Krízispont
Elbocsátás jelenet egy bazi nagy cégnél. Csodálatos - a film itt 10 pontos. Ma már a filmeket nem elég egy pontszámmal jellemezni, számít, hogy az első 20 percben hogyan látjuk, majd később, a film végén, és hogy 3 nap múlva hány pontosnak ítéljük. A Krízispont eszméletlenül jól kezdődik - gyakorlatilag verhetetlen. Talán felelőtlenségnek tűnik ilyet állítani, de konkrétan túl jól kezdődik ...
Elbocsátás jelentek - tökéletes kezdés. Minden benne van ezekben a jelenetekben. Minden, sőt, az is, amit el sem tudtunk képzelni. Üdv a valóságban, üdv a válságban. Szemét corporations !!! De komolyan. Az eddigi legkeményebb corporation-ös jelenetet a Philadelphia c. filmben adta elő Mary Steenburgen a "tény .."-es beszédével. Ahogyan e cégnél kirúgják Stanley Tucci-t, az méltó folytatása Steenburgen jelenetének. Szó szerint kirobbantják a székéből, a gépe elől, majd közlik vele, hogy mik a tények, és hogy már csak egy biztonsági őrrel térhet vissza a szobájába, hogy elvigye a személyes holmiját.
Tucci mondja, hogy dolgozik egy fontos projekten - de őket ez nem érdekli, azt mondják, innentől átvesszük ...
Távoztában Tucci egy pendrive-ot nyom fiatal kollégája kezébe, hogy óvatosan ezzel, de nézzen utána. A fiatal kolléga átnézi ex-főnöke kutatását, és rádöbben, hogy óriási gazdasági összeomlás küszöbén állnak, sőt, már 2 hete át is lépték a küszöböt ... Ez a film csúcspontja ...
Innentől a film érdekes, alternatív stratégiát valósít meg, nem bontja ki igazán azt, ami a sztoriban benne van, hanem egy kamara színdarabként vezényli le. A sztori innentől akár egy halál-izgalmas katasztrófafilm is lehetne (talán majd Soderbergh összedob egy ilyet ?:)), óriási összeomlással, s azzal, hogy elmondják, miről szól a válság, miért jön létre, stb. (tudniillik: azért, mert elszálltak a számok ...)
De nem, a roppant izgalmas világösszeomlás helyett egy cég összeomlására fókuszálunk, s azon belül is egy normál, hétköznapi összeomlásra. Tetejébe mindennek, még rendes főszereplőnk sincs! Eredetileg Stanley Tucci lenne az emberünk - de ő kikopik a képből. Átveszi a helyét a fiatal kolléga - aki szintén kikopik - és bő félóra múlva azon kapjuk magunkat, hogy a cégvezető Kevin Spacey az egyik főszereplő.
Nos, itt, ezen a ponton már végkép elmondhatjuk, hogy a film el van hibázva - hiszen azzal a corporation cégvezetővel azonosulunk, akit az elején a fő asshole-ként ismerünk meg. Kezd leesni, az sem tiszta, hogy ki kivel van. Az sem tiszta, hogy ki a jófej és ki a kevésbé jó. Az sem tiszta, hogy mi ezeknek az öltönyös arcoknak a viszonyuk a valósághoz, az emberekhez (oké, van pár erre utaló jelenetfoszlány, egy fiatal srác elhányja magát, annyira fél, hogy ki fogják rúgni, és csak akkor kezdi el érdekelni, hogy mi van az emberekkel, amikor erre rádöbben).
Összességében egy (remek) színdarabot látunk, egy (remek) drámát. Nem rossz, egyáltalán nem az - sőt ! Csak ahhoz képest, amennyire megmozgatja az elején az ember fantáziáját, végül szigorúan keveset nyújt. Emlékezetes film, igényesen elkészítve - de nem eléggé jó ahhoz, hogy az aktuális válságfilmek közé felvegyük ... pedig simán lehetett volna!