The Artist - A Némafilmes
A film izgalmasan kezdődik, a néző ugyanis roppant kíváncsi rá, hogy hogy lesz ez a némasággal, és a film remek választ ad erre a kihívásra. Egyáltalán nem kis teljesítmény, hogy a mai mozik közönségét képes a film átcsalogatni, sőt, konkrétan átrántani a némafilm dimenziójába. Ez persze veszélyeket is rejt, lásd Bukarestben úgy vetítik a filmet, hogy figyelmeztető cédulákat raknak ki, vigyázat, a film fekete-fehér és néma (nem beszélnek benne).
Szép dolog, hogy létrehoztak egy ilyen némafilmet - bár hozzá kell tenni, hogy ez nem "egy némafilm", hanem "a némafilm". A 2010-es évek némafilmje a némafilmről. Egyfajta emlékmű, egy film a filmről - szóval nem önmagában film, hanem a némafilmekkel együtt az, amelyekre reflektál. Igen, arra a kényes kérdésre próbálunk diplomatikusan válaszolni, hogy vajon önmagában, mint film mennyire állja meg a helyét. A válasz pedig az, hogy nem 100%-ig.
A film története például csak jelzés értékű, olyan, mint egy főiskolás vizsgafilm sztorija, amit csak azzal a céllal találnak ki, hogy legyen egy váz, amelyre rá lehet építeni egy egész filmforgatást. Történetünk egy csacska történet, de ez stimmel, hiszen egy stilizált filmről van szó, és akkoriban ilyen sztorik mentek. A sikeres és büszke némafilmsztár kikerül a reflektorfényből, mert nem hajlandó hangosfilmben szerepelni. Árral szemben úszik, azaz próbál úszni - büszkén. De egyre lejjebb csúszik.
A film pozitívuma, hogy a történet teljesen élvezhető. Amikor a filmnek vége, elmondhatjuk, megnéztünk egy némafilmet. Ez a pozitívum azonban azzal a negatívummal is jár, hogy a filmet, amit láttunk, úgy könyveljük el, hogy egy némafilm - értsd: nem olyan filmélményt kapunk, mint máskor. Értsd, az Artist akármilyen profin is van megcsinálva, akármilyen figyelemreméltó is az ART department munkája (beleértve a komputerrel rajzolt díszlet-várost, ahol a nő hajmeresztő módon autózik, életre, halálra, vagy a csodálatos filmen belüli filmes díszleteket, statisztákkal a többszintes lépcsős jelenetnél, amit tuti, hogy már láttunk valahol), a történet-mesélés nem az igazi.
Akármilyen profi is az művészeti rendezés, akármilyen ötletes jeleneteket is vonultat fel a film (lásd a fél-álomjelenetet, amikor mindenkinek van hangja, csak a főszereplő némafilmes sztárnak nincs), a néző történettel táplálkozik, ez az az élmény, amit a mozifilmektől kap, az Artist története viszont nagyságrendekkel egyszerűbb és súlytalanabb a napjainkban szokásos történeteknél: és ez gond, vagy legalább is hátrányként jelentkezik.
Az Artist egy különleges látványosság - és végül is a mozi erről szól, nemde ? Az Artist egy különleges kaland - olyan, amilyenben nem gyakran van részünk, mivel a némafilmeket mindig iszonyat béna zenékkel vetítik. Az Artist viszont igazán jól nézhető, jó a zenéje, és a vágás is nagyon profin van megvalósítva, beleértve a feliratokat. Ha azt vesszük, mint konstrukció, tényleg tökéletes. Élményt hordoz magában, egy némafilm megnézésnek az élményét, 2012-ben, amikor ez amúgy sehogyansem adódna. A mostani idő a mozivilágban egy ugyanolyan éra-váltásról szól, mint a film kora, ott a némafilmet, a némafilmes színészeket váltották le a hangosfilmre, most pedig a 3D-s filmek jelentkeznek be "újként", a nekik megfelelő műfajok dominanciájával - a kalandfilmek és látványos akciófilmek 3D-ben versenyeznek a "normál" filmekkel.
Az Artist átélhetővé tudta tenni ennek a letűnt kornak a hangulatát, és azt az ürességet, amit a váltás idején (és egyben egy világválság - 1929- idején) él át az ember. George Valentin (Jean Dujardin) egy valódi drámai hős, aki nem változik a filmidő során, a környezete az, ami véglegesen megváltozik, és amely változásnak ő -némafilmes sztárként- a legnagyobb vesztese. Annyiban nem igazi némafilm az Artist, hogy itt a szereplők érzéseit és gondolatait nem "kell" eltúlzott gesztikulálással, megindító arcjátékkal aláfesteni, a drámaiság itt a normál szintű színészi játékkal átadható. Ezzel együtt a két főszereplő (Jean Dujardin és Bérénice Bejo) remekül játszott, a két francia színész nevét az idei Oscar-gálán is lehet majd hallani, legalábbis a jelöltek között.
Jó és élményszerű a film, amikor azonban felmerül a kérdés, hogy melyik filmet nézzük meg, akkor már nem okvetlenül az Artist lesz az első, ami az eszünkbe jut ... lévén, hogy az Artist egy látvány-film, egy stilizált film, amely bár kitűnő minőségű, mégiscsak egy kedves poénra kihegyezett könnyű történetet mesél el ... egy film pedig egyenlő a történettel, amit a befogadó számára átélhetővé tesz ...