nem vagy belépve:
microcspv    "peace is precious"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2015-02-09

Michael Mann új valóság-krimije, valóság nélkül

(a Blackhat kapcsán)

Szeretjük Michael Mann-t, a Szemtől Szemben óta, hogy a Bennfentest ne is említsük. A Tom Cruise-os bérgyilkosos filmje is nagyon jó volt (Collateral), szólt valamiről, és ahogyan szólt, az is külön jó volt. Ez a filmje most más. Mindaz, amivel nagy hatást tudott ránk tenni, most csak üresjáratban kattogó eszköz-arzenál. Az egész film kong az ürességtől.

A film sztorija a múltban, a múlt filmkultúrájában gyökerezik, hiszen gyakorlatilag a hidegháborús modellre épül. Amerikai zsaru együttműködése kínaival (szovjet helyett). A megoldandó ügy egy atomreaktor elleni támadással kezdődik. Egy jól adagolt komputeres támadással, amivel a hackerek majdnem nukleáris odaégést idéztek elő.

Michael Mann technikájának a lényege a valóságközeli elbeszélési stílus. Az, hogy a néző a lehető legvalóságosabb élményben részesüljön. Igazán nagy művész, tényleg briliáns. Itt azonban nincs mihez közel lenni, hiszen már az egész USA-KÍNA közös nyomozás totál sántít. Sántít azért, mert egy nagyon kicsi csapat dolgozik az egészen, és számos ponton csúszások vannak, eltérések attól, ahogyan az ember józan ésszel elképzelné az események alakulását.



A kis komputeres csapat például heves lövöldözésbe keveredik egy vérengző bandával (az ellenség tulajdonképpen). Ehhez csak annyi kell, hogy az 5 darab lepusztult maffiózó egy egész kommandós osztagot hazavágjon pár robbantással egy alagútban, ahol csapdába csalták be őket, az egész osztagot. Amikor aztán azt látjuk, hogy a hacker fiú, akit az amcsi titkosszolgálat kihozott a börtönből, mert csak ő képes megoldani az ügyet, ott rohan, pisztollyal a kezében, golyóálló mellényben, enyhén szólva hülyén jön ki.

Hülyén jön ki az is, amikor 3 alak egy autóban ül, aminek az alvázán már legalább egy napja egy távirányítású bomba van, a szokásos maffiózók pedig megvárják, amíg kettő kiszáll, és ekkor robbantják fel – miért? Hogy utána még 5 percig lövöldözhessenek az életben maradtakra?



Komoly hangulatot próbál fenntartani a film, de nem könnyű komolyan venni. Túlságosan nyilvánvaló, hogy mondvacsinált szituációról mondvacsinált szituációra vezetnek minket, úgy, hogy közben a maximum szórakozást próbálják nyújtani a számunkra, izgalom és vérengzés formájában. Ja, a hacker srác közben profi harcművész is :) Nem, nem azt mondjuk, hogy ez lehetetlenség, hanem azt, hogy átlátszó, hogy szórakoztatás érdekében mi mindent össze nem kevernek mi mindennel. Túlságosan átlátszó ez a mesterkedés. Komoly hangulatú, valóságközeli filmként tálalják, miközben egy kalandfilm szintjén mozog. Az a primitív koncepció, pedig, amellyel ritkítják a szereplőket, mindent felülmúl.

A nagy leszámolás már egy hétköznapi tévésorozat végkifejletével ér fel. Kár érte? Kár a sok pénzért és energiáért? Vagy inkább kár a sok-sok néző elpazarolt idejéért, ostobaságra feleslegesen ráirányított figyelméért? Ez utóbbira hajlunk. Az egész sztorit egy 10 éves iskolás le tudná írni egy oldal terjedelemben a füzetébe, és nem lenne benne sok pláne. És ha minket, felnőtteket kérnének, mi sem írnánk sokkal többet, mert nincs miről.



A Szemtől Szemben annak idején egy remek krimi-szociográfia volt. Megmutatta, hogy hogyan néz ki az életben az, amit a tévéképernyőkön olcsó krimikként nézünk meg. Most fordított a helyzet. Most azt tapasztalhattuk meg, hogy hiába a nagy felhajtás, a sok-sok drámai hatáskeltés, a sok-sok törekvés, hogy a részletek legalább egy bizonyos szinten valóságosak legyenek, ha az egész keretsztori népmese. Sajnáljuk, ezt a filmet nem lett volna szabad elkészíteni.

-jepe-
2015-02-09

Címkék: Michael Mann, atom, nuclear, nukleáris