microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2012-03-08

A Vér és Méz Földje

az elfeledett háború


Meg kell próbálnunk elvonatkoztatni a ténytől, hogy egy filmsztár a film írója-rendezője, egy olyan színésznő, aki ráadásul eddig kevés „komoly” filmben szerepelt (Gia, Észvesztő). Se pro, se kontra nem tudjuk megítélni Angelina Jolie első rendezését, ha a Hollywood-i tabloid-környezettől indulunk el, és nem teszünk egy kisérletet arra, hogy csak úgy, önmagában nézzük, mire gondolt a az elsőfilmes rendező a délszláv háborút feldolgozó filmjével.

Előre tudtuk, hogy szörnyű lesz (mármint brutális), ezt nem volt nehéz kitalálni a témáját ismerve, de egy ilyen erős drámát, tragédiákkal és erőszakkal megküldve amúgy is külön érdeklődésből néz meg az ember, előre felvértezve magát a nehezen nézhető jelenetekkel szemben.



A történet az 1991 és 1995 között kitört etnikai háborút dolgozza fel, egy fiatal bosnyák lány szemszögéből, aki a háború alatt egy szerb katona - aki egyben a háború előtti szerelme- fogságában él. A film leendő -magyar- nézői nagyrészt semmit sem tudnak erről a szörnyű, és nemrég történt háborúról, tulajdonképpen egy-két mondatban össze tudnánk foglalni az erre vonatkozó általános ismereteit egy átlag magyarnak (etnikai konfliktus, szerbek harcoltak a muzulmán bosnyákok és a horvátok ellen, a szerbek rengeteg bosnyák nőt megerőszakoltak, se Amerika, se Európa többi része nem avatkozott be végig a háború alatt, nagyon sok civil áldozat volt, mesterlövészek lőtték le az utcára kimerészkedőket, és később több ezer holttestet találtak több tömegsírban, tömegesen kivégzett férfiak holttestjeit). Mindez a 90-es évek közepén történt, Európa közepén, miután már egész Európa lebontotta a vasfüggyönyt, és még a volt kommunista országok is szabadságban és békében élhettek.



Teljesen megértjük, ha egy rendező (jelen esetben egy érzékeny ember, aki megengedheti magának, hogy filmet készítsen ) emléket akar állítani ennek az érthetetlen és gyűlölettel teli háború áldozatainak, és ne zárkózzunk el ezelől, csak azért, mert a rendező arcát az egész világ ismeri, és éppenséggel a világ egyik legjobban fizetett színésznője.

A film tele van szörnyűséggel (a legrosszabb, hogy ezek a jelenetek nem fikciók, hanem a valóságot idézik fel), és emiatt végigszorongjuk. Maguk a látottak elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy megzuhanjon a hangulatunk film közben, de a rendező is „jó munkát végzett” azzal, hogy folyamatosan fenn tudta tartani a félelmet, a feszültséget, a főszereplő lány és mások iránt érzett aggódást. Bár elvileg egy szerelem áll a cselekmény középpontjában, mégsem nyugodhatunk meg egy percre sem, miután egy olyan háborúban követjük egy fiatal lány sorsát, amiben több ezer nőt erőszakoltak meg, előre megfontoltan. Ajla, a bosnyák lány a film kezdőjelenetében olyan, mint bármelyik fiatal lány Európában, a 90-es évek elején. Fest, zenét hallgat, szép és teljesen szabad, és amikor elkezd egy csecsemő nyöszörögni mellette, akkor felveszi magához. Hamar kiderül, hogy nem az övé a gyerek, hanem a húgáé, ő most éppen randevúra készül, egy zenés bárba. Bár tudjuk, hogy a filmeket nem időrendben forgatják, mégis, ez a kezdőjelenet kicsit bizonytalanabbnak tűnik, mint a későbbiek, az az elem, amikor a húg ragaszkodik hozzá, hogy Ajla rúzsozza ki magát és csücsörítsen szexisen, kicsit sematikus megoldásnak tűnik, természetesen a későbbiek tudatában.

Aztán látjuk a randevút, egy szimpatikus férfival táncol és évődik, amikor történik valami – és ezzel bekerülünk a háborús filmbe. Innentől nincs megállás, szörnyűségek és folytonos fenyegettség következnek, Ajla több más fiatal nővel együtt egy táborba kerül, ahol mindennapos a nemi erőszak. Danijel, a randevús férfi a tábor parancsnoka, aki még mindig szereti a lányt, így elintézi, hogy ne bántsák a katonái. A borzasztó megaláztatások és kínzások környezetében éles kontrasztot jelent a pár szeretkezése, ha kivonnánk a háborút a képből (amiben ellenkező oldalon állnak Ajla és Danijel), és egy percre elfelejtenénk, hogy egy katonai táborban vannak, ugyanazt a gyengédséget és szerelmet kapnánk, mint ami békében, normális időkben várt volna rájuk. De ez az idő és hely egyáltalán nem normális, és ezt a film igyekszik minél erősebben érzékeltetni. Sok elemet kellett belezsúfolni a filmbe, az etnikai ellentéteket, a volt békés egymás mellett-élés hirtelen, nagyon drámai megváltozását (a szerb főparancsnok, Nebojsa volt szonszédait, ismerőseit végeztette ki egy pillanat alatt), a mindennapi kapcsolatok és viszonyok végleges felbomlását, az életveszély kézzelfoghatóságát és persze még a volt szerelmesek táborbeli érzelmeinek alakulását is.



Nem jelenhetett meg minden elem egyformán, de azt az érzést, ami számunkra a legmegfoghatatlanabb a délszláv háborúban (éspedig azt, hogy a 90-es években, a békés Európa közepén egy ilyen középkori népírtás előfordulhatott), azt speciel érzékeltetni tudta. A történet menetében van egy kis zökkenő a vége felé, ami nem kapott elég háttér-dimenziót (vagyis kicsit felületesen következik valamiből valami), de azért érthető és átérezhető a cselekmény, és a végkifejletet is értjük, miért így lett megírva.

Úgy látjuk, a hazai filmkritikusok, bloggerek, filmmel foglalkozók nemhogy nem kedvelik a filmet, hanem mintha divat lenne a lehető legjobban lenyomni, éspedig szerintünk éppen Angelina Jolie miatt. Ha mondjuk, Parti Nagy Lajos írta volna a forgatókönyvet, vagy Scorsese, Szabó István, vagy Danny Boyle rendezte volna (vagy csak simán nem egy világhírű filmsztár lett volna író/rendező), egyáltalán nem így állnának hozzá a filmhez, egy érzékeny és erkölcsi kiállásnak tekintenék az embertelenséggel szemben, és azt mondanák: 'azta a szigorú háborús drámát, öcsém..!' De így, hogy egy sztárszínésznőnek volt egy víziója és saját maga akarta megrendezni is, amit maga előtt látott, így ez már más, és ha máshol nem is (pld. a Wanted-féle filmeknél) nem húzták le Jolie-t, most úgy érzik, itt a megfelelő alkalom erre.

Mi jó filmnek tartjuk a Vér és Méz Földjén-t, egy kifejező alkotásnak, ami igazán lehangolja a nézőit, de ami után még napokkal is később eszünkbe jut egy-egy jelenete, és emlékszünk a drámaiságára is. Szép munka egy elsőfilmes rendezőtől...

-lido-
2012-03-08

Címkék: Angelina Jolie, délszláv háború



:::::::
  LÁSD: A Vér és Méz Földje info-file
:::::::  (In the Land of Blood and Honey 2011.)