microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2012-03-29

Az Igazi Kaland

dilemmák – Crowe módra


Cameron Crowe általában drámákban utazik (Jerry Maguire, Vanília Égbolt, stb..), de a legújabb filmje felvett vígjátéki jegyeket is, mintegy megtévesztésképp. A Crowe-drámák mindegyike egy krízisbe került férfiről szól, akinek végül így, vagy úgy megoldódik az élete, de mégsem az jut eszünkbe ezekről a filmekről, hogy komoly történettel rendelkező, de happy endbe torkolló, felemelő hangulatú művek lennének (bár a Majdnem Híres azért jól sikerült). Az Igazi Kaland viszont végkifejlettől, vicces beszólásoktól függetlenül nem dobott fel minket, helyette megérintett minket a Crowe-féle letargia szele...

A mostani férfi főszereplő Matt Damon, immáron családapai szerepkörben (a Bourne-sorozat fiatal ügynökeként jobban kedveltük), az ő krízis utáni életét követjük le a filmben. A krízis ezúttal is komplex, mint ahogy az eddigi majdnem összes Crowe-filmben, itt is kirúgják az állásából a főhőst (technikailag felmond), plusz amit meg lehet bolygatni a magánéletében, és negatív irányba terelni, azt megteszik a forgatókönyvírók, hogy ezután már nem adódjon más lehetőség, mint váltani – legelőszöris környezetet, házat. Az ő és két gyereke új otthona egy nyitott kis magánállatkert, amivel persze mindenféle problémák adódnak, de erre szükség is van, mivel nagy vonalakban ezek keretezik a cselekményt. Elég sok zavaró motívuma van a filmnek, ezek közül első az erőltetett, túl direkt drámaiság (amire még a kivételesen nem jó szinkron is rátesz egy lapáttal).

 

Ez is Crowe-specialitás, ahelyett, hogy hagyná hatni a történetben meglevő drámaiságot, engedné, hogy annyi hatás bontakozzon ki belőle, amennyi adódik a nézőknek, nem, minden ilyesféle jelenetet „megnyomunk” egy kicsit, felfüggesztjük a pillanatot, becsillanó napfényt és erős zenei aláfestést használunk – és ezzel tönkrevágjuk az amúgy lehet, hogy megragadó jelenetrészt. A másik ilyen zavaró effekt a folyamatos „jópofizás”, ami úgy néz ki, hogy Matt Damon pl. egyenrangú félként kérdezgeti a 3 éves kislányát, a többi (amerikai) filmből unalomig ismert „jófej családapa” gesztusnyelvet alkalmazva, vagy a bátyja minden egyes megszólalásával igyekszik cinikusan vicces lenni.



És ha már itt tartunk, a többi szereplő is furcsa: Scarlett Johansson a film elején többször is terpeszállásban álldogáll, amivel láthatóan a karaktere karcosságát, vagányságát próbálja érzékeltetni, nem túl sikeresen (a magyar szinkronhangja ugyanerre hajt, és borzasztóan zavaró), Matt Damon filmbeli kislánya szörnyen affektál, a Majdnem Híres akkori főhőse, Patrick Fugit egy majommal a nyakán játssza végig a filmet, és van még egy nagydarab skót fickó, aki -hűen a béna sztereotípiákhoz- rengeteg iszik, kiabál, és egy ellenségét akarja folyton hidegre tenni. Igazából az egyetlen jó szereplő és valamennyire jól kitalált karakter az Matt Damon fiáé, Dylan-é (Colin Ford pedig nagyon jól játssza el a 17 éves srácot, akinek meghalt a mamája, az apjával nincsenek közeli kapcsolatban, és ezért véres-erőszakos dolgokat rajzol).

Miközben nem sok említésreméltó konfliktus bukkan fel (az egyik tigris idős és beteg, az állatkertet át kell alakítani a szabványoknak megfelelően, Matt Damon-nak kezd elfogyni a pénze, stb..), az érzelmi viszonyulások nem tudják kitölteni a teret, főként azért, mert itt is kevés a természetes megoldás. Matt Damon és Johansson között nulla romantikus feszültség érzékelhető, a kislány időnként átmegy idegesítőbe, úgyhogy itt is egyedül a Dylan karakter működik (a kisebbik Fanning lánnyal – Elle Fanning- lesz egy érdekes románca).

Bár megtörtént eseten alapul a film, nem túl sok eredetiséget, ötletességet fedeztünk fel benne, és mintha a jelenetek közti kötőanyag is hiányzott volna. Halad előre a film, de nincsenek valódi (nem erőltetett) érzelmi konfliktusok, nincsenek árnyalt karakterek, és az egésznek nincs egy igazi (drámai vagy vígjátéki) hangulata. A végén természetesen megoldódnak a Mee-család problémái, természetesen minden fronton egyszerre, úgyhogy örülünk, de az az igazság, hogy addig sem izgultunk annyira, sikerül-e vajon beindítani az állatkertet, lesz-e pénze Damon-nak és társainak, összejön-e az egyetlen lánnyal 10 mérföldes környezetben, és hasonlók. Ez egy igazi Crowe-film, egyfajta lehangoltsággal, és sok mérlegen kimért elemmel.

-ming li-
2012-03-29

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Az Igazi Kaland info-file
:::::::  (We Bought a Zoo 2011.)