalai látszanak, hanem az összes részlete.

 
Matt King röviden bemutatja magát, hogy egy Hawaii-i királyi család kései leszármazottja, és ezért, unokatestvéreivel együtt egy óriási szűz, érintetlen földbirtok tulajdonosa a szigeten, amitől most meg fognak válni - kb. félmilliárd dollárért. Ez persze csak a felütés, az alapinfó. Az élet pedig másodpercről másodpercre, jelenetről jelenetre produkálja felé a kihívásokat. Elindul a történet - ami azzal egyenlő, hogy zajlanak a hétköznapok. Nem is akárhogy.

 
A film különlegessége
a történet kibontakoztatásának módja. Matt King ott ül egy megbeszélésen, a föld-eladásról az unokatestvérek színes csapatával, s közben kimondja magában: ez nem történhet meg Elizabeth-tel, még nem jött el az ideje, rendbe kell jönnie. A feleségére utal, aki kómában fekszik egy motorcsónak baleset miatt. A következő jelenetben a kórházban vagyunk, ahol egy kedves orvos-barát elmagyarázza neki, hogy Elizabeth többé nem fog felébredni. Más filmekben itt lenne egy vágás, majd jönne egy temetés-jelenet, vagy valami váltás, de itt, Alexander Payne rendező filmjében csak az élet következő pillanata az, ami következik. Matt a kislányával ül egy étteremben, majd elhatározza, hogy hazahozzák a nagyobbik lányt is a bentlakásos iskolából.



A dolog filmművészeti szépsége, hogy előzőleg sem a kislány létezéséről nem tudtunk, sem a nagyobbik lányéról! Az átlag-filmekben a sok-sok közhelyes bevezető jelenet azért (is) kell, hogy bemutassák, ki kicsoda, hogyan jár dolgozni, hány főt számlál a családja, mennyire jó a házassága, stb, stb. Az Utódok-ban ez teljesen más. A film menet közben, "on the fly" mutatja be a karaktereket, és persze az új és még újabb élethelyzeteket is. Emiatt úgy érezzük, egy road-movie-ba csöppentünk, és van is benne valami. Alexander Payne, a Kerülőutak c. filmjében bemutatta, milyen üdítő, friss és valóságos filmet lehet készíteni úgy, hogy a történet menet közben bontakozik ki, a valóság diktálta ütemben, az emberi viszonyok alapján. Itt is ez történik.

 
A cselekmény valójában úgy néz ki, hogy Clooney belecsöppen egy helyzetbe, és elkezd reagálni. Végig-reagálja a filmet. Tulajdonképpen "végigküzdi", bár a felemelően emberi és barátságos történettől a "küzdés" kifejezés távol áll. Mégis, ha belegondolunk, a kihívások, amikkel meg kell küzdenie, bár hétköznapiak, mégis embert próbálóak. Clooney karaktere nagyon szépen teljesít - valójában gyönyörűen.



Vegyük például Sid-et. A tinisrác a film egyik pillére. A lehető legostobább, legbunkóbb srácként ismerjük meg, és ami minket, nézőket illet, a pokolba kívánjuk. Clooney azonban eltűri a csapatban, mert tiszteletben tartja a nagyobbik lánya kívánságát. A srác pedig tanul, jelenetről jelenetre. Miután pedig Clooney egyik este elbeszélget vele, egyenrangú félként és teljes őszinteséggel, a srác felvázolja a saját életét, Clooney ezt megérti, és onnantól két férfi van a csapatban. Később, amikor egy kórházi szobában hirtelen kényelmetlen helyzet támad, Sid már felnőtt férfiként fogja azt mondani a két lánynak, hogy gyerünk, menjünk le a kávézóba - azért, hogy Clooney-t és a látogatót magára hagyják. Sid felnőtt - és az idegesítő figurából egy nagyon jó ember lett. Véletlen? Nem mondhatnánk, hisz Clooney a szemünk láttára nevelte át, a világ legegyszerűbb nevelési "módszerével", őszinteséggel, egyenrangúnak járó tisztelettel, liberalizmussal.

 
Valójában az egész film Clooney karakteréről szól, Clooney jelleméről. Hogyan viselkedik, mire hogyan reagál. Erre persze csak később döbbenünk rá, hogy a film jelenetei mind azért olyan különlegesen izgalmasak, mert látjuk magunk előtt, hogy ha velünk történne ez, akkor tuti nem tudnánk ilyen profin kezelni a helyzetet. Épp ezért a film hihetetlenül tanulságos, mert másfél órán keresztül egy olyan hétköznapi ember küzdelmét látjuk a hétköznapok kemény helyzeteiben, aki nem rendelkezik szuper képességekkel, nem egy akcióhős, nem is egy spártai jellem. Egyszerűen egy jó ember, aki másoknak is jót akar, és folyton figyel arra, hogy a saját egyéni akarata helyett valami magasabb rendű szempont érvényesüljön, hogy ha rajta múlik, akkor a dolgok úgy történjenek, ahogyan történniük kellene. Egyébként figyelemreméltó e szemléletmódban a közösség érdekének érvényesülése. Clooney karaktere tökéletesen kimeríti a felelősségteljes, liberális, szociális lény kategóriáját ...

 

Módfelett izgalmas és módfelett emberi film, amely után az ember nem lesz ugyanaz, mint előtte. Az utóbbi idők legeslegjobb filmje, és tényleg megdöbbentő belegondolni, hogy miért nézünk ostoba fikciókat, ahelyett, hogy tényleg az életről készítenénk valódi filmeket. A válasz persze adja magát: azért, mert ilyen nagyszerű filmet az életről nem lehet évente 200 darabot készíteni, inkább csak évtizedenként egyszer ...

-zé-
2012-02-25

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Utódok info-file
:::::::  (The Descendants 2011.)